50 mappában 977 kép talalható.
1. MusiColours Fesztivál Veszprém 2. nap
Volt, aki nehezebben, mások könnyebben ébredtek. A reggeli a Balaton-parton lesz felkiáltás azonban megtette hatását, mindenki készen lett egy pillanat alatt! Virslis táskát eszegetni, miközben a túlparton a Tihanyi apátságot látjuk, hát, bizony egészen gyönyörûség! Délelõtt próbákkal folytattuk. A különbusz 11 órakor bevitte a csapatot Veszprémbe, hiszen ma volt az elsõ fellépés. Ebéd után fel is gyorsultak az események: színpadi próba, izgalom, hol a csengettyûs láda, hol vannak a kazook, ki látta a rózsaszín kendõt, jaj, a kották! A fellépésre aztán persze minden meglett! A Zengõ kórus és a Campanella csengyüttes életében óriási alkalom volt ez: ez nemzetközi fesztiválon megmutatni magukat, képviselni az iskolát, Szentest és térségét, de Csongrád-Csanád vármegyét is! A lámpaláz a tetõfokára hágott, mikor a színpadra léptek a csengettyûsök. Csodásan szerepeltek! A Zengõ kórus is igazán kitett magáért, hiszen ilyen hosszú mûsort még soha nem adtak! Szülinaposunk is volt, meg is köszöntöttük, természetesen énekszóval. Estefelé Veszprém belvárosában sétáltunk, majd a rendezvény hivatalos megnyitóján vettünk részt. Holnap újra fellépés, a tûzkeresztségen túl vagyunk, így a kisebb hibákat kijavítva állhat a két együttes a közönség elé Veszprém legszebb részén: az Óváros téren. Soli Deo Gloria
Szöveg: Tomcsányiné Lucz SzilviaFényképezte: Tomcsányiné Lucz Szilvia
2023.05.29
[7 db kép]
2. MusiColours Fesztivál Veszprém 1.nap
A szülõktõl és Szentestõl vett érzékeny reggeli búcsú után remek hangulatban zakatoltunk Szajolig. Az átszállás pikk-pakk megvolt, ülõhelyet is találtunk imitt-amott. De megoldottuk. Kõbányától Kelenföldig rövid az út, a kalauz pedig szabalykövetõ, az összes papírt és igazolványt be kellett mutatnunk. De sebaj! Kelenföldtõl már egyenes (?) út vezetett Alsóörsig. Akarattyánál láttuk meg a Balatont, ekkor a csapat látványosan felélénkült. A szállásra érkezés kalandos volt, de ezt fedje homály! A vendéglátók is Medve Matek rajongók lehetnek, mert két feladványt is meg kellett oldanunk: 1. Hogyan lehet 14 lányt és 7 fiút elosztani 5db 4 ágyas szobában? 2. Hogyan lehet praktikusan és minél gyorsabban szétválogatni az 5 napra szóló, ömlesztett étkezési jegyeket? De mi ezt is megoldottuk. Vacsorázni különbusz vitt, Veszprémbe. A zenés-táncos megnyitóról beszéljenek helyettem a képek! Remek nap volt! Mindannyian jól vagyunk, hálásan köszönjük a sok segítséget, hogy itt lehetünk! Áldott pünkösdöt!
Szöveg: Tomcsányiné Lucz SzilviaFényképezte: Tomcsányiné Lucz Szilvia
2023.05.29
[10 db kép]
3. Körzeti labdarúgó diákolimpia 2. korcsoport
Április végén került megrendezésre a 2. korcsoportos körzeti labdarúgó diákolimpia öt iskola, 5 csapatának részvételével. Iskolánk küldöttsége sportszerû, lelkes, odaadó játékkal a 3. helyet szerezte meg. Büszkék vagyunk a bronzérmes csapatra! A csapat tagjai: Csendes Ádám, Mészáros Medox, Magyar József, Takács Mihály, Gazsi Dániel, Nacsa Dénes, Faur Dávid Junior, Kovács János, Csendes Dávid, Bugyi Botond, Kovács Zente, Vincze Vajk
Szöveg: Szõllõsi-Lukács AdriennFényképezte: Szõllõsi-Lukács Adrienn
2023.05.17
[1 db kép]
4. Megyei tenisz diákolimpia - 3 érem született
Iskolánk 3 tanulója képviselte iskolánkat a megyei tenisz diákolimpián,melyet Szegeden rendeztek meg. Csendes Ádám (4.b)korosztályos 1., Budai Albert (4.a) 2., Vass Kamilla (3. b) pedig 3. helyezést ért el a megmérettetésen. Mindhárman tovább jutottak az országos döntõre, melyre május 24-én kerül sor Balatonbogláron. A képen Vass Kamilla látható. Gratulálunk a csodás eredményekhez! Sok sikert kívánunk a versenyzõinknek az országos bajnoksághoz!
Szöveg: Dósai-Molnár SzilviaFényképezte: Erõss Tímea
2023.05.16
[1 db kép]
5. Országos vívó diákolimpia
2023.05.12-én került sor az országos vívó diákolimpiára a Budapesti BOK csarnokban, ahol 3 tanulónk is szépen helytállt. A "b" kategóriás tõrvívók közt korosztályában Hars Zora 2.b osztályos tanuló 2. helyezést ért el. Budai Albert 4.a osztályos tanulónk párbajtõr kategóriában szintén dobogós helyen végezve a 3. helyezést ért el. Hars Zétény 5. a osztályos diákunk tõr kategóriában igen erõs mezõnyben (58 fõ) a 20. helyen végzett! Gratulálunk a csodás eredményekhez! Köszönjük az edzõk felkészítését, szülõk támogatását!
Szöveg: Dósai-Molnár SzilviaFényképezte: Szabó Diána, Szõcs-Józsa Adrienn
2023.05.15
[5 db kép]
6. Knock - Down karate országos diákolimpia-aranyérem
Knock - Down karate országos diákolimpia-aranyérem Iskolánk tanulója a 2.b osztályos Bakó Zalán is részt vett az országos Knock - Down karate országos diákolimpián.Csongrád adott otthont ennek a neves eseménynek. . Aranyéremmel térhetett haza az ifjú tehetség. Gratulálunk!
Szöveg: Dósai-Molnár SzilviaFényképezte: Bagi Alexandra (edzõ)
2023.05.13
[1 db kép]
7. Megyei labdarúgó diákolimpia - ezüstérem
A 3. korcsoportos fiúk a megyei labdarúgó selejtezõbe jutottak, így ma Szentesen játszották a mérkõzéseket a mûfüves pályán. 8 csapat vett részt, két csoportban zajlottak a megmérettetések.Elsõ meccset Csólyospálos ellen játszottuk, meg is nyertük 2:1-re.A Csongrád elleni meccset 3:0-ra nyerte meg csapatunk, ahol már sokkal magabiztosabb játszottunk. Makó elleni meccset is megnyertük 1:0-ra,így csoport elsõként elõdöntõbe kerültünk. A másik csoport 2. helyezettje Hódmezõvásárhely lett, így velük játszottunk, ahol szintén nyert csapatunk 1:0-ra.Fáradtan indult neki csapatunk a döntõnek, de végig küzdöttük becsülettel,azonban 3:0-ra kikaptunk. Csapatunk így is a megyei 2. helyet szerezte meg, ami azt gondolom nem kis teljesítmény, büszkék lehetünk rájuk! Csapattagok: Müller Flórián (5.a), Ökrös Ádám (5.a), Törõcsik Zoltán (5.a), Mayer Bence (5.a), Mészáros Nimród (5.b)Kérdõ Zénó (6.b), Bárkai Roland (6.a), Hoffmann Hunor (6.a). Gratulálunk a csapatnak!
Szöveg: Dósai-Molnár SzilviaFényképezte: Dósai-Molnár Szilvia
2023.05.11
[2 db kép]
8. Bringa- Túra - Biztonság Road Show
Bringa- Túra - Biztonság Road Show A szentesi Sportközpont 2021. évben beadott egy pályázatot TOP-7.1.1-16-H-025-5 kódszám alatt a TOP CLLD helyi akciócsoportjához. A projektben a Sportközpont partnerei a Megyei Vöröskereszt, Rendõrség, helyi sportegyesületek, akik közösen egy alkalommal felkeresik a szentesi általános iskolákat, hogy egy délutáni foglalkozás során megmutassanak mindent, amit a kerékpározásról tudni érdemes. A Bringa Road Show olyan rendezvénysorozat, melynek célja, hogy az általános iskolások körében népszerûsítse a kerékpározást és a biztonságos közlekedést. A szakemberekbõl álló csapat az iskola udvarára települt ki, ahol a gyerekek olyan témákkal ismerkedhettek, mint a: - közlekedésbiztonság - elsõsegély - túraajánlatok - kerékpárjavítás - kerékpár, mint sporteszköz - játékos akadálypálya - szenvedélybetegségek - hogyan válasszak kerékpárt A projekt hosszútávú célja: - a helyi közlekedési kultúra fejlesztés, - ismeretterjesztõ közösségi kulturális programok bõvítése - a kerékpározás népszerûsítésével a környezettudatosság fejlesztése - egészséges életmód népszerûsítése Az akadálypályák mellett nagy népszerûsége volt az elsõsegély állomásnak, ahol az ismeretterjesztés és a sebek ellátása mellett mûsebet készítettek az arra jelentkezõknek.
Szöveg: Karikó-Tóth TiborFényképezte:Dósai-Molnár Szilvia, Lantos Sándor
2023.05.10
[28 db kép]
9. Túzok Vándorkupa
Farkas Regina egy alkotásával pályázott a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Túzok Vándorkupa felhívására, mely a nemzeti park mûködési területén levõ települések (Békés VM, Csongrád-Csanád VM Tiszáig esõ területe és Jász-Nagykun-Szolnok VM egy kis része) általános és középiskolás diákjainak lett meghirdetve. A felhívás célja, hogy ráirányítsa a figyelmet e fokozottan védett madárfaj megismertetésére. Szombaton, Dévaványán a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban volt az eredményhirdetés és díjátadás. A pályázatra 120 pályamû érkezett, és nagy örömünkre iskolánk 5.a osztályos diákja, Farkas Regina nyerte meg a fõdíjat, a Túzok Vándorkupát. A nyereményhez tartozik, hogy osztályával 1 napos osztálykiránduláson vehet részt a nemzeti park bármelyik tájegységén vagy látogatóközpontjaiban, természetesen a nemzeti park szakvezetésével. Ez a pályázat nálunk nem annyira közismert, mint Békés Vármegyében, egy új színfolt, hogy szentesi lány, a Kiss Bálint Református Általános Iskola tanulója nyerte a kupát.
Szöveg: Domokos AndreaFényképezte: Domokos Andrea
2023.05.08
[3 db kép]
10. "Láttad-e már a zenét?" - Rajzverseny
A Makói Általános Iskola és Alapfokú Mûvészeti Iskola országos rajzpályázatot hirdetett "láttad -e már a zenét " - címmel Szentpéteri Csilla zongoramûvész, zeneszerzõ szerzeményeire. Vajon milyen érzés az, amikor a zenei élmény életre kel egy festõvásznon? A 2.a osztályból Szabó Júlia, Olasz Réka, Olasz Noémi, Kovács Gréta, Dékány Diána, Grecsó, Gréta, Remzsõ Hanga és Staberecz Borostyán ezt szép alktásokkal meg is valósította. A szakmai zsûri 1-2. osztályos kategóriában Staberecz Borostyán alkotását 1. helyezéssel díjazta. Ápr. 29-én szombaton a makói Glórius Vigadóban vehette át jutalmát Borostyán. Gratulálunk neki! Felkészítõ: Izbékiné Csige Hajnalka
Szöveg: Izbékiné Csige HajnalkaFényképezte: Izbékiné Csige Hajnalka
2023.05.02
[1 db kép]
11. Körzeti atlétika diákolimpia
Iskolánk alsó tagozatos tanulói vettek részt az atlétika diákolimpián. A fölsõ tagozatosok kirándulni voltak a verseny idõpontjában.Túl sok gyakorlásra nem volt lehetõség a korai idõpont miatt, de így is szépen megállta a helyét mindkét csapatunk. 60 m síkfutást, távolugrást, kislabdahajítást kellett teljesíteni mindenkinek, majd a végén a 4x100 m-es váltóval fejezõdött be a verseny. A 3-4. osztályos gyerekekbõl álló lány csapatunk a 4. fiú csapatunk az 1. helyen végzett. Így õk képviselhetik iskolánkat a megyei megmérettetésen Szegeden a gyönyörû SZVSE pályán május 3-án. Lány csapat: Félegyházi-Török Zorka (3.b),Mészáros Kincsõ (3.b),Gráczer Dorka (3.a),Horváth Lili Szonja (3.a),Varga Bori (3.a),Kozák Borka (4.a) Fiú csapat: Csendes Dávid (3.b),Faur Dávid Junior (3.a),Gazsi Dániel (4.a),Budai Albert (4.a, Csendes Ádám (4.b),Kósa Tamás (4.a). Gratulálunk a versenyzõknek!
Szöveg: Dósai-Molnár SzilviaFényképezte: Dósai-Molnár Szilvia
2023.05.02
[2 db kép]
12. Határtalanul - Szlovénia, Horvátország, 5. nap
A tegnap esti pörköltös tészta már kicsit laktatóbb volt, mint az elsõ fiumei egytálétel. De a csapat nagy része ezt is ledolgozta, pingpongozás a sötétedésben, a végén már egy telefon fénye volt a láthatósági tartomány. Majd szkander meccsek rogyásig. Adrienn néni és Igabá is beszállt. Jellemzõ kifejezések: nem hiszem el, nem igaz, olyan, mint egy betonoszlop. Jó volt látni, hogy milyen jó kötésûek a fickók és a lányok közül is néhányan. Az este nem volt rövid, de ugyebár csak ez volt a kirándulás utolsó estéje. Kalóriapótlásként nem kevés nasi fogyott. Az ébredés után jött a pakolás. Fura volt sokaknak, hogy az ágynemû huzatot le kell adni, de egy youst hotelben ez így szokás. Volt aki még a párnát és takarót is hozta. Majd vissza is vitte. Nem baj, azok is kirándultak egy kicsit. A reggeli nem volt rosszabb, mint a tegnapi, mert pontosan ugyanaz volt. Hiányzott valami zöldség, konzervek helyett valami felvágott, így a gabonapehely ma is sztár volt. Elbúcsúztunk a tenger látványától, s megkezdtük a nagy menetelést hazafelé. Az idõjárás is érezte a szomorúságot, ködös, cseperkélõ üzemmódba váltott. Jöttek az alagutak egymás után. Még ködbe is belefutottunk. Varasd volt az elsõ úticélunk a mai napon. Impozáns várkastély egy gyönyörû park közepén. Ezt követõen sétáltunk a hangulatos utcákon a szép kisváros fõteréig. Alig szálltunk vissza a buszra, következett Csáktornya a magyar történelembõl ismert várával. Zrínyi Miklós személye a horvátok számára is kiemelkedõen fontos, õk is tisztelik. Megkoszorúztuk a Zrínyi Miklós emlékmûvét, elmondtunk egy közös imát, s elindultunk haza, Magyarországra. Az áhítat, mint minden nap, ma is a buszon volt. Az utolsó napon rendhagyó módon nem a Mai Ige adta az útmutatót, hanem Ferenc Pápa magyarországi látogatás miatt az egyházfõ fiatalokhoz intézett szombati gondolatai. Ökumenikus, mindenkihez szóló, fontos szavak voltak ezek. Balatonlellán és Inárcson tartottunk rövid szünetet, közben Budapesten elköszöntünk az idegenvezetõntõl, s este fél nyolc után befutottunk a a végállomásunkra. Fáradt, de élményekkel teli diákok mesélhettek este családjuknak az elmúlt öt nap látnivalóiról, tapasztalatairól. Hatvanezer lépés, lépcsõfokok számolatlanul, két ország, két szállás, megannyi látnivaló, hajózás, barlang, tengeri fürdés - élmények Határtalanul! Köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelõ Zrt. pályázati támogatását!
Szöveg: Karikó-Tóth TiborFényképezte: Karikó-Tóth Tibor
2023.05.01
[64 db kép]
13. Hármas gyõzelem Gyulán
A Gyulán megrendezett XXII. Országos Bibliai Történetmondó Verseny döntõjén Vígh Olivér (1.b) 3. helyezést, Gazsi Zétény (2.b) 1. helyezést, Dékány Gyula (3.a) 1. helyezést, Budai Albert (4.a) 1. helyezést ért el. A verseny illusztrációs-és rajzpályázatán Orosz Norina Réka (3.a) 3. helyezett lett. Felkészítok: Cseh Lajosné, Varga Emília, Kukoveczné Nánai Olga és Nyíri Dániel
Szöveg:Nyíri D.Fényképezte:Nyíri D.
2023.05.01
[17 db kép]
14. Az 5. b osztály a Mátrában
Máj. 26-27. között az 5. b osztály Galyatetõre és környékére utazott. Mindenki izgatottan várta már ezt az utazást, fõként mivel ez volt az elsõ ottalvós kirándulás számukra. A szállás elfoglalása után nem sokkal máris egy 12 km-es túrára indultunk, ahol mindenki derekasan helytállt. Elõször felkapaszkodtunk a 30 méter magas tetõterasszal rendelkezõ kilátóba, ahonnan lélegzetelállító 360 fokos körpanoráma tárult elénk. Útközben érintettük a Piszkéstetõi Obszervatóriumot, amelyet azonban csak kívülrõl csodáltunk meg, folytattuk utunkat a szintén gyönyörû panorámát biztosító hegygerincen és völgyben. Estére mindenki kellõképpen elfáradt.
Másnap többfelé ellátogattunk, nem hagyhattuk ki az ország tetejét, Kékest sem, ahol az osztály zöme felmerészkedett a kilátóba, igaz, itt már a kényelmesebbek igénybe vehették a liftet. Ezután Mátrafüreden a Bene-patak mentén sétáltunk, amelyben az esõzések következtében most tényleg sok volt a víz. Innen egy rövidebb, ám annál meredekebb és csúszósabb túra következett a Benevár romjaiig.
A hazautazás elõtti utolsó állomásunk a körülbelül 2500 lelket számláló Abasár volt. Itt a település polgármestere, Kazsu Attila idegenvezetõket megszégyenítõ lelkesedéssel vezetett bennünket végig a hivatalosan még meg sem nyitott ásatáson. 1000 éves utak, épületmaradványok és csontok között barangolhattunk. Az osztályból néhány tanuló ügyesen felkészült a túrázás szabályaiból, a Mátra jellegzetességeibõl, Benevár történetébõl és Aba Sámuel uralkodásából, ezeket a tudnivalókat ismertették is a többiekkel.
A tanév hátralévõ részére élményekkel gazdagodva, feltöltõdve tértünk haza.
Szöveg:Berente-Dosztál DiánaFényképezte:Niethammer Zoltán
2023.04.30
[44 db kép]
15. Határtalanul - Szlovénia, Horvátország, 4. nap
A szállás jó. A tegnapi vacsora egytálétel volt, zöldséges ragu, utána puding. Ma reggel a sláger a csokis gabonagolyó volt. Elsõ látnivalónk Tersattó volt, ahol zarándoktemplomot néztük meg elõtte II. János Pál pápa és Teréz anya szobraival. Következett a vár, ahonnan csodás kilátás nyílt a városra és a Kvarner öbölre. A belvárosban a színház, az óváros hangulatos utcái és a Korzó következett. Benéztünk a halpiacra is. Színes, szagos volt a látvány. A kikötõben megtaláltuk a magyar feliratú kikötõ bakokat még a Monarchia idejébõl. Tisztelegtünk Baross Gábor emlékmûve elõtt. Következett Abbázia. Kellemes séta a tengerparton, a hangulatos villák mentén. A bátrabbaknak vízhõfok mérés. Jött Omisalj, egy órás tengerparti játék, mártózás a friss vizben. Eddigre már a Napocska sem szégyenlõsködött, elõbújt rejtekébõl. Volt, akit kicsit meg is kapott a kellemes nyarat idézõ napsütés. A nap csúcspontja a másfél órás hajó kirándulás a Krk sziget és a híd mentén egész Fiume széléig. Nagyon jó élmény volt, kétszer is láttunk delfineket. Mindezek után a bevásárlás sem maradhatott el. Fogyott az euró rendesen. Hazaérkezés, vacsora, készülõdés a hazafelé vezetõ útra. Bár mindenkit húz haza a szíve, de nem könnyen fogjuk elhagyni a tengerpartot. Jó kis nap volt ez is.
Szöveg: Karikó-Tóth TiborFényképezte: Karikó-Tóth Tibor
2023.04.29
[113 db kép]
16. Határtalanul - Szlovénia, Horvátország, 3. nap
Tegnap este - mivel eléggé lassú volt a net - már nem volt lehetõség az esti játék képeit megosztani. Ezekkel indítjuk a mai összeállítást. A reggeli után elköszöntünk a Mura völgyétõl, s útnak indultunk Ljubjana felé. Muraszombathelyen rendhagyó matematika órát tartotunk. Gyakoroltuk az eltérõ valuták fejben történt átváltását. Na jó, megálltunk egy bevásárló központnál. Valamiért senki sem akart a buszon maradni. A matematika óra eredményes volt, sõt néhányan testnevelést is beiktattak - nehéz atlétikát, merthogy annyit vásároltak. Ljubjana felé egyre magasabb lett a táj, egymást követték az alagutak. Beköszöntek a havas hegycsúcsok is, az Alpok keleti vonulatai. Ljubjanában az óvárosban kezdtük el a sétát. A püspöki templom mellett elhaladva hangulatos utcák, terek váltogatták egymást. A folyóparton megnéztük a szlovénok nemzeti költõjének szobrát, s a hidak mentén értünk el a várhoz vezetõ lépcsõsorig. Sok-sok lépcsõ, kis kaptató, nagy kaptató, újabb lépcsõk s egyáltalán nem fázva értünk fel a várba. Be is vettük. Nekünk még csel sem kellett, merthogy a kapu nyitva volt. Az idõ és vele a mi hangulatunk is megromlott, cseperegni kezdett. Mármint az esõ. Mi legfeljebb az esõ hatására cseperedtünk. (Gyenge szóvicc! A szerk.) Talán az esõ nem volt véletlen, lehet Batthyány Lajos az elsõ magyar miniszterelnök emlékét siratta, hisz pesti kivégzése elõtt itt a várban töltötte utolsó hónapjait. Az elfogása utáni elsõ napokat egy szûk cellában töltötte. Még ma is rossz belegondolni, milyen lehetett ebben a szûk, hideg helyiségben lenni, várva az elkerülhetetlent! A várból lefelé ereszkedés most sem volt rövidebb, mint felfelé, de mi mindig remenykedünk. Az esõfelhõket Ljubjanában hagytuk, s tovább haladtunk a tenger felé. De jött a meglepetés. Ha már a karsztjelenségeknek nevet adó hegység hazájában vagyunk, akkor földrajzos Igabá típusú csoportvezetõvel ki nem hagyható a leglátványosabb karsztjelenség, egy cseppkõbarlang. S lõn. Skocjanske barlang csodáit fedeztük fel. Azt gondolom, arra amit láttunk senki nem számított.Az elején olyan volt, mint bármelyik hazai cseppkõbarlang. Az egyik nagyteremben a Tavaszi szél eléneklésével köszöntük meg a barlangi vezetõ kedvességét. Aztán egyszer csak egyre erõsödõ morajlás jelezte a túra fénypontját. Elénk tárult egy olyan mélység, magasság látványvilág, amely akár a Gyûrûk ura helyszíne is lehetett volna. Elképesztõ térélmény, elmondhatatlan csoda. Híd a semmi felett. Sajnos bent nem lehetett fotózni, de azért egy két képet kölcsönöztem. A szabadba kiérve, merthogy a túra és az erõnk is így ért véget a barlang eredeti beszakadásos bejáratánál láthattuk, hogyan tûnik el a víz a hegy gyomrában. Kemény túra volt, nem is a másfél órás hossza, hanem a sok lépcsõ, lejtõ, emelkedõ. Igencsak elfáradtunk, de megérte. Most már tényleg irányt vettünk a tengerpart felé. Este hat körül országot váltottunk, átléptük a határt. Szlovénia, szép élményeket kaptunk! Köszöntöttük a tengert, hiszen befutottunk Rijekába vagy Fiumébe - korszaktól függõ elnevezést használva. kanyargós úton ereszkedtünk le a városon belül, s a tengerpart szélén megtaláltuk a szállásunkat, amit birtokba is vettünk. Vár ránk még egy esti tengerparti séta (sajnálkozó megjegyzéseket kérjük mellõzni!), de errõl a tudósító holnap számol majd be. Tartalmas, fárasztó, élményekben gazdag nap volt ez is! Megérte!
Szöveg: Karikó-Tóth TiborFényképezte: Karikó-Tóth Tibor
2023.04.28
[79 db kép]
17. Határtalanul - Szlovénia, Horvátország, 2. nap
Jó reggelt jóember, ha felébredt, hát keljen fel. Berki Tamás dalszövege lehetett volna a mottónk. Volt, akinek ment, a nehezebben matekozóknal kevésbé. Akadtak ugyanis, akik a 22- nél nagyobb számokat nem ismerik, s a takarodó ezért ment tán nehezebben. Sajnos buszon viszont nem lehet pótolni az alvástól elcsent idõt. De nézzük is a második napot. Bõséges svédasztalos reggeli után gyönyörû, de igencsak keskeny és legalább annyira kacskaringós erdei utakon haladtunk elsõ úticélunk felé. Magyar Közút, figyelem! Szokatlan, de errefelé minden út tökéletes aszfaltburkolattal bír, a foltozgatást nem ismerik. Reggeli áhítat és ima a buszon. Megálló valahol Európában Kis falu, hosszabb séta, majd egy kilométeres kaptató vezetett a Hármashatárig. Ez bizony nem a budai hegy, hanem a valódi. Magyar, osztrák és szlovén zászlók között áll az emlékkõ, hirdetve, hogy Trianon óta itt van a három ország határainak találkozója. Elhelyeztük a koszorút, majd elénekeltük a Himnuszt. Az út visszafelé sem lett rövidebb, hogy újabb dalszöveget idézzek pontosan Tízezer lépés lett. Kellemesen elpilledtünk. Dobronak volt a következõ helyszín. Sajnos az állami ünnep miatt zárva volt a helytörténeti gyûjtemény, pedig a sok hímes tojás érdekes lett volna. A templomot és a magyar szövegezésû emlékharangot viszont megnéztük. Ennyi járkálás után jól jött a meleg ebéd, amivel a Hancsik tanyán vártak bennünket. Nagyon kedves vendéglátók, sok érdekes programmal. Elsõként bográcsot ettünk. Nem tévedés itt ez nem az edény, hanem a nagyon finom többféle húsból es ízletes burgonyából készült laktató étel. Mellé finom házi szörp és sós fonott kalács dukált. Alig tértünk magunkhoz a házigazda ízes magyar szóval és sok humorral megismertette velünk a fürjtojás titkait. Láttunk élõ madarakat, kóstoltunk fürjtojást fõve, füstölve, sõt a merészebbek nyersen is. Igaz vitaminbomba. Közben megismerkedtünk a tökmag szuper tulajdonságaival. Ettünk pirított tökmagot, kóstoltunk tökmagolajos kenyeret. A sós kalácsot mi magunk is megtanultuk elkészíteni, na jó a tészta már megvolt, de a sodorgatás, fonás serényen folyt. Mindenki elkészítette a maga süteményét, s gyorsan már mehetett is a kemencébe. Csudajó délután volt. S még jött a desszert is. Kajszilekváros, tejfölös puliszka. Ez is igen finom volt. Átvettük a közben kisült kalácskákat, s elköszöntük a nagyon kedves vendéglátóinktól. Még egy gyors séta Muraszombathely belvárosában. Magyar emlékeket idézõ fõtér, vár, evangélikus templom. S még hely kellett a vacsorának is. Aki ma éhes maradt, na olyan nincs. Holnap elköszönünk a Lendva környéki magyarságtól, s irány a tengerpart, elõtte Ljubjana felfedezésével. Szuper nap volt, szellemileg, lelkileg és testileg nagyon tápláló. Egészségünkre!
Szöveg: Karikó-Tóth TiborFényképezte: Karikó-Tóth Tibor
2023.04.27
[91 db kép]
18. Határtalanul - Szlovénia, Horvátország 1.nap
Menni kéne - énekelték már évtizedekkel ezelõtt a Vígszínházban. Megfogadtuk a tanácsukat, s sikeres pályázat után április 26-án elindult a busz az Erzsébet térrõl. Búcsút intettünk a szülõknek, majd belevágtunk. Na nem a lecsóba, merthogy az nem volt, meg amúgy is hogy nézne ki a buszon, hanem az utazásba. Budapest határában felvettük az idegenvezetõnket, s már suhantunk is tovább az elsõ tényleges megállónkhoz Balatonlellénél. A Mol kút tökéletes, az applikáció is sokak ingyenes könnyítését segítette. Sõt a friss regisztrációért ajándék chips is járt. Naná nem maradhatott ott. Mármint a chips. Meg mi sem. A megálló elõtt rácsodálkoztunk a Köröshegyi völgyhíd Balatoni panorámájára. A következõ stop már nem itthon volt, hanem a határ túloldalán. Észre se vettük. Mármint a határt. Ezért Határtalanul a Határtalanul? Ki tudja. Gyorsan Lendvára értünk, s jött az elsõ megálló a Bánffy-Esterházy várkastély. Szó szerint minden szintet bejártunk, egész a padlásig. Presser Gábort nem találtuk a padláson, de sok érdekességet a különbözõ szobákban annál inkább. Régi leletek, néprajzi tárgyak, egyházi relikviák, lepkegyûjtemény és a különleges szobortárlat a padlástérben. Még a pop-artba is belekóstoltunk, hisz Andy Warhol képei közül is jópár ki volt állítva itt. Zala György szobrai csodálatosak voltak, nem véletlenül. Lendva híres szülõtte volt az, akinek szobrai díszítik a budapesti Hõsök tere íves oszlopsorát. Itt a kis méretû másolatokat csodálhattuk meg. Jött a lendvai szõlõhegyre vezetõ kacskaringós út a szölõtõkék között egészen a Szentháromság kápolnáig, ahol egy néni szép elõadását hallgathattuk meg a környék életérõl, s a kápolna különleges kincsérõl Hadik Mihály törökverõ hadvezér mumufikálódott ereklyéjéról. Közös ima után énekszóval köszöntük meg az elõadást. Rövid idõre megálltunk a kilátónál is, ahol még húsvéti tojást is találtunk, majd robogtunk tovább a lendvai Magyar Házig. Itt egy egykori szegedi egyetemista várt bennünket, s jó hangulatú elõadást tartott környék magyarjainak életérõl, szokásairól, kulturájáról. Rácsodálkoztunk a magyar nyelv szépségeire, sõt két matematikai példának is nekigyürkõztünk. Eltelt a délután s a szép õrvidéken kanyarogtunk erdõk, völgyek között a szálláshelyünkre. Gyors szobafoglalás után bõséges vacsora várt bennünket Húsleves, rántott hús, rizs, krokett, savanyúság formátumban. A végén meglepiként pedig jégkrém. Most az esti készülõdés és játék van még folyamatban. 10 órakor megpróbáljuk eltenni magunkat holnapra. Szép nap volt. Most már este legalábbis pihenni kéne...
Szöveg: Karikó-Tóth TiborFényképezte: Karikó-Tóth Tibor
2023.04.26
[66 db kép]
19. 5. Nyuszi futás
5. Nyuszi futás 5. alkalommal került megrendezésre iskolai szinten alsó tagozatos tanulóink részére a Nyuszi futás.A Kurca kört kellett teljesíteni ismét,melynek távja 700 m.Az idõjárás remek volt,így minden gyermek jókedvûen futotta le a kört.Eredményt évfolyamonként és nemenként hirdettünk.Az elsõ 3 helyezett érmet, a 4-6. helyezett oklevelet kapott. Eredmények: 1. osztályos fiúk: 1. Ravasz Benedek, 2. Swarc Marcell, 3. Gazsi Ábel, 4. Bugyi Dávid, 5. Fábrik Félix, 6. Varga Norbert. 1. osztályos lányok: 1. Harkai Lilla, 2. Egri Dorina,3.Orosz Hédi, 4. Almási Zoé, 5. Kanfi-Horváth Sarolta, 6. Busi Eszter. 2. osztályos fiúk: 1. Kósa Zalán, 2. Fejes Barnabás, 3. Kovács Bence, 4. Gazsi Zétény, 5. Bakó Zalán, 6. Nagy Zoltán Levente. 2. osztályos lányok: 1. Hars Zora, 2. Olasz Réka, 3. Pataki Veronika, 4. Hatos-Szekander Rozi, 5. Szabó Júlia, 6. Staberecz Mónika Borostyán. 3. osztályos fiúk: 1. Kovács Zente, 2. Csendes Dávid, 3. Takács Mihály, 4. Faur Dávid, 5. Nacsa Dénes, 6. Vincze Vajk. 3. osztályos lányok: 1. Horváth Lili Szonja, 2. Gráczer Dorka, 3. Mészáros Kincsõ, 4. Félegyházi-Török Zorka, 5. Holman Petra, 6. Báthory Adél. 4. osztáloys fiúk: 1. Csendes Ádám, Kozák Vince, 3. Kósa Tamás, 4. Gazsi Dániel, 5. Budai Albert, 6. Magyar József. 4. osztályos lányok: 1. Kozák Borka, 2. Dömsödi Lilla, 3. Hatos-Szekander Sára, 4. Posztós Léna, 5. Végh Hanna Andrea, 6. Kiss Borka.
Szöveg: Dósai-Molnár SzilviaFényképezte: Dósai-Molnár Szilvia
2023.04.20
[11 db kép]
20. Körzeti labdarúgó diakolimpia 3. Korcsoport
3. korcsoportos (5-6.osztály)körzeti labdarúgó diákolimpia a Szentesi mûfüves pályán került megrendezésre. 5 csapat vett részt a megmérettetésen körmérkõzést játszva. Iskolánk csapata remek, összeszedett játékkal, magabiztos gyõzelemmel nyert minden csapat ellen, így május 11-én képviselheti iskolánkat a megyei döntõn. Eredmények: Kiss Bálint-Deák 5:2 KissBálint-Fábián 11:1 KissbBálint-Koszta 3:0 KissBálint-Szent Erzsébet 4:0 Csapattagok:Ökrös Ádám,Mayer Bence,Kérdõ Zénó, Bárkai Roland,Müller Flórián,Törõcsik Zoltán,Mészáros Nimród, Hoffmann Hunor. Gratulálunk a csapatnak, sok sikert a megyei megmérettetésen!
Szöveg: Dósai-Molnár SzilviaFényképezte: Dósai-Molnár Szilvia
2023.04.20
[1 db kép]
21. Megyei labdarúgó diákolimpia
A IV. Korcsoportos labdarúgás megyei döntõje is Szentesen került megrendezésre 7 csapat részvételével. Mi a 4-es csoportba kerültünk, ahol körmérkõzést játszottunk. A Hódmezõvásárhely csapata ellen nyertünk 5:2-re. Majd következett a Szeged elleni mérkõzés, ahol 2:1-re vesztettünk. A Kistelek elleni merkõzésen 4:1-re kaptunk ki. Majd következett az 5. helyért való küzdelem, ahol Csanádpalota ellen gyõztünk 3:2-re. Alapvetõen jól játszott csapatunk, sorozatban játszottunk 4 mérkõzést, kicsit el is fáradtak. Azért a megye 5. legjobbja lett iskolánk csapata az iskolák közt. Csapattagok:Mayer Bence, Kérdõ Zénó, Bárkai Roland, Ökrös Zénó, Horváth Noel László, Ladányi-Tibrik Viktor, Harkai Csanád.
Szöveg: Dósai-Molnár SzilviaFényképezte: Dósai-Molnár Szilvia
2023.04.20
[2 db kép]
22. 100. matek óra (5/1)
A kellemes idõt kihasználva az udvaron szerkesztettünk egy klasszikus derékszögû háromszöget egyetlen zsinórral, és 12 lelkes tanulóval.
Szöveg:Niethammer ZoltánFényképezte:Niethammer Zoltán
2023.04.20
[8 db kép]
23. MatekÁsz Barátok Közössége Díj - országos elismerés
Minden egyéni siker mögött egy igazi, támogató közösség áll. Az igazi közösség csak ott jön létre, ahol a tagjai elfogadják, támogatják egymást, figyelnek és számíthatnak egymásra - azaz barátság és szeret köti össze õket. Ilyen osztályban mindenki jól érzi magát, ezért sikeresebb és eredményesebb. Szerencsésnek érezhetjük magunkat, hiszen osztályunk, a 3.b elnyerte a matekÁsz Barátok Közössége Díj-át. Az országban velünk együtt mindösszesen nyolc osztály kapta meg ezt az elismerést! A Bendegúzakadémia vezetõi egy szívhez szóló értesítés mellett egy emlékplakettel jutalmaztak bennünket azért, hogy osztályunk tagjai szívesen mutatják meg tudásukat, mindig kíváncsiak az újra, és emellett szeretnek játékosan tanulni, fejlõdni. Büszkén viseljük a címet!
Szöveg: Baranyiné Kósa ÁgnesFényképezte: Baranyiné Kósa Ágnes
2023.04.17
[2 db kép]
24. Városi-területi Petõfi szavalóverseny
A városi-területi Petõfi szavalóversenyen Remzsõ Hanga 2. a osztályos tanuló második helyezést ért el, így továbbjutott a Hódmezõvásárhelyen megrendezett megyei versmondó versenyre is. Ott is remekül helytállt. Gratulálunk neki! Felkészítõ: Izbékiné Csige Hajnalka
Szöveg: Izbékiné Csige HajnalkaFényképezte: Izbékiné Csige Hajnalka
2023.04.17
[1 db kép]
25. Húsvéti versmondó verseny
A Szentes Tv által meghirdetett véti versmondó versenyHúsen a 2.a osztályos Ragányi Kende frappáns locsolóverset mondott el.Lelkes szavazótábora és osztálytársai ezt sok-sok like-kal értékelte, így 2. helyezettként 30 ezer forintot nyert osztályának! Szép volt Kende! Köszönjük!
Szöveg: Izbékiné Csige HajnalkaFényképezte: Izbékiné Csige Hajnalka
2023.04.17
[1 db kép]
26. Magyarság Háza elõadás
Magyarság Háza - Horvátország, Határtalanul! - rendhagyó óra, Beszámoló. Az Élet a Hegyháton címû portréfilmet Hugyik Krisztián gazdálkodóról 2023. 04. 12-én tekintettük meg. A film által bepillantást nyerhettünk a fiatal gazdálkodó és családja elmesélésébõl a horvátországi Hegyháton élõ magyarság életébe. Megtudhattuk, hogy a Dályhegyen megalakult Petõfi Sándor Magyar Kultúregyesületnek milyen fontos szerepe van az itteni magyarság összetartásában. Információkat kaphattunk a délszláv háború szörnyûségeirõl és hogy errõl évente koszorúzással emlékeznek meg. A ma itt élõ és gazdálkodó fiatalok pályázatok útján lehetõséget kapnak az anyaországtól továbbképzésre, fejlõdésre, hogy sikeresen tudják mûködtetni a gazdaságot. A Duna menti gyönyörû tájon élõ magyarság legfõbb célja, hogy gyermekeiket hazaszeretetre és a hagyományok ápolására neveljék.
Szöveg: Dimákné Sebõk VeronikaFényképezte: Dimákné Sebõk Veronika
2023.04.17
[10 db kép]
27. Különdíjas locsolóvers
Szabó Benedek 3. a osztályos tanuló, a városi Szentes TV által meghirdetett Húsvéti versmondó versenyen különdíjas lett. Ezzel a szép eredménnyel 20 000 ft-tal bõvítette az osztálya kasszáját. Büszkék vagyunk rá! Gratulálunk neki!
Szöveg: Varga EmíliaFényképezte: Varga Emília
2023.04.17
[1 db kép]
28. Tudásvásár 2023
Fényképezte:Niethammer Zoltán
2023.04.14
[103 db kép]
29. Mekkora egy bokor?
A környezettudatos projekthét keretében ezt a témát dolgoztuk fel.
Íme néhány kép és egy videó a munkáról...
Fényképezte:Pólya S.
2023.04.14
[31 db kép]
30. Csólyospálos-megyei matekverseny
Egyszer volt hol nem volt az Óperenciás tengeren is túl van, Csólyospálos. Hogy hol is van ez a piciny település? A vármegyénk határában, pontosan Kömpöc után balra. Ilyen mesébe illõen kezdõdött a történetünk, amikor tél közepén megérkezett hozzánk az alsó tagozatosok megyei matekversenyére szóló felhívás, hiszen elsõ olvasatra mi sem tudtuk, hová is szól a meghívó? De elfogadtuk, a verseny napján, velünk együtt 120 kisdiák jelent meg 2 - 4. évfolyamról! Felkészültünk, elutaztunk, versenyeztünk, várakoztunk, közben: kézmûveskedtünk, sportoltunk és nem bántuk meg! Kijelenthetjük, hogy a kissbések remekül matekoztak. Nézzétek milyen eredmények születtek! Olasz Réka (2.a) a 12., Szõke András (2.b) a 16., Bugyi Botond (3.a) a 20., Dékány Polett (3.b) a 15., Sipos Gréta (4.a) az 1., Hegedûs Balázs (4.a) pedig az 5. helyen végzett. Büszkén gratulálunk a gyerekeknek és felkészítõ tanítóiknak: Urbancsokné Tóth Ildikó, Forrainé Garai-Szabó Julianna, Szõllõsi-Lukács Adrienn, Baranyiné Kósa Ágnes, Kukoveczné Nánai Olga tanító néninek és Nyíri Dániel tanító bácsinak! Így volt, igaz volt, aki nem hiszi, jöjjön velünk jövõre! Ott a helyünk!
Szöveg: Baranyiné Kósa ÁgnesFényképezte: Baranyiné Kósa Ágnes
2023.04.12
[18 db kép]
31. Területi Petõfi szavalóverseny
Biztosak lehetünk benne, hogy március 30-án Petõfi Sándor nagy büszkeséggel tekintett volna azokra a gyermekekre, akik a térség iskoláiból érkeztek hozzánk, a Kiss Bálint Református Általános Iskolába, hogy szebbnél szebb verseikkel örvendeztessék meg a nagyérdemû közönséget és a zsûrit. Ebben a tanévben mi adtunk otthont ennek a jeles rendezvénynek. Az elõadói délutánt Tomcsányiné Lucz Szilvia igazgatóhelyettes asszony nyitotta meg, majd Farkas Márta tanárnõ vezetésével az iskola Csengyüttese köszöntötte a jelenlévõket. A tét a megyei versenyre való továbbjutás volt. A döntést a kétszer háromtagú zsûri hozta meg. Köszönjük szépen Molitérusz, Judit, Borsodi Ágnes, Köntös Judit, Csige Istvánné, Almási Jánosné és Radichné Fúvó Ágnes lelkiismeretes munkáját. A következõ eredmények születtek: 1-2. évfolyam I. Tóth Adél /Deák Ferenc Ált. Isk./ Felkészítõ: Czagány Tünde II. Remzsõ Hanga /Kiss Bálint Ref. Ált. Isk./ Felkészítõ: Izbékiné Csige Hajnalka III. Szûcs Flóra /Deák Ferenc Ált. Isk./ Felkészítõ: Puskásné Igaz Éva IV. Nyikos Dominik /Deák Ferenc Ált. Isk./ Felkészítõ: Horváth Ildikó V. Pázsik Boglárka /Forray Máté Ált. Isk./ Felkészítõ: Bereczkiné Buza Anett Különdíj: Székely Luca /Szent Erzsébet Kat. Ált. Isk./ Felkészítõ: Fekete- Nagy Irén Különdíj: Balogh Odett /Forray Máté Ált. Isk/ Felkészítõ: Vassné Lucz Klára 3-4. évfolyam I. Czakó Liza /Koszta József Ált. Isk./ Felkészítõ: Tarr Piroska II. László Léna /Szent Erzsébet Kat. Ált. Isk./ Felkészítõ: Szilágyi Gyöngyi III. Varga Anna /Kiss Bálint Ref. Ált. Isk./ Felkészítõ: Molnárné Bodnár Henrietta IV. Tóth József /Forray Máté Ált. Isk./ Felkészítõ: Halász Ottóné V. Czakó Molli /Koszta József Ált. Isk./ Felkészítõ: Olsákné Kóczán Gabriella Különdíj: Szilágyi Sándor /Koszta József Ált. Isk./ Felkészítõ: Nánási Attila Különdíj: Simon- Szél Gergõ /Deák Ferenc Ált. Isk.) Felkészítõ: Ágostonné Debreczeni Erzsébet A kisebbek és a nagyobbak közül is az elsõ három helyezett versmondó képviseli térségünket Hódmezõvásárhelyen, a megyei döntõben. Sok sikert kívánunk a továbbjutóknak! Szivbõl köszönjük a kedves szülõk felkészítõ munkáját is!
Szöveg: Szõllõsi-Lukács AdriennFényképezte: Szõllõsi-Lukács Adrienn
2023.04.12
[10 db kép]
32. Iskolai Petõfi szavalóverseny
200 éve, 1823. január 1-jén Kiskõrösön született Petõfi Sándor, a magyar irodalom egyik legnagyobb költõje. A költõóriás, akinek az öröksége egyedülálló a világon. Méltó módon emlékeztünk Petõfi Sándorra iskolánk tehetséges versmondói által. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy közel 40 résztvevõvel tudtuk megrendezni az iskolai válogatónkat. A zsûrinek mindig nehéz dolga van, de ezúttal tényleg az volt. Az asztalnál helyet foglaló tanár nénik végül meghozták döntésüket. A következõ eredmények születtek: 1-2. évfolyam díjazottjai Remzsõ Hanga (2.a), Szabó Júlia (2.a), Gazsi Zétény (2.b) Különdíj: Orosz Máté (2.a) Felkészítõ pedagógusok: Almásiné Szaszkó Edit, Izbékiné Csige Hajnalka 3-4. évfolyam helyezettjei Kiss Borka (4.b), Varga Anna (4.a), Szilágyi Eszter (4.a) Különdíj: Kozák Borka (4.a) Felkészítõ pedagógusok: Molnárné Bodnár Henrietta, Gazda Rudolf Szívbõl köszönjük a kedves szülõk felkészítõ munkáját is!
Szöveg: Szõllõsi-Lukács AdriennFényképezte: Szõllõsi-Lukács Adrienn
2023.04.12
[7 db kép]
33. MOZAIK verseny gyõztesek
A MOZAIK tanulmányi versenyen Hegedûs Balázs (4.b) magyar irodalomból, Nagy Zoltán Levente (2.a) matematikából országos 1. helyezést ért el pontszámai alapján, és bejutott a döntõbe.
Felkészítõk: Gazda Rudolf és Urbancsokné Tóth Ildikó
Szívbõl gratulálunk a szép eredményekhez!
Fényképezte:Nyíri D.
2023.04.10
[1 db kép]
34. Körzeti labdarúgó diákolimpia
A Szentesi mûfüves pálya adott otthont április 4-én a 7-8. osztályosok labdarúgó tornájának. Tavasznak nem mondható idõjárás köszöntött be, így 4 fok és szélvihar is nehezítette a mérkõzéseket. 5 csapat körmérkõzést játszott egymással,2x10 perces játékidõvel. A mi fiaink már az elsõ meccsen a Fábián ellen összeszedett játékkal, parádés gólokkal magabiztosan nyert 2:0-ra.A többi meccset is ilyen fegyelmezett játékkal vitték végig, melynek meg is lett az eredménye. Kiss B. - Szent Erzsébet 7:0 Kiss B. - Koszta 5:1 Kiss B. - Klauzál 8:0. Mérhetetlen örömmel töltött el, hogy remek játékkal gyõzni tudtak, mert gyõzni akartak. Nagyon megérdemelték, hogy tovább jussanak a megyei döntõbe, és még is tettek érte mindent. Gyõztesek lettek! Április 13-án Szentesen lesz a megyei döntõ. Sok sikert a csapatnak! Csapattagok:Mayer Bence (5.a), Kérdõ Zénó (6.b),Ökrös Zénó (7.a),Horváth Noel László (7.a),Ladányi-Tibrik Viktor (8.a),Harkai Csanád (8.b).
Szöveg: Dósai-Molnár SzilviaFényképezte: Dósai-Molnár Szilvia
2023.04.06
[3 db kép]
35. Siker a Boros versenyén
2023. április 4-én került megrendezésre a Boros Sámuel Technikumban a "Szabadulj be a Borosba!" elnevezésû verseny. Iskolánkat a 6.b osztály lelkes kis csapata képviselte, akik I. helyezést értek el az 5-6. osztályosok kategóriájában. Gratulálunk nekik és büszkék vagyunk rájuk! Csapattagok: Kis-Hajdú Janka. Tokaji Kata, Weisz Aletta, Sebestyén Dávid, Szécsényi Ádám.
Szöveg: Csó JánosnéFényképezte: Csó Jánosné
2023.04.06
[3 db kép]
36. Alsós iskolai matematikaverseny
Iskolánkban idén is megrendezésre került az alsós iskolai matematikaverseny. A megmérettetés 2 fordulós volt, ahol 2., 3., 4. osztályosok mérték össze tudásukat. A versenynek itt még nincs vége, a legügyesebbek mennek tovább a városi fordulóra. Gratulálok a diákoknak és a felkészítõ nevelõknek az eredményekhez!
Szöveg: Urbancsokné Tóth IldikóFényképezte: Urbancsokné Tóth Ildikó
2023.04.06
[7 db kép]
37. Bibliai Történetmondó Háziverseny
A Bibliai Történetmondó Háziversenyen az alábbi eredmények születtek:
- Truczkó Tímea arany, Almási Zoé bronz, Polyák Gréta ezüst, Valkay Ábel bronz, Vígh Olivér arany, Benedek Nóra Amy bronz minõsítés (1.b)
- Gazsi Zétény arany minõsítés (2.b)
- Szabó Benedek arany, Török Zsombor arany, Orosz Norina Réka arany, Dékány Gyula arany, Varga Bori arany, Holman Petra arany, Magyar Zsófia ezüst minõsítés (3.a); Szénási Sára arany minõsítés (3.b)
- Budai Albert arany minõsítés (4.a)
- Kiss Borka arany, Mayer Gábor ezüst, Tóth Gréta ezüst, Berényi Dóra bronz minõsítés (4.b)
Iskolánkat Vígh Olivér, Gazsi Zétény, Dékány Gyula és Budai Albert képviseli az országos döntõn, Gyulán.
Felkészítõk: Cseh Lajosné, Varga Emília, Kukoveczé Nánai Olga, Nyíri Dániel
A zsûri tagjai: Nagypál Julianna, Varga Emília, Kukoveczé Nánai Olga, Nyíri Dániel
Fényképezte:Nyíri D.
2023.03.29
[29 db kép]
38. A víz világnapja projekt - 2.a osztály
A 2.a osztály Víz világnapjához kapcsolódó projekt munkája, melyet tanítóikkal Izbékiné Csige Hajnalkával és Urbancsokné Tóth Ildikóval valósítottak meg.
Szöveg: Izbékiné Csige HajnalkaFényképezte: Izbékiné Csige Hajnalka
2023.03.27
[4 db kép]
39. Komplex Tanulmányi Verseny 2023
Fényképezte:Niethammer Zoltán
2023.03.24
[75 db kép]
40. Vetélkedõ a Gyermekkönyvtárban
2023. március 14-én, 16-án és 17-én került megrendezésre a könyv- és
könyvtárhasználati vetélkedõ a Gyermekkönyvtárban.
Az általános iskolások 3 korcsoportban
mérhették össze tudásukat. Iskolánkból a háziverseny gyõzteseit neveztük be a városi
versenyre, ahol tanulóink sikeresen szerepeltek.
3-4. osztályos korcsoportban:
II. helyezést ért el Hegedûs Balázs és Bujtás Vince 4.b osztály
III. helyezést ért el Csányi Luca és Varga Bori 3.a osztály
5-6. osztályos korcsoportban:
I. helyezést ért el Nagy Nóra és Korcsmáros Amina 6. osztály
II. helyezést ért el Orosz Noémi és Kis-Hajdu Janka 6. osztály
7-8. osztályos korcsoportban:
III. helyezést ért el Sebesi Fanni és Földi Mónika 7. osztály
IV. helyezést ért el Törõcsik Laura és Tóth Emese 8. osztályos tanuló
Felkészítõ tanár: Antalné Koncz Éva
Gratulálunk a sikeres szerepléshez!
Fényképezte:Gyermekkönyvtár
2023.03.22
[16 db kép]
41. Köszönjük az adományt!
Hálás szívvel köszönjük Sárréti Krisztina felajánlását, mellyel iskolánk udvarát zöldebbé, szebbé varázsolhattuk a gyerekek és a felnõttek örömére!
Szöveg: Tomcsányiné Lucz SzilviaFényképezte: Tomcsányiné Lucz Szilvia
2023.03.22
[5 db kép]
42. Hajdú Lajos emléktábla megkoszorúzása
Március 14-én, az ünnepi forgatag keretében került sor Hajdú Lajos emléktáblájának megkoszorúzására. A 8.évfolyamos diákok megemlékezése után Fehér Csaba lelkipásztor osztotta meg az egybegyûltekkel köszöntõ gondolatait. Az ünnepség végén a diákok az iskola dolgozóinak és tanulóinak nevében, a Nagytiszteletû Úr a fenntartó Egyházközség képviseletében helyezték el az emléktábla alatt koszorúikat. Szentes város önkormányzata nevében Szabó Zoltán Ferenc polgármester tisztelgett az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc szentesi származású hõsének márványtáblájánál. Az ünnepi megemlékezés szövegét Karikó-Tóthné Puskás Gabriella állította össze.
Szöveg: Karikó-Tóth TiborFényképezte: Karikó-Tóthné Puskás Gabriella
2023.03.14
[3 db kép]
43. Technika óra képekben
Nyolcadikos konyhatündérek a Kiss Bálint suliban...
Fényképezte:Pólya S.
2023.03.14
[12 db kép]
44. Díjazottak a 3.osztályos 'Kissbé Tálentumai' magyaros lányok
Iskolánkban, a 2022-2023-as tanévben a Református EGYMI Országos Értéktermõ Tehetségközpontja által szervezett, helyileg megvalósuló tehetségmûhely foglalkozásokon részt vevõ 3. osztályos lányok, makettjükkel közönség díjasok lettek. A matematika,-magyar,-környezetismeret, és rajz tantárgyból központilag kiválogatott tanulókkal külön program szerint haladó mûhelyfoglalkozások elsõ és harmadik osztályban mûködnek. Országosan lehetett pályázni csoportban és egyénileg is a foglalkozásokon alkotott pályamûvekkel esetleg tevékenységekkel. A lányok a néphagyományok témakörében elmélyülve egy-egy mesét is illusztrálnak, dramatizálnak. Így készült el az Angyalbárányok mese makettje, amelynek anyaga elsõsorban papír és agyag. A mûhelyfoglalkozások alkalmával a népmûvészet számos ágával is megismerkednek, felelevenítik a hagyományokat. Lehetõség szerint szeretnének majd bemutatkozni más témával is. A magyar és természetismeret mûhely vezetõje: Varga Emília tanító
Szöveg: Varga EmíliaFényképezte: Varga Emília
2023.03.11
[20 db kép]
45. Kis nyelvész verseny
Febr. 24-én pénteken a Bendegúz Akadémia Kis nyelvész versenyén Szegeden a 2.a osztályból Ragányi Kende megyei 4.; Nagy Zoltán Levente megyei 5. helyezést ért el. Fejes Barnabás is eredményesen szerepelt. Felkészítõjük: Izbékiné Csige Hajnalka
Szöveg: Izbékiné Csige HajnalkaFényképezte: Izbékiné Csige Hajnalka
2023.03.01
[1 db kép]
46. Nincs farsang fánk nélkül...
Ha farsang, akkor kell hogy legyen... Mivel az egész hét szinte másból sem állt, csak a kérdésekbõl, lesz fánk az idén? Így mit tehetett mást a szokásos tanári különítmény, engedett a ráhatásnak. Persze nem kellett nagy gyõzködés. Hímezés és hámozás helyett keltetésbe és dagasztásba kezdett a két kötényes alak, s a délelõtt második felében már egyre ínycsiklandóbb illatok jelentkeztek a lánytechnika környékérõl. Kilenc adag tészta készült, amibõl valamivel több, mint 200 darab fánk sült ki, s vélhetõen délutánra mind eltûnik. Valahol... Az évtizedes hagyományt az idén sem törtük meg. Nagy köszönet Csóné Ibolyának a fánkkészítés minden mozzanatáért. Bacsa Évi, ahogy tudott jött, s a mosogatás nem túl hálás feladatából igencsak kivette a részét. A krónikás pedig próbált jó kukta lenni, sütésfelelõsként pedig míves alkotásokat létrehozni. Lehet, a Szeretethíd póló sem volt véletlen. Ma, mi így lettünk felkiáltójelek! Jó étvágyat kedves kollégák!
Szöveg: Karikó-Tóth TiborFényképezte: Karikó-Tóth Tibor
2023.02.17
[12 db kép]
47. Kazinczy szépkiejtési verseny
Február 9-én rendezték meg Nagymágocson a járási Kazinczy szépkiejtési versenyt. Iskolánkat Kékegyi-Kovács András 5.a és Szabó Kata 6.a osztályos tanuló képviselte. Mindketten szépen teljesítettek. A zsûri értékelése alapján Kékegyi-Kovács András III. helyezést ért el. Felkészítõ tanára: Karikó-Tóthné Puskás Gabriella
Szöveg: Karikó-Tóthné Puskás GabriellaFényképezte: Karikó-Tóth Tibor
2023.02.09
[7 db kép]
48. Házi ropi 8. b módra
Összevont technika óra a 8.b-ben... :-)
Fényképezte:Pólya S.
2023.02.07
[9 db kép]
49. Látogatás a Batsányi János Gimnáziumban
Február 3-án (pénteken) emlékezetes délelõttöt töltöttünk a 7. b osztállyal a Batsányi János Gimnáziumban Csongrádon. Az iskola Természettudományos Diáklaboratóriumában érdekes kísérleteket próbálhattunk ki kémia és biológia órák keretében. A rendkívüli természettudományos órák közötti szünetekben bepillantást nyerhettünk az iskola életébe is. Köszönjük szépen a lehetõséget és a foglalkozásokat vezetõ pedagógusok lelkiismeretes munkáját!
Szöveg: Dimákné Sebõk VeronikaFényképezte: Dimákné Sebõk Veronika
2023.02.06
[9 db kép]
50. Mikulás napi foci és zsinórlabda bajnokság
A hagyományossá vált Mikulás napi focit és zsinórlabdát a pandémia miatt az elmúlt két évben nem tudtuk megrendezni az osztályok között,de most ismét végre sikerült . A fiúk fociztak, a lányok zsinórlabdát játszottak egymás ellen körmérkõzés formájában. A zsinórlabda a röplabda elõváltozata,ahol nem ütjük,hanem dobjuk a labdát. Izgalmas mérkõzéseket láthattunk,emelkedett volt a hangulat,mindenki nagyon jól érezte magát.Az eredményekben is meglepõ fordulatok voltak. Minden csapat oklevelet kapott,illetve a fiúknál a gyõztes csapatnak vándorkupa is van,amit 1 évig õrizhetnek. 5-6. osztályos lányok zsinórlabda eredményei: 1. Arany Ászok (5.a) 2. Labda mágusok (6.b) 3. BGF (5.b) 4. Pinky Pie (6.a). 7-8. osztályos lányok zsinórlabda eredményei: 1.IN PARIS (8.b) 2. Csillám pónik (8.a) 3. Röplabda banda (7.a) 4. Csipet-csapat (7.b). 5-6. osztályos fiúk foci eredményei: 1. Babettások (6.a) ,õk õrzik 1 évig a kupát 2. Lövõ erõk (5.a) 3. Best Soccer Team (5.b) 4. Mikulások (6.b). 7-8. osztályos fiúk foci eredménye: 1. Hangya Boys (8.b),õk õrzik 1 évig a kupát 2. Goblinok (7.a) 3. Dzsános FC (7.b) 4. 3 H-SOK (8.a).
Szöveg: Dósai-Molnár SzilviaFényképezte: Dósai-Molnár Szilvia
2023.01.10
[20 db kép]