Sokszor azt hisszük, hogy egyszerűen csak azt látjuk, ami van. Pedig valójában nem pusztán a történésekre reagálunk, hanem arra is, ahogyan értelmezzük őket.
Valaki nem köszön vissza, és máris arra gondolunk: haragszik rám.
Valaki nem ül mellénk, és megszületik bennünk a mondat: biztosan nem kedvel.
Egy tanár kijavít, és mi talán azt halljuk ki belőle: velem van baja.
Pedig a tény és az, amit hozzá gondolunk, nem mindig ugyanaz.
Mindannyian hordozunk magunkban egyfajta „szemüveget”. Korábbi tapasztalataink, örömeink, csalódásaink, félelmeink és önmagunkról alkotott gondolataink is hatással vannak arra, hogyan látjuk a körülöttünk lévő világot. Aki sokszor csalódott, könnyebben vár újabb csalódást. Aki azt hiszi magáról, hogy neki úgysem sikerülhet, hamarabb feladja. Aki pedig biztonságban érzi magát, talán ugyanazt a helyzetet kevésbé éli meg fenyegetőnek.
Pál apostol ezért mondja:
„Most tükör által homályosan látunk…”
(1Korinthus 13,12)
Látunk valamit — de nem mindent.
Ez a felismerés nem bizonytalanságra hív, hanem alázatra. Arra, hogy mielőtt ítélünk, kérdezzünk. Mielőtt eldöntjük, miért tett valamit a másik, hagyjunk helyet annak a lehetőségnek is, hogy történetének van olyan része, amelyet még nem ismerünk.
A megértés közben nem jelenti azt, hogy mindent el kell fogadnunk. Lehet egyszerre azt mondani: „Értem, hogy dühös voltál” — és azt is: „De attól még nem volt rendben, ahogyan beszéltél velem.” A megértés nem szünteti meg a határokat. Inkább segít tisztábban látni őket.
És mindez nemcsak arra igaz, ahogyan másokat nézünk.
Néha saját magunkat is homályos tükörben látjuk.
„Én ilyen vagyok.”
„Nekem ez nem megy.”
„Engem úgysem választanak.”
„Nem vagyok elég jó.”
Ezek a mondatok idővel nemcsak azt írják le, hogyan látjuk magunkat, hanem alakítani is kezdik azt, ahogyan élünk.
A Biblia újra és újra olyan embereket mutat meg, akik kevesebbet láttak magukban, mint amit Isten látott bennük. Mózes a saját alkalmatlanságát látta. Gedeon azt, hogy ő a legkisebb. Isten azonban nemcsak azt látta, akik abban a pillanatban voltak, hanem azt is, akivé válhatnak.
Talán velünk is ezt teszi.
Amikor mi azt mondjuk: „Nem fog menni”, ő még látja a következő próbálkozást.
Amikor mi csak a hibánkat látjuk, ő az egész történetünket ismeri.
Amikor másokat egyetlen tettük alapján ítélnénk meg, ő azt is látja, amit mi nem.
Talán ezért az egyik legfontosabb mondat, amit megtanulhatunk:
Amit látok, az fontos — de nem biztos, hogy minden.
És néha éppen itt kezdődik a változás: amikor képesek vagyunk megállni, és azt mondani:
„Istenem, lehet, hogy én most nem látok mindent. Segíts tisztábban látni — a másikat, a helyzetet és saját magamat is.”
Ige: „Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” 1Sámuel 16,7
Ha ránézel egy fára, mit látsz? Törzset. Ágakat. Leveleket. Talán gyümölcsöt. De a fa nagyon fontos része közben egyáltalán nem látszik. A gyökere.
A gyökerek a föld alatt kapaszkodnak. Vizet és ásványi anyagokat vesznek fel, és segítenek megtartani a fát akkor is, amikor fúj a szél. Nem látjuk őket – mégis rengeteg múlik rajtuk.
Kicsit ilyen az ember is. Mások látják: hogyan beszélsz; mit csinálsz; milyen jegyet kapsz; milyen gyorsan futsz; mit veszel fel; milyen ügyesen szerepelsz. De van egy „föld alatti” részed is. Amit gondolsz. Amit fontosnak tartasz. Amit akkor teszel, amikor senki nem figyel. Azt, hogy hogyan gondolkodsz másokról. Azt, hogy mit teszel a rád bízott titokkal. Azt, hogy bevallod-e, ha hibáztál.
A Biblia ezt sokszor a szív képével mondja el. Amikor Isten Dávidot választotta, Sámuel először egy erős, magas fiút nézett ki. Isten azonban azt mondta: Az ember a külsőt látja. Én a szívet is. Ez nem azt jelenti, hogy a külső egyáltalán nem számít. A tetteink igenis számítanak. Hanem azt: A jó élet nem csak kívülről épül. Gyökerei vannak. Ezért hívjuk az egész tanévi utunkat így: BELÜLRŐL KIFELÉ. Ami belül formálódik, idővel megjelenik abban is, ahogyan élünk.
💭 Gondolkodj!
1–2. osztály: Mondj egy jó dolgot, amit akkor is meg lehet tenni, ha senki nem látja!
3–4. osztály: Mi lehet egy ember „gyökere”? Milyen belső dolgokból nőnek ki a döntései?
🔎 KÉPZELD CSAK! Egy fa gyökérzete sokszor jóval messzebbre nyúlik oldalirányban, mint ameddig a lombkoronája ér. Ami nem látszik, az tehát egyáltalán nem biztos, hogy jelentéktelen.
👣 PRÓBÁLD KI MA! Tegyél ma egy jó dolgot úgy, hogy nem vársz érte dicséretet. Nem kell elmondanod senkinek.
🙏 Ima: Istenem, te nemcsak azt látod, amit mások látnak belőlem. Ismered a gondolataimat, félelmeimet és vágyaimat is. Formáld a „gyökereimet”, hogy abból szeretet, őszinteség és jó döntések növekedjenek. Ámen.
Ige: „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az.” Lukács 16,10a
„Minden szabad nekem, de nem minden használ.” 1Korinthus 6,12a
Egyetlen lépés nem tűnik útnak.
Egyetlen késő esti telefonozás még nem szokás.
Egyetlen elhalasztott feladat még nem életforma.
Egyetlen csúnya megjegyzés még nem jellem.
Egyetlen kedves gesztus még nem barátság.
De amit sokszor megismétlünk, az lassan iránnyá válik.
Sokszor a nagy pillanatokra várunk.
- Majd hétfőtől másképp lesz.
- Majd jövő hónaptól rendesen tanulok.
- Majd egyszer türelmesebb leszek.
- Majd ha a másik is megváltozik, én is kedvesebb leszek.
A szokások azonban ritkán egyetlen nagy elhatározásból születnek. Inkább sok apró döntésből.
Például:
- felkelek-e az első ébresztésre;
- elteszem-e a telefont, amikor beszélnek hozzám;
- elkezdem-e a feladatot öt perc után, vagy újabb videót indítok;
- visszaírom-e a bántó mondatot;
- megköszönöm-e, amit természetesnek veszek;
- felvállalom-e, ha én hibáztam;
- odaülök-e ahhoz, aki egyedül maradt.
Ezek a döntések külön-külön kicsinek látszanak. De lassan történetet írnak rólunk.
A Biblia gyakran beszél hűségről. A hűség nem mindig látványos. Sokszor egyszerűen azt jelenti: Ma is megteszem azt, amiről tudom, hogy helyes. Nem tökéletesen. Nem hibátlanul. De újra.
A rossz szokások egyik veszélye, hogy eleinte könnyűnek tűnnek, később azonban nehéz szabadulni tőlük. A jó szokások eleinte nehezek lehetnek, később viszont szabadságot adnak.
- Nehéz elkezdeni időben tanulni – de felszabadító, amikor nem az utolsó este kell kapkodni.
- Nehéz bocsánatot kérni – de felszabadító, amikor nem kell tovább védekezni.
- Nehéz letenni a telefont – de felszabadító, amikor újra észrevesszük, ki ül mellettünk.
A tanév során hét olyan szokással foglalkozunk majd, amelyek segíthetnek jobban bánni: önmagunkkal; a döntéseinkkel; az időnkkel; a kapcsolatainkkal; a különbözőségeinkkel; a testi és lelki erőnkkel. De egy szokás sem fog helyettünk dönteni. Mindig marad egy apró következő lépés, amit nekünk kell megtenni!
Gondold tovább! Van-e egy kicsi, ismétlődő döntésed, amely többet alakít rajtad, mint szeretnéd?
Napi kihívás: Válassz egyetlen, nagyon kicsi dolgot a következő hétre:
- öt perccel korábban kelek fel;
- leteszem a telefont, amikor hozzám beszélnek;
- nem adom tovább a pletykát;
- este összekészítem a holnapi dolgaimat;
- naponta egyszer megköszönök valamit;
- nem mondom magamról, hogy „nekem ez úgysem megy”.
A kihívás legyen olyan kicsi, hogy valóban teljesíthető legyen.
Ima: Istenem, sokszor nagy változást szeretnék, de nehezen teszem meg a következő kis lépést. Adj hűséget a kevésben, kitartást az újrakezdéshez, és bölcsességet, hogy olyan szokásokat építsek, amelyek közelebb visznek hozzád és másokhoz. Ámen.
Ige: „Változzatok meg értelmetek megújulásával!” Róma 12,2
Tudtad, hogy a kígyók időnként levetik a bőrüket? Ahogy a kígyó növekszik, a külső bőrréteg már nem tud vele együtt tovább nőni. Ezért a régi réteg meglazul, a kígyó pedig lassan kibújik belőle. Ezt nevezzük vedlésnek. Utána nem lesz másik állat. Nem lesz belőle madár vagy teknős. Ugyanaz a kígyó marad. Csak növekedett, és valami régit már nem tud tovább magán hordani.
Velünk persze nem pontosan így történik. Mi nem bújunk ki a bőrünkből. De vannak dolgok, amelyeket mi is „kinőhetünk”. Például régen talán rögtön sírtál, ha valami nem sikerült – most már tudsz segítséget kérni. Vagy régen, ha valaki elvette a játékodat, azonnal meglökted - most már talán ki tudod mondani:
„Ez nekem nem tetszik. Kérlek, add vissza.”
Vagy sokáig azt mondtad: Én félős vagyok – aztán egyszer mégis megtettél valamit, amitől féltél.
A Római levél azt mondja: megújulhat a gondolkodásunk. Ez azt jelenti, hogy nem kell minden régi mondatunkhoz, szokásunkhoz és reakciónkhoz ragaszkodnunk csak azért, mert eddig így csináltuk. Van, amit Isten segítségével kinőhetünk. De figyelj! Nem azért változunk, mert Isten csak akkor fog szeretni, amikor már minden rossz szokásunkat levetettük. Éppen fordítva. Azért merünk változni, mert Isten már most is szeret és formál bennünket.
💭 Gondolkodj!
1–2. osztály: Van valami, amit régebben nem tudtál, most pedig már igen?
3–4. osztály: Van olyan mondat magadról, amelyet talán ideje lenne „kinőni”? Például: „Én mindig…” vagy „Én soha…”
🔎 KÉPZELD CSAK! A kígyók vedlés előtt gyakran fakóbbnak tűnnek, a szemük is opálossá válhat. A vedlés után a színeik ismét élénkebbek lesznek.
👣 PRÓBÁLD KI MA! Figyelj meg magadon egy automatikus mondatot:
Én mindig… Én soha… Én ilyen vagyok…
És kérdezd meg: Biztos, hogy mindig így kell maradnia?
🙏 Ima: Istenem, köszönöm, hogy nem kell beleragadnom minden régi szokásomba. Mutasd meg, miben szeretnél megújítani, és adj bátorságot ahhoz, hogy elengedjem azt, ami már nem segít jó irányba növekedni. Ámen.
Ige: „… mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg,” 1Thesszalonika 5,21
„Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával.” Róma 12,2
Valaki nem válaszol az üzenetedre. Néhány perc múlva megjelennek a gondolatok: biztos haragszik rám; szándékosan ignorál; másokkal biztos beszél; már nem vagyok fontos neki; én mindig mindent elrontok. Később azonban kiderül, hogy edzésen volt, és a telefonja a táskájában maradt.
A helyzet ugyanaz volt. De a történetet közben mi írtuk köré.
Gyakran úgy élünk, mintha minden gondolatunk tény lenne. Pedig különbség van aközött, hogy:
- valami megtörtént, és
- én mit gondolok arról, ami történt.
|
Tény |
Értelmezés |
|
Nem köszönt vissza. |
Biztos lenéz engem. |
|
Rosszabb jegyet kaptam, mint vártam. |
Nekem soha semmi nem sikerül. |
|
Nem engem választottak a csapatba. |
Senkinek sem vagyok fontos. |
A gondolataink valódi érzéseket indíthatnak el bennünk. Szomorúságot, haragot, félelmet, szégyent. Ezek az érzések valósak – akkor is, ha az értelmezésünk nem teljesen pontos. Ezért fontos megtanulnunk megállni, mielőtt biztosnak veszünk valamit. Néha elég három kérdés:
- Mit tudok biztosan?
- Mi az, amit csak feltételezek?
- Lehet más magyarázat is?
Ez nem azt jelenti, hogy mindent meg kell magyaráznunk mások helyett. Valóban történnek bántó és igazságtalan dolgok. De az sem segít, ha bizonyíték nélkül olyan történeteket építünk, amelyek még több fájdalmat okoznak.
Jézus sokszor egészen másképpen látott embereket, mint a környezete. Mások csak a bűnöst, a beteget, az idegent vagy a kellemetlen embert látták. Jézus meglátta mögötte a történetet, a hiányt, a vágyat és a változás lehetőségét. A lelki érettséghez nemcsak az tartozik hozzá, hogy van véleményünk. Az is, hogy képesek vagyunk megvizsgálni: Biztosan jól látom?
Gondold tovább! Volt-e már, hogy valakiről vagy egy helyzetről biztosnak hittél valamit, aztán kiderült, hogy tévedtél?
Napi kihívás: Amikor ma egy másik ember viselkedése miatt rossz érzésed támad, ne reagálj azonnal. Előbb kérdezd meg magadtól: Mi az, amit tudok – és mi az, amit csak feltételezek?
Ima: Urunk, sokszor túl gyorsan ítélünk, és biztosnak hisszük azt is, amit csak elképzeltünk. Adj tisztább látást, türelmet és nyitottságot. Segíts, hogy ne a félelmeinkből, hanem igazságban és szeretetben válaszoljunk. Ámen.
Ige: „Aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára.” Filippi 1,6
Ha a kezedbe veszel egy makkot, nem tűnik valami különlegesnek. Kicsi. Kemény. Elfér két ujjad között.
Pedig egy tölgyfa magját tartod a kezedben. És egy tölgyfa hatalmas lehet! Sok méter magasra nőhet, vastag törzse lehet, rengeteg levelet és újabb makkokat teremhet. Madarak fészkelhetnek rajta, rovarok lakhatnak benne, emberek pihenhetnek az árnyékában. Mindezt azonban még egyáltalán nem látod, amikor a kis makkot nézed. A makkban nincs összegöngyölve egy apró faágakkal és levelekkel. De benne van mindaz az öröklött „útmutatás”, amely alapján – megfelelő földdel, vízzel, fénnyel és idővel – növekedni kezdhet.
És tudod, miért érdekes ez nekünk?
Mert amikor most magadra nézel, te sem a „kész változatodat” látod. Lehet, hogy valamiben még ügyetlen vagy. Lehet, hogy nehezen mersz megszólalni. Lehet, hogy hamar dühös leszel. Lehet, hogy valami most még egyáltalán nem megy.
De ebből nem következik, hogy mindig ilyen maradsz. Isten nem úgy néz rád, mint egy befejezett tárgyra. Ő látja benned azt is, ami még növekedhet.
Talán ebben a tanévben megtanulsz:
- bátrabban segítséget kérni;
- türelmesebben várni;
- őszintébben bocsánatot kérni;
- kitartani valamiben;
- figyelmesebben bánni másokkal.
A növekedéshez idő kell. Egy tölgyfa sem lesz holnapra hatalmas. Neked sem kell holnapra „készen lenned”. A fontos az, hogy növekedhess.
💭 Gondolkodj!
1–2. osztály: Mi az, amit most még tanulsz, de szeretnél benne ügyesebb lenni?
3–4. osztály: Milyen tulajdonságban szeretnél növekedni ebben a tanévben?
🔎 KÉPZELD CSAK! Egy tölgyfa nagyon sokáig élhet. Egyes tölgyek több százévesek. A pici makkból tehát olyan fa nőhet, amely még sok-sok emberöltő múlva is áll.
👣 PRÓBÁLD KI MA! Ha ma valamire azt mondanád: Nekem ez nem megy! tegyél hozzá egy szót: MÉG. Ez még nehéz nekem.
🙏 Ima: Istenem, köszönöm, hogy még növekedhetek. Amikor valami nem sikerül, segíts ne azt gondolnom, hogy mindig ilyen maradok. Formálj engem türelmesen, és mutasd meg, miben tehetem meg ma a következő kis lépést. Ámen.
Ige: „Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” 1Sámuel 16,7
Valaki belép az osztályba egy új cipőben. Néhány másodperc alatt megszületnek a vélemények: biztos gazdag; biztos felvág; biztos nagyon magabiztos; biztos azt akarja, hogy mindenki őt nézze. Pedig lehet, hogy a cipőt hónapokig kérte. Lehet, hogy ajándékba kapta. Lehet, hogy izgul, és azt reméli, most végre elfogadják. Lehet, hogy semmi különös jelentősége nincs számára. – 3.33)
Milyen gyorsan azt hisszük, hogy amit látunk, abból már mindent tudunk.
Dávid történetében Sámuel próféta királyt keresett Isai fiai között. A nagyobb, erősebb, tekintélyesebb fiúkat látva könnyen gondolhatta volna: biztosan ő lesz az. Isten azonban mást mondott: Az ember a külsőt látja, Isten a szívet.
Ez nem azt jelenti, hogy a külső érdektelen. A ruhánk, mozdulataink, arckifejezésünk, szavaink valóban üzennek rólunk. De nem mondanak el mindent.
A közösségi oldalakon különösen könnyű összeállítani magunkról egy képet: mi az, amit megmutatok, mi az, amit el szeretnék rejteni; ezt elrejtem; ezt megszépítem; ezt újra felveszem; ebből kivágom azt, ami nem tetszik.
A kérdés nem az, hogy mindig mindent meg kell-e mutatnunk. Jogunk van a határainkhoz és a magánéletünkhöz. A kérdés inkább ez: Nagyon messze került-e egymástól az, amit mutatok, és az, aki valójában vagyok? Hiszen…
Lehetsz vidám a képen, miközben belül szomorú vagy.
Lehetsz hangos, miközben bizonytalan vagy.
Lehetsz közömbös, miközben nagyon is érdekel valami.
Lehetsz kemény, mert félsz attól, hogy gyengének látnak.
Isten nem azért néz a szívünkre, hogy titokban hibákat keressen. Hanem azért, mert ott lát igazán bennünket. Előtte nem kell szerepet játszanunk.
A tanév elején könnyen azon gondolkodunk: Mit fognak rólam gondolni? Elfogadnak-e? Elég jó leszek-e? Mit kell mutatnom, hogy számítsak?
Isten kérdése talán inkább ez: Hogyan lehetne egyre igazabb az életed? Nem hibátlanabb. Igazabb. Hogy amit mondasz, amit teszel és amit fontosnak tartasz, ne három teljesen különböző dolog legyen.
Gondold tovább! Milyen tulajdonságot mutatsz magadról gyakran, miközben belül néha egészen mást érzel?
Napi kihívás: Ma ne próbálj meg jobb színben feltűnni egy történetben. Mondj el valamit egyszerűen, kiszínezés és túlzás nélkül.
Ima: Istenem, te ismersz akkor is, amikor mások előtt szerepet játszom. Segíts, hogy ne kelljen másnak mutatnom magam, mint aki vagyok. Formálj belülről őszintébbé és igazabbá. Ámen.
„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –, békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” Jeremiás 29,11
„Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet!” Zsoltárok 139,23a
Szemléltetési ötlet: Egy üres füzet vagy napló. Az első lapjára csak ennyi legyen felírva: 2026–2027. A többi lap üres.
- Az üres lap egyszerre izgalmas és ijesztő
Egy új tanév elején még nem tudjuk: kivel kerülünk közelebb egymáshoz; kivel veszünk össze; milyen feladat sikerül; mikor hibázunk; mi lesz nehezebb a vártnál; milyen új dolgot fedezünk fel önmagunkban. Azonban az üres lap nem azt jelenti, hogy semmi sincs. Azt jelenti, hogy még nincs minden eldöntve.
- Vannak fejezetek, amelyeket nem mi választunk
Nem mi választjuk meg minden esetben: a családi helyzetünket; a képességeinket; mások viselkedését; hogy ki kedvel bennünket; milyen megjegyzést kapunk; milyen nehézség érkezik.
A hit nem azt jelenti, hogy mindig mi irányítunk mindent.
- De nem vagyunk teljesen tehetetlenek
Sokszor választhatunk: visszaütünk-e egy bántó mondatra; bevalljuk-e, hogy hibáztunk; segítséget kérünk-e; továbbadjuk-e a pletykát; elkezdjük-e a feladatot; kiállunk-e valaki mellett; hagyjuk-e, hogy egy kudarc mondja meg, mennyit érünk. Ez lesz az egész tanév egyik visszatérő kérdése: Mi az, ami nem rajtam múlik – és mi az, amiben mégis van választásom?
- Isten nemcsak azt látja, mit teljesítesz
Az iskolában könnyű számokban gondolkodni: hányas lett; hány pontot kaptam; hanyadik lettem; hány követőm van; hányan választottak; hány dicséretet kaptam. Isten azonban nemcsak a teljesítményt nézi. Azt is látja:
- mit tettél akkor, amikor senki sem figyelt;
- hogyan bántál azzal, akit mások kihagytak;
- felálltál-e egy kudarc után;
- mertél-e igazat mondani;
- tudtál-e bocsánatot kérni;
- megmaradtál-e szeretetben akkor is, amikor nehéz volt.
- Nemcsak egy tanév kezdődik, hanem egy formálódás
A tanév végére biztosan többet fogtok tudni. De ennél mélyebb kérdés: Milyen ember fejezi majd be ezt a tanévet? Türelmesebb? Bátrabb? Őszintébb? Figyelmesebb? Felelősebb? Vagy csak fáradtabb és keményebb? A szokások apró, ismétlődő döntésekből születnek. Amit újra és újra választunk, az lassan alakítani kezd bennünket.
- A történeted nincs készen – és nem egyedül írod
Isten terve nem előre legyártott forgatókönyv, amelyben nekünk nincs szavunk. Ő megszólít, vezet, int, megbocsát, újrakezdést ad. A tanév kérdése ezért nemcsak ez lesz: Mit szeretnék elérni? Hanem ez is: Istenem, mivé szeretnél formálni engem? A fiatalok gondoljanak egyetlen tulajdonságra, amelyben szeretnének növekedni ebben a tanévben. Nem teljesítményre, hanem belső tulajdonságra: bátorság; türelem; kitartás; őszinteség; önfegyelem; figyelmesség; bizalom; békesség. Nemcsak arra figyelek, mit érek el, hanem arra is, milyen emberré válok.
Imádság: Urunk, új tanév áll előttünk, tele olyan dolgokkal, amelyeket még nem látunk. Adj bátorságot ahhoz, amin változtathatunk, türelmet ahhoz, amit el kell hordoznunk, és bölcsességet, hogy különbséget tudjunk tenni a kettő között. Ne csak a tudásunkat, hanem a szívünket, döntéseinket és kapcsolatainkat is formáld. Ámen.
Kedves Diákok! Kedves Pedagógusok! Kedves Szülők!
Nagy örömmel és Isten iránti hálával készítettem számotokra ezt az áhítatsorozatot, amit ebben a tanévben olvashattok együtt az osztályközösségekben! Iskolánkban a 2000/01-es tanévben került bevezetésre a reggeli áhítatok tartása, melyet a nap kezdetekor az első óra előtti 15 percben tartanak diákjaink számára az órát kezdő pedagógusok. A néhány perces reggeli elcsendesedés célja, hogy tanulóink Isten Igéjének olvasásával kezdjék a napot, s ebben a pár perces megállásban a generációs szempontokat is figyelembe véve, a mindennapi kis életükben is alkalmazható módon halljanak Isten Igéjéről.
Ez a könyv a BELÜLRŐL KIFELÉ, Hét szokás, amely formálja a döntéseinket, a kapcsolatainkat és a hitünket címet viseli, aminek alapját a borítón is található zseniális könyv teremtette meg. Az áhítatoskönyv megtartja Covey alapgondolatait, de még inkább bibliai irányba fordítja. A cél nem pusztán az, hogy a gyermek „eredményesebb” legyen, hanem hogy:
- felismerje a döntési szabadságát;
- tudjon felelősséget vállalni;
- legyenek értékalapú céljai;
- képes legyen a fontos dolgokat előre helyezni;
- tanuljon meg együttműködni;
- figyeljen és értsen;
- gondoskodjon a testi-lelki megújulásáról;
- közben pedig egyre inkább felismerje, hogyan formálja őt Isten.
Covey rendszere három nagy fejlődési egységet különít el: egyéni győzelem, közös győzelem és megújulás. Ezt az ívet megtartottam, de a „győzelmet” nem mások legyőzéseként, hanem belső érésként és kapcsolataink rendezéseként értem alatta.
A hét szokást nem feltétlenül hét egymás után következő, egyforma hosszúságú blokkban osztottam el. Először megteremtjük az alapot, utána haladunk az egyéni szokásoktól a kapcsolatokon át a megújulásig. Egy nagyvonalakban nézve így nézne ki:
|
Időszak |
Fő téma |
|
Szeptember |
Ki irányítja az életemet? – alapok, döntések, felelősség |
|
Október |
1. szokás: Légy proaktív! |
|
November |
2. szokás: Már a kezdetkor lásd a célt! |
|
December |
Célok, várakozás, reménység – adventi kapcsolódással |
|
Január |
3. szokás: A fontos dolgokat tedd az első helyre! |
|
Február |
4. szokás: Gondolkodj nyer–nyerben! |
|
Március |
5. szokás: Előbb érts, aztán értesd meg magad! |
|
Április |
6. szokás: Teremts együttműködést! |
|
Május |
7. szokás: Élezd meg a fűrészt! |
|
Június |
Összegzés: milyen emberré formálódtam? |
Ebben természetesen helyet kapnának az egyházi év eseményei: reformáció, advent, karácsony, böjt, nagyhét, húsvét, áldozócsütörtök és pünkösd. Nem szeretném ezeket erőltetetten valamelyik szokás alá beszorítani. Inkább igyekszem megkeresni, hogyan világítják meg mélyebben az adott hónap kérdéseit.
Az áhítatos könyv állandó szerkezete
Minden hétnek lehetne egy nagyobb kérdése vagy kulcsmondata. A hétfői istentisztelet, ami szintén ebben a tanévben kerül bevezetésre iskolánkban, ezt nyitná meg, a keddtől péntekig tartó áhítatok pedig négy különböző oldalról bontanák ki.
Azt remélem, hogy az áhítatos könyv segít majd abban, hogy az iskolánkba járó gyerekek megismerjék Isten Igéjének tanítását, valamint ezen áhítatok remélem nemcsak Istennel, hanem egymással is segítenek megerősíteni a kapcsolatukat. Az Ige olvasása által ugyanis az egész iskolai közösség épül.
Legyen ez az áhítatgyűjtemény Isten felé, az Ő dicsőségére mutató jel!
Szentes, 2026. augusztus 04.
Szabó-Rácz Vera
intézményi lelkész
Soli Deo Gloria!
Ige: „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsidók 11:1)
Az ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az egyik új diákját, hogy álljon fel és a következő párbeszéd alakul ki:
Prof: Hiszel Istenben?
Diák: Teljes mértékben, uram.
Prof: Jó-e Isten?
Diák: Természetesen.
Prof: Mindenható-e Isten?
Diák: Igen.
Prof: A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy imádkozott Istenhez, hogy gyógyítsa meg. Legtöbbünk törekedne arra, hogy segítsen másokon, akik betegek. De Isten nem tette ezt meg. Hogyan lehetne akkor jó Isten? Hmm?
Diák: (a diák hallgat)
Prof: Erre nem tudsz választ adni, ugye? Kezdjük elölről, fiatalember. Jó-e Isten?
Diák: Igen.
Prof: Jó-e Sátán?
Diák: Nem.
Prof: Honnan származik Sátán?
Diák: Istentől?
Prof: Így van. Mondd meg nekem, fiam, van-e bűn ebben a világban?
Diák: Igen.
Prof: A bűn mindenhol jelen van, nemde?
Diák: Igen.
Prof: És Isten teremtett mindent. Így van?
Diák: Igen.
Prof: Tehát ki teremtette a bűnt?
Diák: (a diák nem válaszol)
Prof: Vannak-e betegségek? Erkörcstelenség? Gyűlölet? Csúfság? Mindezen szörnyű dolgok léteznek ebben a világban, ugye?
Diák: Igen, uram.
Prof: Tehát, ki teremtette mindezeket?
Diák: (a diák nem felel)
Prof: A tudomány állítása szerint 5 érzékünk van, melyekkel felfogjuk és megfigyeljük a dolgokat magunk körül. Mondd meg nekem, fiam! Láttad-e már valaha Istent?
Diák: Nem, uram.
Prof: Mondd meg nekünk, hallottad-e már valaha a te Istenedet?
Diák: Nem, uram.
Prof: Érezted-e már valaha a te Istenedet, megízlelted-e a te Istenedet, vagy érezted-e már a te Istened illatát? Különben is, volt-e már valamilyen kézzelfogható tapasztalatod Istenről?
Diák: Nem, uram, attól tartok nem.
Prof: És mégis hiszel benne?
Diák: Igen.
Prof: A tapasztalati, igazolható, bemutatható bizonyítékok alapján a tudomány kijelenti, hogy a te ISTENED nem létezik. Na erre mit mondasz, fiam?
Diák: Semmit. Nekem csak a hitem van.
Prof: Igen. A hit. Pontosan ezzel van problémája a tudománynak.
Diák: Professzor, létezik-e a hő?
Prof: Igen.
Diák: És létezik-e a hideg?
Prof: Igen.
Diák: Nem, uram. Nem létezik. (Az események ezen fordulatára az előadóterem elcsendesedik.)
Diák: Uram, lehet sok hőnk, még több hőnk, túlhevíthetünk valamit, vagy még annál is jobban felheví thetjük, lehet fehér hőnk, kevés hőnk, vagy semennyi hőnk. De nem lesz semmink, amit hidegnek hívnak. 458 fokkal tudunk nulla alá menni, ami a hő nélküli állapotot jelenti, de annál lejjebb nem mehetünk. A hideg nem létezik. A hideg szót a hő nélküli állapot jellemzésére használjuk. A hideget nem tudjuk lemérni. A hő: energia. A hideg nem AZ ellentéte a hőnek, uram, hanem a hiánya. (Az előadóteremben ekkor már egy gombostű leejtését is meg lehetne hallani.)
Diák: És mi van a sötétséggel, Professzor? Létezik-e a sötétség?
Prof: Igen. Hogyan beszélhetnénk AZ éjszakáról, ha nem lenne sötétség?
Diák: Ismét téved, uram. A sötétség valaminek a hiányát jelzi. Lehet kis fényünk, normális fényünk, nagy erejű fényünk, villanó fényünk, de ha sokáig nincs fény, akkor nincs semmi, S azt hívjuk sötétségnek, így van? De a valóságban a sötétség nem létezik. Ha létezne, még sötétebbé tudnánk tenni a sötétséget, nemde?
Prof: Tehát, mire akarsz rámutatni mindezzel, fiatalember?
Diák: Uram, azt akarom ezzel mondani, hogy a filozófiai eszmefuttatása hibás.
Prof: Hibás? Meg tudod magyarázni, miért?
Diák: Uram, ön a kettősségek talaján mozog. Azzal érvel, hogy van AZ élet, utána pedig a halál, van egy jó Isten és egy rossz Isten. Az Istenről alkotott felfogást végesnek tekinti, mérhető dolognak. Uram, a tudomány még egy gondolatot sem tud megmagyarázni. Elektromosságot és mágnesességet használ, de sohasem látta egyiket sem, arról nem is szólva, hogy bármelyiket megértette volna. Ha a halált AZ élet ellentéteként vizsgáljuk, akkor tudatlanok vagyunk arról a tényről, hogy a halál nem létezhet különálló dologként. A halál nem az élet ellentéte: csak annak hiánya.
Diák: Most mondja meg nekem, professzor: azt tanítja a diákjainak, hogy majmoktól származnak?
Prof: Ha a természetes evolúciós folyamatra célzol, akkor természetesen igen.
Diák: Látta-e már valaha az evolúciót a saját szemével, uram? (A professzor mosolyogva megrázza a fejét, kezdi látni, mi lesz a vita kimenetele.)
Diák: Mivel eddig még senki sem látta AZ evolúciós-folyamatot végbemenni, sőt azt sem tudja bizonyítani, hogy ez egy folyamatos történés, azt jelentené mindez, hogy ön a saját véleményét tanítja, professzor? Akkor ön nem is tudós, hanem prédikátor? (Nagy zajongás támad az osztályban.)
Diák: Van-e valaki az osztályban, aki látta már valaha a professzor agyát? (Az osztály nevetésben tör ki).
Diák: Van-e itt valaki, aki hallotta már a Professzor agyát, érezte, megérintette azt, vagy érezte az illatát?…. Úgy tűnik, senki nem tette. Tehát, a tapasztalati, állandó, kimutatható bizonyítékok megalapozott szabályai szerint a tudomány kimondja, hogy önnek nincs agya, uram. Ne vegye tiszteletlenségnek, uram, de hogyan adhatnunk így bármilyen hitelt az előadásainak? (A teremben síri csend. A professzor a diákot nézi, arca kifürkészhetetlen.)
Prof: Azt hiszem, hit alapján kell elfogadnod, fiam.
Diák: Erről van szó, uram! Ember és Isten között a HIT a kapcsolat. És ez mindennek a mozgatója és éltetője.
A diák….. Albert Einstein volt.
Beszélgetős kérdések:
- Mit gondolsz: miért tartják sokan butaságnak a hitet?
- Te mikor merted kimondani, hogy „igen, hiszek Istenben”?
- Hogyan tudsz szavahihető lenni a hitedben?
Napi kihívás: Írj le ma egy mondatot, amiben egyszerűen megfogalmazod, mit jelent számodra Istenbe vetett hit – és merd kimondani legalább egy ember előtt.
Ige: „Ne félj, csak higgy.” (Márk 5,36)
Egy amerikai prédikátor története
Egy nap egy George nevű férfi kifeszített egy kötelet a Niagara felett, és közölte a körülötte álló emberekkel, hogy végigmegy a kötélen biciklivel. Az emberek felhördültek, de amint látták, hogy George valóban leveszi a gumikat a bringája kerekéről és a kötélre állítja a szerkezetet, biztatni kezdték.
Ahogy haladt, az emberek egyre hangosabban kiabáltak
- Gyerünk George! Hiszünk benned! Meg tudod csinálni, hiszünk benned!
George átért a túlpartra, majd visszafordult és az emberek üdvrivalgásától
kísérve visszakerekezett. Az emberek éljenezték, ünnepelték:
- Fantasztikus voltál, George, hittünk benned, tudtuk, hogy megcsinálod.
- Na, akkor ki ül fel a vázra, hogy átvigyem? - kérdezte George.
Az emberek döbbenten, é haragosan húzódtak vissza.
- Senki sem bízik bennem? - kérdezte George - Hisz az előbb még mindannyian hittetek.
Ekkor a tömegből előlépett egy kislány, és azt mondta, ő felül a vázra, és átmegy George-dzsal. Az emberek felbőszültek erre, szidni kezdték George-ot, amiért egy gyerek életét kockáztatja. Ahogy azonban a bicikli a túlpart felé közeledett, elnémultak. A kerékpár a túlparton visszafordult, és ahogy közeledni kezdett, a néma csendet ismét az éljenzés, az üdvrivalgás váltotta fel.
- Fantasztikus vagy, George! Hittünk benned, és megcsináltad!
Ekkor valaki megkérdezte a kislányt: - Hogyan volt annyi bátorságod, hogy felülj a vázra George elé?
- Úgy, hogy ez az ember az apám. És nem csak hiszek benne, hanem bízom is benne.
A szavahihetőség nem csak szavak kérdése, hanem bizalomé. Az emberek mondhatják: „Hiszünk benned!” – de az igazi próba az, hogy rábízzák-e magukat. Isten is így hív minket: nemcsak hinni kell benne, hanem tényleg rábízni az életünket. A Bibliában találkozhatunk az Úr biztatásával: ("... Ne félj, csak higgy" Márk 5,36 ) És ha hiszünk benne bátran rá bízhatjuk magunkat. Ne hagyjuk, hogy a félelem legyőzzön minket. Kapaszkodj erősen, az ő két karja el bír, nem hagy cserben, nem hagy magadra.
Beszélgetős kérdések:
- Volt már olyan, hogy valakinek hittél, de végül nem bizonyult megbízhatónak? Hogyan érezted magad?
- Mit jelent számodra az, hogy „rábízni magad” Istenre?
- Te mennyire vagy olyan ember, akinek a szavára lehet építeni?
Napi kihívás: Ma figyelj oda, hogy amit ígérsz valakinek, azt tényleg tartsd is be.
Ige: „Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” (2Kor 3,17)
A szabadságot sokszor összekeverjük a „bármit megtehetek” érzésével. Pedig az igazi szabadság nem a korlátok hiánya, hanem a szeretetben való élet. Jézus szabaddá tesz a félelemtől, a bűntől, a mások elvárásaitól. A szabadság végső soron azt jelenti: szabad vagyok Isten gyermekeként élni.
Vezetett elcsendesedés:
Előkészület: Ülj le kényelmesen, hunyd le a szemed. Vegyél mély levegőt… majd lassan fújd ki. Tedd ezt háromszor.
Légzés: Belégzéskor mondd magadban: „Jézusban…” – kilégzéskor: „…szabad vagyok.”
Kép: Képzeld el, hogy bilincsek vannak a kezeden. Látod, ahogy lehúzzák, akadályozzák a mozdulataidat. Ezek a bilincsek lehetnek félelmek, bűnök, terhek. Most képzeld el, hogy Jézus odalép hozzád, és egyenként leveszi a bilincseket. A szemedbe néz, és így szól: „Szabad vagy.”
Megállás: Maradj ebben a képben néhány percig. Figyeld meg, milyen érzés szabadnak lenni.
Befejezés: Lassan nyisd ki a szemed, és vidd magaddal ezt a békét.
Ima: „Uram Jézus, köszönöm, hogy Te megszabadítasz minden bilincstől, amit hordozok. Taníts meg arra, hogy ne a félelmeimnek, ne a bűneimnek, hanem Neked engedelmeskedjek. Add, hogy szabadságomban mindig szeretetben éljek. Ámen.”
Beszélgetős kérdések:
- Mit láttál a „bilincsekben” az elcsendesedés alatt?
- Hogyan tudod Jézusban megélni a szabadságot a hétköznapokban?
- Mi az első lépés, amit most meg tudsz tenni szabadon, félelem nélkül?
Napi kihívás: Ma tégy egy olyan döntést, ami nem félelemből vagy megfelelési kényszerből fakad, hanem abból, hogy szabad vagy Krisztusban.
Ige: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régiek elmúltak, íme: újjá lett minden.” (2Kor 5,17)
Egy gyönyörű üzenet a szeretetet bizonyságára: Egy kisfiú a nagyszüleit látogatta meg a farmjukon. Kapott egy csúzlit, hogy azzal játsszon kint az erdőben. Gyakorolt, de soha nem találta el a célpontot. Egy kicsit elkedvetlenedett, és hazafelé indult vacsorára.
Ahogy hazafelé tartott, meglátta a nagymama házi kacsáját. Egy hirtelen ötletre, kilőtte a csúzlit, ami a kacsa fejét találta el és megölte. Megdöbbent és elszomorodott. Rémültében a halott kacsát a farakásba rejtette, amikor észrevette, hogy a nővére őt nézi. Sally látta a teljes történetet, de nem szólt semmit.
Másnap ebéd után a nagymama azt mondta:
- Sally, gyere mosd el az edényeket.
De Sally azt válaszolta:
- Nagymama, Johnny, azt mondta, hogy ő szeretne segíteni a konyhában.
Majd oda súgta neki:
- Emlékszel a kacsára? - Így Johnny mosogatott.
Később a nap folyamán, nagypapa megkérdezte a gyerekeket, hogy van-e kedvük horgászni.
Nagymama azt mondta:
- Sajnálom, de szükségem van Sally-re,hogy segítsen elkészíteni a vacsorát.
Sally mosolygott és azt mondta:
- Rendben én mehetek, mert Johnny mondta nekem, hogy ő szeretne segíteni.
Majd megint azt suttogta:
- Emlékszel a kacsára? - Így Sally elment horgászni és Johnny maradt segíteni.
Néhány napon keresztül Johnny a saját munkáján kívül Sally-ét is elvégezte, míg végül nem bírta tovább. Odament a nagymamához és bevallotta, hogy megölte a kacsát.
Nagymama letérdelt és megölelte és azt mondta:
- Kedvesem, tudom. Tudod, az ablakban álltam és láttam mi történt. De mert szeretlek, így megbocsájtottam neked. Csak kíváncsi voltam meddig engeded, hogy Sally rabszolgát csináljon belőled.
Bármilyen is a múltad, bármit is csináltál, a gonosz mindig is felhánytorgatja (hazugság, adósság, félelem, gyűlölet, harag, megbocsáthatatlanság, keserűség stb.) Bármi is az, tudnod kell, hogy Isten az ablakban állt és mindent látott, látta az egész életedet. Azt akarja, hogy tudd, hogy Ő szeret téged és megbocsát. Csak arra kíváncsi, hogy meddig engeded a gonoszt, hogy rabszolgát csináljon belőled. A nagyszerű dolog Istennel kapcsolatban, hogy amikor megbocsájtást kérsz, Ő nem csak megbocsájt, de el is felejti azt.
Beszélgetős kérdések:
- Mi az a „kacsa” az életedben, amit rejtegetsz?
- Milyen érzés az, hogy Isten nem csak megbocsát, hanem el is felejti?
- Hogyan tudsz szabad lenni a múltad terhei alól?
Napi kihívás: Írj le ma egy dolgot, amit szeretnél Istennek átadni, hogy szabad legyél tőle – és mondd el imában.
Ige: „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (János 8,36)
Volt egyszer egy Latippa nevezetű királykisasszony. Megszokta, hogy minden embernek parancsolgathat és önteltségében azt gondolta, a természet felett is ő uralkodik. Egy szép nyári délután a barátnőjével labdázott, szerette volna, ha nem megy le a nap és megparancsolta a napnak, hogy maradjon fent az égen. A nap persze lenyugodott. Egy másik alkalommal éjszakai táncmulatságon vett részt és azt szerette volna, ha nem kel fel a nap. Megparancsolta neki, hogy ne keljen fel. A nap persze nem hallgatott rá.
- „Udvarmester! Azonnal zárd börtönbe a Napot!”
Gondolhatjátok, hogy nem sikerült. Repült a feje szegény udvarmesternek.
„Főtábornok! Zárd börtönbe a Napot!” A főtábornok habogott-hebegett. Repült a feje.
Sorra került mind: az alkamarás, a főkamarás, a nádor, a zádor, a pohárnok, a tányérnok és mindenféle ülnök és álnok. Zitty-zutty, röpködtek a fejek. De a Napot nem sikerült.
Már csak szegény udvaribolond maradt meg. Most ő következett.
Na de nem azért volt ő bolond, hogy ne tudja megoldani ezt a helyzetet.
Bevezette Latippát egy ócska várkastély ócska cintermébe. Befalaztatott minden ablakot, csak egyetlenegyet, egy nyugat felé nézőt hagytak meg, rácsokat rakatak rá, és egy fekete függönnyel elfüggönyözték.
Gyertyákat hoztak, művirágokat, girlandokat és színpompás cifraságokat. Nagy mulatságot rendeztek.
Este a bolond elhúzta a fekete függönyt, éppen ott volt a rács mögött a lemenő nap. „Tessék, börtönbe zártam a Napot.”- mondta. Lattipa diadalmasan fölkiáltott: „Megmondtam neked, szemtelen Nap, most megkaptad a magadét!” (Lázár Ervin: Latippa és a nap)
Néha mi is Latippához hasonlítunk: azt hisszük, a szabadság azt jelenti, hogy mindent kontrollálhatunk. Pedig valójában csak illúziót kergetünk. Az igazi szabadság nem a korlátok nélküli élet, hanem amikor tudom, ki tartja kezében a Napot – az Isten. Aki a Fiúban bízik, az valóban szabad, mert nem kell kontrollmániásan mindent kézben tartania.
Beszélgetős kérdések:
- Te milyen helyzetben szoktad azt érezni, hogy mindent uralni akarsz?
- Volt már, hogy rájöttél: csak illúzió, amit hittél a szabadságról?
- Miért felszabadító az, ha el tudod engedni a kontrollt Isten kezébe?
Napi kihívás: Ma tudatosan mondd ki egy nehéz helyzetben: „Uram, nem az enyém az irányítás, hanem a Tiéd.”
Ige: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3,16)
Élt egy ember, aki nem hitt Istenben és soha nem habozott, hogy mások tudtára adja, mit gondol az Istenbe vetett hitről és a vallási ünnepekről, köztük természetesen a karácsonnyal. Felesége viszont hívő volt és gyerekeit is Istenbe és Jézusba vetett hit szerint nevelte, férje rendszeres bántó megjegyzései ellenére. Egy havas karácsony estén a feleség és a gyerekek a falusi gyülekezet karácsonyi istentiszteletére készülődtek. Hívták az apát, de ő persze hallani sem akart arról, hogy elkísérje őket.
- Ez a történet csak egy mese - mondta - miért alacsonyítaná le magát Isten, hogy emberként jöjjön a Földre? Teljesen nevetséges! Hogyan hihetnek ebben ennyien?!
A feleség és a gyerekek így nélküle indultak útnak. Kint esett már a hó.
Kicsit később felerősödött a szél és a hóesésből hóvihar lett. A férfi az ablakon kinézve csak vakító fehérséget látott. Leült a kandalló elé és elégedetten nézte a csendesen égő tüzet. Néhány perc elteltével egy nagy puffanást hallott odakintről. Valami nekiment az ablaknak. A hang megismétlődött. Kinézett, de még egy méterre is alig lehetett ellátni. Amikor a vihar alábbhagyott egy kicsit, kimerészkedett, hogy megnézze mi adhatta a furcsa hangot az ablak közelében. A ház melletti mezőn egy csapat vadludat látott. A jelek szerint a ludak délre igyekezhettek a téli hideg elől, de a hóvihar miatt nem tudták folytatni útjukat. Eltévedtek és végül a farmon kötöttek ki, étel és menedék nélkül. Ijedten csapkodtak szárnyaikkal, körbe-körbe repkedve a mező felett, vakon és céltalanul. Bizonyára némelyik madár nekirepült az ablaknak. Ezt hallhatta korábban.
A férfi megsajnálta az állatokat és segíteni akart rajtuk. Az istálló tökéletes hely lenne nekik, gondolta. Meleg és biztonságos. Ott tölthetnék az éjszakát és biztonságban megvárhatnák a vihar végét. Miután ezt kigondolta, odament az istállóhoz és tágra nyitotta az ajtaját. Megállt és figyelt, azt remélve, hogy a madarak észreveszik az istállót és bemennek. A ludak azonban csak ide-oda repkedtek céltalanul és úgy tűnt, egyáltalán nem vették észre az istállót, illetve, hogy mit jelenthet az épület számukra. A férfi megpróbálta magára terelni a madarak figyelmét, de ettől csak megijedtek és messzebbre húzódtak. Ekkor bement a házba egy kis kenyérért. Morzsává szaggatta és egy csíkban elszórta a bejáratig. Még mindig nem értették meg, mit akar. Most már kezdett elfogyni a türelme. A madarak mögé lopódzott és megpróbálta az istálló felé terelni őket, de csak még jobban megijedtek és a szélrózsa minden irányába repültek, csak éppen az istálló felé nem. Akármit tett, egyszerűen nem tudta elérni, hogy az istállóba terelje őket, ahol melegben és biztonságban lehettek volna.
- Miért nem követnek engem? - morfondírozott magában türelmetlenül. - Nem látják, hogy ez az egyetlen hely, ahol átvészelhetik a vihart?"
Addig törte a fejét, míg rájött, hogy a madarak soha nem követnének egy embert.
- Ha én is lúd lennék, meg tudnám menteni az életüket. - mondta ki hangosan. Ekkor eszébe jutott valami. Bement az istállóba és kihozta egyik saját libáját és óvatosan a vadlúdcsapat mögé ment vele. Amikor elengedte, saját libája átrepült a madárcsapaton, egyenes be a meleg épületbe. A vadludak egyenként követték.
A férfi megállt és hirtelen eszébe ötlöttek néhány perccel korábban kimondott saját szavai: ,,Ha én is lúd lennék, meg tudnám menteni az életüket!" Azután a feleségére és a köztük korábban lezajlott párbeszédre gondolt. ,,Miért akarna Isten olyanná válni, mint mi? Ez nevetséges!" Hirtelen minden világos lett. Pontosan ezt tette Isten. Mi emberek vagyunk a vadlibák. Vakon bolyongva, elveszetten bukdácsolunk a halál felé. Isten olyanná tette a Fiát, mint mi, hogy megmutassa az utat és megmentsen.
Mikor ezt felismerte, hangos zokogás tört fel belőle. Térdre esett a friss hóban és elmondta élete első imáját:
- Köszönöm Istenem, hogy emberként eljöttél, hogy kivezess a viharból!
Ahogy a szél és a hóvihar csendesedni kezdett, úgy csendesedett és nyugodott meg lelke is, miközben ezeket a csodálatos gondolatokat forgatta fejében. Végre rájött, hogy miről szól a karácsony és miért jött el Krisztus. Hosszú évek kételyei és hitetlensége, mint a múló vihar, szertefoszlottak egy pillanat alatt.
Pontosan erről szól a történet. A világmindenség teremtője annyira szeretett bennünket, hogy lejött a Földre ember alakban megmutatni nekünk, hogyan menekülhetünk meg. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János 3,16) "mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig." (Filippi 2.6-8)
Beszélgetős kérdések:
- Mit gondolsz: miért nehéz elhinni sokaknak, hogy Isten emberré lett?
- Mikor érezted, hogy Isten kivezette az életedből a „vihart”?
- Miben hozott számodra szabadságot Jézus?
Napi kihívás: Írj le ma egy dolgot, amitől Jézus megszabadított már – és köszönd meg neki imában!
Ige: „Mert olyan ő, mint ahogy gondolkozik szívében.” (Példabeszédek 23:7 KJV)
Amíg Roger Bannister színre nem lépett 1954-ben, sokan azt gondolták, hogy fizikai lehetetlenség 4 percen belül lefutni az egy mérföldet. Úgy vélték, ha eddig még senkinek sem sikerült, akkor nyilván nem is lehet. Ám Bannister nem csupán megtette, hanem új trendet is indított.
A történelem azt bizonyítja, hogy a rekordok azért vannak, hogy megdöntsék azokat. Márpedig, ha Isten veled van, akkor az egekig érő az esélyed a sikerre. Pál azt mondta: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem” (Filippi 4:13).
Láttál már idomított bolhákat egy befőttesüvegben? Nem kell hozzá a tető, hogy bent maradjanak. Amikor a bolhaidomár először beteszi őket az üvegbe, ráteszi a fedelet is. A bolhák kétségbeesetten ugrálnak, hogy kijussanak, de folyton beleütköznek a tetőbe. Végül, sok fejfájás után abbahagyják az ugrálást, és belenyugszanak, hogy élvezzék azt a teret, ahol még kényelmesen elvannak. Aztán ha a fedelet eltávolítjuk, a bolhákat már a gondolkodásmódjuk tartja fogva, amely azt mondja: „eddig és nem tovább”. Micsoda kép! Jézus azt mondta, ő azért jött: „hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat” (Lukács 4:18). Mi kínozta meg őket? Múltbeli hibák, bántó kritika, bénító félelmek, tévtanítások, fizikai, érzelmi, mentális és spirituális gátak. Másként fogalmazva: Jézus azért jött, hogy levegye a tetőt a gondolkodásodról! Nem számít, milyen szörnyű volt a múltad, a jövő, amit számodra tervezett, sokkal jobb – és megéri küzdeni érte! (maiige)
Beszélgetős kérdések:
- Volt már olyan, hogy magadról azt gondoltad: „én ezt sosem tudom megcsinálni”?
- Mi a „fedő” az életedben, ami visszatart?
- Hogyan segíthet Krisztus abban, hogy merj szabadon élni?
Napi kihívás: Ma figyelj oda egy olyan gondolatra, ami visszatart, és mondd ki hangosan: „Krisztusban szabad vagyok ettől!”
Ige: „Mert még az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10,45)
A segítőkészség nem csupán kedvesség – Jézus szerint a szeretet egyik legmélyebb kifejeződése. Ő maga úgy jött közénk, hogy szolgáljon, lehajoljon, segítsen. Akkor vagyunk igazán „Krisztus-követők”, amikor ugyanígy lehajolunk másokhoz. A segítésben nem mindig az számít, mennyit tudunk adni, hanem hogy a szívünket is beleadjuk.
Vezetett elcsendesedés
Előkészület: Üljetek kényelmesen, csukjátok be a szemeteket. Vegyetek mély levegőt… majd lassan fújjátok ki. Párszor ismételjétek meg.
Légzés: Belégzéskor mondd magadban: „Uram, tölts meg szeretettel…” – kilégzéskor: „…hogy segíteni tudjak másoknak.”
Kép: Képzeld el, hogy Jézus tanítványaival együtt ülsz az utolsó vacsoránál. Egyszer csak feláll, vizet és törülközőt vesz elő, és elkezdi megmosni a lábatokat. Amikor hozzád ér, rád néz, és csendesen így szól: „Én ezért jöttem – hogy szolgáljak.”
Megállás: Engedd, hogy ez a kép a szívedig érjen. Érezd: Jézus szeretete benned is képessé tesz arra, hogy mások felé szolgáló, segítőkész legyél.
Befejezés: Lassan nyisd ki a szemed.
Ima: „Uram Jézus, köszönöm, hogy Te szolgáltál nekünk. Taníts meg engem is észrevenni mások szükségét, és ne féljek lehajolni hozzájuk. Add, hogy ne a saját kényelmemet keressek, hanem örömöt találjak abban, ha segíthetek. Ámen.”
Beszélgetős kérdések:
- Mit éreztél, amikor elképzelted Jézust, ahogy lehajol hozzád?
- Ki az az ember körülötted, akinek most szüksége van a segítségedre?
- Hogyan tudsz Jézus példája szerint „segítő kezekké” válni?
Napi kihívás: Ma tudatosan segíts valakinek úgy, hogy az nem neked kényelmes – hanem neki jó!
Ige: „Ti vagytok a világ világossága.” (Mt 5,14)
Kalkuttai Teréz anya bejárta az egész világot, és szétárasztotta szeretetét a rászorulók között, akikkel találkozott. A maga egyszerű és szeretetteljes viselkedésével egész sereg követőre talált a nővérek között. A sok történet közül, amelyet róla meséltek, az egyik egy ausztrál aggastyánról szól, aki elhanyagoltan, nyomorúságos körülmények között élt. Nagyon idős volt, a háza koszos és rendetlen. Az emberek tudomást sem vettek róla, nyomorúságos állapota miatt messziről elkerülték. Akkor történt, hogy Teréz anya elment hozzá, és a beleegyezését kérte, hogy rendbe rakhassa és kitakaríthassa a házát, bevethesse az ágyát. Az öreg azt mondta, hogy jól van ez így, és megköszönte. Az anya tovább győzködte, hogy sokkal jobban érezné magát, és elkezdett takarítani. A számtalan poros tárgy között talált egy régi lámpást, amelyet teljesen elborított a kosz és a rozsda. Akkor megkérdezte az aggastyánt, hogy mikor gyújtotta meg utoljára. Az öreg azt felelte, hogy soha nem használja, mivel senki sem látogatja meg, így nincs is szüksége a fényre. A jóasszony ekkor megtudakolta, hogy hajlandó lenne-e minden este meggyújtani a lámpást, ha a nővérek naponta eljönnének meglátogatni. Vidáman azt válaszolta, hogy igen. És így is történt. Teréz anya úgy meséli, hogy két évvel később, amikor már nem is emlékezett pontosan az aggastyánra, a következő üzenetet kapta: „Mondják el az én barátnőmnek, hogy a fény, amit az életemben gyújtott, azóta is ragyog.” (Marcello Rossi Atya: Agapé. A feltétel nélküli szeretet. Budapest, 2013)
Sokszor nem is a nagy dolgok, hanem az apró figyelmességek gyújtanak világosságot valaki életében. A segítőkészség olyan, mint egy kis lámpás: lehet, hogy neked apróságnak tűnik, de a másiknak új erőt ad, hogy ne éljen teljes sötétségben.
Beszélgetős kérdések:
- Ki volt az, aki valaha „lámpást gyújtott” az életedben?
- Te hogyan tudsz másoknak ilyen kis fényt vinni?
- Miért van szükségünk mindannyiunknak „világosságra”?
Napi kihívás: Ma tudatosan mondj valakinek egy bátorító szót, akiről érzed, hogy nehéz időszakon megy keresztül!
„Ne feledkezzetek meg a jótékonyságról és az adakozásról, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.” (Zsid 13,16)
»Ebben az életben nem tehetünk nagy dolgokat. Csak kis dolgokat tehetünk, nagy szeretettel.« /Teréz anya/
Élt a környékünkön egy kedves idős hölgy, aki még évekkel ezelőtt elveszítette a férjét. Nem sokkal később újabb csapás következett be az életében: lánya, veje és két unokája tragikus hirtelenséggel meghalt egy autóbalesetben. A néni egy nagy bérház egyik szűk lakásában lakott egyedül, és kevés nyugdíjából próbált megélni valahogy.
Egyik nap, amikor hazafelé tartottam az iskolából, a bérház kapuján egy hirdetést vettem észre.
„Elvesztettem 2000 forintot, aki megtalálta, legyen szíves hozza fel az 5. emelet 2.-be, mert a kevés nyugdíjamból ételt is nehezen tudok venni.”
Nem sokat gondolkodtam: bementem a házba, fel az 5. emeletre, kivettem a tárcámból 2000 forintot, és becsöngettem. Amikor a néni meglátott kezemben a pénzzel, kicsordultak a könnyei, és meghatódva így szólt:
„Te vagy ma a tizenkettedik ember, aki feljött hozzám a 2000 forinttal. Nagyon köszönöm!”
Mosolyogva elbúcsúztam tőle, majd a lifthez léptem. Még utánam szólt az ajtóból:
„Lányom! Azt a hirdetést vedd le kérlek, mert azt sem én raktam ki.”
Csak állt ott az ajtóban, potyogtak a könnyei, és látszott rajta, hogy lelkét átjárja az a szeretet, amit egész életében másoknak adott, és amit ennyi embertől visszakapott. (https://hasznaldfel.hu/az-elveszett-penz-egy-tortenet-a-jo-cselekedetek-erejerol/)
Nem kell kivételesnek lenned ahhoz, hogy megváltoztasd valakinek a napját, vagy akár az egész életét. Csak egy kis figyelmesség, egy kevés segítség, de van, hogy akár néhány kedves szó vagy egy mosoly is elég ehhez.
Beszélgetős kérdések:
- Miért volt megható, hogy ennyi ember ugyanazt megtette az idős asszonyért?
- Te mikor tapasztaltad, hogy sok kicsi szeretet-tett együtt óriási erőt ad?
- Hogyan tudsz te is „2000 forintos” apró jócselekedeteket tenni a hétköznapokban?
Napi kihívás: Ma próbálj meg valakinek egy kis figyelmességet adni (pl. segíteni cipekedni, megosztani a kajádat, meghallgatni), ami lehet, hogy apróság, de neki sokat jelent!
Ige: „Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.” (Mt 10,8b)
Egy este, amikor az anya a vacsorát főzte, a tizenegy éves fia megjelent a konyhaajtóban, kezében egy cédulával.
Furcsa, hivatalos arckifejezéssel nyújtotta át a gyerek a cédulát az anyjának, aki megtörölte a kezét a kötényében és elkezdte olvasni azt.
"A virágágyás kigyomlálásáért: 500,-Ft
A szobám rendberakásáért: 1000,-Ft
Mert elmentem tejért: 100,-Ft
Mert három délutánon át vigyáztam a húgomra: 1500,-Ft.
Mert kétszer ötöst kaptam az iskolában: 1000,-Ft
Mert minden nap kiviszem a szemetet: 700,-Ft
Összesen: 4800, Ft.
A mama kedvesen nézett a fia szemébe. Rengeteg emlék tolult fel benne. Fogott egy tollat és a cédula hátuljára ezeket írta:
"Mert 9 hónapig hordtalak a szívem alatt: 0 Ft
Az összes átvirrasztott éjszakáért, amit a betegágyad mellett töltöttem: 0 Ft
A sok-sok ringatásért, vigasztalásért: 0 Ft
A könnycseppjeid felszárításáért: 0 Ft
Mindenért, amit nap, mint nap tanítottam neked: 0 Ft
Minden reggeliért, ebédért, uzsonnáért, zsemléért, amiket készítettem neked: 0 Ft
Az ételért, amit mindennap neked adok: 0 Ft
Amikor befejezte a mama, mosolyogva nyújtotta át a cetlit a fiúnak. A gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült ki a szeméből. Összegyűrte a papírost és azt írta a saját számlájára:”fizetve”. Aztán az anyja nyakába ugrott és csókokkal halmozta el. (Bruno Ferrero: A számla)
A segítőkészség lényege nem az, hogy mit kapok érte cserébe. A szeretetből fakadó segítség mindig ingyen van – mert Isten is így segít nekünk. Ő nem számlázza ki az áldásait.
Beszélgetős kérdések:
- Miért szeretjük néha „beszámlázni”, hogy mi mindent tettünk másokért?
- Volt már olyan, hogy valaki számodra váratlanul, ellenszolgáltatás nélkül segített?
- Hogyan lehet gyakorolni, hogy szívből segítsünk, ne jutalomért?
Napi kihívás: Ma segíts valakinek úgy, hogy nem várod el érte sem a köszönetet, sem a viszonzást!