Idén második alkalommal rendeztük meg az alsó tagozatosok versenyét a nyuszi futást a modul napok keretein belül.
Ennek a futásnak a célja az egészség megőrzése, versenyzési lehetőség mindenki számára, hagyományőrzés megteremtése.
A tanulók évfolyamonként és nemenként külön versenyeztek és futották le a 700 méteres kört. Még a legapróbbak is szèpen teljesítették a távot, átesve az első tűzkeresztségen. Az első 3 helyezett oklevél díjazásban részesült minden korosztályban.
A Családsegítő Központ kerékpár túrát szervezett a megemlékezés alkalmából. Sajnos az eső ismét közbe szólt, mint anno Petőfi idejében, így a népes létszámú csapatunkból csak néhányan nem ijedtünk meg és elindultunk a 26 km-es távon Magyartésre. Amikor odaértünk, teával és zsíroskenyérrel fogadtak bennünket. Megpihenésünk után visszafelé a Ruhagyári út felé tekertünk haza a Dózsa házhoz. Itt mindenki kapott ismét egy kis teát, virslit és egy érmet is.
Jó hangulatú bringázás volt, mindenki teljesítette a távot az eső ellenére is.
Hódmezővásárhelyen került megrendezésre az „A” kategóriás IV. korcsoportos kosárlabda diákolimpia megyei fordulója.
Ezt a kategóriát igazolt sportolók számára hirdették meg, mivel nem volt elegendő „profi” kosaras iskolánkban, ezért amatőrökkel egészült ki a csapat 12 főre.
Tisztelt Szülők!
Április 12-én az előre egyeztetett időpontban várjuk szeretettel Önöket gyermekük általános iskolai beiratkozása kapcsán.
A beiratkozáshoz a következő dokumentumokra lesz majd szükség
1. A gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya).
2. Kitöltött nyilatkozat életvitelszerű lakcímről. (letöltés)
3. Az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolás eredeti példánya, amely lehet:
Tisztelt Szülők!
A modulhetek programjai kapcsán kevesebb a tanulók tanulmányi előremenetelét érintő információ.
Emiatt az eredetileg április 11.-e, szerdára tervezett fogadóórát egy héttel későbbre helyeztük át.
A Fogadóóra új időpontja 2018. április 18., szerda.
Ezen a napon 16.00-17.00 között
várják az érdeklődő szülőket az intézmény pedagógusai.
A részletes terembeosztás a Díszterem ajtaján lesz olvasható.
Április 10-én, kedden és április 11-én, szerdán
7.30-13.00 és 14.00-16.30 között
az iskolatitkári irodában.
Újra tanítás – a református iskolában újra Kiss Bálint Napok - 2018. április 4. Hír45.hu
Arany 200 utazó kiállítás Szentesen - 2018. április 3. Városi Visszhang
Elkezdődtek a Kiss Bálint Napok - 2018. március 28. Szentesi Gyors
A nagybetűs Nemumann verseny - 2018. március 25. njszt.hu
Egy hetes ünnepi sorozat a református iskolában - 2018. március 25. Hír45.hu
Szentesi diákok sikere a nemzetközi tehetségkutatón - 2018. március 24. Szentesi Gyors
A verseny megyei döntőjén iskolánk tanulói a következő eredményeket érték el:
Hetedikesek: Szalaji Gábor 3. Bakai Petra 5. Tóth Levente 12. helyzést.
Nyolcadikosok: Rácz Huba 3. Jancsovics Dóra 10. helyzést.
Eredményeikhez gratulálunk!
Felkészítő tanár: Horvát József
Iskolánk csapata március 22-én egy nagyon színvonalas és szórakoztató körzeti angol nyelvi versenyen vett részt. A Szt. Erzsébet Általános Iskola és Óvoda amerikai civilizációs témakörben 7. évfolyamos diákok számára szervezte meg LoL elnevezésű vetélkedőjét, ahol csapatunk 3. helyezést ért el.
A csapat tagjai: Bakai Petra, Kiss Lehel és Szalaji Gábor voltak.
Felkészítő tanár: Lőrincz Edit Andrea
Március 8-án rendezték meg az Országos Német Nyelvi Verseny megyei fordulóját Szegeden. A versenyre a megye legjobb 11 tanulóját hívták be. A tanulóknak igen magas szintű nyelvtani és szövegértési feladatokat kellett megoldaniuk. Az eredményről a napokban kaptunk értesítést, miszerint Vígh Doris Zorka 8. a osztályos tanulónk 2. helyezést ért el.
Felkészítő tanára: Dimákné Sebők Veronika
Gratulálunk!
KALAPOS SZONJA 2.b osztályos tanuló a Fábiánsebestyénben megrendezett „Énekelj, énekelj!„ Járási Népdaléneklő Versenyen I. helyezést ért el.
A Bendegúz Országos Anyanyelvi Tanulmányi Verseny Szegeden zajló megyei fordulóján az első nyolc helyezettet díjazták, köztük Szonját is.
Gratulálunk a szép eredményekhez, további sikereket kívánunk!
Felkészítők: Andor Csilla és Balogh Gáborné.
Április 23-án rendezték meg a 14. Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyt Szekszárdon. A versenyre a legjobb 10 munkát hívták be döntőbe. A „Megépített digitális automata és vezérlése” kategóriában Niethammer Tamás (8.a) és Csatlós Vencel (8.b) az előző évhez hasonlóan ismét első helyezést ért el.
Felkészítő tanáruk Niethammer Zoltán.
Március 26. hétfő:
10:30 Agárdi Szilvia (Joyful Hungary) hangverseny (Református Templom)
12:00 Alsós zeneiskolások hangversenye (Zeneiskola)
14:00 Kiss Bálint sírjának megkoszorúzása (Szeder-temető)
Március 27. kedd:
10:00 Parakletos Könyvvásár (Aula - 17 óráig)
12:00 Felsős zeneiskolások hangversenye (Zeneiskola)
Március 29. Nagycsütörtök 17.00 - Úrvacsorás istentisztelet
Március 30. Nagypéntek 10.00 és 17.00 - Istentisztelet
Április 1. Húsvét Vasárnap 10.00 - Úrvacsorás Istentisztelet
Április 2. Húsvét Hétfő 10.00 - Úrvacsorás Istentisztelet
Tisztelt Szülők!
Megköszönve iskolánk iránti érdeklődésüket, tisztelettel invitáljuk Önöket tájékoztató szülői értekezletünkre.
Az értekezleten szeretnénk tájékoztatni Önöket a beiratkozás részleteiről, a szükséges dokumentumokról, illetve a beiratkozást segítő időpontigénylés menetéről.
- Az értekezlet időpontja: 2018. március 26. hétfő 16.15
- Az értekezlet helye: az iskola díszterme
Örömmel jelezzük, hogy az iskola szabadtéri sport- és kulturális rendezvényeinek megvalósítását egy új 2x3 méter alapterületű gyorsan összecsukható sátor segíti majd.
A szabadtéri programjainkon (reformációi futás, erdei iskola, nyári táborok, modulhetek) jó lehetőséget teremt a kerti sátor, hiszen alkalmas akár esős, akár napos időben is az időjárási hatások mérséklésére.
A sátor az Expodom nevű cég ajándéka, amely hasonló partysátrak forgalmazásával foglalkozik. Ezúton is köszönjük a szlovák cég kedvességét és nagylelkűségét!
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
Szécsi Gyula
iskolánk gondnoka - karbantartója
2018. március 10-én 55 éves korában
váratlan hirtelenséggel elhunyt.
Búcsúztatása március 24-én, szombaton 12 órakor lesz
az Alsó-Református temető ravatalozójából.