i0 naplo  motto3  i0 server  i0 face  i0 youtube 

ÁHÍTAT: 141     ÜGYELET:
TINI MAI IGE      
"Az én békességemet adom nektek." (Jn 14,27)

Tisztelt Szülők!

A délutáni, heti 2 kötelező testnevelés órán való részvétel alóli felmentéshez szükséges - második félévre vonatkozó - sportegyesületi tagságot igazoló kérelem mintája letölthető 

>>>ITT<<< 

vagy a Szülőknek / Letölthető dokumentumok fül alatt.

Felhívás Szentes város közoktatási intézményeinek!

Kedves Kollégák és Diákok!

Január 22-én ünnepeljük nemzeti himnuszunk (nemzeti imádságunk) születésének évfordulóját. Kölcsey Ferenc 196 évvel ezelőtt, ezen a napon készült el legjelentősebb művével, amelyet Erkel Ferenc 1844-ben zenésített meg. A Himnusz 1903-ban vált törvényileg is a magyar nemzet himnuszává. Felkérünk minden diákot és nevelőt, hogy csatlakozzanak hozzánk! 

Január 22-én, kedden mindannyian emlékezzünk erre az eseményre azzal, hogy az első tanítási órát megelőzően mondjuk el a teljes verset, és énekeljük el a nemzeti himnuszunkat!

 A Kiss Bálint Református Általános Iskola nevelőtestülete és tanulói

2019. JANUÁR 9-10-ÉN

(SZERDA, CSÜTÖRTÖK)

 

7.30 – 13 ÓRÁIG

és

14 – 16.30 ÓRÁIG

 

December 7-én a Batsányi gimnázium természettudományos versenyén vett részt iskolánk 8.-os csapata. A verseny 4 részből állt, volt kémiai, fizikai, biológiai és egy számítógépes rész. Különböző feladatokat oldottak meg, pl. elemezték a réz-oxid redukálását hidrogénnel, a talajszennyeződés mértékét. Fizikából méréseket végeztek, amit a számítógépen grafikusan ábrázoltak is.

December 15. szombat 8.00-12.00 (Iskolai étkezés biztosított)

alsó tagozat: adventi-karácsonyi foglalkozások osztályszinten

felső tagozat: rövidített 40 perces tanítási órák 10 perces szünetekkel az "A" hét hétfői órarendjének 2-6. órája szerint

Immáron 19. alkalommal került megrendezésre a könyv- és könyvtárhasználati vetélkedő a Városi Gyermekkönyvtárban. Az általános iskolások 3 korcsoportban mérhették össze tudásukat. Nevezni egy feladatlap megoldásával lehetett. A legjobb megfejtők közül került ki az a 15 illetve 16-16  csapat, akik meghívást kaptak a városi vetélkedőre. Iskolánkból 28 két fős csapat jutott be a városi megmérettetésre.Közülük a legeredményesebbek:

3-4 osztályos korcsoportban:
III. helyezett: Körmendi Zita és Vass Mónika (4. b )
5-6. osztályos korcsoportban:
I. helyezett: Biácsi Kristóf és Kovács Balázs (6. b)
III. helyezett: Kornyik Tímea és Péter Vivien (6.a )
7-8. osztályos korcsoportban:
II. helyezett: Kiss Lehel és Szalaji Gábor (8.a, 8.b)
III. helyezett: Bakai Petra és Kozák Maja (8.a 8.b)

A Szentes-Nagytemplomi Református Egyházközség

ünnepi alkalmait bemutató táblázat

>>> ITT <<<

nézhető meg.

Az alkalmakra mindekit szeretettel várnak!

December 12-én, szerdán

16.00-17.00 között

Fogadóórára

várjuk a felsős diákok szüleit.

A terembeosztás a díszterem ajtaján lesz elérhető.

November 29-én rendezték meg a megyei mesemondó versenyt. Kiss Robin 4.a osztályos diákunk megnyerte a megmérettetést, és elhozta az első helyezést!
Robin idei eredménylistája: országos első hely, városi első hely, végül a megyei első helyezés!
Felkészítője: Molnárné Bodnár Henrietta