Kiss Bálint Református Általános Iskola - Beiratkozás előzetes igényfelmérő, 2027/2028. tanév
„Mert az Ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azokban járjunk.” (Ef 2,10)
Egy kisteve megkérdezte az édesanyját:
- Anya, miért vannak ilyen hatalmas, háromujjú patáim?
Az anyja így felelt:
- Tudod, fiacskám, a lábujjaid segítenek, hogy ne süllyedjen el a lábad a puha homokban, amikor a sivatagon vágunk keresztül.
Néhány perccel később megkérdezte a kisteve:
- Anya, miért van ilyen hosszú szempillám?
Az anyja így felelt:
- Hát, fiacskám, a szempillád segít, hogy nem menjen a szemedbe a homok, amikor a sivatagon vágunk keresztül.
Néhány perccel később ismét kérdezett a kisteve:
- Anya, miért vannak ezek a nagy púpok a hátamon?
Az anyja kezdte elveszíteni a türelmét, de azért válaszolt:
- Hát, fiacskám, a púpod vizet tárol, hogy hosszú ideig kibírd víz nélkül, amikor a sivatagon megyünk át.
- De jó! – mondta a kisteve. – Nagy lábunk van, hogy ne süllyedjünk el, hosszú szempillánk, hogy ne menjen bele a homok a szemünkbe, és púpjaink, hogy vizet tároljanak. De… Anya!
- Igen, fiacskám?
- Akkor miért vagyunk az állatkertben? (Wayne Rice: Fején a szöget 4., 242-243.o.)
Ez egy aranyos történet, de közben nagyon szíven ütő is. Lehet, hogy Isten hatalmas ajándékokat, képességeket adott neked – de nem mindegy, hogy hol és mire használod őket. A teve nem az állatkertnek lett teremtve, hanem a sivatagnak. Te sem azért kaptad a tehetséged, hogy csak „állatkertben”, kényelmes keretek között ellegyél vele, hanem hogy Isten dicsőségére élj, és változást hozz mások életébe. Az állatkert biztonságosnak tűnik, de ott sosem tapasztalod meg, hogy mi mindenre teremtett az Úr.
Beszélgetős kérdések: Azt teszed, amire Isten megteremtett? Mi a célod? Mi a célja Istennek Veled? – Gondolkoztál már ezen? Hogyan tudod megvalósítani Isten tervét/álmát – amit rólad álmodott?
Napi kihívás: Ma írd le egy papírlapra: „Isten céllal teremtett engem!” és írd mellé legalább egy ajándékodat, amit Ő adott. Imádkozz, hogy tudd bátran használni ott, ahová küld!
„Szemed előre tekintsen, és egyenesen magad elé nézz! Ügyelj, hogy merre tart a lábad, akkor minden utad biztos lesz. Ne térj le se jobbra, se balra, tartsd távol lábadat a rossztól!” (Péld 4,25–27)
Évekkel ezelőtt egy repülőgép a floridai Everglades mocsárba zuhant. A miami repülőtérhez közeledve a futómű sikeres kiengedését mutató jelzőfény nem gyulladt ki. Az Everglades fölött körözve a pilótafülke személyzete azt próbálta ellenőrizni, hogy valóban nem engedett-e ki a futómű, vagy csupán a jelzőfény nem működik. Amikor a repülési mérnök megpróbálta kicserélni az izzót, de az nem mozdult, a legénység többi tagja is megpróbált segíteni. Miközben a jelzőfénnyel küszködtek, egyikük sem vette észre, hogy a repülőgép veszít a magasságból. Emiatt a gép egyenesen a mocsárba zuhant, 101 ember halálát okozva. Minden elveszett, mert a legénység egy olcsó izzóval vacakolt, és nem a legfontosabbra figyeltek.
Nem furcsa, hogy mennyiszer ugyanezt tesszük az életünkben? Apróságokon pörgünk, jelentéktelen ügyekkel foglalkozunk – miközben közben elsiklunk az igazán fontos dolgok felett. Megbántódunk apróságokon, energiát teszünk abba, hogy a külső látszat rendben legyen, de elfelejtjük ápolni a kapcsolatunkat Istennel, a családunkkal, a barátainkkal.
Salamon bölcs tanácsa arra hív, hogy ne a mellékes dolgok kössenek le. Egy céltudatos élet azt jelenti, hogy a figyelmed mindig a legfontosabbra irányul: Istenre, az Ő akaratára, és azokra a célokra, amiket Rá figyelve tűzöl ki. Ha a pillanatnyi, sürgős dolgok elterelik a szemed, könnyen „magasságot veszíthetsz” – és akkor már nem a cél felé tartasz.
Beszélgetős kérdések:
- Mi az a „kis jelzőlámpa” az életedben, ami most elvonja a figyelmed a fontos dolgokról?
- Hogyan tudsz tudatosan fókuszálni arra, amit Isten helyezett előtérbe az életedben?
Napi kihívás: Írj ma egy listát: melyek az igazán fontos dolgok az életedben, és melyek csak „izzók”, amik elvonják a figyelmedet? Imában kérd Istent, hogy segítsen szemet nyitni, és az elsőkre koncentrálni!
„De egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé…” (Filippi 3,13–14)
Képzeld el, hogy van benned egy hatalmas lehetőség, de mégis a legkisebb álmod is túl nagynak tűnik. Így élt a történetünk sasfiókája is, aki egy nap tyúkudvarban találta magát. Ott nőtt fel, kapirgált, kotkodácsolt, és soha nem gondolta volna, hogy képes repülni.
Egyszer egy sasfióka kiesett a fészekből. Véletlenül arra járt egy paraszt, aki hazavitte, és a baromfiudvarban helyezte el. A sasfióka a tyúkok között nőtt fel.
A tyúkok eleinte bizalmatlanul tekintgettek az idegenre, aki vadul csapkodott a szárnyával, és ügyetlenül a levegőbe akart emelkedni. Később azonban a tyúkok jó társaságot jelentettek a sasfiókának és készségesen tanították. Miután a sas még fiatal és alkalmazkodó képes volt, gyorsan megtanulta, hogyan viselkedjék úgy, mint a tyúkok. Hamarosan már csak a külsejében különbözött a baromfiudvar lakóitól. Akárcsak a tyúkok, ő is kukacokat keresett a földön, magokat csípett fel az etetőedényből, és igazi tyúk módjára kotkodácsolt. Időnként arra használta a szárnyait, hogy társainál gyorsabban fogjon meg egy kövér kukacot, de legtöbbször a földön sétálgatott, mint a tyúkok.
Évek teltek el, és egy napon egy gyönyörű szép madár jelent meg a baromfiudvar fölött. Kiterjesztett szárnyakkal lebegett a levegőben, közvetlenül felettük, szinte súlytalanul.
A sas tisztelettel tekintett fel a magasba, és megkérdezte társait: ,,Ki ez?"
,,Ez egy sas. Azt mondják, a sas a levegő királya" - válaszolta az egyik tyúk. ,,De felejts el. Te meg én, mi mások vagyunk". És a sas elfelejtette a gyönyörű árnyékot a tiszta égen, és abban a hitben halt meg, hogy ő egy tyúk. (Anthony de Mello: A madár dala)
Saját életcél nélkül hajlamosak vagyunk követni bárkit, aki hajlandó irányítani minket. Egy futóversenyen a résztvevők a verseny elindítását várták, de egyikük sem tudta, hogy hol van a startvonal. Aztán páran elindultak az úton. Mindenki követni kezdte őket. Azt gondolták, hogy ők biztos tudják, hova kell menni. Már majdnem 2 km-t gyalogoltak, mire kiderült, hogy azok sem tudták hol van a startvonal, akik olyan magabiztosan indultak el… a többiek pedig, mint a birkák úgy követték őket! Sose feltételezd, hogy a tömeg tudja, merre megy! Általában nem ez a helyzet! Ne mások határozzák meg az utadat, ne sodródj, hanem tudatosítsd a céljaid!
Isten is így lát téged: nem baromfinak, aki csak a porban kapirgál, hanem sasnak, aki céltudatosan az ég felé tart. De mi gyakran megelégszünk kevesebbel, mert kényelmesebb, vagy mert mások ezt mondják rólunk. Az igazi kérdés: hajlandó vagy-e hinni Istenben és abban, hogy Ő célt adott az életednek?
Lehet, hogy most épp úgy érzed magad, mint egy „tyúk” – beleszürkültél, nem mersz nagyot álmodni. De Isten azt mondja: „Te sas vagy!”
Beszélgetős kérdések:
- Mikor érezted azt, hogy Isten többre hív, mint amiben épp benne vagy?
- Mi tart vissza attól, hogy „kinyisd a szárnyaidat”?
Napi kihívás: Írj fel egy dolgot, amihez bátorság kell, de tudod, hogy Isten célt adott benne – és lépj ma egyet afelé!
„Bízzál az Úrban teljes szívedből, a magad értelmére pedig ne támaszkodj!” (Példabeszédek 3,5)
Egy mérnök megépített egy függőhidat. Az emberek elámultak rajta, de senki nem mert rálépni. A mérnök végül egy talicskát tolt elő, és megkérdezte: „Ki ül bele, hogy átgurítsam a hídon?” Senki sem vállalkozott – csak a mérnök kisfia. Beült a talicskába, mert tudta: az apjában száz százalékig megbízhat.
Pontosan ilyen a mi kapcsolatunk Istennel. Sokszor mondjuk: „Bízom Benned, Uram!”, de amikor arra hív, hogy lépjünk, elbizonytalanodunk. A bizalom azonban nem csak szép szavakban mutatkozik meg, hanem abban, hogy rábízzuk magunkat. Olyan, mintha mi is beülnénk Isten „talicskájába”, és hagynánk, hogy Ő vezessen át a legmélyebb szakadékokon is.
A bizalom nem mindig könnyű, de a szabadság és a békesség ott kezdődik, amikor elengedjük a saját kapaszkodóinkat, és Őrá bízzuk magunkat.
Beszélgetős kérdések
- Melyik életterületen nehéz most neked Istenre bízni magad?
- Mit jelent számodra, hogy Isten valóban megtart – még akkor is, amikor minden bizonytalan körülötted?
Napi kihívás: Írj le ma egy konkrét helyzetet (pl. suli, család, barátság, döntés), ahol érzed, hogy nehéz bízni Istenben. Mondd ki imában: „Uram, ez most olyan, mintha a szakadék felett ülnék egy talicskában. De bízom Benned, és átadom Neked ezt a helyzetet.” Ha szeretnéd, tegyél ki egy kis jelet (pl. írd fel a füzetedbe: „Beültem a talicskába”), ami emlékeztet arra, hogy ma nem a félelmeid, hanem Isten vezetése alapján akarsz élni.
„A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság.” (1Korinthus 15,33)
Ha a véletlen úgy hozza, hogy az erdő mélyén két farkas találkozik, nem fognak nyugtalankodni amiatt, hogy a másik farkas. Ha ugyanott két ember pillantja meg egymást, valószínűleg arra fognak gondolni, hogy nem rabló-e a másik… (Johann N. Nestroy nyomán)
Miért van ez így? Azért, mert az emberek szívében gyakran több a bizalmatlanság, mint a bizalom. A farkasok példája rávilágít arra, hogy az állatok ösztönösen bíznak a saját fajtájukban. Az embereknél ez sokszor fordítva van: inkább gyanakvással közelítünk a másikhoz. Miért? Mert megtapasztaltuk már, milyen, amikor valaki átver, megbánt, vagy kihasznál. Pedig Isten arra hív minket, hogy másképp éljünk: ne félelemből, hanem bizalomból. A bizalom nem naivitást jelent, hanem azt, hogy engedjük: Isten szeretete formálja a kapcsolatainkat. Aki bízni tud másokban, az nyitott szívvel él. És még ha meg is csalják, akkor is tudja: van egy Valaki, aki soha nem csapja be – Jézus Krisztus.
Beszélgetős kérdések
- Miért gondolod, hogy az emberek sokszor bizalmatlanok egymással? Volt már, hogy te is így álltál valakihez?
- Hogyan tudsz különbséget tenni a „jó bizalom” és a „naivitás” között?
- Ismersz olyan társaságot, ahol jó érzés lenni, mert bizalom van jelen? Miért különleges ez?
- Hogyan tudsz te magad olyan emberré válni, akiben mások megbízhatnak?
Napi kihívás: Ma figyeld meg: hogyan reagálsz, amikor új emberrel találkozol, vagy amikor valaki olyannal beszélsz, akiben eddig kevésbé bíztál. Próbálj tudatosan nem előítélettel, hanem nyitott szívvel fordulni felé. Kérd Istentől, hogy segítsen meglátni benne az értéket, amit Ő helyezett bele. Este írd le egy mondatban: könnyebb vagy nehezebb volt ma bizalommal közelíteni másokhoz?
„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja a barátaiért.” (János 15,13)
Két kalandvágyó kamasz, akik jó barátok voltak, egy alkalommal barlangász expedícióra indult. Egy hosszú, tágas alagút mélyén óriási medvenyomokra bukkantak. Nagy bátran elhatározták, hogy mennek tovább a nyomok mentén, de lassan és rendkívül óvatosan haladtak, nyitott szemmel és füllel, számítva arra, hogy esetleg valóban találkoznak medvével.
Egy szikla mögül a sötétségből hirtelen előbukkant a legnagyobb, legirtózatosabb grizzly medve, amit valaha láttak. Ott állt előttük két lábon, mancsával a mellét verte, és ordított, mint egy oroszlán. A szörnyű üvöltés visszaverődött a barlang falán. A két fiú halálra váltan úgy döntött, hogy legjobb, ha elszaladnak. Azonnal sarkon fordultak, hogy kirohanjanak a napfényre.
Ekkor az egyik fiú leült a földre, és elkezdte kifűzni a túrabakancsát. Lerántotta a bakancsot, felhúzta a sportcipőjét, és elkezdte bekötni a cipőfűzőt.
Barátja dühösen rákiáltott:
- Gyerünk, fiú, meneküljünk ki innen! Mi a csudának kell neked most cipőt cserélned? Úgy sincs sok esélyünk, hogy lehagyjuk ezt a medvét!
A másik fiú talpra szökött, majd elkezdett rohanni, és közben így válaszolt:
- Nekem nem kell lehagynom a medvét. Elég, ha téged lehagylak. (Wayne Rice: Fején a szöget, 30.o.)
Szoktad úgy érezni, hogy a barátaid medvecsalétekként kezelnek? Ez a történet keményen szembesít: vannak barátságok, amelyek csak addig tartanak, amíg kényelmes. Ha áldozatról van szó, sokan magunkra hagynak. Jézus azonban soha nem teszi ezt meg velünk. Ő nemcsak kész volt meghalni értünk, hanem meg is tette. A valódi bizalom ott kezdődik, hogy tudjuk: Isten soha nem hagy cserben.
Abban, hogy Krisztus a barátod, éppen az az egyik legnagyszerűbb dolog, hogy tudhatod: Ő nem marad el tőled, sem el nem hagy téged (lásd Mt 28,20 és Zsid 13,5). Ő olyan barát, aki nemcsak, hogy kész életét adni érted, hanem meg is tette ezt. „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért" (Jn 15,13).
Beszélgetős kérdések
- Volt-e már olyan élményed, amikor valaki magadra hagyott egy nehéz helyzetben? Hogyan élted meg?
- Mit jelent neked, hogy Jézus azt mondja: „Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20)?
Napi kihívás: Ma figyeld meg, hogyan tudsz te jó barát lenni valaki számára! Lehet, hogy csak annyi, hogy meghallgatod, amikor szüksége van rá. Vagy mellé állsz egy helyzetben, amikor mások kinevetik. Vagy egyszerűen csak írsz neki egy üzenetet: „Számíthatsz rám.” Este gondold végig: Ma melyik helyzetben tudtad jobban szeretni a barátodat, mint saját kényelmedet?
„Aki hű a kevesen, a sokon is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.” (Lukács 16,10)
Bizalom. Egy olyan szó, amit mindenki ismer, de csak addig értünk igazán, amíg valaki nem próbára tesz minket. Akkor derül ki, hogy a bizalom számunkra szép elmélet… vagy valódi életelv. Voltál már úgy, hogy tudtál valamit valakiről, ami nem rád tartozott — de nagyon csábító lett volna tovább mondani, mert akkor te kerültél volna jobb helyzetbe? Vagy nagyobb haszonhoz jutottál volna?
Egy lelkész gyülekezete egyik tagjával meglátogatta az egyik gazdag gyülekezeti tagot. Adományokat gyűjtöttek egy ember számára, aki szívinfarktust kapott. A betegnek nem volt társadalom-biztosítása, és nem tudta kifizetni a kórházi költségeit.
A gazdag ember barátságosan üdvözölte a lelkészt és kísérőjét, és meghallgatta, ahogy a lelkész röviden leírta a beteg ember kétségbeejtő helyzetét.
- Egy nagylelkű adományt kérnénk - fejezte be a lelkész.
- Ki a beteg? - kérdezte a házigazda. A lelkész a fejét rázta:
- Nagyon ritkán fordul elő, hogy felfedjük a szükségben lévők nevét. Ennél az esetnél az a legnehezebb a beteg számára, hogy bevallja: támogatásra szorul.
- Ha segítek, ragaszkodom ahhoz, hogy tudjam a szükségben lévő kilétét. A legnagyobb titokban fogom tartani. Egyébként ötszáz dollárt adnék, ám ha megmondják a nevét, megduplázom az összeget.
- Nem fogjuk leleplezni a személyt - ismételte meg a lelkész a fejét rázva.
- Akkor legyen kétezer dollár. Csak nem utasít vissza ekkora összeget!
- Nem élek vissza a beteg bizalmával - tartott ki továbbra is a lelkész. Kísérője nem akart hinni a fülének.
A gazdag ember mély lélegzetet vett, és azt mondta:
- Háromezer dollár!
Mielőtt még a lelkész válaszolhatott volna, kísérője könyörgőre fogta:
- De lelkész úr, háromezer dollár majdnem az egész kezelési költséget fedezné. Ő egy megbízható ember, meg fogja őrizni a titkot.
A lelkész elindult az ajtó irányába.
- Tulajdonképpen már régen el kellett volna mennem. Egy ember bizalma és becsülete nem olyan dolgok, amiket árverésre lehet bocsátani, mindegy, mennyit adnának is értük. Megyek, mert ma még másokat is meg kell látogatnom. Majd összejön ez a pénz máshol.
Mielőtt a lelkész kiment volna az ajtón, a gazdag ember könyörögni kezdett, hogy beszéljenek még négyszemközt a másik szobában. Amint egyedül voltak, a házigazda könnyekben tört ki:
- Tiszteletes úr, nemrégiben elveszítettem minden megtakarított pénzemet. Még jelképes összeggel sem tudom törleszteni a jelzáloghitelemet. Segítséget akartam kérni valakitől, de nem bírtam volna elviselni, hogy a városban mindenki megtudja, hogy csődbe jutottam.
- Most már értem - válaszolta a lelkész szelíden. - Próbára tett engem, hogy megtudja, rám bízhatja-e titkát. Gyűjteni fogok az ön részére éppúgy, mint a beteg részére. Amit elmondott nekem, az természetesen titokban fog maradni.
A két vendég elbúcsúzott a házigazdától, és elindultak a következő gyülekezeti tag házához, akit meg kellett látogatniuk.
- Nos, lelkész úr, - kérdezte a kísérő - mennyit adott?
A lelkész elmosolyodott, majd ujjával pajkosan megfenyegette barátját.
- Szégyelld magad! Tudod, hogy az ilyesmi titok. (Wayne Rice: Fején a szöget, 185-187.o.)
A te szavad mennyit ér? Bízhatnak benned az emberek? Legtöbbünk olyan, mint a lelkipásztor barátja. Nehéz elhinnünk, hogy valaki megtartja szavát - különösen akkor, ha nagy pénzösszeg a tét. Végső soron „a cél szentesíti az eszközt", nemde? De valóban így van? Árultak már el téged? Mondták el titkodat? Mit éreztél akkor? Meg tudtad bocsátani? Azóta is töretlen a bizalmad afelé, aki elárult?
Istenre rábízhatjuk minden gondolatunkat, minden vágyunkat, minden problémát, amivel szembe kell néznünk, minden kétségünket, és minden bűnt is, amit elkövettünk. Bízhatunk abban, hogy Ő meghallgat minket, és megtartja a szavát.
Beszélgetős kérdések
- Volt már olyan, hogy valaki elárulta a titkodat? Hogyan érezted magad utána?
- Szerinted miért olyan nehéz titkot tartani, ha azzal akár előnyhöz is juthatnánk?
- Mit gondolsz, miért olyan nagy dolog, hogy Isten mindig megtartja a szavát?
- Ha egy barátod csalódott benned, hogyan tudnád visszaszerezni a bizalmát?
Napi kihívás: Ma figyelj oda különösen arra, hogy amit ígérsz, azt be is tartsd! Ha megígéred, hogy segítesz valakinek, tényleg segíts. Ha titkot bíznak rád, őrizd meg. Este gondold végig: mennyit ér a te szavad? Bízhatnak benned mások annyira, mint ahogy te is szeretnéd, hogy benned bízzanak?
„Légy bizalommal Istenhez, békülj meg vele, mert ennek jó eredménye lesz.” (Jób 22,21)
Egy János nevezetű ember egy nap egy meredek sziklafal tetején sétált, s egyszer csak túl közel került a pereméhez, és lezuhant. Zuhanás közben elkapott egy kiálló faágat, és azon lógott. Ahogy lenézett, iszonyattal látta, hogy még több mint háromszáz méteren át meredeken lejt a sziklafal. Tudta, hogy nem csünghet egy ágon a végtelenségig, de semmi lehetőség nem mutatkozott arra, hogy fel tudjon mászni a meredek falon.
Elkezdett hát segítségért kiáltani, remélve, hogy egy arra járó meghallja, és leereszt egy kötelet vagy valami mást.
- Segítség! Segítség! Van ott fenn valaki? Segítség!
Órákon át hiába kiabált, senki nem hallotta meg. Már ott tartott, hogy feladja, amikor meghallott egy hangot:
- János! János, hallasz engem?
- Igen! Igen, hallak! Itt vagyok, lent!
- Látlak, János. Nincs semmi baj?
- Nincs, de... ki vagy te, és hol vagy?
- Én az Úr vagyok, János. Én mindenütt ott vagyok!
- Az Úr? Úgy érted, Isten?
- Igen, Én vagyok.
- Istenem, kérlek, segíts rajtam! Megígérem, hogy ha segítesz innen lejutni, többé soha nem vétkezem. Nagyon jó ember leszek. Életem hátralévő részében Téged foglak szolgálni!
- Lassabban az ígéretekkel, János! Előbb hadd szedjelek le onnan, aztán majd beszélgetünk!
- Nos, a következőt kérem tőled. Nagyon figyelj!
- Bármit megteszek, Uram, csak mondd meg, hogy mit tegyek!
- Rendben! Engedd el az ágat!
- Micsoda?!
- Azt mondtam, engedd el az ágat! Csak bízzál bennem! Rajta!
Hosszú csend lett. Végül elkiáltotta magát János:
- SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG! VAN ODAFENN VALAKI MÁS??? (Wayne Rice: Fején a szöget, 74.o.)
Képzeld el magad János helyében: ott lógsz egy ágon egy szakadék fölött, és minden izmod remeg. A tenyered izzad, az ujjaid zsibbadnak. Kiabálsz, de senki nem válaszol. Aztán megszólal egy hang: „Engedd el az ágat!” Hát… komolyan? A leglogikátlanabb tanács, amit valaha hallottál. De a hang Istentől jön. És ekkor jön a nagy kérdés: megbízol benne?
Az életünk tele van ilyen helyzetekkel. Nem biztos, hogy éppen egy szikla peremén lógsz, de lehet, hogy kapaszkodsz valamibe, amihez biztonságérzetet kötöttél:
- egy kapcsolat, ami mérgező, de nem mersz kilépni belőle;
- egy szokás, ami árt, de nem engeded el, mert félsz az ürességtől;
- egy jövőkép, amit te terveztél meg, és nem akarod, hogy Isten „belepiszkáljon”.
Isten sokszor azt mondja: „Bízz bennem! Engedd el! Van jobb tervem!”
És itt dől el, hogy valóban bizalommal teljesek vagyunk-e. A bizalom nem akkor látszik, amikor minden rendben van, hanem amikor a lábunk alatt nincs talaj — és mégis elengedjük az ágat, mert hisszük, hogy Isten elkap.
„Légy bizalommal Istenhez, békülj meg vele, mert ennek jó eredménye lesz.” (Jób 22,21)
Ez nem ígéret arra, hogy könnyű lesz, hanem arra, hogy Ő jó, és amit tesz, az végül a javunkra válik.
Beszélgetős kérdések
- Te mibe kapaszkodsz most leginkább az életedben? (Pl. elismerés, teljesítmény, barátok, párkapcsolat, közösségi média…)
- Szerinted miért nehéz elengedni dolgokat, amikhez hozzánőttünk, még akkor is, ha tudjuk, hogy nem jók nekünk?
- Mit jelent számodra a bizalom Istenben? Inkább érzés, vagy inkább döntés?
Napi kihívás: Írd le egy papírra, hogy mi az a „faág” az életedben, amit félsz elengedni. Ma este imában mondd el Istennek: „Uram, ez a tiéd. Bízom benned.” És tedd félre — tényleg.
„Mert nincs semmi rejtett, ami napfényre ne jönne, és nincs titok, ami ki ne tudódnék, és nyilvánosságra ne kerülne.” (Lukács 8,17)
Voltál már úgy, hogy valamit megpróbáltál eltitkolni, és egy ideig sikerült is… aztán valahogy kiderült? Az igazsággal az a „baj”, hogy előbb-utóbb mindig felszínre kerül — mint amikor a víz alá nyomod a labdát, de egyszer csak felpattan a felszínre.
Egy fiatal srác minden este becsületesen kitakarította a szobáját… vagy legalábbis úgy gondolta. Minden héten jött anyukája, felkapcsolta a nagy mennyezeti lámpát, és akkor derült ki, mennyi por van még az asztalon, a polcokon, a sarokban.
„Anya, de hát nem is látszott a kis lámpánál!” – védekezett.
„Nem az a kérdés, hogy te mit látsz a félhomályban” – mondta az anyja –, „hanem, hogy mit látsz a teljes fényben.”
Isten világosságában nincs árnyék, ahol elbújhatnánk. Az Ő jelenlétében minden látható — a szavaink, a gondolataink, a tetteink és a szándékaink is. A becsületesség nem csak arról szól, hogy mások előtt igazat mondunk. Arról is, hogy Isten előtt is vállaljuk az igazságot — akkor is, amikor kényelmetlen. Ez azt jelenti, hogy nem próbáljuk eltakarni a hibáinkat, hanem megvalljuk, és kérjük, hogy formáljon bennünket. Az igazi becsületesség nem ott kezdődik, amikor mások látják, mit teszel. Hanem ott, amikor senki nem figyel… csak Isten.
Beszélgetős kérdések:
- Szerinted miért könnyebb „félhomályban” élni, mint teljes fényben?
- Volt már, hogy valami kellemetlen igazságot felvállaltál, és utólag kiderült, hogy ez volt a legjobb döntés?
Napi kihívás: Tölts el 5 percet csendben Isten előtt, és kérd, hogy mutassa meg, van-e bármi az életedben, amit „félhomályban” tartasz. Aztán döntsd el, hogy fényre hozod — akár bocsánatkéréssel, akár bármilyen más módon.
„Az igazmondó ajak megáll mindenkor, a hazug nyelv pedig csak egy pillanatig.” (Példabeszédek 12,19)
Néha nem az a nehéz, hogy tudjuk az igazságot, hanem hogy el is mondjuk. És van, amikor nagyon csábító elferdíteni a történetet… főleg, ha ebből mi magunk jól jöhetünk ki.
Pepe Rodriguez, a korai Vadnyugat egyik leghírhedtebb bankrablója, közvetlenül a határ túloldalán élt Mexikóban. Rendszeresen átjárt texasi városokba bankot rabolni, és mindig sikerült visszatérnie Mexikóba, még mielőtt a texasi lovas csendőrök elcsíphették volna.
A törvény csalódott embereit annyira bosszantotta ez, hogy egy napon illegálisan átkeltek a határon Mexikóba. Végül is sikerült sarokba szorítaniuk Pepét kedvelt kocsmájában. Pepe, sajnos, egy szót sem tudott angolul, így a rend őrei a kocsmárost kérték fel a tolmácsolásra.
A kocsmáros elmagyarázta Pepének, kik ezek az emberek, és Pepe a félelemtől remegni kezdett. A texasi csendőrök felhúzott fegyverrel utasították a bártulajdonost, kérdezze meg Pepét, hová rejtette el a texasi bankokból rabolt pénzt.
- Mondja meg neki, hogy ha nem mondja meg, hol van a pénz, itt, a helyszínen agyonlőjük.
A kocsmáros lefordított mindent.
Erre Pepe azonnal elmagyarázta spanyolul, hogy a pénz a város kútjában van elrejtve. Megtalálhatják a pénzt, ha a fogantyútól tizenhét követ számolnak lefelé; a tizenhetedik kő alatt ott van az egész zsákmány, amit ellopott.
A kocsmáros odafordult a rendőrökhöz, és azt mondta:
- Pepe egy nagyon bátor férfi. Azt mondja, hogy ti egy rakás büdös disznó vagytok, és ő nem fél a haláltól. (Wayne Rice: Fején a szöget, 171.o.)
Te kerültél már hasonló helyzetbe? Amikor valamit nem úgy adtál tovább, mint valójában történt? Amikor valamit elhallgattál, ami rossz fénybe helyezett volna? Amikor valamit elhallgattál, ami miatt te nyeresként kerültél ki egy helyzetből?
Ki a becsületes? Hol van ennek a határa? Meddig legyek az? Mikortól nem számít bűnnek? Van ilyen?
A hazugság nem mindig ordító nagy történet, ami mindenki számára nyilvánvaló. Gyakran csak egy „kis elhallgatás”, egy apró ferdítés. De Isten szemében nincs „kicsi” és „nagy” hazugság — csak „igazság” vagy „nem-igazság” van. A becsületesség azt jelenti, hogy nem csak az igazságot keressük, hanem azt is, hogy tisztán adjuk tovább. Ha mást mondunk, mint ami történt, a bizalom elkezd repedezni… és egy nap lehet, hogy teljesen összeomlik. A becsületesség nem „kényelmes” út — sokszor több veszteséget hoz, mint hasznot. De amikor a szavaid tiszták maradnak, az emberek tudják, hogy rád lehet bízni az igazságot… és Isten is.
Beszélgetős kérdések:
- Szerinted miért olyan erős a kísértés, hogy magunk javára változtassunk egy történeten?
- Hogyan tudunk gyakorolni abban, hogy ne csak hallgassuk, hanem tovább is adjuk az igazságot?
Napi kihívás: Figyeld ma, hogy hányszor kísért a gondolat, hogy „szebbre fess” egy történetet. Ilyenkor állj meg, és mondd el úgy, ahogy van — akkor is, ha nem te jössz ki belőle fényesen.
Vigyázz, hogy feddhetetlen légy, ügyelj, hogy becsületes maradj, mert a jövő a béke emberéé! (Zsolt 37,37)
Becsületesnek lenni könnyű, amikor nem kerül sokba. De, amikor a tisztesség ára a saját érdekeid, a családod nyeresége, vagy éppen a győzelem — na, akkor derül ki igazán, mennyit ér a becsületességed.
A jelenlévők közül sokan azt mondták, hogy ez volt a legjobb kosárlabda-mérkőzés, amit valaha láttak: A West Wood Gimnázium a Valley Központ ellen; ez a meccs döntötte el, ki jut tovább az állami kosárlabda bajnokságba. Mindkét iskola játékosai életük legjobb játékát nyújtották. Már csak 10 másodperc volt hátra, amikor a West Wood dobott egy kosarat, és ezzel egy pont előnyt szereztek. A Valley Központ időt kért. A csapattagok összedugták a fejüket az edzővel, aki felvázolta nekik az utolsónak ígérkező támadást. Az volt a terv, hogy elpattogtatják az időt, fedezéssel jó helyzetbe hozzák a legjobb lövőjüket, és amikor már csak 2 másodperc van hátra, a legjobb lövő játékos megpróbálja megnyerni a mérkőzést egy utolsó másodpercben bedobott kosárral.
Amikor megszólalt a síp, a nézők felálltak. Fülsüketítő hangon szurkoltak. Ahogy az óra az utolsó másodperceket ütötte, a West Wood-szurkolók együtt kántálták: „ÖT…NÉGY…HÁROM…KETTŐ…”
A Valley Központ játékosai pontosan úgy csinálták a támadást, ahogy az edző felvázolta. Amikor már csak 2 másodperc volt hátra, a sztárjátékos eldobta a labdát. A labda lepattant a palánkról, majd egyenesen a Valley Központ egyik játékosa kezébe esett, aki bedobta.
Miközben a játékosok és a szurkolók ünnepeltek, a bírók odaszaladtak a hivatalos pontozóasztalhoz, hogy megállapítsák, nem járt-e még e az idő, amikor a labda bekerült a kosárba. Akkora volt a zaj, hogy a bírók nem hallották a jelzősípot, hogy megállapítsák, érvényes volt-e a kosár.
A hivatalos pontozó egy idősebb ember volt, aki más sok éve betöltötte a pozíciót. Most hirtelen az ő kezében volt a mérkőzés sorsa. A férfi egy pillanatig tétovázott, de végül az asztal fölött áthajolva így szólt:
- Mondják meg a Valley Központ edzőjének, hogy nagyon sajnálom, de nem érvényes a kosár. Lejárt az idő.
Ez a hír mindent megváltoztatott mindkét csapat számára. A West Wood játékosai és szurkolói elkezdték ünnepelni a győzelmüket, míg a Valley Központ játékosainak és szurkolóinak meg kellett birkózniuk a vereség gyötrelmével. A Valley edzője döbbenten ült a padon, fejét a kezébe temette. A hivatalos pontozó felállt az asztaltól, odament, és leült az edző mellé a padra. Könnyes szemmel átkarolta a padon ülő fiatal edzőt, és így szólt:
- Büszke vagyok rád… Fiam! (Wayne Rice: Fején a szöget 4., 236-238.o)
Becsületesség az, amikor a könnyebb út helyett a helyes utat választod — akkor is, ha ez neked vagy a szeretteidnek fáj. Isten előtt nem az számít, hogy hány „meccset nyerünk meg” az életben, hanem hogy tisztán tartottuk-e a kezünket és a szívünket. A becsületesség hosszú távon békét ad — és ezt semmilyen győzelem nem tudja pótolni.
Lesznek pillanatok, amikor csak te és Isten tudjátok, hogy mi a helyes döntés. Ezekben a pillanatokban épül fel vagy omlik össze a becsületed.
Beszélgetős kérdések:
- Szerinted miért nehezebb becsületesnek lenni, ha a döntés a szeretteinket érinti?
- Volt már olyan, hogy egy becsületes döntésed rögtön veszteségnek tűnt, de később áldássá vált?
Kihívás mára: Ne csak a nagy dolgokban légy becsületes! Ma figyelj a „kis másodpercekre” is — amikor elcsúsztathatnád az igazságot, de inkább vállalod a tiszta szót.
„Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” (Jakab 4,17)
A becsületesség nem csak arról szól, hogy nem lopunk vagy nem hazudunk. Sokszor sokkal finomabb helyzetekben dől el, hogy tisztességesek vagyunk-e — akkor is, ha „senki nem venné észre”, vagy ha nagyon könnyű lenne kimagyarázni.
Egy kis matematikai feladat ma reggelre:
Három testvér bejelentkezik egy hotelbe, és kivesznek egy szobát. A recepciós közli, hogy a szoba 30 dollárba kerül egy éjszakára. úgyhogy mindegyik testvér beszáll 10 dollárral, és előre kifizetik a szobát. Körülbelül 1 órával később a recepciós rájön, hogy a hétvégi 30 dolláros árat számította fel a testvéreknek a hétközi 25 dolláros ár helyett. Odaad a londinernek 5 darab egydollárost, hogy vigye fel a testvéreknek. A londiner a szoba felé tartva felismeri, hogy 5 dollárt nem lehet egyenlően elosztani 3 testvér között, így aztán csak 3 dollárt ad nekik vissza, a maradék kettőt elteszi magának.
Eredetileg mindegyik testvér 10 dollárt fizetett a 30 dolláros szobából ráeső részért, és 1 dollár visszatérítést kapott a londinertől. Ez azt jelenti, hogy fejenként 9 dollárt költöttek (10-1) a szobáért, vagyis összesen 27 dollárt (3x9). Add hozzá a két dollárt, amit a londiner eltett, és 29 dollárt kapsz! Mi történt a hiányzó dollárral, és ki veszített el, mit?
Válasz: A hiányzó dollár nem tűnt el. Miután a londiner visszaadott 1-1 dollárt a testvéreknek, ők 27 dollárt fizettek a szobáért (fejenként 9-et). A hotel 25 dollárt kapott, miután visszatérítette az 5 dollárt, amit a londinernek vissza kellett volna adnia. A londiner 2 dollárt eltett a testvérek pénzéből. Ezt a 2 dollárt add a 25-höz, amit a hotel kapott, és 27 dollárt kapsz – ugyanazt az összeget, amit a 3 testvér kifizetett. Vagyis a kiadás – amit a testvérek fizettek - egyenlő a bevétellel – amit a hotel és a londiner kaptak.
Az teszi zavarossá a feladatot, ahogy tálalják. Úgy tűnik, mintha a dollárnak lába kelne, amikor a kapott pénz egy részét (a londiner által megtartott 2 dollárt) – a kifizetett összeghez adjuk hozzá (a 27 dollárhoz).
Ki veszített el mit? A londiner veszítette el az állását, amikor a 3 testvér megköszönte a recepciósnak, hogy visszaküldte nekik a 3 dollár túlfizetést.
A mi világunkban a „helyes” és a „helytelen” gyakran elmosódik. Sokan úgy gondolják, hogy „ha mindenki csinálja” vagy „ha nem kapnak rajta”, akkor az nem számít. A felmérések azt mutatják, hogy a legtöbb fiatal semmi rosszat nem lát abban, ha puskázik/csal egy dolgozatnál. A világ gondolkozásával ellentétben azonban, a helyes és a helytelen nem olyan valami, amit te döntesz el. A becsületesség nem a körülmények, nem a többség, és nem a saját kedvünk szerint változik. Isten szemében a tisztesség nem alkukérdés. Jakab apostol nagyon egyértelmű: ha tudod, mi a jó, de nem teszed meg, az bűn. Ez akkor is igaz, ha „csak” két dollárról van szó… vagy egy apró szívességről, amit megtehetnél valakiért, de elmulasztod. A becsületességed értékét nem az határozza meg, hogy mások látják-e, hanem hogy Isten látja-e — és Ő mindig lát.
Beszélgetős kérdések:
- Szerinted miért gondolják sokan, hogy „apró” becstelenség nem számít?
- Volt már olyan, hogy egy kicsi, de tisztességes döntésednek nagy következménye lett?
Kihívás mára: Vizsgáld meg, van-e most az életedben „két dollárnyi” terület — apróság, amiről tudod, hogy nem tiszta — és rendezd ma!
„Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is” (Filippi 2,5)
A becsületesség nem mindig nagy, hősies tettekben mutatkozik meg. Néha abban, hogy nem élsz vissza egy helyzettel, amikor minden lehetőséged meglenne rá.
A második világháborúban vagyunk. Két család élt egy kis amerikai városban. Mind a ketten virágok nemesítésével és termesztésével foglalkoztak. És miután ketten foglalkoztak ezzel az egész településen, a piacon mind a ketten el tudták adni az árut. Jóban is vannak egymással. Az egyik család sok száz éve ott élt az újvilágban, a másikuk egy japán család, akik csak két-három nemzedék óta vannak ott. Igen ám, de jött 1944-ben a Pearl Harbour-i Japán bombázás, egyszer csak egyik napról a másikra minden japán ellenséggé vált Ezt a családot elvitték hadifogolynak, és karanténba zárták őket. A család mindenét elvesztette, több nemzedéknyi munka ment kárba. Amikor vége lett a háborúnak, 1945 végén visszament a japán família oda, ahol a kertészetük volt. Meg akarták nézni legalább a romokat, azt, ami a kertészetből maradt. És akkor odaérve, a romok helyett azt látják, hogy minden úgy néz ki, mint hogyha ott lettek volna. Nem értik, hogy mi történt. Bekopognak a másik kertészhez, akivel jóba voltak, és kérdik, hogyan lehetséges mindez? A másik kertész így válaszolt: Tudjátok, mi nem üzentünk hadat egymásnak. Mi mindig is testvérei voltunk egymásnak, és amikor titeket elvittek, mi úgy döntöttünk, az egész nagycsalád, hogy a ti kertészeteteket is tovább fogjuk éltetni. Ezért ugyanúgy gondoskodtunk róla, mint a sajátunkról. Majd a házigazda odamegy a fiókhoz, kihúzza, egy köteg pénzt odaad ennek a japán családnak. Azt mondja: Mi ugyanúgy elvittük a ti árutokat is a piacra, ez a tiétek. Üdvözlet itthon!
Becsületesnek lenni gyakran azt jelenti, hogy akkor is tisztességesen cselekszel, amikor senki nem látja, és senki nem kérhetné számon. Gondoljátok végig. Csináltak bármi hihetetlen dolgot? Nem. Csak nem lopták el a japán család kertjét, meg a pénzét (mert ezt is megtehették volna). Hiszen senki nem garantálta, hogy visszajönnek még. Gondozták, eladták a termést, és a pénzt félrerakták. Nem maguknak. És itt ez a kulcs. A Lélek ugyanis ezt végzi el: az önzést alakítja át. És amikor az önzés szeretetté változik, ott történik meg a csoda! Ez a Szentlélek csodája, hogy nem magad körül forgolódsz többé, hanem a másik fontossá válik, olyanná, akiért áldozatot hozni már nem vagy lusta. Ez nem csupán emberség, hanem Krisztus jelleme: a Lélek munkája, ami az önzést szeretetté formálja. A becsület próbája nem akkor jön, amikor könnyű tisztességesnek lenni, hanem amikor senki nem venne észre, ha másként tennél.
Beszélgetős kérdések:
- Volt már, hogy kísértésbe estél, hogy „kihasználj” egy helyzetet, mert úgysem tudná meg senki? Mi lett a vége?
- Miért olyan értékes a becsületesség, ha egyszerűen el is lehetne sumákolni dolgokat?
Kihívás mára: Ma figyeld meg, lesz-e olyan helyzeted, ahol senki nem ellenőriz, mégis dönthetsz tisztességesen — és válaszd a becsület útját!
„Ne a magatok hasznát keressétek, hanem másokét is.” (Filippi 2,4)
A barátságosság nem csak szép gesztusokban mérhető, hanem abban is, hogy észrevesszük a csendben maradókat, a háttérben lévőket, és odafordulunk hozzájuk. Néha egy apró figyelmesség egész életre szóló változást hozhat.
Egy középiskolai osztályban volt egy fiú, Marci, aki mindig a hátsó padban ült. Nem volt vele gond, de nem is kereste senki a társaságát. Nem hívta senki focizni, a csoportos feladatoknál pedig gyakran maradt ő az utolsó, akit bevettek. Egyik nap az osztály új tanára bejelentette: „Mindenkinek legyen társa a következő projekthez.” Marci már előre tudta, hogy egyedül fog maradni… amikor az egyik népszerű fiú, Ádám, odalépett hozzá, és csak annyit mondott:
– Szia, van kedved velem dolgozni? Marci arca felragyogott. Ez az egyszerű kérdés elég volt ahhoz, hogy kinyíljon, és később az egész osztályban több barátja is legyen.
Pár évvel később, az érettségi után, Marci egy köszönőlevelet írt Ádámnak: „Nem tudod, mekkora ajándék volt nekem az a nap, amikor odajöttél hozzám. Az volt az első alkalom, hogy úgy éreztem: számítok valakinek.”
Barátságosnak lenni gyakran nem hősies, nagy tetteket jelent, hanem apró figyelmességeket — de ezek mögött Jézus szíve dobog. Ő észrevette a háttérben állókat: a vámszedőt a fán, a vak koldust az út szélén, a magányos asszonyt a kútnál. Amikor másokat előrébb engedsz, helyet csinálsz nekik az életedben, akkor valójában Isten országának értékeit éled meg. Lehet, hogy valakinek az egész önértékelése azon múlik, hogy ma odafordulsz-e hozzá, vagy sem.
Beszélgetős kérdések:
- Te észre szoktad venni a magányos, háttérbe húzódó embereket?
- Miért fontos, hogy a „barátságos” ne csak a barátaidra vonatkozzon, hanem mindenkire?
Napi kihívás: Figyeld meg ma, ki az, aki kicsit „láthatatlan” a közösségedben — és tégy lépéseket felé.
„Ne tévelyegjetek: a jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!” (1Korinthus 15,33)
Mindannyian hasonlítunk valakire — de nem mindig tudatosan választjuk meg, kire. A környezetünk, a barátaink, a társaságunk lassan formál minket, sokszor észrevétlenül.
1954-ben egy kisfiút találtak a balrampuri kórház mellett Indiában. Az orvosok tanácstalanul álltak a kisfiú állapota láttán, és számos vizsgálat után sem tudták eldönteni, hogyan kezeljék.
A fiú térdén és kezén meg volt keményedve a bőr, mintha fiatal életének nagy részét mezítláb töltötte volna. Szörnyen hegyes fogai voltak, az ínyében repedések, amit arra utaltak, hogy kőbe vagy nagyon kemény fába harapott. A tarkóját sebek borították, ami arra utalt, hogy hegyes fogú állatok hurcolták a nyakánál fogva. Nem beszélt érthető nyelven, és senkivel sem volt képes kommunikálni. A kórházi személyzet elnevezte Ramunak.
Ramut nem érdekelték más gyerekek, a felnőttektől pedig kifejezetten rettegett. Egy nap azonban a kórház egyik gondozója elvitte Ramu néhány más gyerekkel együtt az állatkertbe. A dolgozó észrevette, Ramu rendkívül izgatott lett, amikor meglátta a farkas ketrecet. Úgy tűnt, hogy képes kommunikálni a farkasokkal.
Ez kísérletezésre késztette az orvosokat. Észrevették, hogy Ramu nem issza a tejet a pohárból, hanem lefetyeli. Az ételt széttépte, és órákig rágcsálta a csontokat. Az orvosok végül arra jutottak, hogy Ramu egy ghaida ka bacha volt, vagyis farkasfiú, aki a vadállatok között nőtt fel, ezért inkább farkasként viselkedett, mint emberként. (Wayne Rice: Fején a szöget 4., 210-211.o)
Ramu nyilván nem volt farkasfiú. Ember volt – olyan kisfiú, mint az összes többi – „félelmetes és csodálatos” alkotás (Zsoltár 139,14), a mennyei Atya képmására teremtve. Csak farkasok között nőtt fel, ezért olyanná vált, mint azok. Lehet, hogy neked nem kell amiatt aggódnod, hogy farkasszerű jellegzetességek alakulnak ki nálad, de ha hagyod, hogy olyan emberek vegyenek körül, akik nem osztoznak a te meggyőződéseidben és értékrendedben, azt kockáztatod, hogy te is olyanná válj, mint ők. Az 1 Korinthus 15,33 emlékeztet bennünket: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!” Ha olyan emberekkel vesszük körül magunkat, akik nem osztoznak a hitünkben és értékeinkben, és engedjük, hogy ők legyenek ránk a legnagyobb hatással, lassan mi is olyanná válhatunk, mint ők. A barátságos ember nem csak kedves, hanem tudatosan választja a társaságát. Jézus is úgy élt, hogy a bűnösöket szerette és kereste, de a legközelebbi barátai (a tanítványok) osztoztak az Atya akaratában. Nem mindegy, hogy ki formál téged — mert végül olyanná válsz, mint akik körül vesznek.
Beszélgetős kérdések:
- Volt már, hogy észrevetted: kezded átvenni valakinek a szokásait, beszédstílusát, gondolkodásmódját?
- Hogyan tudod úgy megőrizni a hitedet, hogy közben szeretettel jelen vagy azok között is, akik máshogy gondolkodnak?
Napi kihívás: Gondold át: kik azok az emberek, akik a legnagyobb hatással vannak rád? Segítenek közelebb kerülni Jézushoz, vagy eltávolítanak Tőle?
„Semmiféle bomlasztó beszéd ne hagyja el a szátokat, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.” (Efézus 4,29)
Az, hogy mit mondunk másokról, sokszor többet árul el rólunk, mint róluk. A barátságosság nemcsak a jelenlétünkben, hanem a távollétükben is megmutatkozik: akkor, amikor valaki nincs ott, hogy megvédje magát.
Az ókori Görögországban Szókratészt nagy becsben tartották tudása miatt. Egy nap egy ismerősével futott össze az utcán, aki azt mondta:
- Szókratész, akarod tudni, hogy mit hallottam a legjobb barátodról?
- Várj egy pillanatot! - válaszolt Szókratész. - Mielőtt bármit mondanál, szeretném ha megfelelnél - három kérdésre. Ezt hívják a tripla szűrőnek. Az első szűrő az Igazság. Teljesen megbizonyosodtál arról, hogy amit mondani akarsz igaz?- Nem. - Válaszolta az ember. - Éppenséggel csak hallottam róla, és...
- Rendben, szóval nem igazán vagy biztos benne, hogy igaz-e vagy nem.
Most próbáljuk meg a második szűrőt, a Jóság szűrőjét: az, amit mondani akarsz a barátomról, valami jó dolog?
- Nem, épp ellenkezőleg...
- Szóval - folytatta Szókratész - valami rosszat akarsz mondani róla, de nem vagy benne biztos, hogy igaz. Semmi baj, a harmadik szűrő még vissza van: a Hasznosság. Amit mondani akarsz a barátomról, az hasznos lesz nekem?
- Nem igazán.
- Nos - vonta le a következtetést Szókratész - ha mondani akarsz nekem valamit, ami nem igaz, nem jó és nem is hasznos, miért mondanád el egyáltalán?
A pletyka olyan, mint a lassan szivárgó méreg: először észrevétlen, de szépen lassan megmérgezi a kapcsolatokat. A barátságos ember nem ad helyet annak, hogy igaztalan, rosszindulatú vagy felesleges beszéd áramoljon rajta keresztül. Jézus szavai szerint „a szív teljességéből szól a száj” (Lk 6,45). Ha a szívünkben szeretet van, akkor a szavaink is építeni fognak. A te beszéded mennyire erősít másokat? Szavaid bátorítanak, vagy elcsüggesztenek? Felemelsz vagy lerombolsz másokat? Lehet, hogy ma te vagy valakinek az egyetlen „védelmi vonala” a pletykával szemben.
Beszélgetős kérdések:
- Volt már, hogy mások rólad mondtak valótlan vagy rosszindulatú dolgokat? Hogyan élted meg?
- Hogyan reagálhatunk úgy a pletykára, hogy ne vigyük tovább?
Kihívás mára: Mielőtt bármit mondasz valakiről, tedd fel magadnak a három kérdést: Igaz? Jó? Hasznos? Ha nem, inkább ne mondj semmit.
„A szelíd válasz elfordítja a haragot, a bántó szó viszont felgerjeszti azt.” (Példabeszédek 15,1)
Lehet, hogy nem gondolunk bele, de a szavaink sokszor erősebbek, mint egy ütés. Egy rosszul kimondott mondat mély nyomot hagyhat valakiben — és nem biztos, hogy teljesen eltűnik.
Volt egyszer egy kisfiú, akinek igen rossz természete volt. Az apja adott neki egy zacskó szöget, hogy mindannyiszor, amikor elveszíti a türelmét, vagy veszekszik valakivel, üssön egy szöget az udvar végében lévő kerítésbe. Az első napon 37 szöget ütött a fiú a kerítésbe. Az elkövetkezendő hetek során megtanult uralkodni magán, és a kerítésbe ütött szögek száma napról napra csökkent: felfedezte, hogy sokkal könnyebb uralkodni magán, mint szöget ütni a kerítésbe. Végül elérkezett a nap, amikor a fiú egyetlenszöget sem ütött be a kerítés fájába.
Ekkor megkereste apját és elmesélte, hogy már egyetlen szöget sem kellett a kerítésbe ütnie. Ekkor az apja azt mondta neki, hogy minden nap amikor megőrzi nyugalmát húzzon ki egy szöget a kerítésből. A napok teltek, amikor egy nap a fiú közölte apjával, hogy már egy szög sincs a kerítésben. Az apa elkísérte a fiát a kerítéshez és így szólt:
- Édes fiam, te igen becsületre méltóan viselkedtél, de nézd csak meg, mennyi lyuk van ezen a kerítésen! Ez már soha sem lesz olyan, mint azelőtt! Amikor összeveszel valakivel, és amikor egy gonosz dolgot mondasz neki, megbántod őt, ugyanolyan sérüléseket hagysz benne, mint ezek itt a kerítésen. Mindegy hányszor kérsz bocsánatot, a sérülés ott marad. A szavakkal okozott seb is olyan, mint a fizikai seb.
Barátságos embernek lenni nem csak azt jelenti, hogy mosolyogsz és kedves vagy, hanem hogy vigyázol a szavaidra és a tetteidre. Jézus is arra hív, hogy úgy bánjunk másokkal, ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak (Mt 7,12). Egy igaz barát nem hagy mély sebeket maga után — inkább gyógyítja a meglévőket. A szavak gyógyíthatnak is, de sebezhetnek is. A kérdés: melyikre használod őket? Lehet, hogy valakinek a szívében most is ott van egy „szög”, amit te vertél be régen.
Beszélgetős kérdések:
- Mikor érezted úgy, hogy egy mondat mély nyomot hagyott benned?
- Hogyan tudnál tudatosabban vigyázni a szavaidra?
Napi kihívás: Gondold végig: kinek kellene ma bocsánatot kérned, vagy kinek kellene jó szavakkal gyógyítani a szívét?
„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.” (János 15,13)
A barátság nem csak szelfikből, közös bulikból vagy vicces mémekből áll. A barátság próbája akkor jön, amikor választanod kell: magadat helyezed előtérbe, vagy a másikat.
Kay Poe és Esther Kim kiskoruktól kezdve legjobb barátnők és kemény vetélytársak voltak a taekwondo-ban. Mindketten olimpiai álmokat kergettek, és egyszerre jutottak el az amerikai válogató döntőjéig. Egy meccsel a végső győzelem előtt Kay térdkalácsa kificamodott. Bár hatalmas fájdalommal megnyerte a fordulót, a döntőben barátnője, Esther ellen kellett volna küzdenie — sérülten esélye sem volt. Esther tudta, hogy így automatikusan övé lenne az olimpiai hely.
Elképesztő szeretetet és áldozatkészséget tanúsítva Esther úgy döntött, lemondja a végső meccset. és átengedi a győzelmet sérült barátnőjének. Feladta saját álmát az olimpiával kapcsolatban, hogy Kay megvalósítsa az övét.
Amikor beszámolt Kay-nek a döntéséről, a lány tiltakozott:
- Ne merészelj vitatkozi velem erről! – mondta neki Esther. Egymást átölelve sírtak. – Kérlek, ne gondold, hogy eldobom az álmaimat! – mondta Esther. – Ez nem így van! Beléd helyezem az álmaimat!
Esther aláírta a pontozólapot, visszamondta a mérkőzést. A két barátnőnek meg kellett hajolnia egymás előtt a szőnyegen, hogy hivatalos legyen a dolog. Kay az edzője segítségével odaállt a szőnyeg egyik végére. Esther szembeállt vele. Mire odaértek a középen álló bíróhoz, mindkettőjük könnyei csorogtak. A két fiatal nő meghajolt. A bíró kihirdette, hogy Kay Poe a győztes. Azután a két nő zokogva egymásba karolt. Ahogy együtt lassan lelépkedtek a szőnyegről, a taekwando bírák felálltak és meghajoltak, a szurkolók pedig mindkettőjüket megtapsolták.
Esther később így nyilatkozott a döbbent újságíróknak: Nem csak egyféleképpen lehet valaki bajnok. (Wayne Rice: Fején a szöget 4., 224-226.o.)
Jézus a barátságról nem felszínes kapcsolatként beszél. Azt mondja: a legnagyobb szeretet az, ha valaki önként lemond a saját előnyéről a másik javára. Ez a barátságos szív lényege: nemcsak kedves szavakban, hanem áldozatvállalásban mutatkozik meg. Barátságosnak lenni nem mindig könnyű. Van, hogy jelentős árat kell fizetni érte — akár lemondani valamiről, ami neked fontos. De ezek a pillanatok formálnak minket Jézushoz hasonlóvá, aki értünk mindent feladott. Lehet, hogy ma nem az olimpiai álmaidról kell lemondanod — de talán a büszkeségedről, az igazadhoz való ragaszkodásról, vagy az első helyről egy barátod érdekében. Te mit tennél meg a barátaidért?
Beszélgetős kérdések:
- Volt már olyan helyzet, amikor valaki érted áldozott? Hogyan hatott rád?
- Mi a legnehezebb része annak, hogy a barátod érdekét a sajátod elé helyezd?
Kihívás mára: Figyeld meg, mikor kerülhetsz ma olyan helyzetbe, hogy a másikat előrébb engedd magadnál — és tedd meg!
„A jótéteményben pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha el nem lankadunk.” (Galata 6,9)
Vannak helyzetek, amikor úgy érzed: bármit teszel, semmi sem változik. Olyan, mintha a munkád, a hited, az imáid mind a semmibe mennének. Pedig lehet, hogy a változás már elindult — csak még nem látod.
A kínai bambusz különleges növény. Amikor elültetik, az első évben semmi látható nem történik — csak gondozni kell, locsolni, gyomlálni. Második év: még mindig semmi. Harmadik év: ugyanaz. Negyedik év: semmi változás. De az ötödik évben, mindössze hat hét alatt, akár 25 métert is nő! A gyökerei éveken át mélyre hatoltak, hogy megtartsák ezt a gyors növekedést.
Az állhatatosság azt jelenti: akkor is folytatod a jót, amikor még nem látsz eredményt. Sokszor Isten előbb mélyre engedi a gyökereidet, hogy amikor jön a növekedés ideje, megtartsd azt. Ha idő előtt feladod, lehet, hogy pont a beteljesedés előtt állsz meg. Lehet, hogy a „semmi” időszaka épp az a szakasz, amikor Isten készít fel a legnagyobb áttörésre.
Beszélgetős kérdések:
- Miért nehéz folytatni, ha nincs látható siker?
- Hogyan tudsz bízni Isten időzítésében?
Kihívás mára: Válassz egy dolgot, amit már régóta hűségesen csinálsz, és ma új szívvel folytasd — akkor is, ha nem látod még az eredményt.
„Hiszen tudjátok, hogy hitetek erőpróbája állhatatosságot eredményez, az állhatatosság pedig tökéletessé teszi a cselekedetet.” – (Jakab 1,3)
A legtöbben már a tizedik próbálkozás után feladjuk. De mi lenne, ha minden próbálkozást egy lépéssel közelebbinek látnánk a megoldáshoz?
Edisonnak több mint tízezer próbálkozásból sikerült megalkotnia az első használható szénszálas izzólámpát.
Arra már rájött, hogy üvegbúra alatt, vákuumban kell elektromos árammal izzítani egy szénszálat, és az fényt ad, de nem talált alkalmas anyagot, ami elszenesítve elég sokáig működött volna. Ezért aztán egy időben mindent szenesítettek, ami csak a kezük ügyébe került. Amikor Edison egy régi gyerekkori ismerőse érkezett a Menlo-parkba (ez volt Edison laboratóriumának a neve), akinek rőt szakálla volt, ebben is egy újabb lehetőséget látott: “rőt szakállat még nem próbáltunk.” És már vágták is le a szakállát, és vitték szenesíteni.
Körülbelül a kétezredik kísérlet után riportot készített Edisonnal egy francia újságíró, aki ezt kérdezte: „Mister Edison! Nem kellene ezt abbahagyni? Önnek van kétezer sikertelen kísérlete. Látszik, hogy ez nem fog menni.”
Mit felelt erre Edison? „Uram, ön téved. Nekem nincs egyetlen sikertelen kísérletem sem. Nekem van kétezer sikeres kizárásom.”
Az állhatatosság a kudarcokhoz való hozzáállásodban mutatkozik meg. Minden „nem sikerült” egy lépés, ami közelebb visz ahhoz, ami működni fog. Isten nem siet — Ő formálja benned a kitartást, hogy a célba érve erősebb és bölcsebb legyél. A kérdés nem az, hogy hányszor buktál el, hanem az, hogy hányszor álltál fel, és mentél tovább Istennel.
Beszélgetős kérdések:
- Mi segít újra és újra felállni egy kudarc után?
- Miben kellene ma újra nekifutnod, ahelyett, hogy feladnád?
Napi kihívás: Ne hagyd abba azt, amiről tudod, hogy jó és helyes, még ha eddig nem is láttad az eredményét.
