„Légy bizalommal Istenhez, békülj meg vele, mert ennek jó eredménye lesz.” (Jób 22,21)

Egy János nevezetű ember egy nap egy meredek sziklafal tetején sétált, s egyszer csak túl közel került a pereméhez, és lezuhant. Zuhanás közben elkapott egy kiálló faágat, és azon lógott. Ahogy lenézett, iszonyattal látta, hogy még több mint háromszáz méteren át meredeken lejt a sziklafal. Tudta, hogy nem csünghet egy ágon a végtelenségig, de semmi lehetőség nem mutatkozott arra, hogy fel tudjon mászni a meredek falon.
Elkezdett hát segítségért kiáltani, remélve, hogy egy arra járó meghallja, és leereszt egy kötelet vagy valami mást.
- Segítség! Segítség! Van ott fenn valaki? Segítség!
Órákon át hiába kiabált, senki nem hallotta meg. Már ott tartott, hogy feladja, amikor meghallott egy hangot:
- János! János, hallasz engem?
- Igen! Igen, hallak! Itt vagyok, lent!
- Látlak, János. Nincs semmi baj?
- Nincs, de... ki vagy te, és hol vagy?
- Én az Úr vagyok, János. Én mindenütt ott vagyok!
- Az Úr? Úgy érted, Isten?
- Igen, Én vagyok.
- Istenem, kérlek, segíts rajtam! Megígérem, hogy ha segítesz innen lejutni, többé soha nem vétkezem. Nagyon jó ember leszek. Életem hátralévő részében Téged foglak szolgálni!
- Lassabban az ígéretekkel, János! Előbb hadd szedjelek le onnan, aztán majd beszélgetünk!
- Nos, a következőt kérem tőled. Nagyon figyelj!
- Bármit megteszek, Uram, csak mondd meg, hogy mit tegyek!
- Rendben! Engedd el az ágat!
- Micsoda?!
- Azt mondtam, engedd el az ágat! Csak bízzál bennem! Rajta!
Hosszú csend lett. Végül elkiáltotta magát János:
- SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG! VAN ODAFENN VALAKI MÁS??? (Wayne Rice: Fején a szöget, 74.o.)

Képzeld el magad János helyében: ott lógsz egy ágon egy szakadék fölött, és minden izmod remeg. A tenyered izzad, az ujjaid zsibbadnak. Kiabálsz, de senki nem válaszol. Aztán megszólal egy hang: „Engedd el az ágat!” Hát… komolyan? A leglogikátlanabb tanács, amit valaha hallottál. De a hang Istentől jön. És ekkor jön a nagy kérdés: megbízol benne?

Az életünk tele van ilyen helyzetekkel. Nem biztos, hogy éppen egy szikla peremén lógsz, de lehet, hogy kapaszkodsz valamibe, amihez biztonságérzetet kötöttél:

• egy kapcsolat, ami mérgező, de nem mersz kilépni belőle;
• egy szokás, ami árt, de nem engeded el, mert félsz az ürességtől;
• egy jövőkép, amit te terveztél meg, és nem akarod, hogy Isten „belepiszkáljon”.

Isten sokszor azt mondja: „Bízz bennem! Engedd el! Van jobb tervem!”

És itt dől el, hogy valóban bizalommal teljesek vagyunk-e. A bizalom nem akkor látszik, amikor minden rendben van, hanem amikor a lábunk alatt nincs talaj — és mégis elengedjük az ágat, mert hisszük, hogy Isten elkap.

„Légy bizalommal Istenhez, békülj meg vele, mert ennek jó eredménye lesz.” (Jób 22,21)
Ez nem ígéret arra, hogy könnyű lesz, hanem arra, hogy Ő jó, és amit tesz, az végül a javunkra válik.

Beszélgetős kérdések

1. Te mibe kapaszkodsz most leginkább az életedben? (Pl. elismerés, teljesítmény, barátok, párkapcsolat, közösségi média…)
2. Szerinted miért nehéz elengedni dolgokat, amikhez hozzánőttünk, még akkor is, ha tudjuk, hogy nem jók nekünk?
3. Mit jelent számodra a bizalom Istenben? Inkább érzés, vagy inkább döntés?

Napi kihívás: Írd le egy papírra, hogy mi az a „faág” az életedben, amit félsz elengedni. Ma este imában mondd el Istennek: „Uram, ez a tiéd. Bízom benned.” És tedd félre — tényleg.