Vizsgálat helyszíne: Kiss Bálint Református Általános Iskola orvosi szobája
Köszönettel: Iskolavédőnők (Elérhetőség: 06/63/400-363)
Tisztelt Szülők!
A március 12. csütörtökre tervezett iskolanyitogató nyílt tanítási órák (mivel egy időben 100 fő alatti létszámot jelentenek) az előzetesen kihirdetett módon megrendezésre kerülnek.
Szeretettel várjuk az érdeklődő nagycsoportos óvodások szüleit alkalmunkra!
Kérjük, hogy időben foglalják el helyüket az osztálytermekben 8.45-ig illetve 9.45-ig!
Ez az alkalom a szülők számára nyújt bepillantási lehetőségeket, így a gyermekeket kérjük ne hozzák el erre az alkalomra.
4.a (Szőllősi-Lukács Adrienn - Varga Emília) 9.00-10.00, 22. terem
4.b (Baranyiné Kósa Ágnes - Czibulya Anita) 10.00-11.00, 23. terem
A pénteki iskolai ünnepség kapcsán a következő döntés született:
Az ünnepséget rádiós formában tartjuk meg, így ezen a napon nem szükséges a diákoknak ünneplőben jönniük,
a kokárda viselését viszont örömmel nyugtáznánk.
Az osztályok, ha szeretnének, akkor a Kossuth szoborhoz vihetnek ki virágot, zászlókat, de ez az osztályfőnökök döntése alapján fakultatív.
A kialakult helyzetre tekintettel mindenkitől kérjük a higiéniai előírások fokozott betartását!
Kérjük, hogy a náthás, lázas, köhögő, beteg tanulók saját gyógyulásuk, illetve a közösség érdekében maradjanak otthon!
Március 16-án, hétfőn a már korábban rögzített módon igazgatói szünetet tartunk.
Szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket március 10-én kedden az első két órában - nyílt tanítási órák megtekintésére az 1-3. illetve az 5-8. évfolyamon.
Kérjük szíveskedjenek időben elfoglalni a helyüket a pontos órakezdés érdekében!
(1.óra 8.00-8.45, 2. óra 9.00-9.45)
A 4. évfolyam diákjai a csütörtöki sulinyitogató nyílt órák miatt egy későbbi időpontban várják majd a szülőket nyílt órára.
Szerettel várjuk az érdeklődő nagycsoportos óvodások szüleit március 12-i, csütörtöki alkalmunkra.
Kérjük, hogy időben foglalják el helyüket az osztálytermekben 8.45-ig illetve 9.45-ig!
Ez az alkalom a szülők számára nyújt bepillantási lehetőségeket, így a gyermekeket, kérjük ne hozzák el erre az alkalomra.
Értesítés a 2.b osztályos tanulók szüleinek
Tisztelt Szülő/Gondviselő!
A 2019/2020-as tanévben gyermekének szűrővizsgálat esedékes (26/1997. (XI.3.) NM rendelet alapján). A védőnői és orvosi vizsgálat célja a gyermek fejlődésének nyomon követése, a betegségek korai felismerése és kezelése érdekében szükségesek.
A védőnői vizsgálat időpontja: 2020. március 9. 8 óra.
Tisztelettel kérjük, hogy a szakrendeléseken (ortopédia, szemészet, gégészet-audiológia, pulmonológia, kardiológia, stb.) kapott leletek fénymásolatát juttassa el hozzánk.
Vizsgálat helyszíne: Kiss Bálint Református Általános Iskola orvosi szobája
Köszönettel: Iskolavédőnők (Elérhetőség: 06/63/400-363)
Március 4-én 16. alkalommal rendezte meg iskolánk a Területi Német Nyelvtani és Szövegértési Versenyt. A Szentes és környékéről hozzánk érkező tanulók évfolyamonként mérhették össze tudásukat. A feleletválasztós nyelvtani teszt megoldása után egy szövegértő feladatsort oldottak meg a tanulók.
Az eredményhirdetésig édes és sós süteményekkel, valamint teával kedveskedtünk vendégeinknek. Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki bármivel is segítette a verseny lebonyolítását.
Tanulóink a következő eredményeket érték el:
8. évfolyam: Kálló László Péter 1. hely; Bartha Levente Pál 2. hely; Rónyai Csanád 3. hely
7. évfolyam: Balog Vanda 1. hely
6. évfolyam: Simon Alma 2. hely; Vidovenyecz Adél 3. hely
5. évfolyam: György Nimród András 2. hely; Vass Mónika 3. hely
Felkészítő tanáruk: Dimákné Sebők Veronika
A verseny területi fordulóján iskolánk tanulói a következő eredményeket érték el:
Hetedikesek: Balog Vanda I., Kovács Róbert II: hely.
Nyolcadikosok: Őze Virág IV., Bartha Levente I. helyezés.
Eredményeikhez gratulálunk, és további jó eredményeket kívánunk!
Felkészítő tanár: Horvát József
Tisztelettel ajánljuk mindenki figyelmébe a következő linken elérhető kezdeményezést!
(A szomorú emlékű Trianoni diktátum évfordulóján még inkább aktuális)
Iskolánk diákjai a korábbi évek hagyományainak megfelelően 2019-ben is országos átlagot jelentősen meghaladó módon teljesítették az országos kompetenciamérést. (A 2019-es mérés eredményei 2020. február 28-án kerültek kihirdetésre.)
Kiss Bálint |
országos átlag |
városi iskolák |
községi iskolák |
budapesti iskolák |
|
matematika 6. |
1546 |
1495 |
1476 |
1450 |
1541 |
matematika 8. |
1669 |
1624 |
1599 |
1563 |
1666 |
szövegértés 6. |
1540 |
1499 |
1481 |
1439 |
1553 |
szövegértés 8. |
1706 |
1608 |
1583 |
1542 |
1644 |
Értesítés a 6.b osztályos tanulók szüleinek
Tisztelt Szülő/Gondviselő!
A 2019/2020-as tanévben gyermekének szűrővizsgálat esedékes (26/1997. (XI.3.) NM rendelet alapján). A védőnői és orvosi vizsgálat célja a gyermek fejlődésének nyomon követése, a betegségek korai felismerése és kezelése érdekében szükségesek.
Az orvosi vizsgálat időpontja: 2020. február 28. 11.15 óra.
Tisztelettel kérjük, hogy a szakrendeléseken (ortopédia, szemészet, gégészet-audiológia, pulmonológia, kardiológia, stb.) kapott leletek fénymásolatát juttassa el hozzánk.
Vizsgálat helyszíne: Kiss Bálint Református Általános Iskola orvosi szobája
Köszönettel: Iskolavédőnők (Elérhetőség: 06/63/400-363)
Értesítés a 2.a osztályos tanulók szüleinek
Tisztelt Szülő/Gondviselő!
A 2019/2020-as tanévben gyermekének szűrővizsgálat esedékes (26/1997. (XI.3.) NM rendelet alapján). A védőnői és orvosi vizsgálat célja a gyermek fejlődésének nyomon követése, a betegségek korai felismerése és kezelése érdekében szükségesek.
A védőnői vizsgálat időpontja: 2020. február 24. 8 óra.
Tisztelettel kérjük, hogy a szakrendeléseken (ortopédia, szemészet, gégészet-audiológia, pulmonológia, kardiológia, stb.) kapott leletek fénymásolatát juttassa el hozzánk.
Vizsgálat helyszíne: Kiss Bálint Református Általános Iskola orvosi szobája
Köszönettel: Iskolavédőnők (Elérhetőség: 06/63/400-363)
A gyerekeknek természetes, hogy számítógépet, tabletet, okostelefont használnak. Itt a lehetőség, hogy olyan módon tanulják meg használni, ami egész életükre pozitív hatással lesz.
A Logiscool szegedi iskolája kihelyezett programozó kurzusokat indít februártól 2-8. osztályosok számára.
Február 13-án és 20-án 16:30 órától nyílt napot tartanak intézményünkben, melyre a gyerekeket és a szülőket egyaránt várják.
További információ: https://www.logiscool.com/hu/
Jelentkezés nyílt napra és kurzusra : https://www.logiscool.com/hu/school/szeged (Szentes időpontok) kiválasztása
Az iskola diákjai a kurzus havi díjából 15% kedvezményben részesülnek, melynek érvényesítéséhez jelentkezéskor kérjük, használják a KISSB2020 promóciós kódot!
Szombaton 18. alkalommal rendezték meg a verseny döntőjét a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban. A döntőbe 10 hetedikes, és 15 nyolcadikos diákot hívtak be, az elődöntő eredményei alapján.
Iskolánkat két hetedikes és két nyolcadikos képviselhette. Nagyon szép eredményeket értek el. A hetedikesek között Balog Vanda, a nyolcadikosoknál Bartha Levente ért el első helyezést, Kovács Róbert pedig ötödik lett.
Iskolánk tanulóinak utoljára 2007-ben sikerült mind a két évfolyamon megnyerni a versenyt.
Eredményeikhez gratulálunk, és további jó eredményeket kívánunk!
Felkészítő tanár: Horvát József
Képek a galériában !!
ÉTKEZÉSI DÍJ BEFIZETÉS
FEBRUÁR 11-12-ÉN
(KEDD, SZERDA)
7.30 – 13.00 ÓRÁIG
és
14.00 – 16.30 ÓRÁIG
Értesítés a 6.a osztályos tanulók szüleinek
Tisztelt Szülő/Gondviselő!
A 2019/2020-as tanévben gyermekének szűrővizsgálat esedékes (26/1997. (XI.3.) NM rendelet alapján). A védőnői és orvosi vizsgálat célja a gyermek fejlődésének nyomon követése, a betegségek korai felismerése és kezelése érdekében szükségesek.
Az orvosi vizsgálat időpontja: 2020. február 7. 11.15 óra.
Pótszűrésre várják az alábbi tanulókat:
Vizsgálat helyszíne: Kiss Bálint Református Általános Iskola orvosi szobája
Köszönettel: Iskolavédőnők (Elérhetőség: 06/63/400-363)