i0 naplo  motto3  i0 server  i0 face  i0 youtube

ÁHÍTAT:      ÜGYELET: 7.a
 
"Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el." (Lk 21,33)

November 18-án rendeztük meg iskolánkban a Szentes térségi mesemondó versenyt. Az általános iskolák alsó tagozatosai közül a háziversenyek legjobbjai, összesen 31-en vettek részt a megméretésen. Karikó-Tóth Tibor köszöntötte a megjelenteket, illetve nyitotta meg a rendezvényt, majd Szöllősi-Lukács Adrienn a verseny főszervezője adott tájékoztatást a verseny lebonyolításáról.

 

Örömünkre az 1-2. évfolyamnál kettős Kiss Bálintos siker született:

1. hely: Kozák Borka 1.a
2. hely: Magyar József 1.a

Mindkettőjük felkészítője Molnárné Bodnár Henrietta

A vetélkedés két csoportban zajlott. Az 1-2. osztályosoknál 16-an mondtak mesét, a háromtagú zsűri (Csige Istvánné, Bárányné Magyar Ilona, Borsodi Ágnes) értékelte a mesemondókat. A 3-4.osztályosoknál Nyíri Dánielné, Veres-Ravai Réka és Mihály Béláné értékelte a 14 egymással vetélkedő mesemondókat.

A vetélkedőn minden résztvevő ajándékot, emléklapot kapott, az első öt helyezett és a különdíjasok oklevelet és könyvajándékot kaptak.

Mindkét kategóriából az első három helyezett képviseli a térséget, a november 28-én, 13 órakor a Szentesi Deák Ferenc Általános Iskolában rendezendő megyei versenyen.