„Ne irigykedjék szíved, hanem az Úr félelmében maradj meg mindennap” (Példabeszédek 23,17)

Élt egyszer egy liba. Szörnyen ostoba, irigy állat volt. Mindenkit irigyelt, mindenkivel összeveszett, mindenkire sziszegett... Az emberek fejüket csóválva mondogatták: - Szörnyű ez a Liba! Egy alkalommal Liba meglátogatott a tavon egy hattyút. Libának nagyon megtetszett a szép, hosszú hattyúnyak. "De jó lenne nekem is egy ilyen szép, hosszú nyak" - gondolta magában. Megkérte a Hattyút: - Tudod mit? Cseréljünk! Neked adom az én nyakamat, s te add nekem a tiédet. Hattyú egy kicsit gondolkodott, de aztán ráállt. Nyakat cseréltek. Sétálgat a Liba szép, hosszú hattyúnyakával, s nem tudja, hogy mit kezdjen vele. Hol elfordítja, hol kinyújtja, hol ívben meghajlítja - sehogy sem találja kényelmesnek. Meglátja Libát a Pelikán, s csak úgy dülöngél a nevetéstől. - Ó, hiszen te nem vagy se liba, se hattyú - mondja neki -, hahaha! Megsértődött a Liba, a már éppen rá akart sziszegni, amikor észrevette, hogy a Pelikánnak milyen szép, nagy, zacskós csőre van. "De jó lenne nekem is egy ilyen szép, nagy, zacskós csőr!" - gondolta magában. Meg is mondta a Pelikánnak: - Tudod mit? Neked adom az én piros csőrömet, s te add nekem a te zacskós csőrödet! Pelikán nevetett, de aztán ráállt. Cseréltek. Megtetszett a Libának ez a cserebere. A Gémmel lábat cserélt: vaskos úszólábáért szép, vékony, hosszú gémlábat kapott. A Varjúval elcserélte nagy, fehér szárnyát kicsi feketére. A Pávát sokáig kellett rábeszélnie a Libának arra, hogy cserélje el vele díszes, színes farktollait az ő kis ecset farkáért. De végül sikerült neki. A jóságos Kakas könnyen odaajándékozta taraját, szakállát s hozzá még szép, kukorékoló hangját is. Senkire és semmire nem hasonlított már a Liba. Nagy peckesen sétálgatott gémlábán, varjúszárnyaival csapkodott, forgatta hattyúnyakát... Egyszer nagy csapat liba jött vele szemközt. - Gá-gá-gá, micsoda madár ez? - ámuldoztak a libák. - Liba vagyok! - kiáltotta Liba, és vadul csapkodott varjúszárnyával, kinyújtotta hattyúnyakát, és pelikáncsőrét eltátva harsogta: - Kukurikuuuú! Mindenkinél szebb vagyok! - Hát ha te liba vagy, akkor gyere velünk! - mondták neki a libák. Kimentek a libák egy kis rétre, és Liba velük tartott. A libák a füvet csipegetik, de Liba csak tátog, ide-oda dobálja zacskós csőrét, sehogy se tud füvet tépni vele. Lementek a libák a tóra fürödni, Liba is velük tartott. A libák mind úszkálnak a tóban, de Liba a parton futkos fel s alá, gémlábbal nem tud úszni. Nevetnek a libák: - Hahahahaha! Liba meg visszakiált nekik: - Kukurikuuuú! Kijöttek a partra a libák, s egyszerre csak honnan, honnan nem ott termett a Róka! Ijedten gágogtak a libák, és elrepültek. Csak Liba maradt ott, a varjúszárnyak nem tudták felemelni, futni kezdett hosszú gémlábán, de pávafarka belegabalyodott a nádasba. Itt aztán hosszú hattyúnyakát elkapta a Róka, és - uzsgyi! - szaladni kezdett vele. Meglátták ezt a libák, lecsaptak a Rókára, vadul csípték, ahol érték. Leejtette a Róka a Libát, és elfutott. - Köszönöm, libák, hogy megmentettetek - mondta Liba -, most már tudom, hogy mit kell tennem! Elment a Liba a Hattyúhoz, és visszaadta neki hosszú nyakát, Pelikánnak nagy, zacskós csőrét, Gémnek hosszú lábait, Varjúnak fekete szárnyát, Pávának díszes farktollait, a jóságos Kakasnak pedig a taraját, szakállát, szép kukorékoló hangját. És a Liba megint olyan lett, mint egy liba. Csak most okos és nem irigy liba lett belőle. Így szólt az én mesém a Libáról. Itt a vége, fuss el véle! Szutyejev: Micsoda madár ez?

Szutyejev meséje nagyon jól szemlélteti, miért veszélyes az irigység! Az egyik legpusztítóbb érzelem, ami nemcsak az emberi kapcsolatokat mérgezheti meg (2Kor 12:20), de az egészségnek is árthat (Péld 14:30).

Mégis! Bármennyire tudjuk, hogy veszélyes, mégis nap mint nap kerülünk olyan helyzetbe, amiben valakit vagy valamit irigyelhetünk! Ezt az érzést mélyíti a facebook használata is, hiszen ott mindenki a legjobb képét, a legszebb pillanatait teszi fel, és mutatja be. Mindenki utazik, mindenki jól él, mindenki szép, mindenkivel történik valami… csak én toporgok itt. Érlelődik bennünk is, ami a libában…kellene a másik „nyaka”, „hangja”, „lába”, csak az nem jó, amiben én vagyok!

Isten meg akar óvni téged! Meg akar őrizni téged, hogy te te legyél. C. S- Lewis a Hajnalvándor útjából készült filmben annyira szépen jeleníti ezt meg a rendező. Amikor Lucy a nővérére akar hasonlítani, egy látomást lát, amiben ő Susan lett! Eleinte nagyon tetszik neki, hogy ugyanolyan szép, mint a nővére. Viszont a látomásban nincs Lucy, s nincs az a sok élmény, kaland sem, amit együtt éltek át. Eltűnik minden, Lucyvel együtt!

„Ne irigykedjék szíved, hanem az Úr félelmében maradj meg mindennap” – biztat ma reggel az Ige. Éljünk hát eszerint, s próbáljuk magunkat meglátni Isten szemén keresztül!