„Az alázatnak és az Úr félelmének jutalma: gazdagság, dicsőség és élet.” (Példabeszédek 22,4)

⁹Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: ¹⁰Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. ¹¹A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. ¹²Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. ¹³A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! ¹⁴Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik. (Lukács 18,9-14).

Alázat. Egy olyan fogalomról van szó, amelyet gyakran félreértelmezünk. Sokan összetévesztik az alázással, az alázkodással vagy a meghunyászkodással. Sokan úgy gondolják, hogyha valaki alázatos, annak nincs önbizalma, az kishitű vagy álszerény. Az alázat egy igen fontos tulajdonság, ha a kapcsolatainkról van szó.

Az alázat megmutatja, mit gondolok magamról, mire tartom magam, mit gondolok Istenről, a világról, a környezetemről és más személyekről. Mit mondok, hogyan teszem, milyen hozzáállással viseltetek. Rólam és a kapcsolataimról szól. Arról, hogy mennyire tisztelem Istent és az embereket, köztük magamat is. E jellemvonás hiányában a legegyszerűbb dolgokat sem tudjuk jól elsajátítani, a kapcsolatainkat pedig nem vagyunk képesek magas szintre építeni.

Tulajdonképpen ennek a farizeusnak mi a gyöngéje? Szerintetek ez az ember fölvette Istennel a kapcsolatot? Amikor imádkozunk – kicsit belépünk Isten előterébe. Egy kicsit felvesszük a csend ritmusát, egy kicsit megsejtjük ki is a mi Istenünk, ki is vagyok én, és hogyan is vagyunk mi együtt. Mikor ezt valaki megteszi, például egy imádsága előtt, szerintetek ebből tud következni az, hogy ott Isten világában elkezdjem azt mondani, hogy örülök neki, hogy nem vagyok olyan, mint a szomszéd? Szerintetek ez elképzelhető? Szerintem nem. Ebben a történetben ennek a farizeusnak a gyöngesége nem az a sok jó amit tesz, meg az a sok rossz, amit nem tesz meg, hanem hogy úgy van jelen a templomban, hogy nincsen kapcsolata Istennel.

Ebből a szempontból ennek a vámos embernek az erőssége, minden nyilvánvaló rosszaságával együtt, amit nem kell ellapogatni, meg elmaszatolni, az, hogy ő meg fölvette a kapcsolatot Istennel. De ez a valaki, lehajtja a fejét, és eközben egy valódi viszonyt vett föl Istennel.

Vedd fel Te is Istennel a kapcsolatot, és meglátod Tiéd lesz az a jutalom, amit az Ő Igéje ígér!