„Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik.” (Példabeszédek 17,17)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, s annak három lánya. A király azon törte a fejét, hogy vajon a lányai mennyire szeretik őt. Maga elé hívatta őket.

Megkérdezte a legidősebb lányát:

- Mondd meg nekem, leányom, mennyire szeretsz engem?

A legidősebb jól ismerte az apját, és tudta, mit szeretne hallani.

- Jobban szeretlek az aranynál, apám – válaszolta a legidősebb leány.

Ezután a második leányát is megkérdezte:

- Úgy szeretlek, apám, ahogy az ezüstöt – felelte a második.

Végül a legfiatalabb leányát kérdezte:

- Gyermekem, mondd meg nekem, mennyire szeretsz engem?

- Jobban szeretlek a sónál is, apám.

- A só semmit sem ér! – üvöltötte a király. – Akkor te nem is szeretsz engem!

A legkisebb leány sírva szaladt ki a trónteremből. Lefutott a lépcsőn a palota konyhájába. Megparancsolta a szakácsoknak, hogy a király ételébe egyáltalán ne tegyenek sót.

- Miért nem volt őszinte a nagyobb lány?

- Szerinted miért fontos az őszinteség, ha valóban szeretünk valakit?

- Mi történhetett, miután felszolgálták az ételeket a királynak?

- Miből érezzük, hogy mások szeretnek minket?

- Mikor segítünk önzetlenül a társunknak?

- Mit jelent: Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik?