„Drágakőnek véli ajándékát… amellyel célt ér, bárhova forduljon is vele.” (Példabeszédek 17,8)

Isten adott nekünk tehetséget, de a mi dolgunk azt fejleszteni. Ez nem is olyan nehéz, hiszen a tehetségünk rendszerint olyan dologhoz kapcsolódik, amiért lelkesedni tudunk. Gondold csak végig: Isten teremtett, ő programozta be szíved vágyait. Ha ezt tudod, könnyebben megérted, hogyan kapcsolódnak össze veled született adottságaid és képességeid azokkal a dolgokkal, amiket szívesen teszel. Valaki így fogalmazta meg: „A vadászkutyának természetes ösztöne a vadászat. Házőrzőként azonban csak fekszik egész nap minden lelkesedés nélkül. Ám amikor vadászni viszik, rögtön feléled. Azért van ez így, mert Isten így tervezte a vadászkutyákat. Bennük van a szenvedély. Nem kell külön feltüzelni magukat, vagy azt mondani: »Hallgassunk meg egy prédikációt vagy motivációs üzenetet, ami segít felizzítani életkedvünket és lelkesedésünket.« Nem, amikor ezek a kutyák tudják, hogy vadászni indulnak, magától értetődően fellelkesednek… Mi is, ha azt tesszük, amiről tudjuk, hogy erre kaptunk elhívást, akkor magától feltámad bennünk a lelkesedés és izgalom. Lehet, hogy éppen nem ugrabugrálunk… de mélyen belül tudjuk: »Erre kaptam elhívást. Erre születtem.« Másrészt viszont, ha olyasmit csinálunk, ami nem jön természetesen, akkor csak küszködünk. Ha próbálkozol, gyakorolsz, edzel, erőlteted magad, és mégsem tudod elsajátítani azt a képességet, akkor ismerd el, hogy ez talán nem része a természetednek. Persze igaz, hogy kitartónak kell lennünk… igyekeznünk kell megtanulni nehéz dolgokat is… de általánosságban az élet nem lehet folyamatos küszködés.” Amikor sikerül elérni célodat, az egyik legfeltűnőbb eredmény az a jutalmazó érzés, hogy természetes adottságainkat kiaknázva fel tudjuk gerjeszteni Isten bennünk lévő ajándékát.