i0 naplo  motto3  i0 server  i0 face  i0 youtube 

 
 
"Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!" (Zsolt 46,11)

DSCF5369Miskolcon már 13. alkalommal rendezték meg a robotépítő versenyt. Elsősorban a felsőoktatásban tanuló hallgatók, illetve végzett mérnökök jelentkezését várták a rendezvényre, ezért az esélytelenek nyugalmával nevezetünk: Csatlós Vencel (8.b), Niethammer Tamás (8.a), és jómagam. A mostani feladat egy 6 kerék meghajtásos marsjáró előzetes megépítése volt, amely képes távirányítva közlekedni a 8x8 méteres pályán. Egyszerre 4 csapat hajtotta végre a küldetést, vagyis ki kellett lyukasztani a saját színünknek megfelelő lufikat.

Hibázás esetén a robotot vissza kellett vinni a starthelyre. A feladatra 12 perc idő állt rendelkezésünkre, és külön pont járt akkor, ha az időn belül teljesítettük a küldetést. A távirányítás módját csak pénteken tudtuk meg a helyszínen, tehát az egész napot szereléssel, programozással, teszteléssel töltöttük.

Este 9 körül elromlott az egyik távirányító alkatrész. Már gondoltunk a csomagolásra, amikor végre sikerült megoldani a problémát. Szombaton 9 órától 18 óráig folyamatosan mentek 12 perces menetek. Összesen háromszor került ránk a sor, és a fiúk nagyon ügyesen mind a három alkalommal kilyukasztották az összes lufit, sőt plusz időnk is maradt. Ezzel a teljesítménnyel a 17. helyre kerültünk a 34 csapatból. A Robotépítők Magyarországi Egyesülete megkeresett bennünket a verseny közben, és felajánlották a támogatásukat, illetve meghívtak az egyesület bemutatóira. A kiváló szervezésnek, és a közösségnek köszönhetően nagyon jól éreztük magunkat, és rengeteget tanultunk a „nagyoktól”. A robot megépítését az iskolai alapítvány támogatta. Köszönjük!
Niethammer Zoltán