„Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi”

(Példabeszédek 18,21)

Nick Vujcic, a karok és lábak nélkül született férfi írja gyermekkoráról:

Azok, akik szerettek engem, állandóan bátorítottak. Magvakat vetettek a szívembe. Biztosítottak róla, hogy olyan tehetségem van, ami mások hasznára válik. Néhanap hittem nekik. Máskor nem. Mégsem mondtak le rólam. Tisztában voltak vele, hogy néha az útburkolatra szórták a vetést, vagy a gyom közé. Mégis hittek benne, hogy a magjuk gyökeret ereszt,

Még mindig a fülembe cseng, ahogy  a családom minden reggel elveti a magokat, amikor elindulok az iskolába.

- Legyen szép napod, Nicholas! Tedd meg, ami tőled telik, és Isten megteszi a többit!

Voltak olyan napok, amikor azt gondoltam: Persze! Persze! Istennek elég rossz a humora, mert biztos vagyok benne, hogy ma is engem fognak gyötörni a játszótéren.

Naná, hogy amint begurultam az iskolaudvarra a kerekesszékemben, akadt egy suttyó, aki rögtön megjegyezte, hogy lapos a gumim – vagy kellenék a könyvtárban ajtótámasztéknak. Marhára vicces.

Azokon a napokon, amikor elvették a bátorságomat, a szüleim támogató szavai kemény talajra hullottak. Esély sem volt, hogy vigaszt leljek bennük, mert annyira nekikeseredtem a helyzetem miatt.

Élet és halál! Mire használod a szavaidat? Sokszor bármennyire pozitív szavakat hozunk otthonról, a társaink szavai, gúnyos megjegyzései, „viccei” romba döntik a képet, amit felépítettünk, amit mások építgetnek bennünk!

- Milyen szavakkal indítanak el otthon téged?