„Akinek útjaira jóindulattal tekint az Úr, annak még ellenségeit is a jóakaróivá teszi”

(Példabeszédek 16,7)

Egy Mary Bartels nevű asszony háza közvetlenül egy kórház bejáratával szemben volt. Az asszony családja a földszinten lakott, az emeleti szobákat pedig kiadták a kórház járóbetegeinek.

Egyik este egy kimondottan rossz kinézetű idős férfi kopogott be az ajtaján, és megkérdezte tőle, hogy megszállhatna-e nála egy éjszakára. Görnyedt és ráncos volt, feldagadt arca pedig torz, vörös és heges. Elmondta, hogy már aznap dél óta keres kiadó szobát, de eddig nem járt szerencsével. „Talán az arcom miatt – mondta. Tudom, hogy szörnyen néz ki, de az orvosom azt mondta, hogy néhány kezelés múlva már jobb lesz.” Azt is mondta, hogy boldogan elalszik a verandán lévő hintaszékben is. A beszélgetés közben Mary rájött, hogy ennek az apró öreg-embernek amúgy hatalmas szíve van. Bár akkor épp minden szobája foglalt volt, azt mondta neki, üljön le a székre, amíg keres neki egy helyet, ahol majd elaludhat.

Amikor eljött a lefekvés ideje, Mary férje felállított egy kis összecsukható vendégágyat a férfi számára. Amikor az asszony reggel benézett, látta, hogy az ágynemű szépen össze volt hajtogatva, a férfi pedig már kint volt a verandán. Nem kért reggelit sem. Mielőtt még elindult volna a buszhoz, megkérdezte, hogy visszatérhet-e a következő alkalommal is, amikor kezelésre jön. „Nem fogok zavarni – ígérte. Elalszom egy székben is.” Mary biztosította, hogy legközelebb is szívesen látják.

A férfi több évig járt kezelésre, és mindig Maryéknél szállt meg. Közben kiderült, hogy halász, és így mindig vitt nekik ajándékba valamilyen halfélét vagy zöldséget a kertjéből. Máskor pedig postán küldött nekik csomagokat.

Amikor Mary megkapta ezeket a kedves ajándékokat, gyakran gondolt azokra a megjegyzésekre, melyeket a szomszédja tett neki, miután először meglátta a torz, görnyedt öregembert távozni Mary otthonából. „Csak nem fogadtátok be tegnap este azt a borzasztó kinézetű embert? Én bizony elküldtem. Elveszítheted a többi vendéget, ha ilyen embereknek adsz szállást.”

Mary tudta, hogy egy-két vendéget talán elvesztettek, de ezt gondolta magában: „Bárcsak megismerhették volna. Akkor a saját betegségeiket is könnyebben viselték volna.”

A férfi halála után Mary elment az egyik barátjához látogatóba, akinek volt egy melegháza. Amikor végignézett barátja virágjain, észrevett egy gyönyörű, aranyszínű krizantémbokrot, mely meglepő módon egy öreg, rozsdás vödörben növekedett. Barátja elmagyarázta a dolgot: „Kifogytam a cserepekből, és mivel tudtam, hogy ez a virág majd milyen szép lesz, gondoltam nem bánja, ha ebben az öreg vödörben kezd el növekedni. Csak kis ideig kell kibírnia, amíg kiültethetem a kertbe.”

Mary mosolygott, amikor elképzelt egy ehhez hasonló jelenetet a mennyben. Isten e kicsi öregember lelkéhez érve talán ezt mondta: „Itt van egy különösen szép lélek. Talán nem bánja, hogy ebben az apró, torz testben kell növekednie.” De ez már régen volt, és azóta mily magasan állhat ez a kedves lélek Isten kertjében.

Ha nem is ellenségről van ebben a történetben szó, mégis kifejezi azt, amire az Ige gondol! Aki hűséges Istenhez, annak Isten a furcsa helyzetekből is áldást tartogat! A furcsa helyzeteket is a javára fordítja. Miért nem tenne ellenséget jóakaróvá? Ha Jákóbbal és Józseffel is megtette, ma miért ne tenné?