„Minden útját helyesnek tartja az ember, de az Úr megvizsgálja a lelkeket.” (Példabeszédek 16,2)

Egy fiatal házaspár, Lisa és John új környékre költöztek. Egy nap, reggelizés közben Lisa kinézett az ablakon, és látta, ahogy a szomszéd éppen a frissen mosott ruhát teregette.

„Nem is lettek tiszták a ruhák! – kiáltott fel. A szomszéd még azt sem tudja, hogyan kell tisztára mosni a ruhákat.”

John is kinézett, de csendben maradt.

Ezután minden egyes alkalommal, amikor a szomszéd teregetett, Lisa kinézett az ablakon, és ugyanezt a megjegyzést tette.

Néhány héttel később, amikor újra kipillantott az ablakon, meglepődve látta, hogy a szomszéd kertjében, szép, tiszta ruhák száradnak. Ezt mondta férjének: „Nézd csak John! Végre megtanult rendesen mosni. Kíváncsi vagyok, hogyan sikerült neki.”

John csak ennyit válaszolt: „Nos, drágám, én tudom a választ. Talán érdekesnek fogod találni, de én ma reggel korán felkeltem, és megpucoltam az ablakainkat.”

Miként tekintünk egymásra? Vajon olyan ablakon keresztül szemléljük-e egymást, mely tisztításra szorul? Esetleg úgy ítélkezünk, hogy nincs minden tény a birtokunkban? Mit látunk, amikor másokra tekintünk? Hogyan ítéljük meg őket?

A Szabadító azt mondta: „Ne ítéljetek”. Majd így folytatta: „Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre?”  Vagy más szavakkal: miért nézed pedig azt, amiről azt hiszed, hogy a szomszéd foltos teregetni valója, a saját házad piszkos ablakát pedig nem veszed észre?

Minden útját helyesnek tartja az ember – mert az az ablak, amin keresztül szemléli az életet, ezt mutatja. De egyikünk sem tökéletes. De az Úr vizsgálja a lelkeket! Ha valaki mond vagy tesz valamit, valójában nem ismerhetjük a szívét, szándékait vagy körülményeit, mégis megmagyarázzuk magunknak, hogy miért kritizálunk. Ezért adatott a parancsolat: „Ne ítéljetek.”