Kiss Bálint Református Általános Iskola - Beiratkozás - előzetes igényfelmérő, 2026/2027. tanév
„Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” (Gal 2,20)
A keresztény élet titka: nem egyedül kell küzdened. Jézus nem csak melletted van, hanem benned él. Krisztushoz tartozni azt jelenti, hogy bárhová mész, bármit csinálsz – Ő ott van benned. Ez ad békét, erőt és bátorságot. Most egy rövid, vezetett elcsendesedésben ennek a valóságát fogjuk átélni.
Elcsendesedés – Krisztushoz tartozom
- Elcsendesedés
„Ülj kényelmesen, hunyd le a szemed, és vegyél néhány mély levegőt. Szívd be lassan az orrodon a levegőt… tartsd bent egy pillanatra… és lassan fújd ki a szádon. Tedd ezt még kétszer-háromszor. Érezd, hogy a tested megnyugszik.”
- Test ellazítása
„Figyeld meg a testedet. Érezd, hogy a vállad elnehezedik… a karjaid ellazulnak… a hátad megpihen… a lábaid megnyugszanak. Hagyd, hogy minden feszültség kimenjen belőled a kilégzéssel.”
- Képzelőerő bekapcsolása
„Most képzeld el, hogy a szívedben van egy ajtó. Zárva van, de belülről te nyithatod ki. Lassan nyílik… és az ajtón Jézus lép be. Nem siet. Rád mosolyog. A tekintetében szeretet és béke van.”
- Találkozás Jézussal
„Lásd, ahogy Jézus leül melléd. Érezd, hogy nincs egyedül a szíved: Ő ott van veled. Meghallod, ahogy szelíden szól: »Én veled vagyok. Nem hagylak el.« Maradj csendben egy pillanatig, és engedd, hogy ezek a szavak átjárják a szívedet.”(Tarts itt 30–40 másodperc csendet.)
- Megerősítés
„Most ismételd magadban halkan: Krisztus bennem él. Lélegezd be ezt az igazságot… és kilégzéskor mondd magadban: Az Ő szeretetében megnyugszom. Ismételd ezt párszor, ahogy a légzésed ritmusát követed.”
- Befejezés „Most lassan térj vissza a terembe. Érezd a lábad a talajon, a székedet a hátad mögött. Vegyél egy mély levegőt… és amikor készen állsz, nyisd ki a szemed. Jézus nem maradt a képzeletedben: Ő tényleg benned él.”
Ima (lezárásként)
„Uram Jézus, köszönöm, hogy beléptél az életembe. Köszönöm, hogy bennem élsz, és nem hagysz egyedül soha. Segíts, hogy a hétköznapokban is mindig emlékezzek: hozzád tartozom. Ámen.”
Beszélgetős kérdések
- Milyen érzés volt elképzelni, hogy Jézus belép a szíved ajtaján?
- Mi változik meg az életedben, ha elhiszed: Krisztus benned él?
- Hogyan tudod ezt az igazságot a hétköznapjaidban is észben tartani?
Napi kihívás: Egész nap ismételd magadban: „Krisztus bennem él.” – és figyeld meg, hogyan változtatja meg a hozzáállásodat, a beszédedet, a döntéseidet.
„És íme, Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28,20)
A Sydney Hattyúkkal viccelődött mindenki az ausztrál futball-ligában. Ennek a csapatnak voltak a legrosszabb eredményei, a legrosszabb játékosai, legrosszabb edzői és a legrosszabb szurkolói. A hazai pályán játszott meccseik többnyire üres lelátók mellett zajlottak.
Történt azonban egy furcsa dolog. A csapat új edzőt kapott, néhány új játékost – és elkezdte megnyerni a meccseket. Nem sok idő telt bele, és a csapat nevetség tárgyából a liga erősségévé vált.
Mivel pedig a nyerő csapatokat mindenki szereti, elképzelheted, mi történt ezután. Kezdtek megtelni a lelátók. Ezrek kezdtek buzgón részt venni a meccseken, akiket addig cseppet sem érdekelt a csapat. A Sydney Hattyúkról beszélt a város. Mindenki hozzájuk szeretett volna tartozni.
Sydney belvárosát a csapat színeivel díszítették ki, az emberek mindenfelé a Hattyúk logójával díszített árukat hordtak. Nemsokára már szinte nem is lehetett jegyet szerezni a meccseikre,
Egy vasárnap délután a Hattyúk teltházas meccset játszottak ez egyik rivális csapattal. Ahogy a tévékamerák ráközelítettek a lelátókon ujjongó tömegre, az egyiknek a fókuszába került egy ember, aki éljenzett, és lobogtatta a láthatóan saját kézzel készített feliratot, hogy az egész világ lássa: ÉN AKKOR IS ITT VOLTAM, AMIKOR SENKI MÁS! (Wayne Rice: Fején a szöget 4., 58-59.o.)
Milyen lenyűgöző kép ez Jézusról! Amikor nem állsz nyerésre, amikor minden ellened szól, amikor az iskolában vagy a családodban nevetség tárgya lettél, amikor úgy érzed, te vagy minden idők legnagyobb vesztese, Jézus akkor is szurkol neked. Ő ott van, amikor senki más nincs! Jézus is ilyen: akkor is melletted van, amikor veszítesz, amikor mások kinevetnek, amikor magányos vagy. Krisztushoz tartozni azt jelenti: van Valaki, aki soha nem hagy el. Nem csak a sikerekben, hanem a kudarcaidban is ott áll melletted, és szurkol érted.
Beszélgetős kérdések:
- Miért olyan erős üzenet az a felirat: „Én akkor is itt voltam, amikor senki más”?
- Voltál már úgy, hogy mindenki elhagyott? Mit jelentett akkor számodra Jézus közelsége?
- Hogyan tudnál te is valaki mellett ott lenni „amikor senki más”?
Napi kihívás: Ma írj vagy mondd el valakinek: „Számíthatsz rám.” – és állj is mellette.
„Ő a Királyok Királya és az urak Ura.” (1Tim 6,15)
A történelem tanulsága szerint NAGY EMBER VOLT. Pedig szerény kezdetekkel dicsekedhetett. Egy kis faluban nőtt fel, átlagos fiúként, aki semmivel sem hívta fel magára a figyelmet.
A vele egykorú fiúkhoz hasonlóan ő is járt iskolába. A családi vállalkozásba is besegített, és mindent megtett, hogy erősen egészségesen nőjön fel. A szíve mélyén azonban tudta, hogy különleges rendeltetése van, egy elrendelt sorsa, amit be kell töltenie.
Ahogy nagyobb lett, az emberek felfigyeltek rá, hogy van ebben a fiatalemberben valami különleges. Olyan ajándékai vannak, mint senki másnak. Nemsokára tömegeket vonzott magához. Emberek ezrei jöttek, hogy láthassák és hallhassák őt.
Kiválasztott egy kis csapat hűséges embert, akik vele utaztak, bármerre ment. Sokan közülük feladták az állásukat, hogy együtt lehessenek a bálványukkal és gondját viselhessék.
Ahogy terjedt a híre, néhányan irigykedni kezdtek rá. Mások úgy vélték, hogy félrevezeti az embereket, ezért összeesküvést szőttek ellene. De ő csak egyre népszerűbb lett. Hatással volt a fiatal és idős emberek életére egyaránt, örömöt és nevetést hozott a gyenge és elcsüggedt emberek szívébe. Sokan pedig királyként üdvözölték.
Rövid élete vége felé sokat szenvedett. A követői közül sokan elhagyták, és másokat kezdtek el imádni.
Egyedül halt meg. Akik közelebb állta hozzá elbátortalanodva és tanácstalanul mentek el. Egyáltalán nem számítottak rá, hogy így ér véget az élete.
nem sokkal a halála után szárnyra kapott a hír, hogy valójában nem is halott. A követői terjesztették a hírt mindenfelé. „Él!” – mondták. „Nem halott!” Volt, aki azt állította, hogy látta is. Ma is sokan hiszik, hogy él.
Mostanra biztos rájöttél, ki volt ez a nagy ember.
Elvis Presley-nek hívták. (Wayne Rice: Fején a szöget 4., 86-88.o.)
Ha kellő általánosságban fogalmazzuk meg a dolgokat, sok hasonlóságot találunk Elvis Presley és Jézus között. Sőt, sok hasonlóságot találunk Jézus és te közötted is. Ez azért van, mert Jézus ember volt, ugyanúgy, mint te. Teljes mértékben Isten volt, de teljes mértékben ember is.Itt azonban véget is érnek a hasonlóságok. Elvis azért élt, hogy énekeljen – Jézus azért, hogy megmentsen.
Csak egyetlen Jézus Krisztus van, Isten Fia, aki szűztől született, meghalt egy kereszten a világ bűneiért, feltámadt a harmadik napon, és ma az Atya jobbján ül, és közbenjár mindenkiért, ai segítségül hívja Nevét.
Másokat is üdvözöltek már „királyként”, de csak egy van, aki a „királyok Királya és uraknak Ura”. Az Ő neve: Jézus.
Sokan lehetnek példaképeink, bálványaink. De Krisztushoz tartozni nem rajongás – hanem életközösség. Az igazi Krisztusi élet azt jelenti: nem múló hírnévre építek, hanem arra, aki ma is él és uralkodik.
Beszélgetős kérdések:
- Miért tűnhetett első hallásra Jézus és Elvis története hasonlónak?
- Mi a döntő különbség?
- Mit jelent neked, hogy Jézus ma is él és uralkodik?
Napi kihívás: Hallgass meg ma egy dicsőítő éneket úgy, hogy közben Jézusra figyelsz – mint élő Királyra.
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát Adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!” - János 3,16
George Thomas plébános volt New England egy kis városkájában. Húsvét reggelén, amikor zsúfolt templomában felment a szószékre prédikálni, egy régi, rozsdás, rozoga madárkalitkát vitt magával, és letette a szószék párkányára.
Persze mindenki meglepődve nézte és kíváncsian várta, mi fog történni. A plébános elkezdte a prédikációt:
"Amikor tegnap végigmentem a főutcán, szembejött velem egy gyerek, kezében lóbálta ezt a madárkalitkát, és a kalitka alján három kis vadmadár lapult, reszketve a hidegtől és a félelemtől. Megállítottam a fiút és megkérdeztem:
- Na, mit viszel magaddal?
- Csak ezt a három vacak madarat - felelte.
- Aztán mit akarsz csinálni velük? - kérdeztem.
- Hazaviszem őket és szórakozom velük - felelte. - Feldühítem őket, kihúzom a tollaikat, egymás közötti viadalra uszítom őket. Élvezni fogom.
- De előbb-utóbb beleunsz majd. Utána mit csinálsz velük?
- Ó, van otthon két macskánk - mondta a fiú -, azok szeretik a madárhúst. Megetetem őket velük.
Hallgattam egy kicsit, aztán ismét megszólaltam:
- Fiam, mennyit kérsz a madarakért?
- Nem kellenek magának azok a madarak, atya. Hiszen azok csak vacak, szürke mezei madarak. Még énekelni sem tudnak. Még csak nem is szépek.
- Mennyit akarsz értük? - kérdeztem ismét.
A fiú végignézett rajtam, mintha megbolondultam volna, aztán megmondta az árat: tíz dollár. Kivettem a zsebemből a tíz dollárt, és odaadtam neki. A fiú letette a kalitkát a földre, és egy pillanat alatt eltűnt. Én aztán felemeltem a madárkalitkát, elvittem a közeli parkba, ott letettem, kinyitottam az ajtaját, és szabadon engedtem a madarakat.
Miután Thomas plébános elmondta a kalitka történetét, mindjárt egy másik történetbe kezdett:
"Egy nap a Sátán és Jézus között párbeszéd folyt. A Sátán épp az Édenkertből jött, és így dicsekedett:
- Az egész emberiséget a kezem közé kaparintottam. Csapdát állítottam nekik, olyan csalétekkel, amelynek nem tudnak ellenállni. Mind az enyémek lesznek!
- Mit fogsz csinálni velük? - kérdezte Jézus.
- Szórakozni fogok velük. Megtanítom őket, hogyan házasodjanak és hogyan váljanak el egymástól; indulatossá teszem őket, megtanítom őket arra, hogyan gyűlöljék és kínozzák egymást; hogyan találjanak fel fegyvereket és bombákat és hogyan öljék egymást. Egymásnak ugrasztom őket. nehogy szeressenek, és végignézem, ahogy tönkreteszik magukat, és halálra sebzik egymást. Nagyon fogom élvezni - mondta a Sátán.
- De előbb-utóbb megunod majd. Mit csinálsz velük akkor, ha már eleged lesz a játékból?
- Megölöm őket! - felelte a Sátán.
- Mennyit kérsz értük? - érdeklődött tovább Jézus.
- Nem kellenek neked azok az emberek! Nem jók azok semmire! Megveszed őket, ők pedig csak gyűlölni fognak. Leköpnek, megátkoznak és megölnek. Mire is mennél ezekkel a hálátlanokkal?
- Mennyit kérsz? - kérdezte újból Jézus.
A Sátán végignézett Jézuson és megvető gúnnyal mondta:
- A könnyeidet és az életedet!
Jézus így szólt:
- Megegyeztünk! - aztán kifizette az árat. (Wayne Rice: Fején a szöget 4., 99-101.o.)
Jézus kifizette érted az árat, hogy megérezd, nem vagy egyedül, és hogy kellesz Istennek! Mert ő szeret. Kinyitja a kalitka ajtaját, hogy kiszabadulj onnan, ahonnan egyedül sosem fogsz tudni. Ő kinyitotta annak a kalitkának az ajtaját, amit senki nem tudott: a halálét, hiszen húsvét reggelén nyitva volt a sír. Ha erre képes volt, az életed többi problémája sem jelent neki akadályt!
Beszélgetős kérdések:
- Mit jelent számodra, hogy Jézus kifizette érted az árat?
- Mi volt a te „kalitkád”, amiből Ő szabadított ki?
- Hogyan tudnál ma másokat is bátorítani a szabadságra?
Napi kihívás: Írj fel egy lapra valamit, amitől szeretnél megszabadulni (pl. félelem, szokás, bűn). A nap végén imában add át Istennek.
„Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.” (1Jn 5,12)
Egy vagyonos ember és a fia minden különleges művészi alkotást össze akartak gyűjteni. Minden megtalálható volt a gyűjteményükben Picassótól-Raphalig. Gyakran leültek együtt és csodálták a nagyszerű festményeket.
Mikor a vietnami konfliktus kitört, a fiú elment a háborúba. Bátran életét adta, mikor megmentett egy másik katonát. Amikor az apa megtudta, mélyen gyászolta egyetlen fiát. Hónapokkal később, épp karácsony előtt kopogtattak az ajtón. Egy fiatalember állt az ajtóban, hatalmas csomaggal a kezeiben.
Így szólt:
- Uram Ön nem ismer engem. Én vagyok az a katona, aki a fiának köszönheti az életét. Aznap sok embert mentett meg. Éppen engem vitt biztonságba, mikor egy golyó szíven találta, és ő azonnal meghalt. Gyakran beszélt nekem Önről és a művészet iránti szeretetéről. – A fiatalember felemelte a csomagját. – Tudom, hogy ez nem nagy valami. Nem vagyok nagy művész, de azt hiszem, a fia szeretné, ha ezt megtartaná.
Az apa kinyitotta a csomagot. A fiáról készült portré volt, amit a fiatalember festett. Csodálta, hogy a katona mennyire meg tudta ragadni a fia személyiségét. Az apa szemei megteltek könnyel. Megköszönte neki a képet, és felajánlotta, hogy kifizeti.
- Ó, nem uram, soha nem tudom visszafizetni, amit a fia értem tett. Ez ajándék.
Az apa jól látható helyre akasztotta a portét, így ha látogatók jöttek, a fiáról készült kép volt az első, amit megmutatott nekik a kollekcióból.
Néhány hónappal később az ember meghalt. Sor került a képek elárverezésére. Sok befolyásos ember összegyűlt, és izgatottan várták, hogy megvehessék az értékes képeket a saját gyűjteményükbe. A fiúról készült kép az emelvényen volt. Az árverésvezető kopogtatott a kalapáccsal.
- Az árverést ezzel a képpel kezdjük.
- Ki akarja megvenni ezt a képet? – kiáltott valaki hátulról. – Látni akarjuk a híres képeket. Hagyja ezt!
Az árverésvezető azonban hajthatatlan maradt.
- Mennyi a kikiáltási ára ennek a képnek? Ki kezdi el az ajánlást? 100$-ért, 200$-ért?
Egy másik hang mérgesen kiáltotta.
- Nem azért jöttünk, hogy ezt a képet nézzük! Mi Van Goghot, Rembrandtot akarunk! Gyerünk már az igazi képekkel!
De az árverésvezető tovább folytatta.
- A fiú, a fiú. Kinek kell a fiú?
Végül egy ember szólalt meg a terem hátuljából. Ő volt hosszú ideig az embernek és fiának kertésze. – Elviszem 10$-ért. Szegény ember lévén, az volt minden, amit fel tudott ajánlani.
- Ki ajánl érte 20$-t?”
- Adja neki oda 10$-ért! Nézzük a mestereket!
- 10$ az ajánlat. Ki ad érte 20$-t?
A tömeg kezdett mérges lenni. Nem akarták ezt a képet. Sokkal értékesebb festményeket szerettek volna a gyűjteményükbe. Az árverésvezető csapott a kalapáccsal.
- Először, másodszor, eladva 10$-ért.
Egy ember a második sorból közbekiáltott.
- Gyerünk már a többi képpel!
Az árverésvezető letette a kalapácsot.
- Az aukciónak vége.
- Mi lesz a festményekkel?
- Sajnálom. Mikor felhívtak, hogy levezessem ezt az aukciót, elárultak nekem egy titkot, mely a végakaratban feltétel volt. Egészen eddig nem mondhattam el. Csak a fiú portréja volt eladó. Aki azt megveszi, az örökölheti az egész vagyont, beleértve a festményeket is. Az, aki elviszi a fiút, megkap mindent. (Wayne Rice: Fején a szöget 3.,193-197.o.)
Isten nekünk adta az Ő Fiát 2000 évvel ezelőtt, hogy meghaljon a kereszten. Hasonlóan az árveréshez, az üzenet ma is ugyanaz. A mennyei Atya ugyanúgy rendelkezett, mint a gazdag műkincskereskedő! Akié a Fiú, azé minden! A Fiú, a Fiú, ki viszi el a Fiút? Hiszen akié a Fiú, az megkap mindent vele együtt.
Napi kihívás: Ma mondd el valakinek, hogy Jézus miért érték neked!
„Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat jóval.” (Róm 12,21)
A jóság néha nehéz: könnyebb visszavágni, megsértődni, vagy egyszerűen nem törődni a másikkal. De a Biblia arra hív, hogy a rosszat ne rosszal, hanem jóval győzzük meg. Ez a jóság titka. A mai elcsendesedés segít abban, hogy megértsük: Isten jósága bennünk is forrás lehet.
Elcsendesedés – A jóság útja
- Ülj kényelmesen, csukd be a szemed, vegyél mély levegőt, és lassan fújd ki. Háromszor ismételd.
- Képzeld el, hogy egy folyó partján ülsz. A víz tisztán, lassan folyik, és tükrözi a fényt.
- Hallgasd az igét: „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat jóval.” Ismételd magadban.
- Gondolj valakire, akivel nehézséged van. Lásd őt a folyó másik partján. Képzeld el, hogy a folyó vizén át egy kis csónakban átküldesz neki valamit – kedves szót, mosolyt, megbocsátást.
- Maradj így csendben egy-két percig, engedd, hogy Isten szeretete átjárjon.
Ima: „Uram, taníts engem a Te jóságodra! Segíts, hogy ne a rossz vezessen, hanem a szereteted. Add, hogy ma valakinek a Te fényedet vihessem.”
Beszélgetős kérdések:
- Milyen érzés volt elképzelni, hogy a rosszat jóval válaszolod meg?
- Ki az, akinek ma a jóságod változást hozhat az életében?
- Hogyan tudsz a jóság forrása lenni a közösségedben?
Napi kihívás: Válassz ki egy embert, akivel nehézséged van, és ma tégy vele valami jót – akár egy mosolyt, egy kedves szót vagy egy kis segítséget.
„Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn 13,35)
Volt egyszer egy öreg kolostor, amelyre nehéz idők jártak. Évszázadokkal korábban ez egy virágzó kolostor volt, ahol sok odaszánt szerzetes élt és dolgozott, és nagy hatással volt a birodalomra. Most azonban mindössze öt szerzetes élt itt, akik már mindnyájan hetven év felettiek voltak. Ez nyilvánvalóan egy halálraítélt rend volt.
Pár mérföldnyire a kolostortól lakott egy öreg remete, akiről sokan azt tartották, hogy próféta. Egy napon, amikor a szerzetesek rendjük küszöbön álló kihalása miatt gyötrődtek, elhatározták, hogy meglátogatják a remetét, hátha valami jó tanáccsal tud szolgálni. Hátha képes a jövőbe látni, és meg tudja mutatni nekik, mit tehetnek a kolostor megmentéséért.
A remete szívesen fogadta a szerzeteseket a kunyhójában, de amikor előadták látogatásuk célját, a házigazda csupán szánakozó együttérzést tanúsított irántuk.
- Igen, értem, hogy mi a helyzet - mondta. - Az emberekből kihalt már a lélek. Alig van ma már, aki a régi dolgokkal törődne.
- Tudsz-e valamit tanácsolni nekünk, - kérdezte az apát a remetét - ami segítene megmenteni a kolostort?
- Sajnos, nem - válaszolta a remete. - Azt nem tudom, hogyan menthető meg a kolostorotok. Csak azt tudom mondani nektek, hogy egyikőtök Isten apostola.
A szerzetesek csalódottak voltak, s ugyanakkor össze is zavarodtak a remete rejtélyes kijelentése miatt. Visszatérve a kolostorba azon gondolkodtak magukban, mit érthetett a remete azon, hogy „egyikőtök Isten apostola". A látogatást követően még hónapokig foglalkoztatta a szerzeteseket, milyen jelentősége lehet annak, amit a remete mondott.
- Egyikünk Isten apostola - töprengtek. - Tényleg arra gondolt, hogy közülünk, a kolostorban élő szerzetesek közül valaki? Ez lehetetlen. Hiszen mi mindnyájan túl öregek vagyunk már, és túl jelentéktelenek is. De mi van akkor, ha mégis igaz? És ha igen, melyikünk az? Vajon az apátra gondolt? Igen, amennyiben közülünk való, úgy biztosan az apát lesz az. Ő volt a mi vezetőnk több mint egy nemzedéken keresztül. Bár az is lehet, hogy Tamás testvérre gondolt. Tamás testvér valóban szent életű, bölcs ember, és jó meglátásai vannak. György testvérre csak nem gondolhatott, hiszen ő időnként mogorva, és nehéz jobb belátásra bírni. Bár, igaz, ami igaz, szinte mindig igaza van. Talán éppen rá gondolt a remete. Az viszont elég egyértelmű, hogy nem Fülöp testvérre. Fülöp olyan passzív, olyan bátortalan - egy igazi senki. Ugyanakkor mindig rendelkezésünkre áll, ha szükségünk van rá. Hűséges és megbízható. Igen, lehet, hogy Fülöpre gondolt a remete. Az már csak természetes, hogy nem rám gondolt. Lehetetlen, hogy rám gondolt volna. Én egy átlagember vagyok. De ha mégis úgy van? Lehetséges, hogy én Isten apostola volnék? Jaj, Istenem, én nem. Én nem érhetek ilyen sokat a szemedben. Vagy mégis?
Ahogy így elmélkedtek magukban az öreg szerzetesek, kezdtek megkülönböztetett tiszteletet tanúsítani egymás iránt annak a halvány reménynek a jegyében, hogy egyikük tényleg Isten apostola. És annak a nagyon-nagyon halvány reménynek a jegyében, hogy bármelyik szerzetes maga is lehet az az apostol, akiről a remete beszélt, mindegyikük elkezdett megkülönböztetett figyelmet fordítani önmagára is.
Mivel a kolostort egy gyönyörű erdő vette körül, sokan mentek oda, hogy csöppnyi pázsitján piknikezzenek, vagy ösvényein sétáljanak, és olykor-olykor betérjenek a kis kápolnába elmélkedni. Ahogy ezt tették, anélkül, hogy tudatosult volna bennük, érezték a megkülönböztetett tiszteletnek azt a légkörét, ami kezdte körülvenni a szerzeteseket, és valósággal sugárzott belőlük, áthatva a hely légkörét. Volt valami különleges, megmagyarázhatatlan vonzereje a helynek. Nem nagyon tudták, hogy miért, de elkezdtek jövögetni az emberek a kolostorhoz piknikezni, játszani és imádkozni. Kezdték magukkal hozni a barátaikat is, hogy megmutassák nekik ezt a különleges helyet. Barátaik szintén magukkal hozták barátaikat.
Ahogy egyre több és több látogató jött, néhány fiatalabb férfi kezdett szóba elegyedni a szerzetesekkel. Egy idő után valaki megkérdezte, hogy csatlakozhatna-e hozzájuk. Aztán egy másik is. Majd megint egy újabb valaki. Néhány év elteltével ismét virágkorát élte a rend, és a remete ajándékának köszönhetően a kolostor ismét a világosság és a lelkiség pezsgő központja lett az egész birodalomban. (Wayne Rice: Fején a szöget, 119-122.o.)
A jóság sokszor nem látványos cselekedetekben mutatkozik meg, hanem abban, ahogyan egymásra tekintünk. A mi közösségünk milyen légkört áraszt? Hogyan lehetne jobb? Hogyan lehetne elfogadóbb? Lehet, hogy a válasz nálunk is abban keresendő, hogyan tekintünk egymásra. Hogyan viszonyulunk egymáshoz? Vajon mindig lenéző megjegyzéseket teszünk egymásra, s a kritika és a negatívizmus légkörét teremtjük meg? Vagy megkülönböztetett figyelmességet és tiszteletet tanúsítunk egymás iránt?
Ha törődünk egymással, és tisztelettel és szeretettel fordulunk egymás felé, az megváltoztatja a közösséget! És mások is vonzónak, sőt érdekfeszítőnek fogják találni a keresztyénséget. Vessünk véget annak, hogy hadakozunk és egymást megbántjuk, és legyünk egy test Krisztusban! A szeretetteljes légkör vonzó – és ez lehet a legnagyobb bizonyságtétel.
Beszélgetős kérdések:
- Miért változott meg a kolostor légköre?
- Hogyan hat a közösségre, ha egymást tiszteletben tartjuk?
- Hogyan tudsz a saját közösségedben jóságot és elfogadást sugározni?
Napi kihívás: Ma ne mondj senkiről rosszat! Keress inkább valakit, akit bátoríthatsz vagy megdicsérhetsz.
„Adj mindenkinek, aki kér tőled, és aki elveszi a tiedet, attól ne követeld vissza! És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük! (Luk 6, 30-31)
Egy kislány bement a szobájába, és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket, és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.
A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös indián törzsfőnök képe volt látható. Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva.
Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi. Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az üvegből, és megkocogtatta a pult üvegét.
Ez használt!
- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően bosszús hangon. - Éppen a testvéremmel beszélek, aki most jött Chicagóból, és már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled - mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon.
- Az öcsém nagyon beteg, és egy csodát szeretnék venni neki.
- Tessék? - fordult hozzá a patikus.
- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda?
- Kislányom, mi nem árulunk csodákat. Sajnos nem tudok neked segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mondd, meg mibe kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött férfi volt. Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom, hogy nagyon beteg és anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége. De apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet.
- Mennyi pénzed van? - kérdezte a Chicago-i férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan - Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
- Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi - Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az ára.
Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt: - Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a szüleiddel.
Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél.
A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen. Anya és apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett.
- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta anya - vajon mennyibe került volna?
Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe;- no és egy gyermek töretlen hitébe.
A jóság gyakran egy apró gesztussal kezdődik. Tess egyszerű, gyermeki szeretete és kitartása mozgatta meg a „csodát”. Sokszor nem is sejtjük, hogy a legkisebb felajánlásunk milyen nagy dolgokat indít el. A jóság láncreakció: ha elindítod, tovább terjed, és áldássá lesz.
Beszélgetős kérdések:
- Miben állt Tess jósága?
- Miért mondhatjuk, hogy a csoda nem a sebésznél kezdődött, hanem a kislánynál?
- Te milyen apró jócselekedettel tudnál „csodát indítani” valaki életében?
Napi kihívás: Ajánlj fel ma valamit önzetlenül másnak – időt, segítséget, figyelmet, akár egy játékot vagy ételt.
„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16)
Alighogy véget ért a második világháború, Európa kezdte összerakosgatni a széthullott darabokat. Az óhaza romokban hevert. Szétdúlta a háború. Talán mind között a legszomorúbb látvány az volt, ahogy éhező kis árvák kószáltak a háború sújtotta városok utcáin.
Egy fagyos reggelen egy amerikai katona visszafelé igyekezett londoni barakkjába. Ahogy terepjárójával befordult egy sarkon, észrevett egy kisfiút, aki egy pékség kirakata előtt állt, orrát az ablaküveghez nyomva. Odabent a pék tésztát gyúrt egy újabb adag friss fánkhoz. Az éhes fiú némán bámulta, orrát az ablakhoz szorítva, és tátott szájjal leste a pék minden mozdulatát. A katona a járdaszegély mellé húzódott az autóval, megállt, és kiszállt.
- „Fiacskám, szeretnél belőle?"
A fiú meglepődött. - „Ó, igen... szeretnék."
Az amerikai belépett a boltba, vett egy tucat fánkot, betette egy zacskóba, és visszament oda, ahol a fiú állt a londoni reggel ködös hidegében. Mosolyogva odanyújtotta a zacskót, és csak ennyit mondott: „Tessék!"
Ahogy megfordult, hogy elmenjen, érezte, hogy megrángatják a kabátját. Hátranézett, és hallotta, ahogy a gyerek halkan megkérdezi: „Uram... maga Isten? (Wayne Rice, Fején a szöget 2, 47-48.o.)
Amikor feltétel nélkül szeretjük az embereket, akkor valami Istenhez illőt teszünk. Nagyon valóságos módon bemutatjuk, hogy milyen Isten. Isten feltétel nélküli, agapé szeretettel szeret bennünket, ami kegyelmes, kedves és ritka.
Sok embernek nehezére esik, hogy higgyen egy olyan Istenben, akit nem lát. „Tapintható" Istent akarnak. Ezért küldte el Isten a Fiát, Jézust, és ezért hozta létre Gyülekezetét is. Mi Isten küldöttei vagyunk a világban - és amikor szolgálunk mások felé, és isteni szeretettel szeretjük őket, akkor megmutatjuk az embereknek, milyen Isten. Segítünk nekik megérteni, hogy Isten úgy szereti őket, ahogy mi - csak még sokkal jobban. Valaki azt mondta egyszer: „Lehet, hogy te vagy az egyetlen Jézus valaki számára." Ez igaz. Keresztyénekként kiváltság számunkra, hogy Krisztust képviselhetjük a világ felé. Vigyázzunk, hogy helyesen tegyük!
Beszélgetős kérdések:
- Mit gondolsz, miért kérdezte a kisfiú: „Maga Isten?”
- Hogyan tudsz te is „Isten arcává” válni a környezetedben?
- Volt már, hogy valaki rajtad keresztül tapasztalta meg Isten szeretetét?
Napi kihívás: Tegyél ma valakinek egy apró, kedves dolgot úgy, hogy ne várj érte semmit.
„…senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” (Fil 2,4)
Egy ember Istennel beszélgetett. - Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol!?
Isten odavezette két ajtóhoz. Kinyitotta az egyiket és megengedte az embernek, hogy betekintsen. A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval. Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett. Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és tudott szedni a tányérjára. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni. Az ízletes ételt csorgatták mindenhová, ruhájukra, a másikra, csak éppen enni nem tudtak. Káromkodtak és sziszegtek, ahogy a leves megégette őket, egymásnak estek, ahogy leöntötték egymást, de az ételhez nem jutott hozzá egyik se.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat látva. Isten ekkor azt mondta:
- Amit most láttál, az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt, és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában. Egy nagy kerek asztal körül sok-sok ember ült, középen egy fazék finom ragu gőzölgött. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben. De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással, miközben boldogan ebédeltek: vettek a szomszéd tányérjából, majd óvatosan egymás szájához emelték a hosszú kanalat, és jóízűen ettek.
- Ez pedig a mennyország. – mondta Isten.
Ez a mennyország: amikor nem a te akaratod a fontos, hanem a másiké. Amikor segítesz, és elfogadod, hogy segítsenek. Ez a szeretet. És ez tesz boldoggá: figyelni a másikra, segíteni őt, és tudni azt is, minek örül igazán.
Legyen ez feladat a hétre. Kezdd el ma. Figyelj a többiekre, és segíts. És ami a legfontosabb: még mielőtt bármit tennél, figyelj Istenre, és imádkozz hozzá. Kérdezd meg: szerinte vajon mi a jó? Hogyan tudsz a legjobban segíteni? Mi az, aminek a másik tényleg örül?
Beszélgetős kérdések:
- Miért boldogabb a Mennyországbeli közösség, mint a Pokolban?
- Milyen helyzetben tapasztaltad már, hogy jobb adni, mint kapni?
- Hogyan tudnál te ma valakit „megetetni” – segíteni, támogatni, bátorítani?
Napi kihívás: Figyelj ma valakire a környezetedben, és próbálj segíteni neki – lehet egy apróság is, például meghallgatás, kedves szó vagy gyakorlati segítség.
„Legyetek csendben, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten.” (Zsolt 46,11)
Az imádság nem mindig szavakból áll. Néha az a legmélyebb imádság, amikor csak elcsendesedünk, és hagyjuk, hogy Isten szeretete átjárjon. A mai nap arra hív, hogy így imádkozzunk – szavak nélkül.
Elcsendesedés – Imádság csendben
- Ülj kényelmesen, csukd be a szemed, vegyél három mély levegőt.
- Képzeld el, hogy egy templomban ülsz, és a gyertyafény világít körülötted.
- Hallgasd meg az igét újra: „Legyetek csendben, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten.”
- Ismételd magadban lassan, akár háromszor.
- Maradj csendben 1-2 percig, csak figyelj Isten jelenlétére. Ha jönnek gondolatok, engedd el őket.
- Zárd az imádságot egy rövid fohásszal: „Uram, itt vagyok. Szeretlek. Bízom benned.”
Beszélgetős kérdések:
- Milyen volt most csendben lenni Isten előtt?
- Mi segít abban, hogy ne csak beszélj, hanem hallgass is az imában?
- Hogyan tudnád beépíteni a csendet a mindennapjaidba?
Napi kihívás: Ma este 5 percig ülj csendben, és csak Isten jelenlétére figyelj.
„Kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.” (Jn 16,24)
Tex halászként élte az életét a Hawaii-szigetek csatornáinál. 1967-ben, egy megtévesztően nyugodt estén Tex Molokai északi oldalán egy amúgy megközelíthetetlen kanyon partja felé kormányozta 12 méter hosszú halászhajóját. Beleegyezett hogy pár barátja partra szálljon halászhajójának kis csónakját használva, hogy vadmalacra vadásszanak, míg ő a legénység többi tagjával éjszakai halászatra ment.
Amikor másnap korán reggel visszatértek a találkozóhelye, észrevették, hogy a körülmények kicsit megváltoztak. Hatalmas hullámok hasítottak végig a csatornán, és ütköztek neki a hajónak, majdhogynem felborítva és (a legénység tudta nélkül) végzetesen meggyengítve azt.
A partnál várakozó, vadászokkal teli kis csónak sorsa azonnal nyilvánvaló volt. Az alját leszakították a rücskös láva-kövek.
Nagy nehézségek árán sikerült egy vontatókötelet eljuttatni a reszkető vadászoknak, akik műanyag felfújható ponyvákba és az elejtett vadakkal teli hűtődobozba kapaszkodtak, és a hajó csörlője segítségével a hullámverésen át odahúzták őket a vízi járműhöz. Amikor mindenki biztonságban volt a fedélzeten,a nagy hajó gyorsan eltávolodott a szigettől.
Az egész éjszakán át tartó halászattól és a reggeli kalandtól kimerült Tex lement a hajófenékbe aludni. Rémült barátai ébresztették fel néhány órával később. A hajó süllyedt.
Mire Tex felért a fedélzetre, már nem tehetett mást, csak mindenkit a vízbe parancsolt. Most, hogy a csónakot elveszítették, a hajó fedélzetén levő 8 utasnak csak a mentőmellények és a gumibelsők segítettek a felszínen maradni.
A vízben hányódva Texnek eszébe jutott, hogy a hűtőládák tele vannak frissen elejtett vadhússal és hallal. Tudta, hogy perceken belül cápák lepik el a környéket, úgyhogy arra biztatta a többieket, hogy igyekezzenek a lehető legtávolabb jutni az elsüllyedt hajótól.
Reggelre a helyzet rosszabb lett: Két társuk eltűnt és az egyik tömlő elkezdett ereszteni. Az embereknek nem volt sem enni, sem innivalója. Tex ekkor úgy döntött, imára szólítja fel a társait. Senki sem ellenkezett. Miután minden reményük odaveszett, a kemény, önállósághoz szokott matrózok csapata már csak egyetlen helyre fordulhatott. Összekapaszkodtak, és hangos kiáltással könyörögtek, hogy Isten lépjen közbe.
Amikor az utolsó ember is befejezte az imádságot Tex fölnézett.
- Egy rúd! – kiáltott.
Egy rúd függőlegesen állt ki a vízből. Hirtelen a rúd gyorsan elkezdett feléjük közeledni. A 6 ember lenyűgözve és kissé zavarodottan abbahagyta a kapálózást.
Pár pillanattal később hatalmas süvítést hallottak, és úgy érezték, mintha valami kiszippantaná alóluk az óceánt. Ugyanabban egy óriás emelkedett ki a mélységből. Egy atom tengeralattjáró volt.
Kinyílt az ajtaja, és a tengeralattjáró kapitánya kilépett a megfigyelő fedélzetre, miközben a vízben levő férfiak vadul kiabáltak. Megmenekültek!
A fedélzet alatt összebújó 6 kimerült túlélő forró levest szürcsölve, ámulattal hallgatta, amint a kapitány közölte, hogy a kapott parancs alapján tilos volt bárhol a felszínre emelkednie Pearl Harborig, és ezért a tettéért fegyelmi eljárásra számíthat.
- Csakhogy – tette hozzá halkan – egy ellenállhatatlan erő arra késztetett, hogy menjek a felszínre. Nem tudom megmagyarázni. Valami azt mondta nekem, hogy hozzam fel a tengeralattjárót, ott és akkor. Megtettem… És ott voltak önök! (Wayne Rice: Fején a szöget 4., 140-143.o.)
Ez az igaz történek csak egy példa arra, hogyan válaszol Isten az imádságainkra. Időnként Isten nyilvánvalóan és látványosan avatkozik be az életünkbe. Máskor viszont halkan végzi bennünk a munkáját, és arra kér, hogy bízzunk abban, hogy ő mindent a kezében tart – még akkor is, amikor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy vártuk.
Biztosak lehetünk abban, hogy Isten hűséges. Ő meghallgatja az imáinkat, és válaszol rájuk!
Beszélgetős kérdések:
- Hallottál már olyan történetet, amikor az ima csodás módon választ kapott?
- Te hogyan reagálnál Tex helyében: kétségbeesve vagy bizalommal?
- Miért jó együtt imádkozni másokkal?
Napi kihívás: Keress valakit (osztálytárs, barát, családtag), és imádkozzatok ma együtt valamiért.
„Bízz az Úrban teljes szívből…” (Péld 3,5)
Andriskának csak egy vágya volt: egy sárga bicikli. Amikor a városban járt, ott látott egyet. Volt rajta minden: vagány villogó, teleszkóp, tárcsafék. Álmában is biciklit látott, az úszkált a tejeskávéban. A matekkönyvében is azt látta. Andriska tudta, hogy nem fogják tudni megvenni a biciklit. Nem azért, mert drága volt, hanem mert a szüleinek sok adóssága gyűlt fel, és a mindennapi betevőre is sokat költöttek.
A fiúcska tisztában volt az anyagi gondokkal, és úgy döntött, hogy egyenesen Istenhez fordul a kéréssel. Minden este hozzáfűzte az imádságához: „Ne felejtsd el Jézus, Karácsonyra kérem szépen a sárga biciklit. Ámen.”
Édesanyja minden este hallotta az imádságot, és szomorú volt. Tudta előre, hogy Andriskának szomorú karácsonya lesz. A biciklire nem lesz pénzük, és a fiú nagyon csalódott lesz.
Elérkezett a karácsony. Bicikli nélkül. Édesanyja meglepődött, hogy mint minden este, Andriska megint imádkozni akart, és az ágyára borult. – Andriska – mondta az édesanyja – te nem haragszol? Hiszen Isten nem válaszolt az imádságodra és nem adta meg, amit kértél tőle. Andriska ránézett az édesanyjára, és egyszerűen így válaszolt: - Nem haragszom. Isten pedig válaszolt az imádságomra. Azt mondta, hogy most nem kaphatod meg. (Bruno Ferrero: Csak történetek, 77.o.)
Az imádság meghallgatása nem mindig azt jelenti, hogy Isten azonnal megadja, amit kérünk. Néha a válasz: igen, máskor: még nem, és néha: nem. A bizalom azt jelenti, hogy Isten válaszát akkor is elfogadjuk, ha nem értjük. Ő mindig a javunkat akarja, jobban, mint mi magunk.
Beszélgetős kérdések:
- Milyen érzés, amikor nem azt kapod, amit szeretnél?
- Mit tanít Andriska hozzáállása az imádságról?
- Hogyan tudnál jobban bízni Isten döntésében?
Napi kihívás: Írj ma egy rövid imát, amiben nemcsak kérsz, hanem azt is leírod: „Bízom benned, Uram.”
„Ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd.” (Lk 22,42)
Egy túlsúlyos férfi eldöntötte, hogy ideje leadnia néhány kilót. Elmondta a kollégáinak, hogy fogyókúrába kezd, és mostantól nem hoz fánkot az irodába. Tudta, hogy nehéz lesz megállnia, hogy ne ugorjon be a pékségbe munkába menet, de elhatározta, hogy erős marad, és ellenáll a kísértésnek.
A munkatársai meglepődtek, amikor egyik reggel egy nagy doboz fánkkal jelent meg az irodában. Amikor emlékeztették a fogyókúrájára, ő csak mosolygott.
- Ezek nagyon különleges fánkok! – magyarázta. – Amikor elindultam az irodába ma reggel, tudtam, hogy a pékség előtt fogok eljönni, és arra gondoltam, az Úr talán szeretné, ha ma fánkot ennék. Nem voltam benne biztos, szóval így imádkoztam: „Uram, ha szeretnéd, hogy megálljak és vegyek fánkot, akkor add, hogy legyen egy szabad parkolóhely közvetlenül a pékség előtt!” Biztosan tudjátok, milyen nehéz a pékség előtt szabad parkolót találni.
- Szóval találtál szabad parkolóhelyet? – kérdezte egyik munkatársa.
- Igazi csoda volt! – válaszolt a férfi. – Mire nyolcadjára megkerültem a háztömböt, akkor végre találtam egyet! (Wayne Rice: Fején a szöget 4., 182-183.o.)
Sokszor inkább igazolást várunk Istentől arra, amit már eldöntöttünk. Az ima lényege azonban nem az, hogy rávegyük Istent a mi akaratunkra, hanem hogy mi igazodjunk az Övéhez. Jézus is így imádkozott a Gecsemáné-kertben: „Ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd.” Ez az igazi bizalom. Isten mindig tudja, mi a legjobb a számunkra. Engednünk kell Neki azt tenni, amit Ő akar, nem pedig azt, amit mi.
Beszélgetős kérdések:
- Volt már, hogy „ráhúztad” Istenre a saját döntésedet?
- Miért nehéz kimondani: „Legyen meg a Te akaratod”?
- Mit gondolsz, hogyan segít az imádság, hogy felismerd Isten útját?
Napi kihívás: Ma, amikor imádkozol, mondd ki legalább egyszer szívből: „Legyen meg a Te akaratod az életemben.”
„Kiálts hozzám és én válaszolok.” (Jer 33,3)
- Oké Isten, adok egy esélyt, hogy bebizonyítsd, hogy létezel!
Bob az ágya mellett térdelt. Hét éves volt, és rettentően szeretett volna hinni Istenben. Így hát borzas vörös fejét összekulcsolt kezeire hajtotta és folytatta:
- Tényleg hinni akarok benned, Isten. Ha reggel felkelek, és egymillió dollár van az ágyam alatt, akkor te tényleg vagy. Soha többé nem fogok kételkedni benned!
Nem kapta meg az egymillió dollárt.
Talán azért, mert jobban akarta a pénzt, mint Istent. Esetleg az volt a gond, hogy a pénz (1 dollárosokban szerette volna) nem fért volna be az ágy alá a Monopoly játék, GI Joe baba, a magnó, a koszos ruhák és a porcicák mellé.
De sokkal valószínűbb, hogy azért nem kapta meg a pénzt, mert tévesen gondolkozott Istenről! Úgy képzelte el, mint egy kívánságteljesítő-automatát, akibe bedobunk egy imát, megnyomjuk a megfelelő gombot, és kívánságunk máris teljesül. Mintha Isten valami télapószerű figura lenne, aki csak arra vár, hogy teljesítse az összes óhajt a listáról. Ha elég keményen imádkozik, és tényleg hisz, akkor Isten leküld neki mindent, amire csak egy 7 éves szív vágyhat…
Ami teljesen érthető egy ekkora gyerek esetében. Sajnos sok ember magával viszi ezt az elképzelést Istenről felnőttkorába is. Soha nem lépnek túl a Télapó mítoszán Istennel kapcsolatban.
Isten szeret válaszolni az imákra. „Kiálts hozzám és én válaszolok” mondja Jeremiás könyvében (33,3). Még ilyen ígéretet is tesz: „Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom.” (Ézs 65,24)
Ennek ellenére az ima nem olyan, mint a pénzérme, amit bedobunk a gépbe, és a hit nem a gomb, amit megnyomunk hozzá. Isten nem ugrál óhajaink és sóhajaink szerint. Teljesen mindegy, hogy Bob milyen erősen imádkozott volna az egymillió dollárért, hogy milyen elszántan hitt volna, semmiképpen nem talált volna egymilliót az ágya alatt. Nem azért, mert Isten nem szereti. Nem azért, mert Isten nem hallgatta meg az imádságát. És nem is azért, mert nem volt elég hely az ágya alatt. Az egymillió soha nem érkezett meg, mert Bob nem imádkozott – kívánságot mondott el csupán!
A Télapó-mítosszal szemben Isten nem valami mennyei kívánságteljesítő automata, aminek egyetlen dolga játékok osztogatása. Ő messze túlmegy a mi apró óhajainkon. Ő a mindenható Isten, a testté lett Szeretet. Arra vágyik, hogy gyermekei visszatérjenek ahhoz a szeretethez, amivel elárasztja őket. Azt akarja, hogy Őt magát szeressük, és ne különféle dolgokat. Őt keressük, és nem mohó imáink meghallhatását. Neki engedelmeskedjünk, de nem azért, mert az egymilliót hozhat a konyhára, hanem mert szeretjük, és szeretnénk olyat tenni, ami kedves neki. (Josh McDowell, Bob Hostetler, Ne dobd el a zagyad, 17-18.o.)
Beszélgetős kérdések:
- Volt már, hogy úgy érezted, Isten nem hallotta meg az imádat?
- Mi a különbség kívánság és imádság között?
- Hogyan tudod jobban keresni Istent, és nem csak dolgokat kérni tőle?
Napi kihívás: Ma az esti imádban ne kérj semmit, csak mondd el Istennek, miért szereted Őt, és adj hálát a mai napodért.
„Mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre.”
(1Pt 2,2)
A Biblia sokszor hasonlítja Isten Igéjét ételhez és italhoz. Ahogy a test nem tud élni kenyér és víz nélkül, úgy a lelkünk sem tud élni Isten szava nélkül. Péter apostol azt mondja: olyan vágyakozással forduljunk Isten Igéje felé, mint egy kisbaba az anyatejhez. Ez nem elmélet, hanem életbevágó valóság. Az Ige táplál, erősít és növekedést ad. A mai meditációban Isten szavát úgy ízleljük meg, mint a lelkünk éltető vizét.
Elcsendesedés – Vágyakozás Isten szavára (A vezető lassan, nyugodt hangon olvassa fel. Közben időt hagyva a csendekre is.
Testi elcsendesedés
– Ülj kényelmesen, tedd le mindkét lábad a földre.
– Hunyd le a szemed.
– Vegyél egy mély levegőt, és lassan fújd ki.
– Tedd ezt meg háromszor: belégzés – megtartás – lassú kilégzés.
– Engedd el a feszültséget a válladból, karodból, a homlokodból.
Belső kép
Képzeld el, hogy egy csendes erdőn sétálsz át, és egyszer csak megérkezel egy tiszta forráshoz. A víz frissen, szelíden csobog melletted. Tudod, hogy ez a forrás Isten Igéje, amely mindig tiszta, mindig friss, és mindig elérhető.
- Ige meghallgatása
Hallgasd meg újra az Igét, lassan, figyelmesen: „Mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre.” Képzeld el, hogy ez a mondat nem egy könyv lapjáról szól, hanem Isten maga mondja neked.
Vágyakozás megélése
Képzeld el, hogy letérdelsz a forráshoz, és tenyeredből kortyolsz a vízből. A szíved mélyén kérdezd meg magadtól: „Mire vágyom most leginkább Istentől?” – Bátorságra? Megnyugvásra? Örömre? Tisztánlátásra?
Hagyd, hogy a víz, amit „megiszol”, betöltse ezt a szükséget. Képzeld el, ahogy ebből a forrásból kortyolsz, és megkapod, amire vágysz.
Maradás a jelenlétben
Most csak maradj csendben egy kicsit. Ne akard irányítani a gondolataidat, csak engedd, hogy Isten szeretete és szava átjárjon. Ha elkalandozol, csak térj vissza a forráshoz.
Hálaadás
Ahogy lassan felállsz a forrástól, képzeld el, hogy ez a víz nemcsak a testedet frissíti fel, hanem a lelkedet is. Köszönd meg Istennek, hogy az Ő szava mindig élő és mindig elérhető számodra.
Rövid ima:
„Uram, köszönöm, hogy Igéd olyan, mint friss víz a szomjazónak. Add, hogy napról napra vágyakozzam rád, és növekedjek benned. Ámen.”
Beszélgetős kérdések:
- Mit éreztél a forrás képénél?
- Mire szomjazik most leginkább a lelked?
- Hogyan tudnál tudatosabban időt szakítani arra, hogy naponta meríts Isten Igéjéből?
Napi kihívás: Keress ma egy rövid igét (pl. a napi igét), és ismételd el magadban többször nap közben, mintha egy forrásból kortyolnál belőle újra és újra.
„Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol a lélek és a szellem, az ízek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4,12)
Egy híres író egyszer úgy döntött, kipróbálja, milyen lenne, ha minden nap reggelente hangosan felolvasna a Bibliából – nem másoknak, hanem csak saját magának. Azt gondolta, puszta szép irodalomként fog hatni rá. Néhány hét után azonban azt tapasztalta, hogy nem ő „olvassa a Bibliát”, hanem a Biblia kezdi „olvasni” őt. Mintha minden reggel tükröt tartott volna elé, és pontosan megmutatta volna, mi van a szívében.
Isten Igéje nem egy régi könyv, ami porosodhat a polcon, hanem élő erő, amely ma is megszólít. Amikor kinyitod, Isten beszélni akar hozzád – nem elvont üzeneteket, hanem személyesen neked szóló szavakat. Van, hogy bátorít, máskor figyelmeztet, olykor vigasztal. De mindig úgy, hogy közelebb húzzon Jézushoz. Az Ige tükröt tart, és segít látni, kik is vagyunk valójában – és milyenek lehetünk Isten kegyelméből.
Beszélgetős kérdések:
- Volt már olyan, hogy egy bibliai ige „nagyon betalált”? Mit éreztél akkor?
- Mit gondolsz, miért nehéz néha szembenézni a Biblia által mutatott „tükörrel”?
- Hogyan segíthet az Ige abban, hogy jobban szeress másokat?
Napi kihívás: Olvasd el ma a Zsidók 4,12-t kétszer-háromszor, és írd le, mit mond neked most személyesen!
„Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (Péld 3,5-6)
Sok-sok évvel ezelőtt fáradt vándor bandukolt kilométereken keresztül a sivatagban. A nap forrón tűzött a hátára. Elfogyott a vize, és tudta, hogyha nem talál hamarosan vizet, amivel elolthatná a szomját, biztosan meghal. A távolban megpillantott egy elhagyott bódét. Felvillant benne a remény, hátha ott vizet talál. Odaért a kúthoz, és egy régi kutat talált. Kétségbeesetten kezdte pumpálni a kút fogantyúját, hogy vizet húzzon, de a pumpálástól csak a por szállt. Aztán észrevette, hogy a pumpához egy konzervdoboz van kötve, benne egy cetlivel, és a cetlin ez állt:
Kedves idegen! Ez a pumpa 1932. júniusa óta működik. Kicseréltem a dugattyú tömítőgyűrűjét, és ez sokáig jó lesz. A tömítőgyűrű azonban kiszárad, és vizet kell bele tölteni. A fehér kő alá eltemettem egy üveg vizet, jól bedugaszolva, védve a naptól. Elegendő víz van benne, hogy bevizezd a kút szivattyút, de ha előbb iszol belőle, akkor nem lesz elég. A víz egynegyedét öntsd bele a szivattyúba, és percig hagyd, hogy beszívja, azért, hogy átnedvesedjen a bőr tömítőgyűrű. Aztán a többi vizet közepes gyorsasággal öntsd bele, és pumpáld erősen. Lesz vized. Higgy benne! Ez a kút még sosem száradt ki. Amikor eleget ittál, töltsd meg az üveget, és tedd vissza, ahogy találtad a következő vándor számára, aki erre jár.
Ebben a helyzetben te mit tennél? Biztos, hogy nem száradt ki a kút? 1932 – az már régen volt. Mi van, hogyha nem jól öntöm bele a vizet, és nem lesz víz? Akkor én meghalok. Mi van, ha rosszul csinálom, nem leszek képes rá? Nem értek én a kutakhoz, meg a szivattyúkhoz, meg a tömítőgyűrűkhöz… Mondjam még? Szóval te mit tennél? Lenne hited azt tenni, amit ez a leírás kér tőled? Lenne hozzá bátorságod? Vagy meginnád azt a forró vizet is, ami az üvegben van, ki tudja, mióta? Pedig helyette friss vizet kapnál. Szóval?
Istennek számtalan útmutatásával találkozunk. Ezért olvassuk a Szentírást, nem? Rengeteg útmutatást tartalmaz a mindennapi életünkre nézve. Volt hited azok szerint cselekedni? Sokat ismersz belőle. Hallottad már. Volt hited megtenni azt, amit Isten elmagyarázott neked, szinte a szádba rágott? Ilyen egyszerűen kérdezem: megteszed? A feljegyzésében sivatagi Pete azt írja: „Ez a kút még sosem száradt ki”. Ugyanez a helyzet Istennel. Isten is hűséges, és az Ő ígéretei igazak. 2000 év óta, illetve már sokkal korábban az emberek megtapasztalták az Úr igéjének igazságát. Ő sosem hagyta cserben a benne hívőket. Mit is énekeltünk a 25. zsoltárban? Nem vallottak szégyent soha azok, akik benne bíztak. Hogy vagy te ezzel a kijelentéssel? (http://www.cseteny.reformatus.hu/)
Beszélgetős kérdések:
- Te melyiket választanád: innál a kevés vízből, vagy beletöltenéd a pumpába? Miért?
- Volt már olyan helyzeted, amikor nehéz volt Istenben bízni? Mi segített mégis?
- Mit jelent számodra az, hogy Isten egyengeti az ösvényedet?
Napi kihívás: Írj le ma 1 olyan dolgot, amit szeretnél Istenre bízni (pl. egy félelmed, vizsga, kapcsolat, döntés), és imádkozz érte!
„Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot…” (Jn 5,39)
Minek veszel terepjárót, ha csak a TESCO parkolóig gurulsz vele? Minek nézel főzőműsort, ha sosem főzöl? Minek veszel sportcipőt, ha sosem futsz benne? Minek jársz sportszer boltba, ha sohasem vetted még rá magad, hogy csakugyan felhúzd azt a „csúcs” túracipőt és nekiindulj a hegyeknek, hogy végre ne csak TV-ben láss fákat és érezd a természet csodás illatát?! Minek?!
Sok dolog van az életünkben, amit birtoklunk, de igazán nem használunk. A Biblia is lehet ilyen: szép borítós könyv, ott van a polcon, vagy letöltve a telefonon, de sosem nyitjuk ki igazán. Vagy ha ki is nyitjuk, nem engedjük, hogy megváltoztassa az életünket.
Egyszer hallottam egy történetet egy fiatalemberről, aki felkereste Szókratészt, a nagy bölcset, és azt mondta:
- Mindent tudni akarok, amit maga tud.
- Ha ez a kívánságod, kövess a folyóhoz! – szólt Szókratész.
A fiatalember kíváncsiságtól fűtve követte Szókratészt a közeli folyóhoz. Amint leültek a folyó partján, Szókratész megszólalt:
- Nézd meg alaposan a folyót, és mondd el mit látsz!
- Nem látok semmit – felelte a másik.
- Nézd meg jobban!
Ahogy a fiatal férfi a folyót bámulta, és közelebb hajolt a vízhez, Szókratész hirtelen megragadta a fejét, és a víz alá nyomta. A fiú vadul csapkodott a karjaival, de Szókratész erős szorítása a víz alatt tartotta. Amikor már közel volt a megfulladáshoz, Szókratész kihúzta a vízből, és lefektette a folyóparton.
A fiatalember köhögve zihálta:
- Megőrült, maga vénember? Miben mesterkedik, meg akar ölni?
- Amikor a víz alatt tartottalak, mit akartál mindennél jobban? – kérdezte Szókratész.
- LEVEGŐT! – volt a válasz.
- Sose hidd el fiatal barátom, hogy a bölcsesség olyan könnyen megszerezhető! – mondta Szókratész. – Akkor gyere el újra hozzám, ha majd olyan veszettül akarsz tanulni, ahogy az előbb levegőt akartál venni!
Jézus azt mondja: a Biblia nem csak egy „szent könyv”, hanem róla szól, rá mutat. Ha olvassuk, de nem találkozunk benne Jézussal, akkor „minek”? A Szentírást nem elég csak néha fellapozni: úgy kell vágyakoznunk rá, mint a levegőre, mert életet ad. Az Igéért való vágyakozás tesz bennünket igazi tanítvánnyá.
Beszélgetős kérdések:
- Van olyan dolog az életedben, amit birtokolsz, de valójában sosem használsz?
- Előfordult, hogy olvastál Igét, de nem élted meg, amit mondott? Miért nehéz ez?
- Hogyan tudnál jobban „szomjazni” Isten Igéjére?
Napi kihívás:
Írd le egy papírra vagy a telefonodba: „Minek olvasom a Bibliát?” – és válaszolj rá őszintén 2-3 mondatban!
„Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.” (Zsolt 119,105)
Egyszer Mátyás király vadászatról tartott hazafelé az urakkal. Egy nádas mellett haladtak el, s látta a király, hogy nagyon lankadtak a nádak, szomjazták az esőt. Meg is jegyezte:
- Hej, eső kellene már a nádra is, ahogy elnézem.
Megmosolyogták az urak Mátyást.
- Felséges királyunk, ugyan miért kellene eső a nádra, mikor mind vízben áll?
Mátyás csak hallgatott, de magában forralt valamit.
Estére meghívta az urakat vacsorára, de mindegyikük lábáról lehúzatta a sarut, s a lábukat vizes dézsába lógatta, úgy ültek az asztal mellé. Volt aztán minden az asztalon, ami szem-szájnak ingere, csak éppen ital nem volt egy csepp sem. Megszomjaztak erősen az urak, de nem mertek szólni. Egyikük aztán nagy sokára megjegyezte:
- Fenséges királyom, köszönettel vettük a vacsorát, a finom ennivalókat, de italról nem gondoskodtál, pedig majd kiszárad a torkunk.
Azt mondja Mátyás huncutul:
- Ejnye, ejnye, mindegyikőtök lába vízben áll, ti pedig szomjúságról beszéltek?
Értették az urak, és elszégyellték magukat. Többet nem mosolyogták meg a királyt, bármilyen furcsát mondott.
A 119. zsoltár írója nagyon benne él Isten Igéjében! Honnan látszik ez? Onnan, hogy ezt a zsoltárt olvasva, milyen hosszan tud írni ennek nagyságáról, áldásairól és életére gyakorolt hatásairól. Mindenki, aki olvassa és érti Isten szavát, a Bibliát, az ugyanígy van Istennel. Tele van a szíve hálával a kapott üzenetekért. Fontos feladatunk is ez: naponta, vagy amilyen gyakran csak tudjuk, olvassuk Isten szavát. A keresztyén embernek nem dísz a polcon, a keresztyén ember nem csak lógatja a lábát Isten Igéjébe, hanem ez a könyv elkíséri és vezeti őt a mindennapokban. Jézus Krisztus most nincs közöttünk, de Igéje és Szentlelke által vezet minket. Az Ő szava megelevenít, megújít és éltet. Ne csak lógasd a lábad Isten Igéjébe, hanem kortyolj bele! Éld meg! Járj az Ő útján és ott igazi élményekre és áldásokra találsz!
Beszélgetős kérdések:
- Volt már olyan, hogy csak megszokásból olvastál Igét? Mi lett belőle?
- Miért fontos, hogy ne csak hallgassuk vagy olvassuk, hanem meg is éljük Isten szavát?
- Mit jelenthet a „mécses” hasonlat a mai életünkben?
Napi kihívás: Olvasd el a mai napon a 119. zsoltárból legalább 8 verset, és írd le, melyik mondat érintett meg a legjobban!
