„Aki arra felel, amit még meg sem hallgatott, az bolond, és szégyen éri” (Példabeszédek 18,13)
Nézzük ma meg, hogyan is hallgatunk általában! Mert hallgatás és hallgatás között, bizony nagyon nagy különbségek vannak!
Helytelen hallgatási stílus:
- Bambulás. Beszélnek ugyan hozzánk, de agyunk valahol egy másik galaxisban kalandozik.
- Álhallgatás. Megjátsszuk a figyelmet. Ám hiába szúrjuk be a főbb fordulatoknál a tartalmas „aha”, „ja-ja”, „igen”, „jól hangzik” visszajelzéseinket, a beszélő előbb-utóbb veszi a lapot.
- Szelektív hallgatás. Ekkor csak arra figyelünk, ami minket érdekel
- A szavak meghallása. Ilyenkor csupán a szavakat halljuk meg, a testbeszédet, az érzéseket nem vesszük észre.
- Az énközpontú hallgatás. Amikor mindent saját tapasztalatunk szerint értelmezünk. Ehhez gyakran társul hencegés, megpróbálunk a másik felé kerekedni, mintha versenyeznénk… „Az semmi!”
Mi a valódi meghallgatás?
Emlékeztek, hogy már beszéltünk arról, hogy a kommunikációnak csupán 7%-át alkotják a szavak. A maradék a testbeszédből származik (53%), és abból, ahogyan a szavakat mondjuk, vagyis a hangsúlyból és a hanglejtésből, azokból az érzésekből, amelyek a hangunkban tükröződnek.
- Hallgass a szemeddel, a szíveddel és a füleddel.
- Vedd fel a másik szemüvegét! Meg kell próbálnunk úgy látni a világot, ahogyan mások látják. Az indián közmondás szerint le kell vennünk a saját cipőnket és belelépnünk a másikéba. (Tegyük fel, mindenkin színes szemüveg van – rajtad piros, a másikon zöld J)
- Légy olyan, mint egy tükör! Mit csinál egy tükör? Nem ítélkezik, nem pletykál, nem ad tanácsot. Visszatükrözi a képet. Elismétled (nem szó szerint), újrafogalmazod a saját szavaiddal, amit a másik mond vagy érez.
- Ha jól értem…
- Úgy érzed, hogy…
- Úgy tűnik…
- Tehát azt mondod, hogy…
Szeretnél javítani a szüleiddel való kapcsolatodon? Azt mondod: nem értenek meg – de mi van akkor, ha te nem érted meg őket? Rajtuk is rengeteg nyomás van! Nekik is lehet rossz napjuk! Van, hogy megbántják őket munkahelyükön, és kimennek sírni a mosdóba. Van, hogy nem zidják, miből fogják kifizetni a számlákat. Lehet, hogy vannak álmaik, amik nem teljesülhetnek. Nevetnek, sírnak, megbántódnak, és nem mindig tudják összeszedni magukat – akár csak te vagy én! Ha veszed a fáradtságot, hogy megértsd a szüleidet, átrendeződhet a kapcsolatotok!
Hogyan kezdd el? Kérdezz tőlük! Mikor kérdeztél utoljára?
- Milyen napod volt ma?
- Mondd, mit szeretsz vagy mit nem a munkádban?
- Van valami házimunka, amiben segíthetek?
PRÓBÁLD KI! Vegyél észre magadon kívül mást is! Gyakorold az odafigyelést, hidd el, nem marad áldás nélkül! Ez a bölcsesség útja!
Sean Covey

„Aki arra felel, amit még meg sem hallgatott, az bolond, és szégyen éri” (Példabeszédek 18,13)
Tegyük fel, hogy új mobiltelefont veszel. Az eladó megkérdezi:
- Milyen okostelefont keresel?
- Igazából olyasmit, ami nem kerül többe, mint…
- Tudom, mire gondolsz – szakít félbe. – Most mindenki ilyet akar!
Elrohan és a legvékonyabb, legokosabb telóval tér vissza, amelyet valaha is láttál.
- Nézd csak meg a kicsikét! – mondja.
- Ez tényleg nagyon jó. De nem engedhetem meg magamnak…
- Máshol sorban állnak érte! Alig kapható még az országban!
- Köszönöm, de nincs rá pénzem.
- Nekem elhiheted, megéri a pénzt! Odaleszel érte!
- De…
- Ide figyelj! 10 éve foglalkozom telefonokkal, és azt mondom, ha valamelyik, ez megéri az árát.
Visszamennél ebbe a boltba egy ilyen élmény után? Nyilván nem! Nem bízhatsz olyan emberekben, aki azelőtt kínál neked megoldást, hogy tisztában lenne a lehetőségeiddel, igényeiddel, szükségeiddel. De belegondoltál már abba, milyen gyakran beszélgetünk mi is így?
(A következő történet példa - biztos tudnak a gyerekek is olyan történetet mondani, amikor nem hallgatták meg őket!)
- Szia Melissa, mi a pálya? Elég levertnek tűnsz. Valami baj van?
- Úgyse értenéd, Colleen! Azt hinnéd bekattantam.
- Dehogy hinném. Mondd csak el, mi a helyzet! Csupa fül vagyok!
- Hát, nem is tudom.
- Ugyan már. Nekem elmondhatod.
- Hát, jól van… Hmmm… Már nem ugyanolyan a kapcsolatom Tyrone-nal, mint régen.
- Mondtam, hogy ne zúgjál bele! Előre tudtam, hogy ez fog történni.
- Nem Tyrone-nal van a baj.
- Ide figyelj, Melissa, és a te helyedben szépen elfelejteném és továbblépnék.
- De Colleen, én nem így érzek!
- Hidd el, tudom mit érzel. Én ugyanezt éltem át tavaly. Nem emlékszel? Gyakorlatilag ez egész évemet tönkretette.
- Felejtsd el az egészet, Colleeen!
- Melissa, én segíteni akarok. Tényleg szeretném megérteni, mi folyik itt. Na gyerünk. Mondd csak el, mit érzel!
Hallottátok már az indián közmondást? „Hallgass, vagy a nyelved süketté tesz téged!” Fontos, hogy először meghallgass, és csak utána beszélj! Ha megtanulsz belehelyezkedni a másik nézőpontjába, egy egészen új világ tárul eléd!
Sean Covey

„Élet és halál van a nyelv hatalmában…” (Példabeszédek 18,21)
Diákjai jutalmazására egy tanárnő azt találta ki, hogy mindegyikőjüknek adott egy kis szalagot, amire ez volt írva: „Ez az ember sokat számít”, és megkérte őket, hogy adják tovább valakinek, aki valami olyat tett, ami sokat jelentett az életükben. Az egyik diák egy fiatal ügyintézőnek adta, aki segített neki a pályaválasztásban. Az ügyintéző továbbadta a szalagot a főnökének, akivel nehezen tudott kijönni. Azt mondta, hogy nagy hatással volt rá főnöke kreativitása, és kérte, hogy ő is adja tovább a szalagot valakinek, akit csodál. Aznap este a főnök azt mondta tizennégy éves fiának: „Gondolkoztam azon, kit illethet ez a megtiszteltetés, és arra jutottam, hogy téged. Én állandóan elfoglalt vagyok, folyton rohanok, közben pedig kifogásolom a jegyeidet és a rendetlenséget a szobádban. Ma szeretném, ha tudnád, hogy milyen sokat számítasz nekem. Édesanyádon kívül te vagy a legfontosabb ember, akit ismerek, és szeretlek téged.” Könnyeivel küszködve a fiú így válaszolt: „Ma délután egy levelet írtam, amiben elmagyaráztam, hogy miért akarom elvenni az életemet, és azt kértem, hogy bocsáss meg. Akkor akartam megtenni, amikor mindenki alszik. Nem gondoltam, hogy érdekelne. Azt hiszem, most már nincs szükség erre a levélre.” Fent a fiú szobájában az apa megtalálta a fájdalommal teli levelet egy töltött fegyver mellett.
Isten segíthet abban, hogy a megfelelő időben tudjuk „…szólni igéjét az elfáradtaknak…” (Ézsaiás 50,4). A szavak megváltoztathatnak egy életet: „Élet és halál van a nyelv hatalmában.” Igyekezz ma te is biztató szavakat mondani valakinek, valaki olyannak, akire általában nem is gondolsz. „…milyen jó az idején mondott szó!” (Példabeszédek 15,23).
maiige

„Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi”
(Példabeszédek 18,21)
Nick Vujcic, a karok és lábak nélkül született férfi írja gyermekkoráról:
Azok, akik szerettek engem, állandóan bátorítottak. Magvakat vetettek a szívembe. Biztosítottak róla, hogy olyan tehetségem van, ami mások hasznára válik. Néhanap hittem nekik. Máskor nem. Mégsem mondtak le rólam. Tisztában voltak vele, hogy néha az útburkolatra szórták a vetést, vagy a gyom közé. Mégis hittek benne, hogy a magjuk gyökeret ereszt,
Még mindig a fülembe cseng, ahogy a családom minden reggel elveti a magokat, amikor elindulok az iskolába.
- Legyen szép napod, Nicholas! Tedd meg, ami tőled telik, és Isten megteszi a többit!
Voltak olyan napok, amikor azt gondoltam: Persze! Persze! Istennek elég rossz a humora, mert biztos vagyok benne, hogy ma is engem fognak gyötörni a játszótéren.
Naná, hogy amint begurultam az iskolaudvarra a kerekesszékemben, akadt egy suttyó, aki rögtön megjegyezte, hogy lapos a gumim – vagy kellenék a könyvtárban ajtótámasztéknak. Marhára vicces.
Azokon a napokon, amikor elvették a bátorságomat, a szüleim támogató szavai kemény talajra hullottak. Esély sem volt, hogy vigaszt leljek bennük, mert annyira nekikeseredtem a helyzetem miatt.
Élet és halál! Mire használod a szavaidat? Sokszor bármennyire pozitív szavakat hozunk otthonról, a társaink szavai, gúnyos megjegyzései, „viccei” romba döntik a képet, amit felépítettünk, amit mások építgetnek bennünk!
- Milyen szavakkal indítanak el otthon téged?
„A vidám szív a legjobb orvosság.” (Példabeszédek 17,22)
Akár kuncogsz, akár vihogsz vagy hahotázol, a nevetés egy olyan nyelv, amelyet mindenki ért. Még csak meg sem kell tanulnod. Ez a képesség veled születik. A kisbabák körülbelül 3 hónapos korukban kezdenek el nevetni, sokkal korábban, mint hogy ki tudnák mondani hogy: mama vagy papa.
Az igazi nevetés egy olyan dolog, amely csak úgy megtörténik. Ha valami viccesnek tűnik, időd sincs arra gondolni: „Ez aztán vicces!” A nevetés emellett még ragályos is. Ha hallod, hogy valaki nevet, jó eséllyel hamarosan te is elkezded. Egyesek szerint a nevetés gyógyít, mint egy orvosság. Tanuljunk meg nevetni a körülményeinken! Valahogy fedezzük fel a bosszantó dolgok mulatságos oldalát.
Példabeszédek 14,30 „A nyugodt hozzáállás meghosszabbítja az ember életét!
Tudományos kutatások támasztják alá, hogy aki sokat nevet, tovább él. A humor jó feszültségoldó. Jó ellenszere a szorongásnak. Olyan nyugtató, aminek nincsenek mellékhatásai. Sok híres komikus szegény környéken nőtt fel, rengeteg problémával. Úgy boldogultak a bajaikkal, hogy megtanultak nevetni és másokat megnevettetni.
Tanulj meg hát nevetni! Ha tudsz nevetni dollgokon, kibírod!
Istennek is van humorérzéke. Láttad már az orángután arcát? Isten találta ki! Szeretnél jobban hasonlítani Istenre? Tanulj meg nevetni! A humorérzék megóvhat attól, hogy becsavarodj! Az élet tele van humoros helyzetekkel!
A nevetés Isten ajándéka! Gyógyítja a szívünket, és boldogsággal tölt el. Hatalmas azonban a különbség aközött, hogy valakivel együtt nevetünk, vagy rajta nevetünk. ne használd a nevetést fegyverként, hogy megbánts esetleg megalázz vele másokat! Mindig bánj úgy a többiekkel, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak! (Lk 6,31) – azt pedig senki nem szereti, ha kinevetik. A nevetés ajándék, úgy jó, ha megosztod másokkal. „A vidám szív a legjobb orvosság” (Példabeszédek 17,22)

„Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik.” (Példabeszédek 17,17)
A barátság majdnem olyan nehéz téma, mint a szerelem - ha nem nehezebb. Mert a szerelem jobban definiálható: vagy van, vagy nincs. A barátság azonban megfoghatatlanabb. Ki a barátod? Mi a barátság? Honnan nevezhető egy kapcsolat barátságnak? Meghúzható-e a különbség a "haverok" és a barátok között? Mi van, ha úgy érzed nincs barátod, és minden vágyad, hogy barátot szerezz?
Ki a barát? Aki a fészen ismerősnek jelöl? Lájkol? Akivel együtt sportolsz? Akivel jókat dumálsz a szünetben? Akivel jól tudsz együtt szórakozni, és felfrissülsz általa? Annak jó, aki népszerű - sokan veszik körül, annak sok barátja van?
Wisconsin államban, Milwaukee-ben egy tizenéves fiú rákos volt, és több hetet töltött a kórházban, ahol sugárkezelésnek és kemoterápiának vetették alá. Közben kihullott a haja. Amikor hazafelé tartott a kórházból, aggódott - nem a rák miatt, hanem a szégyenérzet miatt, hogy kopaszon kell visszamennie az iskolába. Azt már korábban elhatározta, hogy nem fog parókát viselni vagy sapkát hordani.
Amikor hazaért, bement az ajtón, és felkapcsolta a villanyt. Legnagyobb meglepetésére mintegy ötven barátja ugrott fel, és üdvözölte:
- Isten hozott itthon! - kiáltották.
A fiú körülnézett, és alig akart hinni a szemének, barátai mindnyájan kopaszra nyiratkoztak!
Nem szeretnénk-e mindannyian azt, hogy olyan barátaink legyenek, akik törődnek velünk, és olyan érző szívűek és elkötelezettek irántunk, hogy a hajukat is feláldoznák értünk, ha ezáltal érzékeltethetik, hogy szeretnek és elfogadnak minket? A mai világban nagyon nehéz ilyen barátokra lelni.

„Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik.” (Példabeszédek 17,17)
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, s annak három lánya. A király azon törte a fejét, hogy vajon a lányai mennyire szeretik őt. Maga elé hívatta őket.
Megkérdezte a legidősebb lányát:
- Mondd meg nekem, leányom, mennyire szeretsz engem?
A legidősebb jól ismerte az apját, és tudta, mit szeretne hallani.
- Jobban szeretlek az aranynál, apám – válaszolta a legidősebb leány.
Ezután a második leányát is megkérdezte:
- Úgy szeretlek, apám, ahogy az ezüstöt – felelte a második.
Végül a legfiatalabb leányát kérdezte:
- Gyermekem, mondd meg nekem, mennyire szeretsz engem?
- Jobban szeretlek a sónál is, apám.
- A só semmit sem ér! – üvöltötte a király. – Akkor te nem is szeretsz engem!
A legkisebb leány sírva szaladt ki a trónteremből. Lefutott a lépcsőn a palota konyhájába. Megparancsolta a szakácsoknak, hogy a király ételébe egyáltalán ne tegyenek sót.
- Miért nem volt őszinte a nagyobb lány?
- Szerinted miért fontos az őszinteség, ha valóban szeretünk valakit?
- Mi történhetett, miután felszolgálták az ételeket a királynak?
- Miből érezzük, hogy mások szeretnek minket?
- Mikor segítünk önzetlenül a társunknak?
- Mit jelent: Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik?

„Drágakőnek véli ajándékát… amellyel célt ér, bárhova forduljon is vele.” (Példabeszédek 17,8)
Pál beszél Isten bennünk lévő ajándékáról (ld. 2Timóteus 1:6-7). Ez nem olyan dolog, amit meg lehet tanulni, ez valami, amit Isten ad neked, és senki más nem tudja működésbe hozni számodra. Úgy lehet „felgerjeszteni”, ha használod és fejleszted. Salamon azt mondta: „Drágakőnek véli ajándékát, aki adja, amellyel célt ér, bárhova forduljon is vele” (Példabeszédek 17:8) Az Istentől kapott ajándék sok különböző területen gazdagítja életedet, nem csupán anyagiakban. Míg a pénz nem megfelelő indok arra, hogy bármire is rááldozd életedet, az Istentől kapott ajándék fejlesztése több szinten is „kifizetődő”. Sajnos sok ember irigy mások ajándékaira. Te ne pazarold az idődet féltékenységre! Ez ellopja az ajándékodat és leszívja az energiádat. Azzal kellene foglalkoznod, hogy felgerjeszd ajándékodat, így nem is maradna időd másokéra irigykedni.
Amikor Louis Armstrong zeneiskolába felvételizett, megkérték, hogy skálázzon. Ő azonban csak két hangot tudott tisztán kiénekelni, ezért nem vették fel. Armstrong sírt, amikor elutasították, de később ezt mondta barátainak: „A zene ott van bennem, ezt nem tudják kizárni belőlem.” Így aztán folytatta az éneklést, és a világ egyik legsikeresebb, legszeretettebb énekese és zenésze lett, aki több lemezt adott el, mint mások, aki tehetségesebbek voltak. Mind eredeti példányoknak születünk, de sokan megelégszenek azzal, hogy fénymásolatok legyenek. Gondold végig: ha olyan leszel, mint mindenki más, és beszállsz a patkányok versenyfutásába, akkor, még ha nyersz is, csupán nagy patkány leszel! Az ajándékod teret nyit számodra (ld. Példabeszédek 18:16), rajta hát, töltsd be azt a helyet, amire Isten tervezett!

„Drágakőnek véli ajándékát… amellyel célt ér, bárhova forduljon is vele.” (Példabeszédek 17,8)
Isten adott nekünk tehetséget, de a mi dolgunk azt fejleszteni. Ez nem is olyan nehéz, hiszen a tehetségünk rendszerint olyan dologhoz kapcsolódik, amiért lelkesedni tudunk. Gondold csak végig: Isten teremtett, ő programozta be szíved vágyait. Ha ezt tudod, könnyebben megérted, hogyan kapcsolódnak össze veled született adottságaid és képességeid azokkal a dolgokkal, amiket szívesen teszel. Valaki így fogalmazta meg: „A vadászkutyának természetes ösztöne a vadászat. Házőrzőként azonban csak fekszik egész nap minden lelkesedés nélkül. Ám amikor vadászni viszik, rögtön feléled. Azért van ez így, mert Isten így tervezte a vadászkutyákat. Bennük van a szenvedély. Nem kell külön feltüzelni magukat, vagy azt mondani: »Hallgassunk meg egy prédikációt vagy motivációs üzenetet, ami segít felizzítani életkedvünket és lelkesedésünket.« Nem, amikor ezek a kutyák tudják, hogy vadászni indulnak, magától értetődően fellelkesednek… Mi is, ha azt tesszük, amiről tudjuk, hogy erre kaptunk elhívást, akkor magától feltámad bennünk a lelkesedés és izgalom. Lehet, hogy éppen nem ugrabugrálunk… de mélyen belül tudjuk: »Erre kaptam elhívást. Erre születtem.« Másrészt viszont, ha olyasmit csinálunk, ami nem jön természetesen, akkor csak küszködünk. Ha próbálkozol, gyakorolsz, edzel, erőlteted magad, és mégsem tudod elsajátítani azt a képességet, akkor ismerd el, hogy ez talán nem része a természetednek. Persze igaz, hogy kitartónak kell lennünk… igyekeznünk kell megtanulni nehéz dolgokat is… de általánosságban az élet nem lehet folyamatos küszködés.” Amikor sikerül elérni célodat, az egyik legfeltűnőbb eredmény az a jutalmazó érzés, hogy természetes adottságainkat kiaknázva fel tudjuk gerjeszteni Isten bennünk lévő ajándékát.

„Többet ér a türelmes ember a hősnél, és az indulatán uralkodó annál, aki várost hódít” (Példabeszédek 16,32)
John Dewey, híres pszichológus-pedagógus azt mondta, hogy a világon a leghasznosabb erény a türelem. Tény, hogy állandóan és mindenütt szükségünk van rá. A Biblia azt mondja a Példabeszédek 16,32-ben, hogy „Többet ér a türelmes ember a hősnél, és az indulatán uralkodó annál, aki várost hódít”.
Könnyű türelmesnek tűnni, amikor minden úgy megy, ahogy szeretnénk. De mi történik, ha nem valósul meg, amit akarunk. Téged mi hoz ki a türelmedből?
- ha félbeszakítanak…te hogy kezeled?
- ha kellemetlen dolgok érnek… hogy reagálsz?
- bosszantó körülmények – azok az apróságok, amik dühítenek…
- amikor várni kell valamire…
Amikor a türelmet választod, akkor egy negatív körülményre pozitív módon reagálsz. A türelmetlenségére haragos leszel, túlreagálod a dolgokat, olyanokat gondolsz és teszel, amiket később megbánsz. A harag soha nem fordítja jóra a dolgokat, sőt csak további problémákat okoz. A türelem, sokkal több annál, hogy az ajkadat harapdálod, vagy a szádra csapsz… a türelem egy nagy levegővétel. Azt jelenti, hogy eldöntötted, hogy uralkodsz az érzelmeiden, és nem engeded, hogy az érzelmeid uralkodjanak rajtad. (Rick Warren)

„Többet ér a türelmes ember a hősnél, és az indulatán uralkodó annál, aki várost hódít” (Példabeszédek 16,32)
Egy hírügynökség rovatvezetője, Sydney Harris mesélte egyszer, hogy elkísérte a barátját az újságoshoz, és látta, milyen udvariasan köszön a férfi az újságosnak. Az azonban mogorván, udvariatlanul viselkedett vele, és durván odalökte elé az újságot. Harris barátja udvariasan mosolygott, és kellemes hétvégét kívánt az újságosnak. Ahogy továbbmentek, Harris megkérdezte a barátját: ‘Mindig ilyen durván bánik veled?’
‘Igen, sajnos így van.’
‘Te mindig ilyen barátságos és udvarias vagy vele?’
‘Igen, az vagyok.’
‘Miért vagy ilyen rendes vele, amikor ő olyan barátságtalan hozzád?’
‘Mert nem akarom, hogy ő döntse el, én hogyan reagálok.’
Ez a szelídség. Ez a megzabolázott erő — amikor eldöntjük, hogyan válaszolunk az embereknek. Amikor eldöntjük, hogy reakció helyett hatást gyakorlunk.
Te hagyod, hogy más emberek szabják meg az érzelmi állapotodat? Hagyod, hogy az emberek miatt emelkedjen a boldogság-érzeted szintje, vagy éppen az emberek taszítsanak aggódásba, félelembe vagy haragba? A Példabeszédek 16,32 azt mondja: ‘Többet ér a türelmes ember a hősnél, és az indulatán uralkodó annál, aki várost hódít.’ Az az ember, aki képes uralkodni a hangulatán, erősebb, mint a fallal körülvett városban állomásozó hadsereg. Az viszont, aki nem képes a saját lelkén uralkodni, védtelen, mint a falak nélküli város. Kiszolgáltatott; bárki kénye-kedve szerint bánhat vele.”
(Rick Warren: Isten életet átformáló ereje, Új Remény Alapítvány, Debrecen, 2008. pp. 211-212.)

„Akinek útjaira jóindulattal tekint az Úr, annak még ellenségeit is a jóakaróivá teszi”
(Példabeszédek 16,7)
Egy Mary Bartels nevű asszony háza közvetlenül egy kórház bejáratával szemben volt. Az asszony családja a földszinten lakott, az emeleti szobákat pedig kiadták a kórház járóbetegeinek.
Egyik este egy kimondottan rossz kinézetű idős férfi kopogott be az ajtaján, és megkérdezte tőle, hogy megszállhatna-e nála egy éjszakára. Görnyedt és ráncos volt, feldagadt arca pedig torz, vörös és heges. Elmondta, hogy már aznap dél óta keres kiadó szobát, de eddig nem járt szerencsével. „Talán az arcom miatt – mondta. Tudom, hogy szörnyen néz ki, de az orvosom azt mondta, hogy néhány kezelés múlva már jobb lesz.” Azt is mondta, hogy boldogan elalszik a verandán lévő hintaszékben is. A beszélgetés közben Mary rájött, hogy ennek az apró öreg-embernek amúgy hatalmas szíve van. Bár akkor épp minden szobája foglalt volt, azt mondta neki, üljön le a székre, amíg keres neki egy helyet, ahol majd elaludhat.
Amikor eljött a lefekvés ideje, Mary férje felállított egy kis összecsukható vendégágyat a férfi számára. Amikor az asszony reggel benézett, látta, hogy az ágynemű szépen össze volt hajtogatva, a férfi pedig már kint volt a verandán. Nem kért reggelit sem. Mielőtt még elindult volna a buszhoz, megkérdezte, hogy visszatérhet-e a következő alkalommal is, amikor kezelésre jön. „Nem fogok zavarni – ígérte. Elalszom egy székben is.” Mary biztosította, hogy legközelebb is szívesen látják.
A férfi több évig járt kezelésre, és mindig Maryéknél szállt meg. Közben kiderült, hogy halász, és így mindig vitt nekik ajándékba valamilyen halfélét vagy zöldséget a kertjéből. Máskor pedig postán küldött nekik csomagokat.
Amikor Mary megkapta ezeket a kedves ajándékokat, gyakran gondolt azokra a megjegyzésekre, melyeket a szomszédja tett neki, miután először meglátta a torz, görnyedt öregembert távozni Mary otthonából. „Csak nem fogadtátok be tegnap este azt a borzasztó kinézetű embert? Én bizony elküldtem. Elveszítheted a többi vendéget, ha ilyen embereknek adsz szállást.”
Mary tudta, hogy egy-két vendéget talán elvesztettek, de ezt gondolta magában: „Bárcsak megismerhették volna. Akkor a saját betegségeiket is könnyebben viselték volna.”
A férfi halála után Mary elment az egyik barátjához látogatóba, akinek volt egy melegháza. Amikor végignézett barátja virágjain, észrevett egy gyönyörű, aranyszínű krizantémbokrot, mely meglepő módon egy öreg, rozsdás vödörben növekedett. Barátja elmagyarázta a dolgot: „Kifogytam a cserepekből, és mivel tudtam, hogy ez a virág majd milyen szép lesz, gondoltam nem bánja, ha ebben az öreg vödörben kezd el növekedni. Csak kis ideig kell kibírnia, amíg kiültethetem a kertbe.”
Mary mosolygott, amikor elképzelt egy ehhez hasonló jelenetet a mennyben. Isten e kicsi öregember lelkéhez érve talán ezt mondta: „Itt van egy különösen szép lélek. Talán nem bánja, hogy ebben az apró, torz testben kell növekednie.” De ez már régen volt, és azóta mily magasan állhat ez a kedves lélek Isten kertjében.
Ha nem is ellenségről van ebben a történetben szó, mégis kifejezi azt, amire az Ige gondol! Aki hűséges Istenhez, annak Isten a furcsa helyzetekből is áldást tartogat! A furcsa helyzeteket is a javára fordítja. Miért nem tenne ellenséget jóakaróvá? Ha Jákóbbal és Józseffel is megtette, ma miért ne tenné?

„Aki behunyja szemét, azért teszi, hogy álnokságot tervezzen, aki összeszorítja ajkát, véghez is viszi a gonoszságot.” (Példabeszédek 16,30)
(A mai reggelen beszélgetést terveztem a diákokkal. Az itt leírtak csupán mankó a pedagógusnak, nem kell felolvasni!)
- Mi az a testbeszéd? Miket szoktatok használni?
- Voltál-e már olyan helyzetben, hogy a barátod mondott valamit, de érezted, hogy az ellenkezőjét gondolja?
- Tudsz-e történetet a testbeszédre a Bibliából? (Kain és Ábel – fej: lehorgasztott – emelt fő)
Tudtátok-e, hogy amikor beszélünk, beszélgetünk egymással,
7%-a a szó, amit mondunk
38% a hangszín, hangmagasság, a beszéd gyorsasága
55% a testbeszéd (nonverbális kommunikáció).
Anélkül, hogy eljutna a tudatunkig, megfigyeljük a másik ember testtartását, arcmimikáját, szemmozgását, fejtartását, sőt, még azt is, izzad-e vagy változott-e az arcbőre színe.
Hihetetlennek tűnik, de még a pupilla tágulása és szűkülése is információt hordoz. Ugyanazon fényviszonyok között a pupilla szűkülése ellenszenvet, érzelmi elhatárolódást jelent, míg a tágulása érzelmi összhangot. Egy Hess nevű amerikai pszichiáter pupillometriának nevezte el azokat a kísérleti kutatásokat, melyek a pupillaméret változásait vizsgálták. Egy kísérleti csoportnak például két fényképet mutatott. Mindkettőn ugyanaz a női arc volt látható. A különbség csak az volt, hogy a fotón szereplő kékszemű hölgy pupilláját az egyik képen egészen szűkre, a másikon pedig nagyra retusálták. Ezután megkérték a kísérletben résztvevőket, válasszák ki, melyik arc szimpatikusabb nekik. Szinte egybehangzóan azt a képet választották ki, ahol a nőnek nagyobb volt a pupillája, mert azt az arcot sokkal szeretetreméltóbbnak ítélték.
A Biblia is felhívja a figyelmünket arra, amit a pszichológusok kutatnak: nemcsak a szavaink, hanem a testünk is beszél! Ha figyeled társad „leadott jeleit” – hamarabb tudsz neki segíteni. Ha figyeled barátod testbeszédét, tisztábban látod őt magát!
- aki ideges, az tördeli az ujjait, dobol az asztalon.
- Ha valaki összezárt karral és egymásba kulcsolt lábbal ül veled szemben, akkor biztosra veheted, hogy jobban szeretne valahol máshol lenni, és esze ágában sincs bizalommal, nyíltsággal lenni feléd
- Ha beszélgetés közben a barátod egyszer csak elfordítja tőled a teste síkját, vagy hátrál egy lépést, akkor azt jelzi, most már nagyon szeretné befejezni a beszélgetést.
- A hazugságnak sokféle jele lehet, ilyen például a szájeltakarás, bár ez leginkább az ovisokra jellemző. A felnőtt már megpróbálja elfojtani ezt a gesztust: a kéz elindul a száj felé, de megtorpan és elterelődik, mintha csak a haját, vagy ruháját akarná megigazítani. Ha valaki hazudik, igyekszik eltakarni a kezét, a tenyere egészen ritkán látható.
- Aki lódít, kerüli a szemkontaktust. Ezért is szokta azt kiabálni a szülő a sundám-bundám gyereknek, hogy nézz a szemembe, fiam, ha hozzám beszélsz.

„Minden útját helyesnek tartja az ember, de az Úr megvizsgálja a lelkeket.” (Példabeszédek 16,2)
Egy fiatal házaspár, Lisa és John új környékre költöztek. Egy nap, reggelizés közben Lisa kinézett az ablakon, és látta, ahogy a szomszéd éppen a frissen mosott ruhát teregette.
„Nem is lettek tiszták a ruhák! – kiáltott fel. A szomszéd még azt sem tudja, hogyan kell tisztára mosni a ruhákat.”
John is kinézett, de csendben maradt.
Ezután minden egyes alkalommal, amikor a szomszéd teregetett, Lisa kinézett az ablakon, és ugyanezt a megjegyzést tette.
Néhány héttel később, amikor újra kipillantott az ablakon, meglepődve látta, hogy a szomszéd kertjében, szép, tiszta ruhák száradnak. Ezt mondta férjének: „Nézd csak John! Végre megtanult rendesen mosni. Kíváncsi vagyok, hogyan sikerült neki.”
John csak ennyit válaszolt: „Nos, drágám, én tudom a választ. Talán érdekesnek fogod találni, de én ma reggel korán felkeltem, és megpucoltam az ablakainkat.”
Miként tekintünk egymásra? Vajon olyan ablakon keresztül szemléljük-e egymást, mely tisztításra szorul? Esetleg úgy ítélkezünk, hogy nincs minden tény a birtokunkban? Mit látunk, amikor másokra tekintünk? Hogyan ítéljük meg őket?
A Szabadító azt mondta: „Ne ítéljetek”. Majd így folytatta: „Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre?” Vagy más szavakkal: miért nézed pedig azt, amiről azt hiszed, hogy a szomszéd foltos teregetni valója, a saját házad piszkos ablakát pedig nem veszed észre?
Minden útját helyesnek tartja az ember – mert az az ablak, amin keresztül szemléli az életet, ezt mutatja. De egyikünk sem tökéletes. De az Úr vizsgálja a lelkeket! Ha valaki mond vagy tesz valamit, valójában nem ismerhetjük a szívét, szándékait vagy körülményeit, mégis megmagyarázzuk magunknak, hogy miért kritizálunk. Ezért adatott a parancsolat: „Ne ítéljetek.”

,,Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid." (Példabeszédek 16,3)
Egy kisfiú nagyon lelkes volt az Isten iránt – volt körülbelül nyolc-kilenc éves. És karácsonyhoz közeledett az idő, és elkezdett imádkozni azért, hogy egy távirányítós autót kaphasson a kis Jézustól. Az apukája pedig nem volt keresztény ember. És bosszantotta őt a fiának ez a hívővé váló magatartása. És hallotta, ahogyan a fia ezt imádkozza, és eldöntötte, hogy nem veszi meg az autót. Hogy a gyerek karácsonykor tanulja meg, hogy talán nincs is Isten, de legalábbis nem olyan jó, ahogyan az a gyerek világában most él. És eljött a Szenteste napja, és tényleg nem volt ott a fa alatt az az autó, amiért a gyerek imádkozott. És az apa Szenteste odament a fiához, és azt mondja: „Na, fiam, nem kaptál autót, amiért annyira imádkoztál? Nem hallgatott meg Isten?” És erre ez a fiú – nyolc-kilenc éves -, az apukájára nézett, és azt mondja: „Dehogynem, apa! Hát persze hogy meghallgatott Isten! De azt mondta, hogy nem.”
Milyen nagyszerű az az Isten-ember kapcsolat, ahol megvan az a bizalmi háló, ahol Isten azt mondhatja, „nem”. Ahol Istennek szabad nemet mondani.
Van az a történet, hogy megy a mester egy városban, és látja, hogy a fákon célkeresztek vannak, és mindegyiknek a közepében ott van egy telitalálat. S azt mondja, hogy ez hihetetlen. Hát, hogy én ilyet még életemben nem láttam, na ezzel az emberrel szeretnék találkozni, és akkor bemegy a kocsmába, és ott érdeklődik, hogy hát ki ez a mester. És akkor a kocsmában megtudja, hogy ott lakik a falu végén, és egy kisfiúról van szó. Ezt akkor mindenképpen meg kell néznem. S elmegy a kisfiúhoz, és megkérdezi, hát mondaná, hol tanult meg ilyen eszméletlen jól lőni. S a kisfiú azt mondja, hogy hohó, ez sokkal egyszerűbb, mint ahogyan te gondolod. Először lövök, és utána berajzolom a karikákat.
Mi is pont ugyanilyen módon működünk a magunk módján, a magunk árnyalataiban. Sokszor úgy közelítünk Jézushoz, Istenhez, hogy előregyártott gondolatokkal megyünk, és talán ezért van az, hogy nem tudunk mit kezdeni Vele! Előregyártott érzéseknek és érzelmeknek és tapasztalatoknak a kavalkádjával találkozunk. DE Ha igazán ismered Jézust, bizalommal fogod megközelíteni Őt és el tudod tőle fogadni a nemet is.

,,Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid." (Példabeszédek 16,3)
Éjszaka volt. Az ember a kunyhójában aludt, mikor hirtelen fény töltötte be a szobát és megjelent Isten. Az Úr azt mondta neki, hogy el kell végeznie egy feladatot, és odavezette egy hatalmas sziklához, ami a kunyhóval szemközt volt.
Az Úr elmagyarázta az embernek, hogy a hatalmas sziklát teljes erejéből kell tolnia. Így hát az ember ezt tette nap, mint nap. Több éven keresztül reggeltől estig küszködött a kővel, nekifeszült a hátával, a vállával a nagy szikla hideg felszínének, és teljes erejéből nyomta. Minden este kimerülve és fájó tagokkal tért vissza a kunyhójába. Úgy érezte, hogy az egész napja hiábavaló volt.
Ahogy az ember elbizonytalanodott, a Sátán elhatározta, hogy színre lép és gondolatot ültet el az ember agyában, hogy 'Hosszú ideje napról napra kínlódsz azzal a sziklával és az mégsem mozdult meg.' Sikerült azt a benyomást keltenie benne, hogy a feladat lehetetlen és felsült vele. Ez a gondolat teljesen elbizonytalanította és elcsüggesztette őt.
- Miért töröd magad ezért? - kérdezte a Sátán. - Felesleges annyi időt rászánnod. Csak éppen, hogy told egy kicsit, az is elég lesz.
Ez volt az, amit az elcsüggedt ember is tervezett, de elhatározta, hogy előtte imádságban az Úr elé viszi ezeket a zaklatott gondolatokat.
- Uram - mondta - hosszú ideje fáradozom, és keményen szolgállak téged, minden erőmet latba vetve, ahogyan kérted. De még mostanra sem sikerült elérnem, hogy a kő akárcsak egy fél millimétert is mozduljon. Mit csinálok rosszul? Miért nem tudom teljesíteni a feladatot?
Az Úr könyörületesen válaszolt:
- Barátom, én arra kértelek, hogy szolgálj engem, amit te elfogadtál. Azt mondtam, az a feladatod, hogy nyomd azt a követ teljes erődből, amit meg is cselekedtél. Én egyszer sem mondtam neked, hogy azt el kell tolnod. Neked csak annyi volt a dolgod, hogy nyomd a sziklát. Most pedig hozzám jössz, mert úgy gondolod, hogy feleslegesen vesztegetted az idődet és az erődet. De ez igazán így van? Nézz csak magadra! A karod erős és izmos, a hátad kigyúrt és barna, a kezeden bőrkeményedés van az állandó erőlködéstől, a lábad masszív és kemény lett. Az ellenállás megerősített és most sokkal többre vagy képes, mint eddig. Igaz, hogy nem mozdítottad meg a követ, de én csak azt kértem, hogy engedelmeskedj és nyomd azt teljes erődből, hogy gyakorold a hitedet és bízz az én bölcsességemben. Ezt te meg is tetted. Most akkor, barátom, elmozdítom a követ.
Sokszor, mikor Isten szavát halljuk, hajlamosak vagyunk arra, hogy a saját eszünkkel próbáljuk megfejteni, mit is szeretne tőlünk. Pedig ilyenkor Isten csak engedelmességet akar és azt, hogy higgyünk Benne. Vagyis gyakorold a hitet, amely hegyeket mozdít el, de ne felejtsd, hogy Isten az, aki a hegyet elmozdítja.

,,Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid." (Példabeszédek 16,3)
Ez a történet Charles Blondin nevű híres francia cirkuszi mutatványosról szól a 19-dik században, aki egy hosszú acélkábelt feszített ki a Niagara vízesés fölött. Erős szélben is biztonsági védőháló nélkül járkált, futott, sőt táncolt a kötélen az őt figyelő óriási tömeg ámulatára és gyönyörűségére.
Egyszer fogott egy téglával megrakott talicskát, és azzal ejtette ámulatba a tömeget, hogy könnyedén áttolta a kötélen a vízesés egyik szélétől a másikig. Ekkor Blondin odafordult a tömeghez, és azt kérdezte tőlük: - Hányan hiszik el, hogy ebben a talicskában egy embert is át tudok tolni a kötélen?
A vélemény egyöntetű volt. Mindenki éljenezett, és magasra emelte a kezét. Mindenki elhitte, hogy meg tudja tenni!
- Akkor - kérdezte Blondin, - egyikük vállalkozna rá, hogy ő legyen az az ember?
Amilyen gyorsan a magasba emelkedtek a kezek, ugyanolyan gyorsan ereszkedtek le. Egyetlen néző sem akadt, aki vállalkozott volna a hajmeresztő mutatványra, és az életét Blondinra bízta volna.
Sokan mondják Jézusnak: „Igen, hiszek." Ha te is azok közé tartozol, akik ezt mondják, kész vagy-e hited bizonyítékát adni azáltal, hogy teljesen őrá bízod az életed? Kész vagy-e „beülni a talicskába", és kockára tenni mindent a hitedért? Ezt jelenti hinni. A hit nem csupán értelmi tevékenység. Teljes elkötelezettséget kíván.
Bizalom! Te kire bíznád az életed?
„Bízzad az Úrra dolgaidat, és teljesülnek szándékaid!” (Példabeszédek 16,3)
Ez egy történet a hegymászóról, aki szeretett volna feljutni a legmagasabb hegycsúcsra. Erre a nagy útra sok évi felkészülés után indult el. De mivel a dicsőséget saját magának akarta, úgy döntött, hogy egyedül mászik fel a csúcsra. Elindult felfelé. Telt az idő és késő este lett. Ahelyett, hogy éjjeli sátrát elkészítette volna, folytatta a mászást mindaddig, hogy besötétedett.
Sűrű éjszaka terült a hegytetőre. Az ember körül minden fekete volt. A napot és a holdat nehéz felhők takarták be és semmi sem látszott. És ahogy így mászott felfelé, éppen egy pár lépésre a csúcstól megcsúszott és nagy gyorsasággal esni kezdett. Csak fekete pontokat látott és érezte a nagy erőt ami borzasztóan húzta lefelé. Ezekben a félelmetes percekben életének minden szép és csúnya pillanatai lejátszódtak a szeme előtt.
Elgondolkodva azon, hogy milyen közel van a halálhoz, hirtelen megérezte, hogy milyen erősen húzza az a kötél amivel meg volt kötve.
A teste a levegőben lógott ... csak a kötél tartotta. Abban a pillanatban csak azt tudta kiáltani:
- Istenem! Segíts!
Az égből váratlanul egy mély hang hallatszott:
- Mit akarsz, hogy tegyek?
- Ments meg, Istenem!
-Tényleg hiszed, hogy megmenthetlek?
- Persze, hogy hiszem!
- Akkor vágd el a kötelet, amivel meg vagy kötve!
Egy pillanatra csend lett. Az ember végül úgy dönt, hogy teljes erejével továbbra is kapaszkodik a kötelébe.
A mentőcsapat meséli, hogyan találták meg másnap az elhunyt és megfagyott hegymászót. A teste lógott a kötélen amihez oly görcsösen ragaszkodott.
Csak egy méterre a földtől...
És te? Mennyire ragaszkodsz a kötelékedhez? Elengednéd?
Soha ne kételkedj abban, ami Istentől jön!
Soha ne mondd, hogy elfelejtett vagy, elhagyott!
Soha ne gondold, hogy nem gondoskodik rólad!
Jegyezd meg, hogy mindig jobbján tart Téged!

„Bízzad az Úrra dolgaidat, és teljesülnek szándékaid!” (Példabeszédek 16,3)
Mindannyiunkat megtanítottak a szüleink arra, hogyan kell élni. De tanít az iskola, a kultúránk, a társadalom, amely körülvesz, az elvárások, az értékrendek, a megoldásaink. Már fiatalon is vannak megoldásaid az életre. Vannak módszereid, amik működnek, és ezek alapján hozol döntéseket és élsz tovább.
Az egyik alapvető dolog, amit megtanulunk az életben, az, hogy abban bízzunk, amit látunk, amit meg tudunk fogni, meg tudunk tapasztalni, ami kézzelfogható. Sokan ezért nem lesznek soha vállalkozók J. Mert egy vállalkozó olyasmibe tesz energiát most, ami még nincs. Ahhoz, hogy legyen, most befektet, hogy majd később arathasson.
- Mennyit keresel?
- Mi az, hogy mennyit keresek? Havonta milliót teszek be. Ennyi mínuszban vagyok havonta.
- Mibe teszel ennyit?
Kezdesz mesélni egy látásról, egy lehetőségről. Aztán megkérdezi:
- Hol van ez az üzlet, amiről beszélsz?
- Sehol. Még nem létezik.
- Te nem vagy normális!
- Nem, nem! Én hiszek.
Az a fajta hit, amiről beszélek, az nem ijesztő, nem rémisztő, nem vak hit, nem naiv hit. Nem arról szól, hogy valameddig látom, tudom a dolgokat, és onnantól nem is láthatom, nem is tudhatom azokat, úgyhogy hiszek. Mert ez a fajta hit rémisztő.
Hanem a vállalkozói hit olyasmi, mint egy mérnök munkája. Ismeri a fizikai törvényeit, tisztában van a statikai törvényekkel, tudja, hogy lehet kiszámolni a híd acélszükségletét, hogy átíveljen a szakadék felett. Ki tudja számolni, hány autó mehet át rajta egyszerre, és ha a szél bizonyos ritmusban fúj, annak hogyan fog ellene állni.
- És hol a híd?
- Még nincs sehol, de tudom, meg vagyok győződve, egészen bizonyos vagyok benne, hogy azt a hidat fel lehet, fel fogjuk építeni, és amikor állni fog, át lehet menni rajta.
A bibliai hit az meggyőződés a nem látható valóságról. Viszont nem látod, nem tudod megtapogatni, nem tudod megkóstolni, nem tudod zsebre tenni. Isten azt mondja neked: „Nem az a lényeg, hogy te ismerj mindent, nem az a lényeg, hogy te tudj mindent, nem az a cél, hogy te tudd élni az életedet az információval, amit Tőlem kaptál, hanem a lényeg, hogy megtanulj bízni Bennem.” Új módszert kell tanulnod az életre, s ez nem más, mint a hit, aminek forrása Isten személye, aki kijelentette Magát a Bibliában, Ő vezessen téged. Döntések, amiket meghozol, bibliai meggyőződésben teszed. Ezeknek a meggyőződéseknek legalább 80%-a személyes kapcsolatba visz. Nem mondja el, hogy hova megyünk, de elmondja, hogy kivel mész.
- Apival mész. Apival!
- De hova?
- Csitt! Apival megyünk. Api megy elöl.
„Bízzad az Úrra dolgaid, és teljesülnek szándékaid!” „Api megy elöl. Api megy elöl, jó? Te jössz Api után. És minden rendben lesz!” Új módszer az életre, hogy Api megy elöl, és mi megyünk Vele. A halk, szelíd hang hív: Gyere!; és neked meg kell előlegezned a bizalmat.

„Az igaz meggondolja szívében, mit szóljon, az istentelenek szája pedig ontja a gonoszt.” Példabeszédek 15,28
Manapság, egyre inkább kevésbé fontos a másik, csak az számít: ki vagyok én! S azáltal, hogy ezt megmutassuk, bebizonyítsuk MÁSOKNAK/MAGUNKNAK, olyan dolgokat mondunk, teszünk, amikkel mélyen megbántunk másokat. Az online világ, sokszor épp azért veszélyes, mert nem is kell a másik szemébe néznünk ahhoz, hogy megmondjuk a magunkét. Meggondolatlanul írunk sokszor sorokat, mert ez a divat!
Egy kísérlet videóját hoztam el ma nektek!
A kísérlet a következőképpen zajlott: Litvániában egy fekete férfi, aki csak angolul beszél, arra kéri meg a litvánul tudókat, hogy fordítsanak le egy neki szóló, litván nyelvű üzenetet angolra. A kommentet a Facebookon kapta, és nem ismeri a küldőt, de nagyon kíváncsi arra, hogy mit írt neki.
Ahogy egymás után kéri meg az embereket, szép fokozatosan kiderül, hogy az üzenet olyanfajta mocskolódást tartalmaz, amit az illetők először nem akarnak lefordítani, mert annyira felkavarja őket. Érdemes megfigyelni a reakcióikat, ahogyan egyre többet olvasnak el a gyűlölködő üzenetből.
A megkért fordítók rettenetesen kínosan érzik magukat; van, aki elnézést is kér az üzenet küldője nevében. Nagy nehezen végül lefordítják az üzenetet szóról szóra – van, aki közben a könnyeivel küzd. Érdemes végignézni a folyamatot az alábbi videóban:
A gyűlölködő, megalázó szavak fájdalmat okoznak. Az igaz meggondolja szívében, mit szóljon, az istentelenek szája pedig ontja a gonoszt. Te melyik csoporthoz tartozol?
www.nyest.hu



