Kiss Bálint Református Általános Iskola - Beiratkozás - előzetes igényfelmérő, 2026/2027. tanév
9Nóénak ez a története: Nóé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Nóé. 10Nóé három fiút nemzett: Sémet, Hámot és Jáfetet. 11A föld pedig egyre romlottabb lett az Isten színe előtt, és megtelt a föld erőszakossággal. 12És látta Isten, mennyire megromlott a föld, mert minden ember rossz útra tért a földön. 13Akkor ezt mondta Isten Nóénak: Elhatároztam, hogy véget vetek minden élőlénynek, mert megtelt erőszakossággal miattuk a föld. Elpusztítom hát őket a földdel együtt. 14Csinálj magadnak bárkát góferfából, készíts rekeszeket a bárkában, és vond be kívül-belül szurokkal! 15Így készítsd el: a bárka hossza háromszáz könyök legyen, szélessége ötven könyök, magassága pedig harminc könyök! 16Ablakot is csinálj a bárkára: egy könyökre hagyd azt felülről! A bárka ajtaját az oldalára helyezd! Készíts bele egy alsó, egy középső és egy felső emeletet! 17Mert én özönvizet fogok hozni a földre, hogy elpusztítsak minden élőlényt az ég alatt. Minden el fog pusztulni, ami a földön él. 18Veled azonban szövetségre lépek: menj be a bárkába fiaiddal, feleségeddel és fiaid feleségeivel együtt! (1 Móz 6,9-18)
Nóé és családja bárkát épít. Ez a történet egy nagyon szép példa arra, hogy Isten gyermekei dolgos életet élnek. Isten elhatározta, hogy megítéli a Földet amiatt, hogy a bűn elhatalmasodott rajta. Nóéra nem azt bízza, hogy akkor várjon vagy bújjon el, hanem dolgozzon! Építsen egy bárkát! Ez hatalmas nagy munka volt Nóénak és családjának, annak a 8 embernek! Ők azonban tették a dolgukat! A bárka 150 m hosszú volt, 22 m széles és 13 m magas! A legnagyobb tengerjáró hajó a világon! Olyan nagy, mint egy négyemeletes ház, amely 150 m hosszú! 170 tehervagon mérete! Mennyi erő kellett a felépítéséhez! Sokan meg is kérdőjelezik, hogy a modern technika nélkül hogyan tudta ezt 8 ember felépíteni… Ha azonban megnézzük, hogy az ókori birodalmakban emberi erővel milyen építményeket hoztak létre, akkor ez is lehetséges volt. Isten megadta a méreteket, és biztosan megadta az erőt és bölcsességet az építéshez! Nóéék akkor is dolgoztak, amikor sokan csúfolták őket, gúnyolódtak rajtuk. Ők azonban építettek szorgalmasan, és minden erejüket beleadva. Vannak olyan emberek, akik mindent elkövetnek, hogy kihúzhassák magukat a munka alól, míg mások egyszerre több munkahelyen is dolgoznak! Isten nem készen adta oda Noénak a bárkát, de kész volt mindenben segíteni, és az építés mellé állni! (Somogyiné Ficsor Krisztina: Jellem ABC a Biblia alapján)
Beszélgetős kérdések:
- Te hogyan reagálsz, ha mások kinevetnek vagy lenéznek azért, mert „teszed a dolgod”?
- Mit tanulsz Noé kitartásából?
Napi kihívás: Végezz el ma egy olyan feladatot, amit halogattál, és ajánld fel Istennek: „Ezt érted teszem, Uram!”
“Hajnaltájban, amikor még sötét volt, Jézus elindult, és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni.” (Márk 1:35)
A csend hihetetlenül fontos. Isten a csenden keresztül beszél hozzánk. A csend elemi része mindannyiunk lelki megújulásának. Isten úgy teremtette meg a szívünket, hogy az vágyjon a csendre. Teréz anya mondta: A csend gyümölcse az ima. Csend nélkül nem tudunk imádkozni. Csendben kell lennünk, és figyelnünk kell.
Vajon Isten nem tudna a zajban szólni hozzánk? Dehogynem! De nem így szól hozzánk, nem tör erőszakkal ránk. Tiszteletben tartja a szabad akaratot. Meghív minket. Hangja csendes, sokkal inkább egy érintés a szívünkben, ami arra hív minket, hogy szeressünk és azt tegyük, ami helyes. Békét ad nekünk, de hallgatnunk kell hangjára.
Amikor csendről és zajról beszélünk, nem egyszerűen hangokra gondolunk. A világ zaja egy állandó propaganda, ami hatással van ránk. Folyamatosan zúdul, ahogy a hullámok egymás után csapódnak a partra. Eltereli a figyelmünket az igazi jóról és a célunkról. Sokszor mondjuk, hogy nincs időnk, de ha ránéznénk a telefonunkra és ellenőriznénk a képernyőidőnket, akkor felismernénk, hogy igenis van időnk. Csak elpazaroljuk. Isten szava nem jut el hozzánk, ha pár percenként ellenőrizzük a közösségi médiát. Lehet, hogy egy percig még figyelünk, de aztán megint azon kapjuk magunkat, hogy a telefonunk rabjai vagyunk. Ez engem a Gyűrűk urára emlékeztet. Frodónak hordoznia kellett a gyűrűt, de ugyanakkor ezzel kockáztatta az emberségét is.
Néhányan úgy bánunk a telefonunkkal, mintha a szerelmünk lenne. Bámuljuk, simogatjuk, nem tudunk nélküle élni, és kockáztatjuk, hogy birtokba vesz minket. Minél tovább volt Gollamnál a gyűrű, annál kevésbé volt ember. A drágasága iránti megszállottsága miatt egy tüzes tengerben végezte. Tudom, hogy az analógia nem tökéletes, mert a probléma nem maga a telefon. A telefon semleges. Nem az internet, nem a rádió vagy a tévé a probléma. Ezek mind eszközök. A probléma mi vagyunk. Rossz hajlamaink vannak. De ha ezzel tisztában vagyunk, akkor határokat, szabályokat kell felállítanunk a saját érdekünkben. Lehet, hogy még egy Csavardi Samura is szükségünk van, hogy segítsen nekünk. Szükségünk lehet egy barátra, aki törődik velünk.
Napi kihívás: Határozzunk meg időpontokat, amikor megnézzük az üzeneteinket, amikor ránézünk a közösségi média profilunkra, de nagyon fontos, hogy határozzuk meg azt az időt is, amikor kikapcsoljuk a telefont, a You tube-ot, a Spotify-t, a tévét, az iPadet…
Az emberi lelket arra tervezték, hogy töltsön időt csendben. Csend nélkül nincs lelki béke. A csend belső dolog. A Szentírás azt mondja: Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! (Zsolt 46:11) Isten jelen van, különösen az imában. Legyetek fogékonyak a csendre, a hallgatásra. Legyetek nyitottak, ha valami megérinti a szíveteket. Isten meg akar újítani benneteket. Isten inspirálni akar titeket. Isten arra akar használni Titeket, hogy segítsen másokon. (https://777blog.hu/2023/11/14/a-csend-ereje-3/)
Az apostolok visszatértek Jézushoz, és elbeszélték neki mindazt, amit tettek és tanítottak.Ő pedig így szólt hozzájuk: Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé! Mert olyan sokan mentek hozzá, hogy még enni sem volt idejük. Elhajóztak tehát egy lakatlan helyre magukban. (Márk 6, 30-32)
“Ha én ördög lennék, és megbízást kapnék egy még nagyobb ördögtől, hogy tegyem tönkre az Isten által teremtett világot, pontosan azt csinálnám, amit most az ember: siettetnék. Gyorsítanám a fejlődést, az élményeket, az információkat, a történéseket, az érzelmi hatásokat, és mint tehetséges Sátán, pörgetni kezdeném a világot. És addig pörgetném, amíg ennek a pörgésnek a sebessége meghaladja az emberi agy élmény-feldolgozási képességét, az emocionális teherbírását. Amíg minden tönkre nem megy.” (Popper Péter)
Pihenjetek meg, csendesedjetek el kissé! Az eredeti szó ezt jelenti: tarts szünetet, pihenőt, nyugodj meg a folyamatosan lüktető hatásoktól. Isten, aki teremtett minket, tudja, hogy milyen nagy szükségünk van erre!
Isten, aki teremtett minket, tudja, hogy szükségünk van a csendre, a nyugalomra. A csend és a nyugalom feltölt minket. A Sátán pedig szüntelenül zajban, sietségben akar tartani, hiszen neki pont az a célja, hogy lemerítsen, ki merítsen, végül pedig tönkre tegyen. Nem enged pihenőt nekünk, egy kis időre sem. Nem hagyja, hogy csöndben legyünk, nehogy meghalljuk Jézus halk szavát, ahogy hozzánk szól, vagy a lelkiismeretünk üzeneteit.
Kire hallgatunk? Jézus nemcsak azt mondja, hogy a csendben megpihen a lelketek és a testetek, hanem azt is, hogy vele, a minket nagyon szerető urunkkal pihenjünk! Odamenjünk, ahol ő is ott van, ahol ő akar lecsendesíteni és megújítani! Milyen nagy szeretet, hogy azt mondja: gyertek velem! Ö mindenekelőtt velünk akar lenni, hogy elcsendesedésre megpihenjünk. Mi is örömmel válasszuk Jézus Krisztust! (Somogyiné Ficsor Krisztina: Jellem ABC a Biblia alapján) Mit tesz veled a csend? Hogy vagytok egymással?
Beszélgetős kérdések
- Szoktál időnként úgy érezni, hogy túl sok minden történik körülötted, és egyszerűen nem bírsz lépést tartani? Mihez hasonlítanád ezt az érzést?
- Neked mi segít legjobban kikapcsolni, megpihenni (pl. zene, séta, csend, sport)? És mennyire fér bele ebbe az Isten közelsége?
- Popper Péter szavai szerint a világ „felpörgetése” tönkreteszi az embert. Szerinted hogyan lehet megállni ebben a folyamatos pörgésben?
- Jézus azt mondja: „Gyertek velem, és pihenjetek meg.” Mit jelenthet számodra az, hogy vele pihenni? Hogyan lehet különbség aközött, hogy csak kikapcsolsz, vagy hogy tényleg Jézusban találsz megnyugvást?
Napi kihívás: Kapcsolj ki ma legalább 15 percre minden zajforrást (telefon, zene, képernyő). Ülj le csendben, és mondd el Jézusnak: „Uram, itt vagyok. Veled akarok pihenni. Tölts fel most a Te békességeddel!”
Ha szeretnéd, írd le egy füzetbe, vagy jegyzeteld le a telefonodba, hogy milyen érzéseid voltak a csendben. Mit tapasztaltál? Mi volt könnyű, mi volt nehéz?
„Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé!” (Mk 6,31)
Még mindig élénken él sokak emlékezetében az az óriási áramszünet, ami Északkelet-Amerika nagy részét érintette 1965 novemberében. Délután 5.18-kor New York városa sötétbe borult, ahogyan az állam nagy része is. Az érintett terület csaknem 80000 négyzetmérföldnyi volt, és hét állam legnagyobb részére kiterjedt, valamint Kanada Ontario tartományára is. Nehéz volt megállapítani, hogy az egyik generátor adott rossz frekvenciájú áramot, vagy az áramszolgáltató egyik alkalmazottja kapcsolt félre egy kapcsolót.
Mindenesetre a New York-ban és környékén élő sok millió ember hamar rájött, hogy elektromosság nélkül maradt. A fények kihunytak, az áram elment, és sokan egész éjszakára bennragadtak valamelyik metróállomáson, liftben, vagy a Keleti folyó alatti alagutak egyikében.
Az áramkimaradás miatt körülbelül 200 gép maradt a levegőben New York Kennedy nemzetközi repülőtere fölött. Át kellett irányítani őket más államok repülőtereire, ahol égtek a kifutópályák fényei. A némely területeken 13 óra hosszáig is eltartó áramszünet következtében fellépő üzleti veszteség becsült mértéke elérte a 100 millió dollárt. Egy autógumi-cégnél például 50000 dollár értékű gumi ment tönkre, mivel a kritikus vulkanizálási folyamat kellős közepén ment el az áram. Egy autógyártónak 50 motort kellett kihajítania, mert a nagy teljesítményű fúrók lefagytak a dugattyúlyukak fúrása közben. Csak New York pékségei 300000-es kenyérveszteségről számoltak be, mivel a kenyerek tönkrementek az áramkimaradás miatt.
Összességében a modern civilizáció, ahogy akkoriban ismerték az amerikaiak és kanadaiak, csikorogva lefékezett azon a novemberi estén, mivel kimaradt az áramszolgáltatás, amitől függtek.
Pihenjetek meg, csendesedjetek el kissé! Az eredeti szó ezt jelenti: tarts szünetet, pihenőt, nyugodj meg a folyamatosan lüktető hatásoktól. Isten, aki teremtett minket, tudja, hogy milyen nagy szükségünk van erre!
A keresztyéneknek is van egy áramforrásuk, amitől teljes mértékben függnek. A Jn 16,8-15 rámutat, a Szentlélek a mi áramforrásunk. A Szentlélek az, aki vezet, irányít és erővel ruház fel bennünket. Ha azonban megszakítjuk az áramkört, ha nem szakítunk időt a csendességre, az imádságra – ha állandóan pörgünk és zajban tartjuk magunkat, akkor lemerülünk, tönkremegyünk. Ahogy a New York-iak a Keleti folyó alatti sötét alagutakban és a sötét aluljárókban tapogatóztak az addig átélt legnagyobb áramkimaradás idején, az a keresztyén is, aki visszafojtja a Szentlélek erejét az életében, aki hanyagolja a Jézussal való találkozásokat, lelki erőtlenségben jár. Viszont az 1965-ös áramszünet áldozataival szemben nekünk nem kell arra várnunk, hogy valaki más visszakapcsolja az áramot. Csupán annyit kell tennünk, hogy leborulunk és csendben megállunk Isten előtt.
- Mit tesz veled a csend? Mit csinálsz a csendben? Szereted a csendet?
- Használtad már a csendet arra, hogy Istennel beszélgess? Mit tud adni a Vele eltöltött csend?
Menjünk oda, ahol Ő is ott van, ahol Ő akar lecsendesíteni és megújítani! Jézus erre hív: Gyertek velem! Ő velünk szeretne lenni és velünk elcsendesedni! Mit válaszolsz a hívására? Te is jössz?
„Mester, Mester, elveszünk! Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre és a hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és csendesség lett.” (Lk 8,24)
Történt egy napon, bármelyiken, hogy a tanítványok a Genezáreti-tavon viharba kerültek. Földrajzi adottságánál fogva ezen a tavon sokszor nagy vihar van, ezért ez bármikor megtörténhetett. Mindez pedig életünket is szimbolizálja. Evezünk az életünk alatt egyik parttól a másikig, és közben nagy viharokat élünk át. Akkor lehet vihar, amikor a legkevésbé számítunk rá. Történhetnek ezek a viharok az iskolában, barátok között, otthon, a családban, a testvérek vagy szüleink között. A körülöttünk élők megbánthatnak minket, és sok viszályt, konfliktust, veszekedést élhetünk át. Olyan nagyra nőhetnek ezek a hullámok, hogy szinte az ember életét veszélyeztetik.
Jézus Krisztus azonban nagyobb minden viharnál! Jézus szól, és minden elcsendesül. Egy pillanat alatt csendet tud teremteni. Képzeljük el a képet, hogy Jézus ott áll a hajó szélén, felemeli a kezét, ráparancsol a viharra, és körülötte mindenki csapzott hajjal, csuromvizesen ledöbben az óriási csendre, ami hirtelen keletkezik. Az előbb még a nagy zajban, tomboló hullámok között életveszélyben voltak. Most pedig minden elmúlt. Azon a viharos tavon mennyei békesség uralkodik. Az igazi csendet, amelyben békesség és nyugalom van, Jézus tudja megadni.
- Szoktad őt kérni, hogy csendesítse el az indulatok hullámait?
- Szoktál Hozzá fordulni ezekben a helyzetekben?
- Átélted már, Tapasztaltad már meg azt a békét, amit Ő tud adni?
Imádkozzunk ezekért a helyzetekért, és kérjük tőle a békességet, a megoldást!
Beszélgetős kérdések:
- Milyen „viharokat” éltél át mostanában? Hogyan reagáltál rájuk?
- Mit jelent számodra, hogy Jézus „ott van a hajódban”?
Napi kihívás: Amikor ma valami felbosszant vagy felkavar, állj meg egy percre, és mondd ki halkan: „Jézus, Te vagy velem. Légy a békességem.” Figyeld meg, mit tesz benned ez az apró ima.
„Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46,11)
Egy pszichológiai jelenségekkel foglalkozó kutató egy alkalommal felkért 10 önkéntest, hogy vegyenek részt egy kísérletben, amelynek a „HEG tanulmány” nevet adta. Az önkéntesek 10 különálló fülkében foglaltak helyet. A fülkében nem volt tükör. A tanulmányban azt vizsgálták, hogyan reagálnak az emberek, ha olyasvalakivel találkoznak, akiknek valamilyen fizikai deformációja van, például egy visszataszító heg az arcán.
A kutató profi, hollywoodi smink trükkök segítségével hátborzongató és véres sebeket helyezett az önkéntesek bal arcára. Egy kis tükör segítségével mindegyiküknek megmutatta a „friss” sebeket majd eltette a tükröt.
Utolsó lépésként a kutató minden kis fülkében azt mondta a résztvevőknek, hogy egy speciális púderrel kell bevonni a dérüléseket, nehogy véletlenül elkenődjön rajtuk a festék. Valójában azonban egy törlőkendő segítségével nyom nélkül eltávolította a frissen felhelyezett sebeket. Mivel a szobákban nem volt tükör, a vizsgálat alanyai továbbra is meg voltak győződve arról, hogy rémesen festenek a sebekkel az arcukon. Ezt követően az önkénteseknek valódi orvosi rendelőkben kellett helyet foglalniuk. Azt az utasítást kapták, hogy figyeljék meg, hogyan reagálnak mások eltorzult külsejükre.
A meghatározott idő elteltével valamennyien visszatértek és tapasztalataik ugyanazok voltak. Mindannyian úgy érezték, hogy az emberek durvábban ridegebben viszonyultak hozzájuk és egyfolytában az arcukon lévő „sebet” bámulták. (Wayne Rice: Fején a szöget 3., 128-129.o.)
Ha testi vagy egyéb hiányosságainkra túlságosan nagy figyelmet fordítunk, gyakran azt feltételezzük, hogy ezek a hibák mások számára is ugyanúgy láthatóak. A valóság azonban az, hogy mások többnyire észre sem veszik azt, amit mi olyan feltűnőnek gondoltunk, de mivel állandóan szorongásban élünk emiatt, előbb utóbb úgy viszonyulunk másokhoz, mintha ők is elutasítóan viselkednének velünk. Ez nagyon megterheli a kapcsolatainkat.
A helyes önértékeléshez szükséges, hogy Isten előtt elcsendesedjünk – és Isten szemével lássuk magunkat! Ő, aki megalkotott bennünket, úgy tekint ránk, mint gyermekeire. Ha szánunk időt arra, hogy meghalljuk Isten hangját, amint elmondja nekünk, hogy kik is vagyunk valójában, akkor sokkal kevésbé fog zavarni az, hogy mit gondolnak rólunk mások! „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46,11)
Beszélgetős kérdések:
- Volt már olyan, hogy azt hitted, mások lenéznek valami miatt benned – de kiderült, hogy csak te képzelted?
- Hogyan segít az elcsendesedés abban, hogy reálisan és Isten szemével lásd önmagadat?
Napi kihívás: Keress ma egy csendes helyet, és tölts ott 5 percet azzal, hogy kimondod magadban: „Isten gyermeke vagyok, szeretett és értékes vagyok.” Írd le egy papírra, mi az a „heg”, amit túl nagynak látsz magadban, majd imában add át Istennek.
„Nem futok céltalanul, nem úgy viaskodom, mint aki a levegőt vagdossa.” (1Kor 9,26)
Alice Csodaországban megkérdezi a Fakutyát:
– Lenne szíves megmondani, merre kell mennem?
– Az attól függ, hová akarsz jutni – felelte a Fakutya.
– Ó, az egészen mindegy – mondta Alice.
– Akkor az is egészen mindegy, hogy merre mégy – mondta a Fakutya. (Lewis Carol: Alice Csodaországban)
Zuhog az eső, és bent punnyadtok a haveroddal. Támad egy ötleted: mi lenne, ha retró kirakózást csapnátok? Kiöntesz 1000 darabkát, és szétteríted őket egy nagy asztalon. Aztán fogod a kirakós doboz tetejét, hogy megnézd, mit is raksz össze. De nincs kép! Üres! Azon morfondírozol, képes leszel-e valaha is kirakni a puzzle-t, ha nem tudod, mit kellene ábrázolnia. Ha csak egy másodpercre láthatnád a képet! Csak ennyire lenne szükséged. Micsoda különbséget jelentene! De enélkül még lövésed sincs, hogyan kezdj hozzá.
Nos, most gondolj a te életedre és a te 1000 darabkádra! Van életcélod? Van világos képed önmagadról? Ki szeretnél lenni mához 1 évre? Mához 5 évre? Vagy fogalmad sincs?
Tudd előre, hová akarsz eljutni! Legyen elképzelésed arról, hogy hová akarsz kilyukadni az életben? El kell döntened, mi a fontos, és ki kell tűznöd a céljaidat!
Túl fiatal vagy ehhez? Az alatt, hogy tudd előre, hogy hová akarsz eljutni, nem azt értem, hogy már most el kell döntened a jövőd minden egyes részletét – azt szeretném, ha eldöntenéd, hogy milyen irányba szeretnéd vinni az életed!
Egy biztos: VÁLASZTHATSZ!!! És minden választásnak következménye van! Szabadon választhatjuk meg az utainkat, de a velük járó következményekről nem mi döntünk! Voltatok nyáron vízicsúszdázni? Azt megválaszthatod ugyan, hogy melyik csúszdán szeretnél lejönni, de amint csúszol, már nincs megállás! A következményekkel együtt kell élned! (Sean Covey: A kiemelkedően sikeres fiatalok 7 szokása, 85.o.)
Beszélgetős kérdések:
- Ha most az életed egy kirakó lenne, mennyire látnád tisztán a „képet”? Van előtted cél?
- Mit gondolsz, miért fontos Istennel együtt keresni az életcélodat?
Napi kihívás: Írj le 3 szót, ami jellemezze azt az embert, akivé Isten segítségével szeretnél válni 5 év múlva! És tedd fel magadnak a kérdést: mit tehetek ma, hogy közelebb kerüljek ehhez?
„Boldog az az ember, aki a kísértésben kitart; mert miután kipróbáltatott, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr ígért az őt szeretőknek.” (Jak 1,12)
Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott selyemgubóban. Egy férfi ült és nézte a pillangót és érdeklődve figyelte, ahogyan a pillangó küszködik a kijutással. Aztán úgy tűnt, a folyamat teljesen megállt. Úgy látszott, hogy a kis pillangó mindent megtett, amit tudott, és semmi többre nem képes. A férfi eldöntötte, segít a pillangónak: fogott egy ollót és kinyitotta a selyemgubót. A pillangó könnyen kijutott. De a teste összeaszott volt, gyenge és a szárnyai összezsugorodtak. A férfi tovább nézte, mert várta, hogy bármelyik pillanatban kinyílhatnak a szárnyak, megnőnek, kitárulnak és képesek lesznek elvinni a pillangó testét, szilárdak és erősek lesznek. Semmi nem történt! A pillangó az életét ebben a gyenge testben, összeaszott szárnyakkal töltötte. Soha nem volt képes repülni. Amit a férfi, az ő kedvességével és jóindulatával nem értett, hogy a szűk selyemgubó és a küzdelem a szűk nyíláson keresztül szükséges a pillangónak, ez a természetes útja, hogy a pillangó kiszabadítsa testét a selyemgubóból, szárnyaival képes legyen repülni.
Milyen sokszor vagyunk úgy, hogy mi is „ollót kérünk Istentől”: „Uram, vedd el tőlem ezt a nehézséget, ez túl sok nekem!” És közben nem látjuk, hogy Isten éppen ezen keresztül készít fel minket a „repülésre”. A céljainkhoz vezető út sokszor küzdelemmel van kikövezve – de ez nem véletlen. A fájdalmak, a kihívások, a próbák formálnak bennünket erőssé, állhatatossá, éretté. Lehet, hogy ma te is egy szűk „gubóban” érzed magad, de ne feledd: Isten látja, és tudja, miért engedi. Nem akarja, hogy gyenge maradj, hanem azt, hogy megerősödj, és elérd a célt, amire teremtett. Néha pontosan a nehézségekre van szükségünk az életben. Ha hagyjuk az életünket akadálytalanul folyni, ez megbénít minket. Nem leszünk erősek, amikor annak kell lennünk. Nem fogunk tudni repülni.
Beszélgetős kérdések:
- Volt már olyan helyzeted, amikor egy nehézségről utólag láttad meg, hogy Isten valami jóra használt fel benne?
- Hogyan tudsz bízni abban, hogy a mostani küzdelmeidnek is célja van?
Napi kihívás: Írj fel egy papírra egy nehézséget, amivel most küzdesz. A lap tetejére írd oda: „Ez is Isten edzőpályája!” – és imádkozz, hogy lásd benne az Ő célját!
„Mert az Ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azokban járjunk.” (Ef 2,10)
Egy kisteve megkérdezte az édesanyját:
- Anya, miért vannak ilyen hatalmas, háromujjú patáim?
Az anyja így felelt:
- Tudod, fiacskám, a lábujjaid segítenek, hogy ne süllyedjen el a lábad a puha homokban, amikor a sivatagon vágunk keresztül.
Néhány perccel később megkérdezte a kisteve:
- Anya, miért van ilyen hosszú szempillám?
Az anyja így felelt:
- Hát, fiacskám, a szempillád segít, hogy nem menjen a szemedbe a homok, amikor a sivatagon vágunk keresztül.
Néhány perccel később ismét kérdezett a kisteve:
- Anya, miért vannak ezek a nagy púpok a hátamon?
Az anyja kezdte elveszíteni a türelmét, de azért válaszolt:
- Hát, fiacskám, a púpod vizet tárol, hogy hosszú ideig kibírd víz nélkül, amikor a sivatagon megyünk át.
- De jó! – mondta a kisteve. – Nagy lábunk van, hogy ne süllyedjünk el, hosszú szempillánk, hogy ne menjen bele a homok a szemünkbe, és púpjaink, hogy vizet tároljanak. De… Anya!
- Igen, fiacskám?
- Akkor miért vagyunk az állatkertben? (Wayne Rice: Fején a szöget 4., 242-243.o.)
Ez egy aranyos történet, de közben nagyon szíven ütő is. Lehet, hogy Isten hatalmas ajándékokat, képességeket adott neked – de nem mindegy, hogy hol és mire használod őket. A teve nem az állatkertnek lett teremtve, hanem a sivatagnak. Te sem azért kaptad a tehetséged, hogy csak „állatkertben”, kényelmes keretek között ellegyél vele, hanem hogy Isten dicsőségére élj, és változást hozz mások életébe. Az állatkert biztonságosnak tűnik, de ott sosem tapasztalod meg, hogy mi mindenre teremtett az Úr.
Beszélgetős kérdések: Azt teszed, amire Isten megteremtett? Mi a célod? Mi a célja Istennek Veled? – Gondolkoztál már ezen? Hogyan tudod megvalósítani Isten tervét/álmát – amit rólad álmodott?
Napi kihívás: Ma írd le egy papírlapra: „Isten céllal teremtett engem!” és írd mellé legalább egy ajándékodat, amit Ő adott. Imádkozz, hogy tudd bátran használni ott, ahová küld!
„Szemed előre tekintsen, és egyenesen magad elé nézz! Ügyelj, hogy merre tart a lábad, akkor minden utad biztos lesz. Ne térj le se jobbra, se balra, tartsd távol lábadat a rossztól!” (Péld 4,25–27)
Évekkel ezelőtt egy repülőgép a floridai Everglades mocsárba zuhant. A miami repülőtérhez közeledve a futómű sikeres kiengedését mutató jelzőfény nem gyulladt ki. Az Everglades fölött körözve a pilótafülke személyzete azt próbálta ellenőrizni, hogy valóban nem engedett-e ki a futómű, vagy csupán a jelzőfény nem működik. Amikor a repülési mérnök megpróbálta kicserélni az izzót, de az nem mozdult, a legénység többi tagja is megpróbált segíteni. Miközben a jelzőfénnyel küszködtek, egyikük sem vette észre, hogy a repülőgép veszít a magasságból. Emiatt a gép egyenesen a mocsárba zuhant, 101 ember halálát okozva. Minden elveszett, mert a legénység egy olcsó izzóval vacakolt, és nem a legfontosabbra figyeltek.
Nem furcsa, hogy mennyiszer ugyanezt tesszük az életünkben? Apróságokon pörgünk, jelentéktelen ügyekkel foglalkozunk – miközben közben elsiklunk az igazán fontos dolgok felett. Megbántódunk apróságokon, energiát teszünk abba, hogy a külső látszat rendben legyen, de elfelejtjük ápolni a kapcsolatunkat Istennel, a családunkkal, a barátainkkal.
Salamon bölcs tanácsa arra hív, hogy ne a mellékes dolgok kössenek le. Egy céltudatos élet azt jelenti, hogy a figyelmed mindig a legfontosabbra irányul: Istenre, az Ő akaratára, és azokra a célokra, amiket Rá figyelve tűzöl ki. Ha a pillanatnyi, sürgős dolgok elterelik a szemed, könnyen „magasságot veszíthetsz” – és akkor már nem a cél felé tartasz.
Beszélgetős kérdések:
- Mi az a „kis jelzőlámpa” az életedben, ami most elvonja a figyelmed a fontos dolgokról?
- Hogyan tudsz tudatosan fókuszálni arra, amit Isten helyezett előtérbe az életedben?
Napi kihívás: Írj ma egy listát: melyek az igazán fontos dolgok az életedben, és melyek csak „izzók”, amik elvonják a figyelmedet? Imában kérd Istent, hogy segítsen szemet nyitni, és az elsőkre koncentrálni!
„De egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé…” (Filippi 3,13–14)
Képzeld el, hogy van benned egy hatalmas lehetőség, de mégis a legkisebb álmod is túl nagynak tűnik. Így élt a történetünk sasfiókája is, aki egy nap tyúkudvarban találta magát. Ott nőtt fel, kapirgált, kotkodácsolt, és soha nem gondolta volna, hogy képes repülni.
Egyszer egy sasfióka kiesett a fészekből. Véletlenül arra járt egy paraszt, aki hazavitte, és a baromfiudvarban helyezte el. A sasfióka a tyúkok között nőtt fel.
A tyúkok eleinte bizalmatlanul tekintgettek az idegenre, aki vadul csapkodott a szárnyával, és ügyetlenül a levegőbe akart emelkedni. Később azonban a tyúkok jó társaságot jelentettek a sasfiókának és készségesen tanították. Miután a sas még fiatal és alkalmazkodó képes volt, gyorsan megtanulta, hogyan viselkedjék úgy, mint a tyúkok. Hamarosan már csak a külsejében különbözött a baromfiudvar lakóitól. Akárcsak a tyúkok, ő is kukacokat keresett a földön, magokat csípett fel az etetőedényből, és igazi tyúk módjára kotkodácsolt. Időnként arra használta a szárnyait, hogy társainál gyorsabban fogjon meg egy kövér kukacot, de legtöbbször a földön sétálgatott, mint a tyúkok.
Évek teltek el, és egy napon egy gyönyörű szép madár jelent meg a baromfiudvar fölött. Kiterjesztett szárnyakkal lebegett a levegőben, közvetlenül felettük, szinte súlytalanul.
A sas tisztelettel tekintett fel a magasba, és megkérdezte társait: ,,Ki ez?"
,,Ez egy sas. Azt mondják, a sas a levegő királya" - válaszolta az egyik tyúk. ,,De felejts el. Te meg én, mi mások vagyunk". És a sas elfelejtette a gyönyörű árnyékot a tiszta égen, és abban a hitben halt meg, hogy ő egy tyúk. (Anthony de Mello: A madár dala)
Saját életcél nélkül hajlamosak vagyunk követni bárkit, aki hajlandó irányítani minket. Egy futóversenyen a résztvevők a verseny elindítását várták, de egyikük sem tudta, hogy hol van a startvonal. Aztán páran elindultak az úton. Mindenki követni kezdte őket. Azt gondolták, hogy ők biztos tudják, hova kell menni. Már majdnem 2 km-t gyalogoltak, mire kiderült, hogy azok sem tudták hol van a startvonal, akik olyan magabiztosan indultak el… a többiek pedig, mint a birkák úgy követték őket! Sose feltételezd, hogy a tömeg tudja, merre megy! Általában nem ez a helyzet! Ne mások határozzák meg az utadat, ne sodródj, hanem tudatosítsd a céljaid!
Isten is így lát téged: nem baromfinak, aki csak a porban kapirgál, hanem sasnak, aki céltudatosan az ég felé tart. De mi gyakran megelégszünk kevesebbel, mert kényelmesebb, vagy mert mások ezt mondják rólunk. Az igazi kérdés: hajlandó vagy-e hinni Istenben és abban, hogy Ő célt adott az életednek?
Lehet, hogy most épp úgy érzed magad, mint egy „tyúk” – beleszürkültél, nem mersz nagyot álmodni. De Isten azt mondja: „Te sas vagy!”
Beszélgetős kérdések:
- Mikor érezted azt, hogy Isten többre hív, mint amiben épp benne vagy?
- Mi tart vissza attól, hogy „kinyisd a szárnyaidat”?
Napi kihívás: Írj fel egy dolgot, amihez bátorság kell, de tudod, hogy Isten célt adott benne – és lépj ma egyet afelé!
„Bízzál az Úrban teljes szívedből, a magad értelmére pedig ne támaszkodj!” (Példabeszédek 3,5)
Egy mérnök megépített egy függőhidat. Az emberek elámultak rajta, de senki nem mert rálépni. A mérnök végül egy talicskát tolt elő, és megkérdezte: „Ki ül bele, hogy átgurítsam a hídon?” Senki sem vállalkozott – csak a mérnök kisfia. Beült a talicskába, mert tudta: az apjában száz százalékig megbízhat.
Pontosan ilyen a mi kapcsolatunk Istennel. Sokszor mondjuk: „Bízom Benned, Uram!”, de amikor arra hív, hogy lépjünk, elbizonytalanodunk. A bizalom azonban nem csak szép szavakban mutatkozik meg, hanem abban, hogy rábízzuk magunkat. Olyan, mintha mi is beülnénk Isten „talicskájába”, és hagynánk, hogy Ő vezessen át a legmélyebb szakadékokon is.
A bizalom nem mindig könnyű, de a szabadság és a békesség ott kezdődik, amikor elengedjük a saját kapaszkodóinkat, és Őrá bízzuk magunkat.
Beszélgetős kérdések
- Melyik életterületen nehéz most neked Istenre bízni magad?
- Mit jelent számodra, hogy Isten valóban megtart – még akkor is, amikor minden bizonytalan körülötted?
Napi kihívás: Írj le ma egy konkrét helyzetet (pl. suli, család, barátság, döntés), ahol érzed, hogy nehéz bízni Istenben. Mondd ki imában: „Uram, ez most olyan, mintha a szakadék felett ülnék egy talicskában. De bízom Benned, és átadom Neked ezt a helyzetet.” Ha szeretnéd, tegyél ki egy kis jelet (pl. írd fel a füzetedbe: „Beültem a talicskába”), ami emlékeztet arra, hogy ma nem a félelmeid, hanem Isten vezetése alapján akarsz élni.
„A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság.” (1Korinthus 15,33)
Ha a véletlen úgy hozza, hogy az erdő mélyén két farkas találkozik, nem fognak nyugtalankodni amiatt, hogy a másik farkas. Ha ugyanott két ember pillantja meg egymást, valószínűleg arra fognak gondolni, hogy nem rabló-e a másik… (Johann N. Nestroy nyomán)
Miért van ez így? Azért, mert az emberek szívében gyakran több a bizalmatlanság, mint a bizalom. A farkasok példája rávilágít arra, hogy az állatok ösztönösen bíznak a saját fajtájukban. Az embereknél ez sokszor fordítva van: inkább gyanakvással közelítünk a másikhoz. Miért? Mert megtapasztaltuk már, milyen, amikor valaki átver, megbánt, vagy kihasznál. Pedig Isten arra hív minket, hogy másképp éljünk: ne félelemből, hanem bizalomból. A bizalom nem naivitást jelent, hanem azt, hogy engedjük: Isten szeretete formálja a kapcsolatainkat. Aki bízni tud másokban, az nyitott szívvel él. És még ha meg is csalják, akkor is tudja: van egy Valaki, aki soha nem csapja be – Jézus Krisztus.
Beszélgetős kérdések
- Miért gondolod, hogy az emberek sokszor bizalmatlanok egymással? Volt már, hogy te is így álltál valakihez?
- Hogyan tudsz különbséget tenni a „jó bizalom” és a „naivitás” között?
- Ismersz olyan társaságot, ahol jó érzés lenni, mert bizalom van jelen? Miért különleges ez?
- Hogyan tudsz te magad olyan emberré válni, akiben mások megbízhatnak?
Napi kihívás: Ma figyeld meg: hogyan reagálsz, amikor új emberrel találkozol, vagy amikor valaki olyannal beszélsz, akiben eddig kevésbé bíztál. Próbálj tudatosan nem előítélettel, hanem nyitott szívvel fordulni felé. Kérd Istentől, hogy segítsen meglátni benne az értéket, amit Ő helyezett bele. Este írd le egy mondatban: könnyebb vagy nehezebb volt ma bizalommal közelíteni másokhoz?
„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja a barátaiért.” (János 15,13)
Két kalandvágyó kamasz, akik jó barátok voltak, egy alkalommal barlangász expedícióra indult. Egy hosszú, tágas alagút mélyén óriási medvenyomokra bukkantak. Nagy bátran elhatározták, hogy mennek tovább a nyomok mentén, de lassan és rendkívül óvatosan haladtak, nyitott szemmel és füllel, számítva arra, hogy esetleg valóban találkoznak medvével.
Egy szikla mögül a sötétségből hirtelen előbukkant a legnagyobb, legirtózatosabb grizzly medve, amit valaha láttak. Ott állt előttük két lábon, mancsával a mellét verte, és ordított, mint egy oroszlán. A szörnyű üvöltés visszaverődött a barlang falán. A két fiú halálra váltan úgy döntött, hogy legjobb, ha elszaladnak. Azonnal sarkon fordultak, hogy kirohanjanak a napfényre.
Ekkor az egyik fiú leült a földre, és elkezdte kifűzni a túrabakancsát. Lerántotta a bakancsot, felhúzta a sportcipőjét, és elkezdte bekötni a cipőfűzőt.
Barátja dühösen rákiáltott:
- Gyerünk, fiú, meneküljünk ki innen! Mi a csudának kell neked most cipőt cserélned? Úgy sincs sok esélyünk, hogy lehagyjuk ezt a medvét!
A másik fiú talpra szökött, majd elkezdett rohanni, és közben így válaszolt:
- Nekem nem kell lehagynom a medvét. Elég, ha téged lehagylak. (Wayne Rice: Fején a szöget, 30.o.)
Szoktad úgy érezni, hogy a barátaid medvecsalétekként kezelnek? Ez a történet keményen szembesít: vannak barátságok, amelyek csak addig tartanak, amíg kényelmes. Ha áldozatról van szó, sokan magunkra hagynak. Jézus azonban soha nem teszi ezt meg velünk. Ő nemcsak kész volt meghalni értünk, hanem meg is tette. A valódi bizalom ott kezdődik, hogy tudjuk: Isten soha nem hagy cserben.
Abban, hogy Krisztus a barátod, éppen az az egyik legnagyszerűbb dolog, hogy tudhatod: Ő nem marad el tőled, sem el nem hagy téged (lásd Mt 28,20 és Zsid 13,5). Ő olyan barát, aki nemcsak, hogy kész életét adni érted, hanem meg is tette ezt. „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért" (Jn 15,13).
Beszélgetős kérdések
- Volt-e már olyan élményed, amikor valaki magadra hagyott egy nehéz helyzetben? Hogyan élted meg?
- Mit jelent neked, hogy Jézus azt mondja: „Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20)?
Napi kihívás: Ma figyeld meg, hogyan tudsz te jó barát lenni valaki számára! Lehet, hogy csak annyi, hogy meghallgatod, amikor szüksége van rá. Vagy mellé állsz egy helyzetben, amikor mások kinevetik. Vagy egyszerűen csak írsz neki egy üzenetet: „Számíthatsz rám.” Este gondold végig: Ma melyik helyzetben tudtad jobban szeretni a barátodat, mint saját kényelmedet?
„Aki hű a kevesen, a sokon is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.” (Lukács 16,10)
Bizalom. Egy olyan szó, amit mindenki ismer, de csak addig értünk igazán, amíg valaki nem próbára tesz minket. Akkor derül ki, hogy a bizalom számunkra szép elmélet… vagy valódi életelv. Voltál már úgy, hogy tudtál valamit valakiről, ami nem rád tartozott — de nagyon csábító lett volna tovább mondani, mert akkor te kerültél volna jobb helyzetbe? Vagy nagyobb haszonhoz jutottál volna?
Egy lelkész gyülekezete egyik tagjával meglátogatta az egyik gazdag gyülekezeti tagot. Adományokat gyűjtöttek egy ember számára, aki szívinfarktust kapott. A betegnek nem volt társadalom-biztosítása, és nem tudta kifizetni a kórházi költségeit.
A gazdag ember barátságosan üdvözölte a lelkészt és kísérőjét, és meghallgatta, ahogy a lelkész röviden leírta a beteg ember kétségbeejtő helyzetét.
- Egy nagylelkű adományt kérnénk - fejezte be a lelkész.
- Ki a beteg? - kérdezte a házigazda. A lelkész a fejét rázta:
- Nagyon ritkán fordul elő, hogy felfedjük a szükségben lévők nevét. Ennél az esetnél az a legnehezebb a beteg számára, hogy bevallja: támogatásra szorul.
- Ha segítek, ragaszkodom ahhoz, hogy tudjam a szükségben lévő kilétét. A legnagyobb titokban fogom tartani. Egyébként ötszáz dollárt adnék, ám ha megmondják a nevét, megduplázom az összeget.
- Nem fogjuk leleplezni a személyt - ismételte meg a lelkész a fejét rázva.
- Akkor legyen kétezer dollár. Csak nem utasít vissza ekkora összeget!
- Nem élek vissza a beteg bizalmával - tartott ki továbbra is a lelkész. Kísérője nem akart hinni a fülének.
A gazdag ember mély lélegzetet vett, és azt mondta:
- Háromezer dollár!
Mielőtt még a lelkész válaszolhatott volna, kísérője könyörgőre fogta:
- De lelkész úr, háromezer dollár majdnem az egész kezelési költséget fedezné. Ő egy megbízható ember, meg fogja őrizni a titkot.
A lelkész elindult az ajtó irányába.
- Tulajdonképpen már régen el kellett volna mennem. Egy ember bizalma és becsülete nem olyan dolgok, amiket árverésre lehet bocsátani, mindegy, mennyit adnának is értük. Megyek, mert ma még másokat is meg kell látogatnom. Majd összejön ez a pénz máshol.
Mielőtt a lelkész kiment volna az ajtón, a gazdag ember könyörögni kezdett, hogy beszéljenek még négyszemközt a másik szobában. Amint egyedül voltak, a házigazda könnyekben tört ki:
- Tiszteletes úr, nemrégiben elveszítettem minden megtakarított pénzemet. Még jelképes összeggel sem tudom törleszteni a jelzáloghitelemet. Segítséget akartam kérni valakitől, de nem bírtam volna elviselni, hogy a városban mindenki megtudja, hogy csődbe jutottam.
- Most már értem - válaszolta a lelkész szelíden. - Próbára tett engem, hogy megtudja, rám bízhatja-e titkát. Gyűjteni fogok az ön részére éppúgy, mint a beteg részére. Amit elmondott nekem, az természetesen titokban fog maradni.
A két vendég elbúcsúzott a házigazdától, és elindultak a következő gyülekezeti tag házához, akit meg kellett látogatniuk.
- Nos, lelkész úr, - kérdezte a kísérő - mennyit adott?
A lelkész elmosolyodott, majd ujjával pajkosan megfenyegette barátját.
- Szégyelld magad! Tudod, hogy az ilyesmi titok. (Wayne Rice: Fején a szöget, 185-187.o.)
A te szavad mennyit ér? Bízhatnak benned az emberek? Legtöbbünk olyan, mint a lelkipásztor barátja. Nehéz elhinnünk, hogy valaki megtartja szavát - különösen akkor, ha nagy pénzösszeg a tét. Végső soron „a cél szentesíti az eszközt", nemde? De valóban így van? Árultak már el téged? Mondták el titkodat? Mit éreztél akkor? Meg tudtad bocsátani? Azóta is töretlen a bizalmad afelé, aki elárult?
Istenre rábízhatjuk minden gondolatunkat, minden vágyunkat, minden problémát, amivel szembe kell néznünk, minden kétségünket, és minden bűnt is, amit elkövettünk. Bízhatunk abban, hogy Ő meghallgat minket, és megtartja a szavát.
Beszélgetős kérdések
- Volt már olyan, hogy valaki elárulta a titkodat? Hogyan érezted magad utána?
- Szerinted miért olyan nehéz titkot tartani, ha azzal akár előnyhöz is juthatnánk?
- Mit gondolsz, miért olyan nagy dolog, hogy Isten mindig megtartja a szavát?
- Ha egy barátod csalódott benned, hogyan tudnád visszaszerezni a bizalmát?
Napi kihívás: Ma figyelj oda különösen arra, hogy amit ígérsz, azt be is tartsd! Ha megígéred, hogy segítesz valakinek, tényleg segíts. Ha titkot bíznak rád, őrizd meg. Este gondold végig: mennyit ér a te szavad? Bízhatnak benned mások annyira, mint ahogy te is szeretnéd, hogy benned bízzanak?
„Légy bizalommal Istenhez, békülj meg vele, mert ennek jó eredménye lesz.” (Jób 22,21)
Egy János nevezetű ember egy nap egy meredek sziklafal tetején sétált, s egyszer csak túl közel került a pereméhez, és lezuhant. Zuhanás közben elkapott egy kiálló faágat, és azon lógott. Ahogy lenézett, iszonyattal látta, hogy még több mint háromszáz méteren át meredeken lejt a sziklafal. Tudta, hogy nem csünghet egy ágon a végtelenségig, de semmi lehetőség nem mutatkozott arra, hogy fel tudjon mászni a meredek falon.
Elkezdett hát segítségért kiáltani, remélve, hogy egy arra járó meghallja, és leereszt egy kötelet vagy valami mást.
- Segítség! Segítség! Van ott fenn valaki? Segítség!
Órákon át hiába kiabált, senki nem hallotta meg. Már ott tartott, hogy feladja, amikor meghallott egy hangot:
- János! János, hallasz engem?
- Igen! Igen, hallak! Itt vagyok, lent!
- Látlak, János. Nincs semmi baj?
- Nincs, de... ki vagy te, és hol vagy?
- Én az Úr vagyok, János. Én mindenütt ott vagyok!
- Az Úr? Úgy érted, Isten?
- Igen, Én vagyok.
- Istenem, kérlek, segíts rajtam! Megígérem, hogy ha segítesz innen lejutni, többé soha nem vétkezem. Nagyon jó ember leszek. Életem hátralévő részében Téged foglak szolgálni!
- Lassabban az ígéretekkel, János! Előbb hadd szedjelek le onnan, aztán majd beszélgetünk!
- Nos, a következőt kérem tőled. Nagyon figyelj!
- Bármit megteszek, Uram, csak mondd meg, hogy mit tegyek!
- Rendben! Engedd el az ágat!
- Micsoda?!
- Azt mondtam, engedd el az ágat! Csak bízzál bennem! Rajta!
Hosszú csend lett. Végül elkiáltotta magát János:
- SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG! VAN ODAFENN VALAKI MÁS??? (Wayne Rice: Fején a szöget, 74.o.)
Képzeld el magad János helyében: ott lógsz egy ágon egy szakadék fölött, és minden izmod remeg. A tenyered izzad, az ujjaid zsibbadnak. Kiabálsz, de senki nem válaszol. Aztán megszólal egy hang: „Engedd el az ágat!” Hát… komolyan? A leglogikátlanabb tanács, amit valaha hallottál. De a hang Istentől jön. És ekkor jön a nagy kérdés: megbízol benne?
Az életünk tele van ilyen helyzetekkel. Nem biztos, hogy éppen egy szikla peremén lógsz, de lehet, hogy kapaszkodsz valamibe, amihez biztonságérzetet kötöttél:
- egy kapcsolat, ami mérgező, de nem mersz kilépni belőle;
- egy szokás, ami árt, de nem engeded el, mert félsz az ürességtől;
- egy jövőkép, amit te terveztél meg, és nem akarod, hogy Isten „belepiszkáljon”.
Isten sokszor azt mondja: „Bízz bennem! Engedd el! Van jobb tervem!”
És itt dől el, hogy valóban bizalommal teljesek vagyunk-e. A bizalom nem akkor látszik, amikor minden rendben van, hanem amikor a lábunk alatt nincs talaj — és mégis elengedjük az ágat, mert hisszük, hogy Isten elkap.
„Légy bizalommal Istenhez, békülj meg vele, mert ennek jó eredménye lesz.” (Jób 22,21)
Ez nem ígéret arra, hogy könnyű lesz, hanem arra, hogy Ő jó, és amit tesz, az végül a javunkra válik.
Beszélgetős kérdések
- Te mibe kapaszkodsz most leginkább az életedben? (Pl. elismerés, teljesítmény, barátok, párkapcsolat, közösségi média…)
- Szerinted miért nehéz elengedni dolgokat, amikhez hozzánőttünk, még akkor is, ha tudjuk, hogy nem jók nekünk?
- Mit jelent számodra a bizalom Istenben? Inkább érzés, vagy inkább döntés?
Napi kihívás: Írd le egy papírra, hogy mi az a „faág” az életedben, amit félsz elengedni. Ma este imában mondd el Istennek: „Uram, ez a tiéd. Bízom benned.” És tedd félre — tényleg.
„Mert nincs semmi rejtett, ami napfényre ne jönne, és nincs titok, ami ki ne tudódnék, és nyilvánosságra ne kerülne.” (Lukács 8,17)
Voltál már úgy, hogy valamit megpróbáltál eltitkolni, és egy ideig sikerült is… aztán valahogy kiderült? Az igazsággal az a „baj”, hogy előbb-utóbb mindig felszínre kerül — mint amikor a víz alá nyomod a labdát, de egyszer csak felpattan a felszínre.
Egy fiatal srác minden este becsületesen kitakarította a szobáját… vagy legalábbis úgy gondolta. Minden héten jött anyukája, felkapcsolta a nagy mennyezeti lámpát, és akkor derült ki, mennyi por van még az asztalon, a polcokon, a sarokban.
„Anya, de hát nem is látszott a kis lámpánál!” – védekezett.
„Nem az a kérdés, hogy te mit látsz a félhomályban” – mondta az anyja –, „hanem, hogy mit látsz a teljes fényben.”
Isten világosságában nincs árnyék, ahol elbújhatnánk. Az Ő jelenlétében minden látható — a szavaink, a gondolataink, a tetteink és a szándékaink is. A becsületesség nem csak arról szól, hogy mások előtt igazat mondunk. Arról is, hogy Isten előtt is vállaljuk az igazságot — akkor is, amikor kényelmetlen. Ez azt jelenti, hogy nem próbáljuk eltakarni a hibáinkat, hanem megvalljuk, és kérjük, hogy formáljon bennünket. Az igazi becsületesség nem ott kezdődik, amikor mások látják, mit teszel. Hanem ott, amikor senki nem figyel… csak Isten.
Beszélgetős kérdések:
- Szerinted miért könnyebb „félhomályban” élni, mint teljes fényben?
- Volt már, hogy valami kellemetlen igazságot felvállaltál, és utólag kiderült, hogy ez volt a legjobb döntés?
Napi kihívás: Tölts el 5 percet csendben Isten előtt, és kérd, hogy mutassa meg, van-e bármi az életedben, amit „félhomályban” tartasz. Aztán döntsd el, hogy fényre hozod — akár bocsánatkéréssel, akár bármilyen más módon.
„Az igazmondó ajak megáll mindenkor, a hazug nyelv pedig csak egy pillanatig.” (Példabeszédek 12,19)
Néha nem az a nehéz, hogy tudjuk az igazságot, hanem hogy el is mondjuk. És van, amikor nagyon csábító elferdíteni a történetet… főleg, ha ebből mi magunk jól jöhetünk ki.
Pepe Rodriguez, a korai Vadnyugat egyik leghírhedtebb bankrablója, közvetlenül a határ túloldalán élt Mexikóban. Rendszeresen átjárt texasi városokba bankot rabolni, és mindig sikerült visszatérnie Mexikóba, még mielőtt a texasi lovas csendőrök elcsíphették volna.
A törvény csalódott embereit annyira bosszantotta ez, hogy egy napon illegálisan átkeltek a határon Mexikóba. Végül is sikerült sarokba szorítaniuk Pepét kedvelt kocsmájában. Pepe, sajnos, egy szót sem tudott angolul, így a rend őrei a kocsmárost kérték fel a tolmácsolásra.
A kocsmáros elmagyarázta Pepének, kik ezek az emberek, és Pepe a félelemtől remegni kezdett. A texasi csendőrök felhúzott fegyverrel utasították a bártulajdonost, kérdezze meg Pepét, hová rejtette el a texasi bankokból rabolt pénzt.
- Mondja meg neki, hogy ha nem mondja meg, hol van a pénz, itt, a helyszínen agyonlőjük.
A kocsmáros lefordított mindent.
Erre Pepe azonnal elmagyarázta spanyolul, hogy a pénz a város kútjában van elrejtve. Megtalálhatják a pénzt, ha a fogantyútól tizenhét követ számolnak lefelé; a tizenhetedik kő alatt ott van az egész zsákmány, amit ellopott.
A kocsmáros odafordult a rendőrökhöz, és azt mondta:
- Pepe egy nagyon bátor férfi. Azt mondja, hogy ti egy rakás büdös disznó vagytok, és ő nem fél a haláltól. (Wayne Rice: Fején a szöget, 171.o.)
Te kerültél már hasonló helyzetbe? Amikor valamit nem úgy adtál tovább, mint valójában történt? Amikor valamit elhallgattál, ami rossz fénybe helyezett volna? Amikor valamit elhallgattál, ami miatt te nyeresként kerültél ki egy helyzetből?
Ki a becsületes? Hol van ennek a határa? Meddig legyek az? Mikortól nem számít bűnnek? Van ilyen?
A hazugság nem mindig ordító nagy történet, ami mindenki számára nyilvánvaló. Gyakran csak egy „kis elhallgatás”, egy apró ferdítés. De Isten szemében nincs „kicsi” és „nagy” hazugság — csak „igazság” vagy „nem-igazság” van. A becsületesség azt jelenti, hogy nem csak az igazságot keressük, hanem azt is, hogy tisztán adjuk tovább. Ha mást mondunk, mint ami történt, a bizalom elkezd repedezni… és egy nap lehet, hogy teljesen összeomlik. A becsületesség nem „kényelmes” út — sokszor több veszteséget hoz, mint hasznot. De amikor a szavaid tiszták maradnak, az emberek tudják, hogy rád lehet bízni az igazságot… és Isten is.
Beszélgetős kérdések:
- Szerinted miért olyan erős a kísértés, hogy magunk javára változtassunk egy történeten?
- Hogyan tudunk gyakorolni abban, hogy ne csak hallgassuk, hanem tovább is adjuk az igazságot?
Napi kihívás: Figyeld ma, hogy hányszor kísért a gondolat, hogy „szebbre fess” egy történetet. Ilyenkor állj meg, és mondd el úgy, ahogy van — akkor is, ha nem te jössz ki belőle fényesen.
Vigyázz, hogy feddhetetlen légy, ügyelj, hogy becsületes maradj, mert a jövő a béke emberéé! (Zsolt 37,37)
Becsületesnek lenni könnyű, amikor nem kerül sokba. De, amikor a tisztesség ára a saját érdekeid, a családod nyeresége, vagy éppen a győzelem — na, akkor derül ki igazán, mennyit ér a becsületességed.
A jelenlévők közül sokan azt mondták, hogy ez volt a legjobb kosárlabda-mérkőzés, amit valaha láttak: A West Wood Gimnázium a Valley Központ ellen; ez a meccs döntötte el, ki jut tovább az állami kosárlabda bajnokságba. Mindkét iskola játékosai életük legjobb játékát nyújtották. Már csak 10 másodperc volt hátra, amikor a West Wood dobott egy kosarat, és ezzel egy pont előnyt szereztek. A Valley Központ időt kért. A csapattagok összedugták a fejüket az edzővel, aki felvázolta nekik az utolsónak ígérkező támadást. Az volt a terv, hogy elpattogtatják az időt, fedezéssel jó helyzetbe hozzák a legjobb lövőjüket, és amikor már csak 2 másodperc van hátra, a legjobb lövő játékos megpróbálja megnyerni a mérkőzést egy utolsó másodpercben bedobott kosárral.
Amikor megszólalt a síp, a nézők felálltak. Fülsüketítő hangon szurkoltak. Ahogy az óra az utolsó másodperceket ütötte, a West Wood-szurkolók együtt kántálták: „ÖT…NÉGY…HÁROM…KETTŐ…”
A Valley Központ játékosai pontosan úgy csinálták a támadást, ahogy az edző felvázolta. Amikor már csak 2 másodperc volt hátra, a sztárjátékos eldobta a labdát. A labda lepattant a palánkról, majd egyenesen a Valley Központ egyik játékosa kezébe esett, aki bedobta.
Miközben a játékosok és a szurkolók ünnepeltek, a bírók odaszaladtak a hivatalos pontozóasztalhoz, hogy megállapítsák, nem járt-e még e az idő, amikor a labda bekerült a kosárba. Akkora volt a zaj, hogy a bírók nem hallották a jelzősípot, hogy megállapítsák, érvényes volt-e a kosár.
A hivatalos pontozó egy idősebb ember volt, aki más sok éve betöltötte a pozíciót. Most hirtelen az ő kezében volt a mérkőzés sorsa. A férfi egy pillanatig tétovázott, de végül az asztal fölött áthajolva így szólt:
- Mondják meg a Valley Központ edzőjének, hogy nagyon sajnálom, de nem érvényes a kosár. Lejárt az idő.
Ez a hír mindent megváltoztatott mindkét csapat számára. A West Wood játékosai és szurkolói elkezdték ünnepelni a győzelmüket, míg a Valley Központ játékosainak és szurkolóinak meg kellett birkózniuk a vereség gyötrelmével. A Valley edzője döbbenten ült a padon, fejét a kezébe temette. A hivatalos pontozó felállt az asztaltól, odament, és leült az edző mellé a padra. Könnyes szemmel átkarolta a padon ülő fiatal edzőt, és így szólt:
- Büszke vagyok rád… Fiam! (Wayne Rice: Fején a szöget 4., 236-238.o)
Becsületesség az, amikor a könnyebb út helyett a helyes utat választod — akkor is, ha ez neked vagy a szeretteidnek fáj. Isten előtt nem az számít, hogy hány „meccset nyerünk meg” az életben, hanem hogy tisztán tartottuk-e a kezünket és a szívünket. A becsületesség hosszú távon békét ad — és ezt semmilyen győzelem nem tudja pótolni.
Lesznek pillanatok, amikor csak te és Isten tudjátok, hogy mi a helyes döntés. Ezekben a pillanatokban épül fel vagy omlik össze a becsületed.
Beszélgetős kérdések:
- Szerinted miért nehezebb becsületesnek lenni, ha a döntés a szeretteinket érinti?
- Volt már olyan, hogy egy becsületes döntésed rögtön veszteségnek tűnt, de később áldássá vált?
Kihívás mára: Ne csak a nagy dolgokban légy becsületes! Ma figyelj a „kis másodpercekre” is — amikor elcsúsztathatnád az igazságot, de inkább vállalod a tiszta szót.
„Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” (Jakab 4,17)
A becsületesség nem csak arról szól, hogy nem lopunk vagy nem hazudunk. Sokszor sokkal finomabb helyzetekben dől el, hogy tisztességesek vagyunk-e — akkor is, ha „senki nem venné észre”, vagy ha nagyon könnyű lenne kimagyarázni.
Egy kis matematikai feladat ma reggelre:
Három testvér bejelentkezik egy hotelbe, és kivesznek egy szobát. A recepciós közli, hogy a szoba 30 dollárba kerül egy éjszakára. úgyhogy mindegyik testvér beszáll 10 dollárral, és előre kifizetik a szobát. Körülbelül 1 órával később a recepciós rájön, hogy a hétvégi 30 dolláros árat számította fel a testvéreknek a hétközi 25 dolláros ár helyett. Odaad a londinernek 5 darab egydollárost, hogy vigye fel a testvéreknek. A londiner a szoba felé tartva felismeri, hogy 5 dollárt nem lehet egyenlően elosztani 3 testvér között, így aztán csak 3 dollárt ad nekik vissza, a maradék kettőt elteszi magának.
Eredetileg mindegyik testvér 10 dollárt fizetett a 30 dolláros szobából ráeső részért, és 1 dollár visszatérítést kapott a londinertől. Ez azt jelenti, hogy fejenként 9 dollárt költöttek (10-1) a szobáért, vagyis összesen 27 dollárt (3x9). Add hozzá a két dollárt, amit a londiner eltett, és 29 dollárt kapsz! Mi történt a hiányzó dollárral, és ki veszített el, mit?
Válasz: A hiányzó dollár nem tűnt el. Miután a londiner visszaadott 1-1 dollárt a testvéreknek, ők 27 dollárt fizettek a szobáért (fejenként 9-et). A hotel 25 dollárt kapott, miután visszatérítette az 5 dollárt, amit a londinernek vissza kellett volna adnia. A londiner 2 dollárt eltett a testvérek pénzéből. Ezt a 2 dollárt add a 25-höz, amit a hotel kapott, és 27 dollárt kapsz – ugyanazt az összeget, amit a 3 testvér kifizetett. Vagyis a kiadás – amit a testvérek fizettek - egyenlő a bevétellel – amit a hotel és a londiner kaptak.
Az teszi zavarossá a feladatot, ahogy tálalják. Úgy tűnik, mintha a dollárnak lába kelne, amikor a kapott pénz egy részét (a londiner által megtartott 2 dollárt) – a kifizetett összeghez adjuk hozzá (a 27 dollárhoz).
Ki veszített el mit? A londiner veszítette el az állását, amikor a 3 testvér megköszönte a recepciósnak, hogy visszaküldte nekik a 3 dollár túlfizetést.
A mi világunkban a „helyes” és a „helytelen” gyakran elmosódik. Sokan úgy gondolják, hogy „ha mindenki csinálja” vagy „ha nem kapnak rajta”, akkor az nem számít. A felmérések azt mutatják, hogy a legtöbb fiatal semmi rosszat nem lát abban, ha puskázik/csal egy dolgozatnál. A világ gondolkozásával ellentétben azonban, a helyes és a helytelen nem olyan valami, amit te döntesz el. A becsületesség nem a körülmények, nem a többség, és nem a saját kedvünk szerint változik. Isten szemében a tisztesség nem alkukérdés. Jakab apostol nagyon egyértelmű: ha tudod, mi a jó, de nem teszed meg, az bűn. Ez akkor is igaz, ha „csak” két dollárról van szó… vagy egy apró szívességről, amit megtehetnél valakiért, de elmulasztod. A becsületességed értékét nem az határozza meg, hogy mások látják-e, hanem hogy Isten látja-e — és Ő mindig lát.
Beszélgetős kérdések:
- Szerinted miért gondolják sokan, hogy „apró” becstelenség nem számít?
- Volt már olyan, hogy egy kicsi, de tisztességes döntésednek nagy következménye lett?
Kihívás mára: Vizsgáld meg, van-e most az életedben „két dollárnyi” terület — apróság, amiről tudod, hogy nem tiszta — és rendezd ma!
