„Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik.” (Példabeszédek 17,17)

Kiket másokat lehetne Jézus barátainak nevezni, mint a tanítványait, azt a 12-őt, akik a közelében éltek, vele voltak, mikor tanított, csodákat tett. Ki más lenne a barátja Jézusnak, ha nem ők? Nézzünk meg pár tanítványt, s azt, hogy ki is volt barátja Jézusnak?

JÚDÁS

Júdás valamikor nagyon szerette Jézust, lelkesedett érte, szívesen hallgatta, és ő is mindent elhagyott, hogy a tanítványa lehessen. Aztán eljött az idő, amikor csalódott Jézusban, kiábrándult az ügyéből és akkor elhatározta, hogy radikálisan véget vet a tanítványságának. Júdás csalódott, és igenis hátat fordított neki lélekben, aztán pedig szilárd és végiggondolt elhatározással, a saját fejéből kipattant ötlettel el is árulta őt.

Mi volt a csalódása igazi oka? Az, ami minden csalódás mélyebb magva lenni szokott, hogy valaki jobban szereti a saját vágyait, mint a valóságot. Beleszeret a saját elképzeléseibe, ami Júdás esetében a rómaiak kiűzése és Izrael dicsőségének helyreállítása volt, és amikor úgy találja, hogy itt nem erről van szó, a valóság „nem olyan”, mint az ő vágyai, akkor csalódik és kiábrándul. Szeretném a rajtunk túlnövő vágyaink megregulázására ezt a hasznos jelszót mindnyájunknak ajánlani, hogy „nem olyan”. Az ember a fejébe vesz valamit, dédelgeti és vágyik rá, kiszínezi, és amikor eléri, akkor azt tapasztalja, hogy az nem olyan, mint ő elgondolta. Nem olyan nagyszerű élmény egy vágyott diadal valami ellenség felett, mint azt a fantáziájában kiszínezte az ember, nem olyan édes a lopott gyümölcs, mint azt előzetesen elhitette a vágyakozóval, nem olyan boldogító, amikor kitálalunk és szemébe vágjuk valakinek, hogy milyen hitványnak is látjuk őt. A vágyainkban olyan, de a valóságban nem olyan. Ez a „nem olyan”, mint általános és bölcs tudás nagyon fontos megelőzése lehetne sok bajnak és fölösleges vargabetűnek.

Júdás először azt hitte, hogy Jézus olyan megváltó, amilyenek szerinte egy megváltónak lennie kellene, és ő ezt a saját vágyában termett megváltót szerette, nem pedig a valóságos Jézust. Amikor pedig csalódott, és a csalódás megsebezte a szívét, nem is akart ebből gyógyulni, és itt volt a nagy baj. A gyógyulás ugyanis mindig belül történik, ő pedig kívül, az intézkedések világában kereste a gyógyulást. Nem fordult befelé, nem imádkozott, nem tartott önvizsgálatot, hanem kifelé fordult és intézkedett.

- Mit tanulhatunk Júdás hibájából?

- Mire kell figyelnünk a baráti kapcsolatainkban?