„Bízz az Úrban teljes szívedből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon Őreá gondolj, akkor ő igazgatni fogja útjaidat.” (Példabeszédek 3,5-6)
"Minden utadon gondolj rá és egyengetni fogja az ösvényeidet” – mondja az Ige. Az nem kérdés, hogy az „útjaink” és „ösvényeink”, azaz az életünk, a dolgaink, nem mindig úgy alakulnak, ahogy azt mi szeretnénk, vagy tervezzük. Van, amikor sokkal jobb lesz, mint amit várunk; van, amikor számottevően rosszabb; és van, amikor se nem jobb, se nem rosszabb, csak egészen más, mint amit elképzeltünk. A legtöbben valamit tervezünk, valamit megálmodunk, és ezek egy része megvalósul, egy másik része nem, vagy nem úgy valósul meg, ahogy mi vártuk. Ez olyan tény, amivel nehéz vitatkozni. A Példabeszédek bölcse a következőképpen látja ezt: „Az embernek az értelme terveli ki az útját, de az Úr irányítja a járását.” (16.9) Egy másik helyen: „Sokféle szándék van az ember szívében, de csak az Úr tanácsa valósul meg.” (19.21) Azaz azt a tényt, hogy a dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogy tervezzük, ő nem a véletlennek tudja be, nem is az emberi akarat vagy képesség hiányosságának, hanem Isten vezetésének. Ahogy a közmondás tartja: ember tervez, Isten végez.
Egy öreg embernek volt egy csodálatos fehér lova, hiába kínáltak bármennyi pénzt érte nem adta.
Egy nap azonban a ló eltűnt. Az üres istálló előtt összegyűlt szomszédok így siránkoztak:
– Biztosan ellopták! Milyen borzalmas! Micsoda balszerencse!
De a gazda csak ennyit mondott:
– A ló nincs az istállóban. Ki tudja, ez jószerencse vagy balszerencse?
Egy héttel később visszatért a fehér ló, és magával hozott öt vadkancát is. A falubeliek így örvendeztek:
– Igazad volt, nem szerencsétlenség, hanem csodálatos szerencse!
– Mondjuk csak azt, hogy a fehér ló visszajött. Ki tudja, ez jószerencse vagy balszerencse?
Másnap a gazda fia elkezdte betörni a vadlovakat. Az egyik levetette magáról és összetaposta, a fiú a lábát törte. A falubeliek ismét eljöttek, hogy siránkozzanak:
– Ezek a lovak tényleg mégsem hoztak neked szerencsét. Nem nyomorékká tették az egyetlen fiadat! Ki segít most neked öreg napjaidban? Micsoda balszerencse!
– A fiam lehet, hogy nem tudja többé használni a lábát. Ki tudja, ez jószerencse vagy balszerencse?
Nem sokkal később kitört a háború. A katonaság minden gazdaságot végigjárt, hogy a fiatalembereket elvigye harcolni. A gazda törött lábú fiát nem tudták semmire sem használni, így otthon hagyták. A szomszédok ismét csak irigykedtek:
– Micsoda szerencse, hogy a Te fiad nem tud járni, így legalább melletted marad, míg a mi fiaink mennek a halálba.
De az öreg ismét csak annyit mondott visszafogottan:
– Jószerencse, balszerencse? Ki tudhatja előre?
Mit tesz a bizalom? Elfogadja ezt a tényt, sőt, nemcsak elfogadja, hanem belesimul abba, ahogy Isten adja a dolgokat, annak alapján, hogy ő még nálam is jobban tudja, hogy mi a jó. Erre hív a mai Ige is: „Minden utadon gondolj rá és egyengetni fogja az ösvényeidet.” Azaz az a tény, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretném, elvezethet arra a bizonyosságra, hogy Isten egyengeti az útjaim, és eljuttathat oda, hogy én ennek átadjam magam, azaz rábízzam magam. A bölcs szerint egy személyes, valóságos és szerető Isten van jelen minden bennünket érő esemény mögött.
forrás: gref.hu