Horvátország - 2.nap, Határtalanul

Jó kis napra virradtunk. Bõséges reggeli (virsli, fõtt tojás, sonka, lekvár, tea) után úticsomagot vételezve indultunk útra. Az elsõ megállónk a délszláv háborúkban szomorú hírnevet szerzett Vukovár volt. Itt a kórház alagsorában berendezett háborús múzeumot néztük meg. Döbbenetes volt felidézni, hogy milyen körülmények között is végezték hõsies munkájukat az akkori orvos személyzet tagjai. Ezután a város víztornyához mentünk, ahol 190 lépcsõt legyõzve jutottunk a különleges módon a háború sérüléseinek egy részét meghagyó, más részeit jelzõ torony elsõ szintjén rendezett kiállításra majd fémfolyosón a torony tetején kialakított lépcsõzetes kilátóba. Pazar kilátás Dunára és a sokat szenvedett, de szépen megújult városra. A busz ezután a Kaufland elõtt landolt, ahol az úticsomagok kiosztása után a bolt nevéhez híven vásárlás vette kezdetét. Természetesen szigorúan matematika és szövegértés illetve idegen nyelvi kompetencia gyakorlása céljából. (mennyit is ér egy kuna, milyen csokit rejt a csomagolás vagy milyen ízesítésû a horvát nyelvû chips.) Aztán nekiindultunk Horvátország északi részének legkeletibb nyúlványa felé, egész a szerb határig jutva. Jött Újlak városa, ahol elsõként a Kapisztrán Szent János ereklyéjét is rejtõ templomba mentünk. Itt vasárnap lévén elénekeltük a Vezess Jézusunk éneket és közösen adtunk hálát az Úri Imádság elmondásával. Gyönyörû volt a panoráma, a túlparton már Szerbia, Bácskapalánk. Kissé cseperegni kezdett az esõ, de ez sem vette kedvünket attól, hogy megnézzük az Újlaki kastélyt és a romokra mászva újra gyönyörködjünk a tájképben. Mivel fel sem vettük, az esõ sem próbálkozott ekkor többet. A busz elindult, s vele együtt az esõ is. Változatos volt. Az esõ. A busz inkább már kétnaposan megszokott. De vissza az esõre, merthogy idõnként szakadt, máskor meg csak nagyon esett. Jól is esett, merthogy mi a buszban néztük a változatos kavargó felhõket. Aztán mivel újabb uticél jött, az esõ udvariasan ahogy jött, el is ment. Mi is. De mi Ovcsarára, ahol fejet hajtottunk az ártatlanul lemészárolt horvát emberek (kórházban dolgozók, s az ott összegyûlt menekültek, akikkel a szerb csapatok végeztek orvul, megszegve ígéretüket idehurcolva õket a szem elõl rejtett majorságba) emléke elõtt. S az emberiség nem tanult ebbõl, bõ húsz évvel az itteni események után ugyanez történik tõlünk keletre, ugyanolyan hamis ideológiába csomagolva irtják a civileket. Haladtunk tovább s a korábban türelmesen elhúzódó esõ olyan felhõszakadást produkált, hogy út és táj nem maradt szárazon. Majd mivel a mai utolsó célpontunk Szentlászló következett, kaptunk egy gyönyörû szivárványt, majd ismét hirtelen abbamaradó esõt. Gyorsan kiderülõ ég alatt, vizes aszfalton álltunk büszkén a bátor magyar falu egykori lakói elõtt fejet hajtva, akik templomuk porig rombolásával és életüket áldozva álltak ki a horvát hazafiak honvédõ harcai mellett. A gonosz rendszer már a múlté, a templom pedig egykori pompájában épült újjá közös országhatárokon átívelõ összefogással. Eszéken még meg kellett állnunk kipróbálni milyen is a hûtéstechnológia. Vagyis elmentünk fagyizni. Jelentem jó és finom. Mármint a fagyi. A hûtéssel meg nem is volt gond. Jött a vacsora rántott husi és rizs formátumban, majd egy kis közös játék. Lassan takarodó, pakolás, hisz holnap irány Zágráb, estére meg vár minket a tenger…