Határtalanul - Felvidék, 4. nap

És eljött a nagy nap. Reggelizés után laza kis bemelegítésként felkerestük a Szlovák-Paradicsom (az Alacsony-Tátra egyik legvadregényesebb része) Csingó felõli végén a Hernád-áttörés kezdetét. Innen nézve is elég látványos volt a mélyben csobogó Hernád, s Zsuzsa néni a táblákon meg is mutatta a legszebb és a legnehezebb túraútvonalakat is. Sokat elmond a nehézségükrõl, hogy kötelezõ némelyiknél biztosítás kötni elõre és be kell jelenteni, hogy merre is megy az illetõ. No mi a bekukkantás után nyugodtabb vidék felé vettük az irányt. Már ha a Magas-Tátra nyugodtabb vidéknek számít. Hogy nem vénnek való-e, azért azt gondolom az enyhe barokkos túlzás, merthogy bõven találkoztunk a tó mentén idõsebb korosztályt képviselõ túrázókkal, sétálgatókkal. Mi követve a példájukat túrázgattunk, sétálgattunk. A tó után kis kaptatóval elértük a síugró sáncok és a sífelvonó vidékét, ahol hó már csak nyomokban volt fellelhetõ, mint némelyik csokiban a csoki... De azért nekünk a nyomokban fellelhetõség is elegendõnek bizonyult egy kellemes április végi hócsatára. S nem kellett kabát, sál, kesztyû! Gyönyörû virágok is mutatták, hogy a tavasz ide is elért, sõt egy talán kissé koránkelõ erdei sikló is mutatta az erdõ irányát, hogy megriadva a napozásából a szokásosan csendes, alig hallható (hmm) csoportunk kapcsán jobbnak látta inalni... Tényleg tud inalni egy kilgyó vagy azt csak a lábbal rendelkezõk tudják? Kellemes induló fáradsággal szálltunk a buszra, s néhány perc múlva Ótátrafüreden szálltunk le, hogy meghódítsuk a Tarajkát és még mást is. No az elsõ rész teljesítve laza negyven perces kaptatós sétával. S utána jött a hír, hogy itt van a közelben a Csontváry képeirõl is híressé vált Tarpataki-vízesés. Ki lehetett ez hagyni, pláne, hogy a Nap sütött kellemesen? Ugye, hogy nem.Mi sem tettük. Mármint a kihagyást. Jó pár sziklalépcsõn ereszkedve, emelkedve értük el a vízesés egymás utáni részeit. Kár lett volna kihagyni, mert fenséges volt a látvány. A néhány évvel ezelõtti Tátrai nagy vihar nyomán kifordult fák csonkjai mellett jó volt látni, hogy a természet visszafoglalja azt, ami az övé, s egyre sudárabbak már az azóta kikelt kis fenyõk. Jött a Magisztrále hegyi sétány visszarésze a Tarajkához, majd a nem annyira kellemes leereszkedés a már ismerõs kaptatón minuszba. De ez sem tudott bennünket legyõzni. Most már valós, tényleges fáradtsággal a lábainkban (Ólom volna a hegyekben? Mert valahogy a lábunk érzete erre engedett következtetni...) A nap lezárásaként megálltunk még Szepescsütörtök gyönyörû templománál és a mellette lévõ Szapolyai kápolnánál, s már jött is a vacsora. Sa vacsora végén a meglepi, merthogy kérem ma született (persze néhány évvel korábban) Héja Szabi, s nagy taps kíséretében fel is köszöntöttük õt! Õ pedig sok-sok linzerrel lepte meg azünneplõ seregletet. S a Nap hõse címet is kiosztottuk újabb nagy taps kíséretében az "A" osztályos Tóth Leventének, aki egy panaszszó nélkül teljesített a mai nap nem könnyû feladatait. Zsuzsa néni ki is számolta az okostelefonja alkalmazásával, hogy több mint 15 kilométer van a lábunkban, s ez szinte kivétel nélkül hegyi terepen! Le a kalappal a társaság elõtt, mindenki teljesített a feladatot, a balesetek is elkerültek bennünket. Legfeljebb néhányunk nyaka és karja árulkodik majd arról, hogy a napocska rendesen megdolgozott a mai béréért... Jó kis nap volt. Pihenés, összepakolás,s holnap egy Kassa-i városnézés után irány haza. Lesz mirõl mesélni a családoknak!


Szöveg:Karikó-Tóth Tibor
Fényképezte:Vanó Éva
2018.04.28