Határtalanul - Felvidék, 2. nap

Jót aludt a társaság, de a tegnapi koránkelés után indokolt is volt a kései ébresztõ. Bõséges reggelivel kényezettek bennünket a házigazdáink, fogyott a sonka, kalács, melegszendvics és müzli bõséggel. Volt, aki háromszor is repetázott, szóval éhesen senki nem ült a buszra, az bizonyos... A kiadós reggeli után a cseperészõ esõ próbálta elvenni a kedvünket, a mai naptól, de jelentem hiába. Mi vettük az õ kedvét a folytatástól. Próbálkozott még néha, de kinevettük, mert amikor õ jött, mindig a buszon ültünk. Krasznahorka várát, amelynek újjáépítése a végéhez közeledik, közelrõl megnéztük, felsétáltunk a fõbejáratig. Rozsnyó volt a következõ célpontunk. Megnéztük Andrássy Katinka szobrát, majd a világ püspöki palotában leggazdagabb fõterét, mert máshol általában még egy sem akadt, itt kapásból kettõ. Lehet akár rejve még több is, de hogy itt ennyi tutira van az bizonyos. Református és katolikus is nagyon szép. Láttunk középkori kutat, majd Iga bá, mint online és interaktív térképelem megmutatta ezen tájegység térképén épp merre is voltunk, vagyunk, leszünk. Aztán csak fel kellett fedeznünk, hogy van-e különbség az otthoni és az itteni Tesco között. Alapjában véve nincs, csipsz, üditõ, édesség itt is akadt. Szóval már útközben sem volt indok az éhezésre. Már következett is a nap egyik fénypontja, amely sötétséget is hozott (milyen jó képzavar ez, ugyebár...), szóval jött a Gombaszögi-barlang. Csodás cseppkövek, azok különleges változatai a szívószálakra vagy spagettikre emlékeztetõ szalmacseppkövek, melyek közt több méteres is akadt. Gyönyörûen tükrözõdõ barlangi patakocska és látványtenger... (Újabb, most vizes képzavar). Na és hogy miként lesz a fénypontból sötétség? Meglepetésként, miután mindenki becsukta a szemét a legnagyobb barlangi teremben állva, a vezetõ lekapcsolta a lámpákat, s megtapasztalhattuk, milyen is a tényleges vaksötét. Érdekes volt az bizonyos... Megebédeltünk (szendvics, ásványvíz, csokis nápolyi) majd következett az Andrássy-mauzóleum, ahol Felvidéki Taj Mahalként csodálhattuk meg milyen nagyvonalúan emlékezett élete párjára Krasznahorka várának utolsó ura, Andrássy gróf. Azért utolsó, mert nem volt gyermeke... A mauzóleum elegáns, és gazdagon díszített kívül-belül. Megpróbálkoztunk a debrõdi réten lévõ növénytemplommal is, de az út a régi erdélyi utakat idézte, így itt õ nyert. De jött helyette más, a Szádelõi völgy, a kettes számú fénypont. Itt mintha csak a Tordai-hasadék idézõdött volna fel. Kis patak mellett, árnyas fák alatt vezetett a sétautunk, s a felhõk is csak ijesztgettek, de nem fakadtak sírva. Visszaérkezve a szállásra várt bennünket az íjászbemutató, s hogy még nagyobb legyen az élmény a bemutató után ki is lehetett próbálni az õsi eszközt. Jó kis nap volt ez is. S nemsokára jön az újabb igazi falusias vacsora. Holnap elhagyjuk ezt a nagyon szerethetõ szádelõi völgyet, s útnak indulunk Igló és környéke felé. Közeledünk az egyre magasodó Tátrák világa felé.


Szöveg:Karikó-Tóth Tibor
Fényképezte:Vanó Éva
2018.04.26